Siófok továbbra is a legvonzóbb nyári úticél a magyarok körében a Szallas.hu adatai szerint. 10-ből 8 nyári belföldi foglalás legfeljebb 170 ezer forint értékű. A többség apartmant választ. A régiós összesítésben a Balaton stabilan viszi a portál nyári foglalásainak harmadát, második helyen Észak-Magyarország, a dobogó harmadik helyén pedig Dél-Alf
Fotó: MTI/Bruzák Noémi Az országos tisztifőorvos által elrendelt harmadfokú hőségriasztás miatt csütörtöktől várhatóan vasárnap délutánig a MÁV-csoport díjmentesen vizet biztosít utasai számára a forgalmasabb állomásokon. Hozzátették, hogy 10 és 17 óra között osztanak palackozott vizet a budapesti főpályaudvarokon a peronoknál és a nagyobb vidéki v
Kevés alkalom van arra, hogy az autós világ véleményvezérei – Jeremy Clarksontól Chris Harrisig – egyetértsenek egy dologban. Azonban a Lexus LFA-ról a világon minden hozzáértő tudja, hogy egy autóipari ikon, amelyet nehéz lesz megismételni. 2010. december 15-én gördült le ünnepélyes ceremónia keretében a szerelőszalagról a japán szupersportautó el
Alig pár hete, hogy az EU versenyképességi szövetségre lépett Japánnal, máris itt lehet az első jele annak, hogy tényleg közös stratégiát építhetnek a megváltozott geopolitikai és világkereskedelmi helyzet kihívásaira. A német Bosch a japán Mitsubishivel alapít közös vállalatot, amelynek fő célja az lesz, hogy szolgáltatásként értékesítsen akkumulá
Bár a társadalom a túlsúllyal az egészségtelen életmódot, a karcsúsággal pedig az egészséget azonosítja, kutatások is bizonyítják, hogy ez távol áll a valóságtól. Lehet valaki vékony és mégis egészségtelen? Ha igen, akkor miért, és mit tehet ellene?
A TISZA Párt elnöke szerint hivatalosan is elindult a hadművelet Magyarország ellen: Tudjuk, mire készülnek: dezinformáció, fenyegetés, hekkerek, digitális trollfarmok, lejáratás, zsarolás.
Eddig talán elképzelni sem tudtuk, hogy ilyen történet – de még egy tesztoszterontól túlfűtött Bruce Willis-filmben sem láttunk hasonlót. A szerdai busztűz eseteset követően csütörtökön is kigyulladt az egyik, tömegközlekedésben részt vevő jármű, Budapesten.
A Sztárban Sztár All Stars idén új online riportert kap: Szabó Zsófit Balogh Eleni, a 2019-es Miss Balaton győztese váltja, miközben a zsűri és Till Attila műsorvezető marad a régi.
Az otthonod teraszának átalakítása napszobává nem csupán esztétikai, hanem funkcionális változást is hozhat az életteredben. Az amerikai stílusú napszobák népszerűsége egyre inkább terjed, és Magyarországon is felfedezhetjük a báját és praktikusságát ennek a trendnek.
Komoly pénzügyi gondokkal küzd a legendás Eastman Kodak. A vállalat a hétfői eredményközlésében jelezte: nem biztos, hogy képes lesz rendezni közel 500 millió dolláros hátralékát, ez pedig kétségeket vet fel működőképességével kapcsolatban.
Kicsivel ugyan, de elkerülte a technikai recessziót az orosz gazdaság júniusban - számolt be róla a Bloomberg. A második negyedévben 1,1 százalék volt az éves bővülés, ami a Bloomberg számításai szerint 0,1 százalék körüli tavaszi fellendülést hozhatott. A gazdaságilag egyre inkább kimerülő Oroszországba fellendülést a monetáris politika számottevő
Egy amerikai család igencsak meglepődött, amikor véletlenül felfedezték, hogy az amerikai Kansas államban található otthonuk jól őrzött titkot rejtegetett előttük.
Az augusztus 20-i nemzeti ünnephez kapcsolódva idén is számos helyszínen lesznek programok Budapesten, és már augusztus 15-től, péntektől érvénybe lépnek korlátozások a fővárosban.
Az amerikai Igazságügyi Minisztérium fontolgatja, hogy fellebbez-e, mivel az első körben meghozott 16 hónapos ítélet jóval elmarad a vádhatóság által kért 10 éves börtönbüntetéstől. 16 hónapos börtönbüntetésre és 360 óra közmunkára ítélték a két észt férfit, akik a HashFlare kriptocsalás mögött álltak. A HashFlare részesedést ígért a kriptovaluta-b
A gyermekek digitális védelméről nyújtott be törvényjavaslatot Hollik István, a KDNP országgyűlési képviselője. A politikus ezt csütörtökön jelentette be Facebook-oldalán.
A labdarúgó Fizz Liga negyedik fordulójának műsorából kiemelkedik a címvédő Ferencváros és az előző kiírásban ezüstérmes Puskás Akadémia szombat esti rangadója.
Vitát nyitnál Fosse, Knausgard vagy Loe könyveiről, de nem vagy biztos abban, mi a helyes kiejtés? Ebben a cikkben felfedjük, hogy hangzik egy sor skandináv szerző neve.
A nagy molekulasúlyú vagy frakcionálatlan (nem frakcionált) heparin alkalmazása elég nehézkes, csak orvosi segítséggel adagolható, mert csak vénába adva alkalmazható hatékonyan. Mikor kerülhet sor az alkalmazására? Milyen mellékhatásai lehetnek?
A Szerencsekerék szerdai adásában nemcsak a betűk, hanem a humoros történetek is pörögtek. Mihályfi Luca egy pajkos iskoláskori csínyét mesélte el, amivel soha nem bukott le a tanárok előtt. Az énekesnő kreatív "vizsgafegyverét" egyenesen a ruhája alól húzta elő, és máig mosolyogva idézi fel az esetet.
A Keletről érkező veszély miatt a Nyugat egységére van szükség - jelentette ki a lengyel kormányfő a Varsó melletti Ossówban, ahol megtekintette a 105 éve lezajlott, a lengyel-szovjet háborút záró győztes varsói csata új múzeumát.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) revizorai és végrehajtói a társhatóságokkal közösen, gyakorított ellenőrzésekkel és fokozott hatósági jelenléttel lépnek fel péntektől a Budapesti Nagybani Piac környéki parkolók illegális árusaival és más szabálysértőivel szemben – közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
A Szobi márka több évtizedes múlttal rendelkezik, bár voltak nehezebb évei is, most újra nagy népszerűségnek örvend. Most egy sajtóesemény keretében mutatták be a legutóbbi fejlesztéseiket és a közeljövő beruházásait. A szörp és üdítőitalgyártó mindezeknek köszönhetően az elmúlt években megduplázta a termelését.