A Digitális Polgári Kör listáján politikusok, kormányközeli szereplők és médiasztárok is szerepelnek. A kezdeményezést Palóc André indította, akit Orbán Viktor bízott meg a projekt vezetésével.
Mi állhat Donald Trump amerikai elnök fél éve húzódó vámháborújának hátterében? Milyen biztonsági garanciákat nyújthat az Egyesült Államok Ukrajnának annak érdekében, hogy utóbbi békét kössön Oroszországgal? Ezeket a kérdéseket is körüljárta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének t
A magyar futballvilág gyászol: 54 éves korában, hosszan tartó betegség után elhunyt Feleki Attila, a HR-Rent Kozármisleny tulajdonosa. A Kozármisleny FC hivatalos közleményben tudatta a szomorú hírt, amely megrázta a sportvilágot és a kisvárosi közösséget egyaránt.
Szerdán kell megjelennie a bíróság előtt az ír Kneecap egy tagjának, miután júniusban óvadékkal szabadult. A rappert azért tartóztatták le, mert a brit terrorizmus-ellenes törvény szerint már az is büntetendő, ha valaki a támogatását fejezi ki egy tiltott szervezettel kapcsolatban.
A világ vezető kriptotőzsdéje és Web3 vállalata, a Bitget ismét pályára lép a LA LIGA-val egy vadonatúj szezonra, a mottóval: Back in Play, Bitget Way. Ezúttal nem csak a gólokról van szó, hanem az okos lépésekről is, ahol a kriptó találkozik a sporttal, és a szurkolókból valódi résztvevők lesznek. Az előző szezon megadta az alaphangot
Az első otthon megvásárlása sok fiatal számára válik elérhetőbbé a kedvezményes, FIX 3%-os Otthon Start lakáshitelnek köszönhetően. A jogszabályok akár 10%-os önerővel is lehetővé teszik az ingatlan finanszírozását, ám a látszólag kedvező lehetőség mögött szigorú banki feltételek és gyakorlati akadályok rejtőzhetnek. A money.hu szakértői most felhí
A '90-es évek végén bemutatott Mátrix a modern sci-fi egyik alapművének számít, és a popkultúrában is maradandó nyomot hagyott. A bőrkabátos, napszemüveges főszereplők örökre beleégtek a retinákba - mutatjuk, mennyit változtak kedvenc karaktereink a forgatás óta!
Az elmúlt években forradalmi változáson ment keresztül az online szerencsejáték, melynek egyik legfontosabb platformjává a Polymarket nőtte ki magát. Ez az új típusú, blokklánc-alapú piactér lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy globális események, politikai választások, gazdasági trendek valószínűségére, vagy sportesemények végeredményére ti
Alapvetően szerintem elég jól tűröm a stresszt, de vannak napok, amikor úgy érzem, legszívesebben kiszaladnék a világból. Egy ideális világban ilyenkor azonnal beiktatnánk egy 90 perces jógaórát, egy erdei sétát vagy egy hegyi elvonulást, de a mindennapokban ilyesmire ritkán van lehetőség. Sőt, többnyire a stresszes érzés ellenére is folytatni kell
A francia elnök szerint az orosz államfő 2007 óta alig tartotta be ígéreteit, és állandó destabilizáló tényező lett Európa számára. Macron úgy véli, Oroszország költségvetésének katonai súlya és hatalmas hadserege miatt nem lehet gyors békére számítani.
Palvin Barbara hosszú éveken át rendszertelen, fájdalmas menstruációval küzdött, és sokáig azt hitte, ez teljesen normális. A társadalomban és a köztudatban a menzesszel járó panaszok, olykor az elviselhetetlen fájdalmak is (!) természetesnek számítanak. Pedig a háttérben gyakran endometriózis állhat, ami világszerte több százmillió nőt érint.
Kína hat hónappal, 2026. február 21-ig meghosszabbította az európai uniós tejtermékekre – például sajtra, tejre és tejszínre – vonatkozó támogatásellenes vizsgálatát, jelentette be hétfőn a kínai kereskedelmi minisztérium.
Sokan nem tudják, hogy munkájukért pótlék is járhat, ha nem szokványos időben, például este, éjszaka vagy hétvégén kell dolgozniuk. A Munka Törvénykönyve (Mt.) pontosan szabályozza, mikor és mennyi pótlék illeti meg a dolgozókat – ez jelentősen növelheti a havi bért.
Orbán Viktor szerint megerősítést nyert, hogy Ukrajna EU-tagsága nem jelentene valódi biztonsági garanciát az országnak. A miniszterelnök a közösségi médiában osztotta meg a gondolatait, amelyekben egyértelműen szembehelyezkedett az Európai Unió vezetőinek álláspontjával.
Ha Franciaországra gondolunk, akkor legtöbbször nem a varázslatos vidéki tájak jutnak eszünkbe, pedig az ország – sok egyéb látnivaló mellett – ezekben is bővelkedik. Ezek a szinte titkosnak számító helyszínek sokkal békésebbek és kevésbé forgalmasak, mint Párizs vagy Nizza. Előbbitől ráadásul csak kétórányi autóútra fekszik a festői Noyers-sur-Ser
Így nagyon nehéz lesz tartani a tempót Kínával. Úgy tűnik, a hagyományos európai gyártóknál jelen lévő bürokrácia náluk nem létezik, ugyanis elképesztő tempóban reagálnak a piac igényeire és változásaira. A kínai gyártók eleve csak olyan modellt hoznak Európába, amit az otthoni piacon már megfuttattak és sikerrel teljesítettek. Ha ez nem lenne elég
A Toyota és a Haas F1-es csapatának együtt műkésének köszönhetően Esteban Ocon valóra válthatta gyerekkori álmát és kipróbálhatta egy Rally1-es Yarist Goodwoodban.
Marslakók - Magyar Tudósok és Nobel-díjasok címmel a magyar tudományos élet kiválóságait, köztük a magyar Nobel-díjasokat bemutató interaktív vándorkiállítás nyílt kedden a Vörösmarty téren.
A lezárások és a korlátozások, valamint a várható nagyszámú érdeklődő miatt a BKK a belvárosban sűrűbben közlekedő közösségi közlekedési járatok, különösen a metrók igénybevételét javasolja.
Augusztus 20-án Budapest minden szeglete ünnepi díszbe öltözik: a Kossuth téren zászlófelvonás és légiparádé indítja a napot, napközben klasszikus és könnyűzenei koncertek, családi programok és gasztroélmények várják a látogatókat. Az estét pedig a Duna fölött felragyogó tűzijáték koronázza meg. Fedezd fel a legjobb programokat az rtl.hu-n!
A a Fejér Megyei Szent György Kórház után, a székesfehérvári Árpád Technikum és Kollégium vízhálózatában is kimutatták a Pseudomonas aeruginosa baktériumot.
A 38. America’s Cup új, elfogadott protokolljának bejelentését követően az Emirates Team New Zealand és az Athena Racing vezérigazgatója nyilatkozott. Grant Dalton először az új protokollról és az America’s Cup Partnerség (Acp) bevezetéséről beszélt. Utóbbi egy keretmegállapodás a csapatok között, amelyet az Ac38 és a későbbi kiadások lebonyolításá
Josephine Hutchinson a 30-as évek ünnepelt színésznője volt, aki kifinomult szépségével és elegáns játékával hamar a közönség kedvencévé vált. A reflektorfény mögött azonban olyan titkokat őrzött, amelyekről évtizedekig senki sem tudott.
A városnézés egyik legfontosabb része mindig a közlekedés. Akár egy hétvégére ugorunk át egy európai fővárosba, akár hosszabb távon költözünk ki, a helyi tömegközlekedés ára komoly tényező. De vajon melyik városban kerül a legtöbbe egy busz- vagy metrójegy, és hol tudunk szinte fillérekért utazni?