2025. augusztus 12. kedd

aug. 12
7:00
Napos, száraz keddünk lesz (Magyar Hírlap)
Felhőtlen, szinte zavartalan nyári idő várható.
aug. 12
7:00
Hatékonyabb hőszigetelés a Debreceni Egyetem kutatóitól (newtechnology.hu)
Jelentősen javítani lehetne épületek, épületgépészeti rendszerek, járművek vagy akár hűtődobozok hőszigetelését a Debreceni Egyetem Műszaki Karán kifejlesztett aerogél vákuum-hőszigetelő lapok széles körű alkalmazásával. A kutatók eredményeikért, illetve az azokat összegző
aug. 12
7:00
A bolgárok úgy tesznek, mintha a Ferencváros nem is létezne (Magyar Nemzet)
Bulgáriában az Arda Kardzsali–Lokomotiv Plovdiv bajnoki is fontosabb, mint a kilencéves sorozatot megtörni készülő Ludogorec.
aug. 12
7:00
Egy hajszálon múlt, hogy nem Budapest lett a Putyin–Trump csúcs helyszíne (Mandiner)
Moszkva Budapestre bízta volna a Trump–Putyin-csúcstalálkozó megszervezését, azonban Washingtonnak más elképzelése volt.
aug. 12
7:00
Ezúttal méhszájvizsgálat közben, 40 hetes kismamára tört rá két vízszerelő Székesfehérváron (Forbes)
Így zajlik valójában a Fejér Megyei Szent György Kórház vízszerelői – avagy vízszereléssel megbízott műtősei – által végzett fertőtlenítés. Mi történt? Újabb részlet derült ki a RTL Híradójának riportjából arról, hogyan is zajlik valójában a fertőtlenítés, amelynek keretében egy vajúdó nő mellé mentek be a Fejér Megyei Szent György Kórház vízszerel
aug. 12
7:00
Sűrű hét előtt állunk: jön a Trump-Putyin találkozó és számtalan gazdasági adat (BitcoinBázis)
Augusztus közepén a piacok egy meglepően mozgalmas hétre készülnek, amelynek során több fontos esemény és adat közzététele is befolyásolhatja a hangulatot a nemzetközi piacokon. Ezek közül a legnagyobb figyelmet a mai amerikai fogyasztói árindex (CPI – Consumer Price Index) jelentés fogja magára vonni, amely a július utolsó hetében közzétett foglal
aug. 12
7:00
A nyári erős fejfájás fő okai és megoldásai (naphire.hu)
A kánikula nemcsak a közérzetet rontja, hanem erős fejfájást is kiválthat, főleg azoknál, akik eleve hajlamosak rá. Egy neurológus elmondta, milyen tényezők állhatnak a háttérben, és hogyan előzhetjük meg vagy enyhíthetjük a hőség okozta fejgörcsöt.
aug. 12
7:00
A menopauza pszichológiája – Mit taníthat a nyár az érzelmi átalakulásról? (Life&Body)
A nyár több mint egy évszak, egy lelki tükör, emlékeztető és gyógyító tér egyszerre. A meleg, a fény, a szabadban töltött idő felerősíti mindazt, ami amúgy is bennünk zajlik. A menopauza időszaka nem csupán testi változás, hanem érzelmi, pszichológiai fordulópont is. A nyár különösen jó tanító lehet ebben az átalakulásban főleg, ha megtanuljuk figy
aug. 12
7:00
A legfinomabb illatú 7 szobanövény – Nem lesz szükséged több illatosítóra! (Bien)
Az illatos gyertyák és diffúzorok nagyszerűek, de az egyik legjobb módja annak, hogy finom illatot vigyél otthonodba, ha teljesen természetes megoldást választasz. A leghosszabb ideig tartó illatért hagyd ki a virágkompozíciót, és menj egyenesen a forráshoz. Válassz olyan szobanövényt, amely csodálatos illatot áraszt. Íme 7 szobanövény, amitől menn
aug. 12
7:06
Az infláció és Kína miatt idegeskedtek a befektetők Amerikában (Privátbankár)
Nem volt szép hétfője a New York-i tőzsdének.
aug. 12
7:06
Grillvacsora extrákkal - köretek, szószok és italok, amik feldobják a hangulatot (Spa Trend Online)
A tökéletes grillparti titka nem csupán a tökéletesen átsült hús vagy zöldség, hanem a gondosan megválasztott extrák: a kísérő köretek, a krémes szószok és a frissítő italok. Ezek a kiegészítők azok, amik az egyszerű kerti sütögetésből felejthetetlen kulináris élményt varázsolnak. Íme néhány tipp, amivel feldobhatod a grillparti hangulatát!
aug. 12
7:06
Rendkívüli: az oroszok áttörték a frontot Ukrajnában – az ukrán vezérkar azonnali döntést hozott (vg.hu)
Kijev további erőket vezényelt a betörések felszámolására.
aug. 12
7:06
Milliárdos hibákat találtak a Matolcsy klán építőcégének könyvelésében (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
aug. 12
7:06
Tovább növekedett az Accor (MMonline)
Az Accor, a világ vezető vendéglátóipari csoportja az idei év első felében változatlan árfolyamon az árbevétel 5,1 százalékos, illetve az EBITDA 9,4 százalékos növekedéséről számolt be.„2025 első félévében a bonyolult geopolitikai környezet és az árfolyamok hatása ellenére a csoport ismét erős lendületet mutatott. Ez a szilárd teljesítmény a negyed
aug. 12
7:06
Egyre biztosabb: összeomlott az ukrán védelem, az oroszok Ukrajna belső részei felé özönlenek (Mandiner)
Átszakadt a frontvonal, épp a Putyin–Trump találkozó előtt. Német szakértő is megszólalt.
aug. 12
7:06
Nagyot lehet bukni a támogatásból a munkaszabályok megsértésével (Magro)
Az agrártámogatások feltétele az is, hogy a kedvezményezettek betartsák a foglalkoztatási és a munkavédelmi szabályokat
aug. 12
7:12
Már megint milliárdokat tologatott Orbán Viktor az éjjel (Menedzsment Fórum)
Közel nyolcmilliárd forintnak találtak jobb helyet.
aug. 12
7:12
Pótolják a vizet a tolnai Holt-Dunán (AQUA)
Vízpótlás kezdődött a Duna tolnai holtágán a folyón levonuló, kisebb árhullámnak köszönhetően, a holtágba mintegy félmillió köbméter víz kerül. V. Németh Zsolt, az Energiaügyi Minisztérium vízgazdálkodásért felelős államtitkára elmodta, hogy vízpótlás kezdődött a Duna tolnai holtágán a folyón levonuló, kisebb árhullámnak köszönhetően, a holtágba mi
aug. 12
7:12
Totális áramszünet következett be az éjjel, kétmillióan maradtak szolgáltatás nélkül: ez csak a kezdet, figyelmeztetést adtak ki a kubai meteorológusok (vg.hu)
Havanna döntő része áram nélkül maradt egy elvonuló ciklon után.
aug. 12
7:12
Végre itt van! Szandi örömhírt jelentett be (BorsOnline)
Instagramon jelentette be.
aug. 12
7:12
Gyászol Harsányi Levente – tragikus hirtelenséggel halt meg a bátyja: Két nap alatt, egy sikeres életmentő műtét után ment el (SzMo)
A műsorvezetőnek nemrég ért véget a párkapcsolata és a lábát is műteni kellett. Ugyanakkor úgy érzi, a megpróbáltatásoktól erősebb tud lenni.
aug. 12
7:12
Mi az asztrológiai alteregód? Töltsd ki a tesztet és tudd meg most! (Life)
Lehet, hogy egy másik csillagjegy is lakozik benned?
aug. 12
7:12
A spekuláns, aki országokat döntött be, és büszke rá – Soros György 95 éves (Demokrata)
Soros neve egyet jelent országok gazdaságának megingatásával és az ebből kovácsolt milliárdos haszonnal.
aug. 12
7:12
Az amerikai chipgyártók kínai bevételeire teszi rá a kezét az elnök (Forbes)
Milliárd dolláros befizetésért cserébe engedélyezi az amerikai elnök az Nvidia és az AMD számára, hogy Kínába importáljanak. Mi történt? Az Nvidia és az AMD is beleegyezett, hogy a Kínában értékesített chipjeik után 15 százalékot befizetnek az amerikai államkasszába, cserébe a kormányzat engedélyezi az exportot – írja a Bloomberg. Miért? Az Nvidia
aug. 12
7:12
Elpusztították Mórágyon az ország legszebb buszmegállóját (Most Hír)
Mórágyon egy részeg drogos férfi valamiért dührohamot kapott és felgyújtotta az ország legszebb buszmegállóját.
aug. 12
7:14
Ki nem találnád, ezúttal mit lépett Kínával szemben Trump (Forbes)
Újabb 90 napra függesztette fel a Kínával szembeni vámokat az amerikai elnök, a két ország közötti egyezség esélye egyre nagyobb. Mi történt? Donald Trump 90 nappal ismét elhalasztotta a Kínával szemben kivetett átfogó vámok bevezetését. Történt mindez csupán néhány órával azelőtt, hogy lejárt volna a legutóbbi határidő –  írja a The Guardian. Mit
aug. 12
7:18
Mindent felemésztő tűz: Hazánk határában terjed az emberéleteket veszélyeztető természeti katasztrófa (BorsOnline)
A hőhullám csak rontott a helyzeten.
aug. 12
7:18
Orbán Viktornak üzent a Szigeten az országból kitiltott Kneecap (Blikk)
Virtuális üzenettel jelentkezett a Magyarországról három évre kitiltott Kneecap a Sziget fesztivál közönségének. Az északír raptrió videóját Casey Lowery koncertje közben vetítették le.
aug. 12
7:18
Gyanús záradékot rejthet Russell új szerződése, mintha Verstappen érkezésére készülne a Mercedes (Player)
Toto Wolff igencsak ravasz záradékot illeszthet be George Russell új szerződésébe.
aug. 12
7:18
A Booker-díjas Douglas Stuart: Kívülállónak lenni felszabadító (Könyves Magazin)
Öt éve nyert Booker-díjat Douglas Stuart amerikai-skót író, regénye a Shuggie Bain. Egy friss interjúban az őt inspiráló könyvek mellett a visszautasítások kezeléséről is mesélt.
aug. 12
7:18
Milánó 2026: Jászapáti Petra közelmúltbeli súlyos sérülése a legkomolyabb baj (Magyar Hírlap)
Bánhidi Ákos, a magyar rövidpályás gyorskorcsolya-válogatott ágazati igazgatója szerint.
aug. 12
7:18
Miért gondolják úgy a legtöbben, hogy lehetetlen a lakásvásárlás fiatalként? (Hóvége)
Lakásvásárlás fiatalként– Arról kérdeztük a járókelőket, van e lehetősége egy fiatalnak lakást vásárolni 2025 Magyarországán?
aug. 12
7:20
3600 km/órás sebességgel csapódott egy házba egy a Földnél is idősebb meteorit (Player)
Átszakította a tetőt.
aug. 12
7:22
Végre megszabadult a 117 milliós problémájától Guardiola (Player)
Már nyár eleje óta lehetett tudni, hogy távozni fog a City játékosa.
aug. 12
7:24
Kiderült valami fontos a C-vitaminról (Infostart)
Egy japán felfedezés sok mindent megváltoztathat a bőrápolásban. A kutatók felfigyeltek arra, hogy a gyakran fogyasztott C-vitaminnak van egy kevéssé ismert, ám annál szembe tűnőbb "mellékhatása".
aug. 12
7:24
Szujó Zoltán meglepő mentegetőzése: "A pezsgő volt a gond" (Metropol)
A sportriporter és szakkommentátor Erdei Zsolt első világbajnoki címének megszerzésekor vétett egy apró hibát.
aug. 12
7:24
Minden negyedik reklám jogsértő volt nyelvvédelmi szempontból – közel 5 milliós bírság a reklámszabályok ellenőrzése során (ProfitLine)
Összesen 357 reklám ellenőrzésére került sor a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (Nkfh) szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok által. A vizsgálatok mind az általános reklámszabályok betartására, mind a nyelvvédelmi rendelkezések előírására kiterjedtek. Utóbbiak esetén jelentős, 26%-os kifogásolási arány merült fel, amelyekkel
aug. 12
7:24
A mesterséges intelligenciával lett igazán okos a Samsung Galaxy Watch8 (Player)
A csuklódra költözik a Gemini a Samsung legújabb okosórájával, és a Galaxy Watch8-at valóban leginkább a mesterséges intelligenciával működő funkciói különböztetik meg az elődjétől. Persze a dizájn, és sok apró részlet is változott ahhoz, hogy a piac egyik legjobb viselhető okoseszköze legyen belőle.
aug. 12
7:24
"Ürüléket talált" – Még házszáma is van: kulafantom ágyazott meg magának a Kökiben – Leleplező fotó! (Ripost)
A bevásárlóközpontban parkoló autósok féltik a járművüket.
aug. 12
7:24
A tőzsdei sikerek receptje (vg.hu)
A kaszinó, a tőzsde és a statisztikusok.
aug. 12
7:24
Napi horoszkóp: A Kos összeköltözhet a párjával, a Mérleg megtalálhatja a szerelmet - augusztus 12. (Glamour)
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok, és hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot, olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a napi horoszkóp szerint. Asztrológusunk mindig alaposan elemzi a csillagok állását, és megpróbál rámutatni, milyen energiákkal kell kalkulálnod az adott napo
aug. 12
7:24
Kedden még kellemes nyári meleg, szerdától durva kánikula várható – hétvégén 40 fok is lehet (SzMo)
Az előrejelzések szerint csak vasárnap várható némi lehűlést hozó hidegfront, de akkor is 30 fok felett marad majd a hőmérséklet.
aug. 12
7:24
Mi rejlik Vin Diesel vad külseje mögött? Ezt árulja el róla a számmisztika (Life)
Az asztrológia és számmisztika olyan dolgokra is rávilágít, amit nem is sejtenénk. Ezek segítségével bepillanthatunk Vin Diesel sorsába is, és megnézzük, mit tartogat számára a következő esztendő.
aug. 12
7:24
Lattman Tamás már belátja, hiba volt Pikóékra szavazni (Magyar Nemzet)
Pikó Andrást már a sajátjai is kritizálják: "a saját önkormányzatod a saját ideológiai ostobaságának megfelelve sz…rik a szádba".
aug. 12
7:24
400 millióért kelt el a Tokyo Drift Rx-7-ese (Autószektor)
A legtöbb filmes autó nem éli túl a forgatásokat. Vagy megsemmisítik őket már a filmek forgatása alatt, vagy később hagyják őket elrohadni egy telepen. Ha túl is élik az idő vas fogát, legtöbbször csalódást keltően, amikor közel kerülünk hozzájuk: lelakott fényezés, összetákolt tuning, és könnyen lehet, hogy a látványos külső egy szög egyszerű bels
aug. 12
7:24
Érdemes ma reggel tankolni: olcsóbb lett az üzemanyag (AC News)
A hét elején ismét mérséklődnek az üzemanyagárak a hazai piacon: 2025. augusztus 12-től bruttó 2-2 forinttal csökken a 95-ös benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára.
aug. 12
7:24
A békéről kell fogalmazást írnia a nyilvános kivégzésről csetelő 15 éves győri diáknak, akit az FBI segítségével fogtak el (Telex)
Az ügyészség három évre feltételesen felfüggesztette az eljárást a fiú ellen.
aug. 12
7:24
A Yangon Galacticos nyerte a Honor Magic7 Pro készüléken zajló Pubg: Mobile versenyt a 2025-ös E-sport Világkupán (Digital Hungary)
Lezajlott a 2025-ös E-sport Világkupa izgalmas PUBG: Mobile versenyének nagydöntője. A világ legjobb mobilos csapatai három eseménydús napon át vívtak hősies csatát a győztesnek járó dicsőségért. A legjobb játékosok bemutatták, mire képesek, stratégiákat dolgoztak ki, és az ellenséget legyőzve küzdöttek lövésről-lövésre a túlélésért. Miután a Survi
aug. 12
7:26
Kvíz: mennyire ismered a leghíresebb romantikus filmeket? (Player)
A héten a magyar mozik is bemutatják a Többesélyes szerelem című filmet, melyben Dakota Johnson szívéért megküzd egymással egy igazi főnyeremény Pedro Pascal alakításában és egy notórius, de jószívű lúzer, akit Chris Evans formál meg.
aug. 12
7:30
Gyűjtőre vár az eladó hajtómű, ami miatt lezuhant Topi Mig-29-ese (Blikk)
Igazi repüléstörténeti relikvia került fel az egyik internetes hirdetési oldalra. Bárki megveheti azt a hajtóművet, ami 20 évvel ezelőtt felrobbant az egyik legismertebb magyar vadászpilóta, Szabó Zoltán "Topi" MIG-29-esében. A pilóta csak a tudásának és lélekjelenlétének köszönhetően menekült meg, és neki köszönhető, hogy a gép nem lakott területr

Keresés