Aki most szeretne vevőt találni ingatlanára, fontos tudnia, hogy a hitelintézetek nem kizárólag a vételár alapján döntenek a hitelösszeg megállapításáról.
Hatósági fellépés a „Kalóriakirály” étrend-kiegészítői ellen: több mint 1500 doboz étrend-kiegészítőt foglaltak le a hatóság ellenőrei, közel 5,5 millió forint értékben.
A kertészkedés örömforrás, de a kezek számára komoly igénybevételt jelent. Az ásás, gyomlálás, locsolás kiszáríthatja, durvává teheti a puha bőrt, a nyári meleg, az UV-sugárzás és a piszok pedig tovább rontja a helyzetet. Íme néhány tipp, hogy helyrehozd a kezed.
Foci, kézilabda, lósport, kerékpározás és tenisz, hogy csak néhányat említsünk azokból a sportokból, amelyek küzdelmeiről élő közvetítéseket láthatunk.
Tolnában egyes településeken jelentős mértékben felszaporodtak az ázsiai márványos poloskák, amelyek a szántóföldekről a lakott területekre is betelepülnek. A helyi önkormányzat és a növényvédelmi szakemberek szerint a rovarok komoly károkat okozhatnak a termésben és kellemetlenséget a lakosoknak.
Csütörtökön 27 Celsius-fok felett alakulhat a napi középhőmérséklet az ország délkeleti vármegyéiben, pénteken pedig már az ország nagyobb részén - derül ki a HungaroMet Zrt. csütörtöki veszélyjelzéséből.
Sokan egyszerű konyhai alapanyagnak tekintik, pedig a szódabikarbóna az elmúlt években az egyik legfelkapottabb "természetes" házi szer lett. De vajon mi történik akkor, ha valaki minden egyes nap egy pohár szódabikarbónás vizet fogyaszt? Most eláruljuk!
Az Otthon Start Program keretében elérhető Fix 3%-os lakáshitel egy rendkívül kedvező lehetőség azok számára, akik az első saját ingatlan megvásárlását tervezik. Az új program természetes módon felfokozza az ingatlanpiaci keresletet, ugyanakkor aki most szeretne vevőt találni ingatlanára, fontos tudnia, hogy a hitelintézetek nem kizárólag a vételá
A Lightyear-felhasználók 68%-a passzív jövedelemszerzésre törekszik, és közel felük célja a korai nyugdíj (Fire) elérése. A különböző korosztályokban és jövedelmi szinteken is a passzív stratégiák vezérlik a befektetőket. A magyar felhasználóknál is a globális trendek tükröződnek, vagyis nagy arányban (82%) tartanak Etf-eket, és a hosszú távú, pa
Tavasztól javultak a számok, nyár elején aztán jött egy újabb zuhanás. A kormány ingatlanpiaci programjai és az állami költések viszont lökést adhatnak.
Az N26 német neobank több nagybefektetője és a felügyelőbizottság a két alapító–társvezérigazgató, Valentin Stalf és Maximilian Tayenthal leváltását fontolgatja - számolt be a Handelsblatt. A német pénzügyi felügyelet (BaFin) ugyanis újabb hiányosságokat rótt fel a neobanknak. A bankok és a fintech támadók versenyéről szó lesz november 4-ei Banking
A magyar utazók zöme továbbra is Európán belül nyaral, elsősorban autóval, és az utazás előtt néhány nappal – vagy sokszor az indulás napján – köti meg utasbiztosítását. A Posta Biztosító tapasztalatai szerint azonban egyre többen választanak magasabb szintű biztosítási csomagot, és élnek a különféle extra kiegészítőkkel is, például „Poggyász Extra
A Beta Film a Hunyadi című sorozat torontói filmfesztiválon történő bemutatója előtt jelentette be, hogy a széria kanadai közvetítési jogait a CBC vásárolta meg. A sorozatot a népszerű streamingplatformján, a CBC Gemen tűzi majd műsorra idén szeptemberben. Közvetlenül a szeptemberi 19-ei premier előtt, a Torontói Filmfesztiválon mutatják be a Magya
Robert Palladino ügyvivő köszöntötte a nagykövetség új misszióvezető-helyettesét. Mi történt? Megérkezett Budapestre az Egyesült Államok nagykövetségének misszióvezető-helyettese, Caroline Savage – írja a 24.hu. A lap felhívja a figyelmet, hogy a Savage korábban az amerikai külügyminisztériumban az orosz ügyekért felelős igazgató volt, korábban ped
A mesterséges intelligenciától reméli a korrupció visszaszorítását és az uniós csatlakozás felgyorsítását Albánia. Edi Rama miniszterelnök még egy teljesen AI által irányított kormány ötletét is felvetette, miközben a technológiát már közbeszerzések, adóellenőrzés és jogharmonizáció terén is bevetik. Támogatói történelmi lehetőséget, kritikusai dig
A amerikai elnök aláírta azt a rendeletet, amelynek célja a kereskedelmi rakétaindítások szabályozásának egyszerűsítése és a magánűripar versenyképességének erősítése.
Jákob Zoli szeret udvarolni, bókolni, kedves gesztusokat tenni egy nőnek, ha el akarja nyerni a tetszését. Azt azonban nem kedveli, ha valaki taktikázik, vagy éppen túlszabályozza őt. Az egykori Nagy Ő őszintén beszélt arról, hogyan szokott randevúzni, illetve milyen kritériumai vannak egy-egy randipartnerével kapcsolatban.
Szinte követhetetlen a magyar külpolitika Ukrajna ügyében. Három éve még támogatta Orbán Viktor Ukrajna EU csatlakozását, az idén pedig több milliárd forintos népszavazást rendelt el, miszerint elutasítjuk szomszédunk csatlakozási szándékát. Most meg a háború közepén bejelentette a kormányfő, hogy győzött Oroszország, amiről még Moszkvában sem tudn
Ivák Bence gyermekként hét éven át tartó szexuális bántalmazást élt át, ma pedig videókon keresztül meséli el saját gyógyulásának történetét, hogy erőt adjon sorstársainak. A Traumán túl című, 15 részes sorozatban nemcsak őszintén beszél a feldolgozás nehézségeiről, hanem gyakorlati módszereket is megoszt. És közben hangsúlyozza: a trauma nyomai eg
A hazai podcastvilág egyik legmeghatározóbb alakjává kezd válni a Jóban Rosszban sztárja. Volosinovszki György, azaz Volo könnyen ráhangolódik beszélgetőpartnereire, spirituális nyitottsága pedig máskor is segítette már az életben.
Megjelent a Magyar Közlöny 94. számában egy új rendelet, amelynek célja, hogy megkönnyítse a biogáztermelők – például biometánt előállítók – földgázhálózatra csatlakoztatásának folyamatát.
Judy nyári kalandjairól mesélt. A Groovehouse énekese meglepő vállalkozásba kezdett: az új projektje az óriás légvárak köré épül, ami nemcsak a gyerekeket veszi le a lábukról! Nemrég lányával és párjával Kínába utazott, hogy személyesen is megismerje a gyártási lehetőségeket. Azonban nem ez volt az egyetlen hely, ahol az énekesnő megfordult a nyáro
Sokan már gyerekként arról álmodoznak, milyen lesz a menyasszonyi ruhájuk, kik lesznek a koszorúslányok, és milyen zenére táncolnak majd az esküvői nyitótáncon. Mások viszont úgy érzik: az élet túl rövid ahhoz, hogy fiatalon elkötelezzék magukat – előbb meg akarják tapasztalni a világot, felépíteni saját útjukat, és csak aztán kötni házasságot. Te
Az augusztus 20-i állami ünnephez kapcsolódó rendezvények miatt jelentős forgalmi változások és korlátozások lépnek életbe Budapesten augusztus 16-tól 21-ig – tájékoztatott a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
Bár az utóbbi években az Apple nem készített ChatGPT-szerű chatbot-ot, inkább operációs rendszereibe és a felhasználói élmény terén alkalmazta mesterséges intelligenciát, most úgy tűnik, mégis küszöbön az Apple-féle válaszmotor.
Az agrárium jövője az oktatással kezdődik – de vajon mennyire vonzó ma ez a pálya a fiataloknak? Mennyire képes alkalmazkodni a magyar mezőgazdaság a változó környezeti és gazdasági körülményekhez és hogyan segíthetnek ebben a frissdiplomások? Ezekről a kérdésekről beszélt az Alapvetés podcast műsorában Gyuricza Csaba, a Magyar Agrár- és Élettudomá
Az Európa-liga-címvédő Tottenham 2-0-s előnyről bukta el tizenegyespárbaj után az Európai Szuperkupa-mérkőzést a Bajnokok Ligája-győztes Paris Saint-Germain ellen. A szétlövés során az angolok francia tehetsége, Mathys Tel is kihagyta a büntetőjét, ami miatt rasszista támadások érték a közösségi médiában. A Tottenham közleményben állt ki 20 éves já