A Stellar (XLM) árfolyama az elmúlt napokban erőteljes emelkedést mutatott, amelyet a kriptopiac általános pozitív hangulata is támogat. A technikai elemzések szerint a következő napokban akár jelentős árfolyam-kitörés is bekövetkezhet, amely komoly veszteségeket okozhat a short pozícióban ülő kereskedőknek. A MACD jelzi a lehetséges bikás fordulat
Egyre rosszabb a közbiztonság a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Ricsén, ahol mostanában egymást után történnek a bűncselekmények. Önfeledt kikapcsolódásnak indult, ám valóságos rémálommá változott az estéje egy fiatal férfinak a településen. Berta Richárdot a párja vitte el a faluban egy másik családhoz szórakozni múlt szombaton, ám az események vár
A holland vezetőedző értékelte a Liverpool játékosait és a csapat esélyeit, és optimistán nyilatkozott az új szezonnal kapcsolatban a péntek esti, Bournemouth elleni angol labdarúgó Premier League-szezonnyitót megelőző sajtótájékoztatóján.
Újabb fordulatot vett az izraeli műholdas cég, a SpaceCom adósságrendezési ügye, ugyanis a vállalat kötvényesei nem fogadták el azt a javaslatot, amelyet a 4iG és partnere tettek.
Néhány hetes altcoin-uralmat követően megtörte a csendet a bitcoin és új történelmi csúcsot állított fel 124 500 dollár közelében. Az már egyértelművé vált az elmúlt években, hogy a vezető kriptovaluta itt marad velünk, mivel technológiája és értékmegőrző jellege miatt nélkülözhetetlen eszközzé vált. Akik ebben meglátták az értéket, már évekkel eze
Kamarás Norbi kíváncsi volt, hogy Szlépka Armand is tervezte-e, hogy megkéri Nemazalány, vagyis Halastyák Fanni kezét – Fenyvesi Barnához hasonlóan. Majd elárulta, hogy neki milyen vágyai vannak Kármán Odett eljegyzésével kapcsolatban. Az RTL+ Premiumon augusztus 13-tól elérhető a 18. rész!
A szervezők nem árulták el részletesebben, miért változott a fellépők listája. Az érintett zenekarok megerősítették, hogy nem önként mondták le a koncerteket.
Idén újra fel kellett fedezni a Szigetet, de megérte, mert minden szegletében várt ránk valami izgalmas program. A zárónapon megérkezett a kezdetektől számított 11 milliomodik Szitizen, vele együtt mintegy 416.000 látogató élvezhette a megújult fesztivál minden egyes pillanatát a hat nap alatt. Nagy változásokat és látványos megújulást ígértek már
A benzinmotoros modell nevében Scat Pack toldalékkal lesz ellátva, és jövőre kerül forgalomba 52 ezer dolláros induló árral. Ez forintba átszámítva testvérek között is 17 milliót jelent, de még így is olcsóbb az elektromos testvérmodellnél, amely tavaly került forgalomba. Az új modell a klasszikus formát és teljesítményt ötvözi a modern technológi
Az előző év azonos időszakához mérten 4,9, májushoz képest 1,2 százalékkal mérséklődött az ipari termelés, ugyanakkor az építőipari termelés volumene az egy évvel korábbinál 2,6 százalékkal nagyobb, az előző hónaphoz képest 5,3 százalékkal kisebb volt – jelentette a KSH.
A hirtelen szívhalál legtöbbször kiszámíthatatlan, ráadásul sokszor egészségesnek tűnő sportolóknál következik be. Pánik helyett ismerjük meg azokat a módszereket, amelyekkel megelőzhetjük a tragédiát. A legfontosabb az előjelek és a fokozott kockázatot jelentő állapotok felsimerése.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított az Aldi Magyarország Élelmiszer Kereskedelmi Bt.-vel (Aldi) szemben. A Magyarországon közel 200 bolttal rendelkező kiskereskedelmi vállalkozás olyan piacelsőségi állításokat alkalmaz kereskedelmi kommunikációjában, amelyek valószínűsíthetően nem felelnek meg a valóságnak. A GVH t
Visszavonták a PannErgy kutatási engedélyét, miután Budapest teljes geotermikus termálforrás-környezetét zárt koncessziós területté nyilvánították - közölte a PannErgy.
Diana hercegnének rövid élete során kijutott bőven a kudarcokból, követték minden lépését a lesifotósok, belekeveredett különböző botrányokba és emlékezhetünk rá karitatív munkássága miatt is. Írtak az újságokban egyedi stílusérzékéről, merésznek vélt ruháiról, legtöbbször mégis mozgalmas magánéletével, szerelmeivel és viharos kapcsolatával Károly
A választás előtti osztogatás tekintetében 2022 volt a rekord – jelentette ki Bod Péter Ákos közgazdász, a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke a KlikkTV Mélyvíz című műsorában.
Biztosan te is hallottad már azt, hogy a kómában lévő emberek hallják a körülöttük lévők beszélgetését, és ébredés után valóban emlékeznek is rá. Érdekes, hogy az emberi agyról még mindig milyen keveset tudunk, és mennyi meglepetést tartogat magában. A Reddit–en (egy külföldi beszélgetős fórumon) nemrég olyanok osztották meg meglepő történeteiket,
Jeles voltál magyar földrajzból? Úgy érzed, örökre az emlékezetedbe égett Magyarország vaktérképe? A Pénzcentrum legújabb földrajz kvíze még a legjobbaknak is feladja a leckét: ezúttal arra vagyunk kíváncsiak, mennyire ismered Magyarország vízrajzát, a magyar folyókat és patakokat. Tudod, melyiket hol találjuk, merre van a forrásvidékük és mely tav
A részvénypiac világában a siker kulcsa a tudatos és jól megalapozott döntésekben rejlik. Nem mindegy, hogy melyik céget választjuk befektetésünk tárgyául, hiszen a jó részvény hosszú távon jelentős vagyonnövekedést eredményezhet. Soron következő előadásunkon bemutatjuk a részvénykiválasztás hét alapvető szabályát, amelyek segítségével hatékonyan s
A világ tele van izgalmas, vibráló úti célokkal, de nem mindegyik hagyja, hogy nyugodtan hátradőljünk és élvezzük a pillanatot. Van, ahol a zsúfoltság, a hőség vagy éppen a nyüzsgés sodrása miatt a romantikus kiruccanás könnyen idegőrlő kalanddá válhat. Egy friss felmérés most rangsorolta, mely városokban a legnehezebb megőrizni a hidegvérünket – é
Steve Martin filozófiai mélységgel közelít a humor felé, pályája pedig igazi hullámhegyekkel és hullámvölgyekkel volt tele. De úgy tűnik, hogy 80 évesen végre révbe ért.
A BtcTurk, Törökország legrégebbi és leghosszabb ideje működő kriptovaluta tőzsdéje megerősítette, hogy biztonsági incidens érte forró pénztárcáit, melynek során körülbelül 48 millió dollár értékű kriptót loptak el. A blokklánc-biztonsági platform, a Cyvers jelentése szerint a lopott összeget hét különböző blokkláncról – köztük Ethereum, Avalanche,
2025. október 1-jén évekre bezárja kapuit a budapesti Gellért Gyógyfürdő. A város második legnépszerűbb fürdője tavaly 420 ezer látogatót fogadott, és 4,2 milliárd forintos bevételt termelt – most viszont legalább három évig nem látogathatjuk majd.
Az egész országra érvényes vörös kód figyelmeztetést adott ki a Belügyminisztérium a hétvégére a rendkívüli hőség miatt. A speciális eljárásrend idején minden szociális intézmény köteles fogadni a hajléktalanokat, függetlenül a megszokott célcsoporttól. A hatóságok arra kérik a lakosságot, jelezzék a bajba jutott embereket a regionális diszpécsersz
A Honvéd Főparancsnokság épületét Kallina Mór álmodta meg a 19. század végén. Az épület súlyos, ám nem végzetes sérülést szenvedett a második világháború során.
A Barum Rallyval harmadik aszfaltos és idei hatodik versenyéhez érkezik a nyolc futamos ERC-szezon. Összegyűjtöttünk néhány információt az augusztus 15-17. között megrendezendő cseh versenyről.
Ahogy az ősz hamarosan ismét elérkezik, olyan, mintha az új évszak varázspálcával érintené majd meg az életünket, és új színekkel festenénk meg mindennapjainkat. Az idei ősz különösen nagy változásokat hoz két csillagjegy számára, rávilágítva azokra az aspektusokra, amik esetleg eddig rejtve maradtak. Érdemes felkészülnöd az elkövetkező hónapokra,