Egyszerűen nem tetszik a saját zeném. Ez amúgy elég sok önmarcangolás forrása, és az önutálat is innen van. Mivel tudom, hogy Csajkovszkij emiatt lett öngyilkos, nagyon óvatosnak kell lennem. A zeneszerzést tehát részben terápiás okból, azaz kvázi önvédelemből is gyakorolnom kell. – Weber Kristóf netnaplója.
A Nyíregyháza hátrányból fordítva egy 90. percben szerzett góllal 2-1-re nyert a Debrecen otthonában a labdarúgó Fizz Liga negyedik fordulójának első vasárnapi mérkőzésén.
Egy friss kutatás szerint az 2010 után született gyerekek már egészen másképp gondolkodnak arról, mi számít lányos vagy fiús szakmának. A fiatal lányok egyre inkább úgy vélik, hogy a nők is nagyon jól értenek a tudományhoz, ami hatalmas változást jelez a nemek közti sztereotípiákban.
Az érett nők tisztában vannak azzal, hogy minden ember egyedi, és minden kapcsolatban más és más dinamikák működnek. Ennek tudatában soha nem kezdenek el más férfiakkal hasonlítgatni a párjukat. Az, hogy "Miért nem tudsz olyan lenni, mint Kovács András?", nemcsak hogy bántó és megalázó, de alapvetően rombolja a kapcsolat önértékelését is.
Napos, meleg idővel indul a jövő hét, szerdán, az augusztus 20-ai nemzeti ünnepen 29-35 Celsius-fok várható. Csütörtökön erős szél mellett befelhősödik az ég, többfelé várható zápor, zivatar, miközben a hőmérséklet is visszaesik. A hét végére ismét felszakadozik a felhőzet, és visszatér a napos idő, 30 fok alatti csúcshőmérséklettel - derül ki a Hu
Az Ezért kincs az agráradat 51. részében Heves vármegye határához utazunk, hogy megismerjük Cseri Dávid munkáját, aki az Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad igazgatójaként sokat tesz a lipicai lófajta sikereiért.
Egy cég a korábban áfásan bérbeadott üzleteket eladta. Olvasónk az ügylet áfás szempontjairól kérdezett. Dr. Csobánczy Péter közgazdász, jogász, adószakértő válaszolt.
Egy szabálymódosításnak köszönhetően dönthetett focis világrekordot a Hollandiában játszó tehetség, és csapata győzött is a debütáló meccsén. A fiatal védőnek pedig komoly tervei is vannak.
A Nyíregyháza hátrányból fordítva egy 90. percben szerzett góllal 2-1-re nyert a Debrecen otthonában a labdarúgó Fizz Liga negyedik fordulójának első vasárnapi mérkőzésén.
A nyárfa nemcsak dísz- és erdőgazdasági értéke miatt fontos, hanem a környezetre gyakorolt pozitív hatásai miatt is – oxigént termel, javítja a levegő minőségét, és otthont ad számos élőlénynek.
Kalifornia demokrata kormányzója, Gavin Newsom eközben az államának szintén új választókerületi térképet tervezett, ami szerinte öt új kongresszusi helyet biztosítana a demokratáknak, hogy kiegyensúlyozzák a republikánus előretörést Texasban.
Magyarországon átlagos népautóként gazdasági totálkárnak számítana egy legfeljebb másfél milliós Opel kombit ilyen szinten felújítani. Főleg annak fényében, hogy rengetegen
Az elme elképesztően összetett és csodálatos „szerv”, amely biztosítja a gondolkodást, az érzelmeket és az emlékezés képességét. Az emlékek, ezek az összetett információcsomagok, elengedhetetlen részét képezik annak, akik vagyunk. A jó emlékek általában örömöt, boldogságot hoznak az életünkbe, serkentenek, motiválnak minket. Míg a rossz emlékek aka
A nyáron tovább folytatódtak a munkálatok az Erdőirtás Elleni Rendeletnél. További egyszerűsítési igények, aggályok és kérdések merültek fel az Erdőirtás Elleni Rendelethez (Eudr) kapcsolódó szabályozók tekintetében.
A szakértők körében még folyik a vita arról, hogy tulajdonképpen mi is okozza az izomlázat. Ma már nem tartja magát az az elképzelés, miszerint az izomlázért az izomrostok közt felgyülemlett tejsav a felelős. De mi történik valójában a szervezetben, és hogy előzhető meg a kellemetlen izomláz?
Neked is van adósságod, serényen fizeted a havi törlesztőrészletet? OTP, MBH, Erste, Raiffeisen - melyikükkel állsz szerződésben? Ha jól ismered a magyarországi bankok történetét, tudod, mely cégcsoportokhoz tartoznak, és hogy ki vezeti őket, eljött az ideje, hogy próbára tedd a hazai bankszektorral kapcsolatos tudásod. Töltsd ki a Pénzcentrum mai
A Lestyán Projekt egy fine dining rendezvényekkel foglalkozó formáció, amelyet olyan fiatal szakemberek alkotnak, akik a gasztronómia iránti elhivatottságukat és kísérletező kedvüket szeretnék vendégélménybe sűríteni.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Egy ideje már érlelődik bennem, hogy vélemény cikket szánjak annak a megmagyarázhatatlan és újkeletű jelenségnek, hogy egyre többen lassítanak, mi több, fékeznek a gyorsítósávban. Pedig még a nevében is benne van, hogy azért hozták létre, hogy felvegyük a forgalom tempóját, tehát gyorsítsunk, ezzel megkönnyítve a saját és mások besorolását a belsőb
Az Exek csatája 17. részét a régmúlt sebeinek felemlegetése és az 5. szimpátiaszavazás tartja lázban. Behorpadt ajtó, üresen maradt lakás és egy megszakadó szövetség – mutatjuk az epizód legizgalmasabb pillanatait!
Ahhoz, hogy megtaláljuk a tökéletes rövidnadrág fazont, érdemes először is alaposan megismernünk a saját testalkatunkat. Sokszor nem maga a nadrág a hibás, hanem hogy nem a megfelelő fazont viseljük. Az alábbi útmutató segítségével biztosan könnyebben eligazodsz majd a rövidnadrágok világában.
"A Káli-medence, régiesen Kállai-medence Zánkától északnyugatra kezdődik és Balatonrendes illetve Ábrahámhegy közelében az Örsi-hegyig tart." (Wikipédia)
Dobby, a házimanó, a Harry Potter univerzum egyik legnépszerűbb mellékszereplője, aki először J.K. Rowling Harry Potter és a titkok kamrája című regényében bukkant fel. A filmvásznon 2002-ben keltették életre, és azonnal a rajongók kedvencévé vált kedves, de egyben szorongó személyisége, szomorú sorsa és különösen aranyos külseje miatt.
Anyaként nagyon könnyű olyan helyzetben találni magunkat, hogy a tökéletes anyaképet hajszolva mindent és mindenkit magunk elé helyezünk – hiszen kicsit ez is a jó anya ismérve. De biztosan muszáj ezt tennünk?
A Polestar 3 új Guinness-rekordot állított fel: egyetlen töltéssel 935,44 kilométert ment, ezzel a leghosszabb távot teljesítette az elektromos SUV-kategóriában.
Jennifer Lawrence 35 éves lett, és bár még mindig rendkívül fiatal, már most a modern hollywoodi mozi egyik meghatározó alakja. Karrierje során bebizonyította, hogy képes helytállni a drámai szerepekben és a nagy költségvetésű franchise-okban egyaránt. A természetessége, karizmája és tehetsége révén számtalan emlékezetes alakítással ajándékozta meg