2025. augusztus 19. kedd

aug. 19
19:30
Külföldi bankokba talicskázzák ki a pénzüket a magyarok (Adózóna)
Hízik a magyarok vagyona, persze nem mindenkié. Egyre több pénz kerül külföldi bankokba és befektetési alapokba. Az öngondoskodást is sokan komolyan veszik, bár az állam próbálja elfordítani a lakosságot az ilyen megtakarításoktól – írja az mfor.hu.
aug. 19
19:30
Rettenetes: a szemünk előtt tűnik el az ország közismert folyója (Agroinform)
Az aszály miatt kritikus állapotba került a Zagyva szolnoki szakasza, melyből eltűnt a víz, csak a sűrű aljnövényzet maradt meg.
aug. 19
19:30
Az Egyesült Királyság szerint európai vezetők új szankciókat fontolgatnak Putyinnal szemben (444.hu)
A Tettrekészek Koalíciója a következő napokban egyeztet az amerikai partnerekkel is, az Ukrajna számára nyújtandó biztonsági garanciák részleteiről.
aug. 19
19:30
Rubint Réka állami kitüntetést kapott, a honvédelmi miniszter adta át a díjat (SzMo)
A fitneszedző a közösségi oldalán jelentette be, hogy Magyar Ezüst Érdemkeresztet vehetett át, és azt is felidézte, hogyan nevezték egykor genetikai selejtnek.
aug. 19
19:30
Kemény Zsófi: Horror (WMN)
Vadkempingezés, veszekedés utáni nyomasztó hangulat, és az érzés, hogy túlságosan látszol éjszaka, a sötét erdőben. Kemény Zsófi új novellája a WMN Karcokban.
aug. 19
19:30
Kudarcos alku: Von der Leyen veszélybe sodorja Európát – Szijjártó Péter a Stratégában (Mandiner)
A Stratéga legújabb adásában Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel beszélgetünk a magyar külpolitika jelenéről és jövőjéről.
aug. 19
19:30
A Forma-1-es pilótáknak is tetszett a Lexus új szupersportautója (Autószektor)
úlius 10-én, az angliai Festival of Speeden rögtön nem csak az utcai, hanem a versenyváltozatát is láthatták a nézők az LFA utódjának, amely a pletykák szerint LFR néven debütál majd pár hónapon belül. Bár hivatalos információkkal Goodwoodban sem szolgált a Gazoo Racing az új autóról (még a hivatalos nevezési listán sem szerepeltek a Toyota GT Conc
aug. 19
19:30
"Milyen jó lenne egy óriási kertté változtatni az univerzumot!" – Kert és zene gyógyító erejével vár az idei Arcus Temporum Fesztivál (egy.hu)
A fesztivál programjaiban a monostor éves témájára összpontosít: az idei hívószó a Kert.
aug. 19
19:30
Meghalt a kistigris (rtl.hu)
Meghalt Szása, a Fővárosi Állatkert kölyöktigrise. A 4 hónapos állat epilepsziás rohamok után kapott agyvérzést, az orvosok hiába küzdöttek érte.
aug. 19
19:33
A BitMine 1,7 milliárd dollár értékben vásárolt Ethereumot – már a második legnagyobb kripto treasury a világon (KriptoMagazin)
A korábban Bitcoin-bányászatáról ismert BitMine Immersion Technologies egyetlen hét alatt 1,7 milliárd dollár értékben, több mint 373 ezer darab Ethereumot (ETH) vásárolt. Ezzel a cég teljes készlete meghaladja az 1,5 millió ETH-t, ami több mint az összes forgalomban lévő Ethereum 1%-a. A BitMine jelenlegi Ethereum-vagyona 6,6 milliárd dollárra rúg
aug. 19
19:36
Szeptembertől 15 százalékkal nőnek a bérek a közszféra egyik nagy területén (Infostart)
Megjelent a kormányhatározat, amely a fővárosi és vármegyei kormányhivataloknál foglalkoztatottakra vonatkozik.
aug. 19
19:36
Kitört a pánik Times Square-en (Magyar Hírlap)
Gyanús csomag miatt evakuálták az egész Times Square-t.
aug. 19
19:36
Riválisa akadt Magyarországnak: egy másik ország is szeretne a világpolitika főszereplőjévé válni (Mandiner)
A semlegességéről híre alpesi ország immunitást adnak Putyinnak a tárgyalások idejére.
aug. 19
19:36
Csak szívószállal ehet (rtl.hu)
Eltört az állkapcsa, két hétig nem mozdulhat az ágyból, csak szívószállal ehet és ihat egy 14 éves dunabogdányi kamaszlány, miután arcra esett elektromos rollerezés közben.
aug. 19
19:42
Elképesztően dögös a brit tévés sportműsorvezető: így készült rá a szezonra (Pénzcentrum)
A brit sztárműsorvezető Ibizán pihent rá a szezonra, és ezt olyan szettben tette, ami a világ minden strandján elismerést váltana ki.
aug. 19
19:42
Egy kórház és olajfinomító is kigyulladt egy dróntámadás után (Magyar Hírlap)
Ukrán dróntámadás érte keddre virradó éjjel az oroszországi Volgograd városát.
aug. 19
19:42
Elhunyt Feleki Attila – gyászol a magyar labdarúgás (Mandiner)
Hosszan tartó betegség után, 54 éves korában elhunyt Feleki Attila, a labdarúgó NB II-ben szereplő HR-Rent Kozármisleny tulajdonosa – közölte kedden a klub hivatalos oldalán.
aug. 19
19:45
Rubint Réka mellett fradistákat szórnak meg állami kitüntetésekkel a nemzeti ünnepen (Kontroll.hu)
A Ferencváros a Nemzeti Együttműködés Rendszerének látványos kirakatcsapata, ami nem csak a költségvetősükben, a fideszes párt- és klubigazgató személyében vagy a szakmányban nyert a bajnoki címekben mutatkozik meg, most már az állami kitüntetések is ömlenek a zöld-fehérekhez.
aug. 19
19:48
Ők kaptak érdemkereszt kitüntetést augusztus 20-a alkalmából (Infostart)
Zsigó Róbert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára Kiss-Hegyi Anita kulturális kapcsolatokért felelős államtitkárral állami kitüntetéseket és művészeti díjakat, köztük Magyar Arany Érdemkeresztet, Magyar Ezüst Érdemkeresztet, valamint Magyar Bronz Érdemkeresztet adott át kedden Budapesten, a Pesti Vigadóban augusztus 20.
aug. 19
19:48
Fontos döntést hozott meg Katalin és Vilmos (Magyar Hírlap)
Komoly változás jön az életükbe.
aug. 19
19:51
Maratoni közvetítés a történelmi MotoGp magyar nagydíjról: az Arena4 50 fős stábbal és helyszíni stúdióval készül a hétvégére (Digital Hungary)
Ötven fős stábbal, közel 30 órányi közvetítést sugároz az Arena4, MAX4 és a NET4+ a történelmi MotoGP Magyar Nagydíjról. A motorversenyzés csúcskategóriája több, mint három évtized után tér vissza Magyarországra, idén a Balaton Park Circuiton találkozik a mezőny.
aug. 19
19:54
"Az utastérben láttam egy kést is" - Hadházy Ákos újabb részleteket osztott meg a hatvanpusztai balesetéről (SzMo)
A politikus szerint szándékosan hajtottak neki. Épp arrafelé történt az incidens, ahol korábban kiszúrták az autója kerekeit.
aug. 19
19:54
Autós baleset lett Hadházy és a biztonsági őrök összetűzéséből (rtl.hu)
Biztonsági őrök üldözték autóval Hatvanpusztánál Hadházy Ákost, aki apja kocsijával menekült.  Az autók végül összeütköztek, az őrök kocsija felborult.
aug. 19
19:57
Műanyag ördögök tízmilliókért: íme 5 Labubu baba, ami elképesztő összegekért talált gazdára! (Sassy)
Ezek a Labubu figurák aranyáron keltek el.
aug. 19
19:57
5 jel, amit az univerzum akkor küld, amikor minden kezd jóra fordulni (Bien)
Érdekes megfigyelni az életünket övező hullámvölgyeket: mindannyian voltunk már olyan helyzetben, amikor minden összeesküdött ellenünk. Ha nagyon mélyen vagy, kezdj el figyelni az alábbi jelekre!
aug. 19
20:00
A németek küszködése a világgazdasági ökoszisztéma átalakulását is jelzi (Infostart)
Amikor a világ legnagyobb exportőrei közül az egyik megtorpan, annak messzire gyűrűző következményei vannak. Németország gazdasága évtizedek óta az ipari termelésre és a külföldi piacokra épít. Ám a legfrissebb adatok szerint az Egyesült Államokba irányuló a német export immár harmadik hónapja csökken. Az ipari gépekről és autókról híres gazdasági
aug. 19
20:00
Hogyan süssünk biztonságosan kenyeret otthon? (Agroinform)
A Nébih tippei segítenek, hogy ne csak ropogós és finom, hanem biztonságos is legyen a házi kenyér.
aug. 19
20:00
Sulyok Tamás köztársasági elnök Magyar Ezüst Érdemkeresztet adományozott Rubint Rékának a munkásságáért (444.hu)
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter adta át.
aug. 19
20:00
A Pentagon 800 millió dollárnyi szoftverprojektet állít le (Mínuszos)
Demokraták korrupcióra gyanakodnak és bírálják a döntést, amely szinte kész katonai szoftverek leállításáról szól. Komoly
aug. 19
20:00
Magyar Péter szolgálatába szegődött a Momentum, nem is akárkinek a segítségével (Mandiner)
Bajnai Gordonék segítségével kampányolhat a kormány ellen a választosan azért nem induló Momentum Mozgalom.
aug. 19
20:00
Megbuktatták Orbán szövetségesét Boszniában: beavatkozik a TEK? (Helló Magyar)
Már egyszer elmentek Boszniába a TEK-esek, a rossz nyelvek szerint azért, hogyMilorad Dodikot kimenekítsék, ha kell. Most vajon miként reagál a magyar Kormány, ha veszni látja szövetségesét?
aug. 19
20:00
Fordulat a bitcoin piacon: minden tárcacsoport eladásba kezdett (BitcoinBázis)
A kriptovaluták piacán a hangulat hirtelen tud változni: ami egy héttel ezelőtt még erős felhalmozásnak tűnt, ma már eladási hullámként jelenik meg. A Glassnode friss adatai szerint jelenleg minden bitcoin-tárcacsoport – a több mint 10 000 BTC-t birtokló óriáscímektől egészen az 1 BTC alatti kisbefektetőkig – a profitrealizálás irányába mozdult el.
aug. 19
20:00
Hónapok óta fájdalommal él, mégsem műtik meg időben (rtl.hu)
Elhalasztották egy beteg térdműtétjét a János kórházban. A nő hónapok óta erős fájdalmakkal él, az intézmény a nyári szabadságolással indokolja a csúszást.
aug. 19
20:03
Így segíthetsz a kutyádnak túlélni a tűzijátékot! (naphire.hu)
A tűzijáték és a petárdázás óriási stresszt okozhat a kutyáknak – az állatorvos tanácsai segítenek, hogyan őrizd meg kedvenced nyugalmát az ünnepi zajok közepette.
aug. 19
20:06
Közlekedési dugó várható augusztus 20-án Budapesten – íme a lezárások és a változások (ATV)
Az államalapítás ünnepéhez kapcsolódó rendezvények miatt augusztus 20-án szinte az egész belvárosban közlekedési káoszra kell számítani. A Lánchíd, a rakpartok, a Budai Vár és több belvárosi híd is zárva lesz, a közösségi közlekedésben pedig komoly változások jönnek.
aug. 19
20:06
Olyan fényképen szerepel Rubint Réka, amitől még a legnagyobb rajongói is megnémulnak (Promotions)
Nem lehet ráismerni Rubint Rékára, csak találgatják a változás okát.
aug. 19
20:06
Érkezik a segítség az Agrárminisztériumból (Magyar Hírlap)
Támogatást kapnak a súlyos tavaszi fagykárt szenvedő termelők.
aug. 19
20:06
Toroczkai László rendőrök gyűrűjében vitatkozott Magyar Péterrel Dorogon (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
aug. 19
20:06
A Politico exkluzív értesülése szerint megvan a következő béketárgyalás helyszíne! (Demokrata)
A Fehér Ház Budapestre tervez megszervezni egy lehetséges háromoldalú találkozót.
aug. 19
20:06
Épp az ellenzék rontja a fiatalok esélyeit (Mandiner)
Az Otthon Start program körüli hangulatkeltéssel pontosan annak ágyaznak meg, amiről beszélnek.
aug. 19
20:06
Mutatjuk, mennyi pénzt kaphatnak autóvásárlásra a magánszemélyek (Villanyautósok)
Szivárognak a részletek az új állami támogatásról.
aug. 19
20:06
Otthon Start: Balázs Attila beruházásait elsőként emelhetik ki (rtl.hu)
Balázs Attila kormányközeli üzletember cégcsoportjának két építkezését nyilvánítaná elsőként kiemelt beruházássá a kormány az Otthon Start hitelprogramra hivatkozva - ezt a 444.hu írta meg. Az erről szóló rendelettervezett hétfőn jelent meg a kormány honlapján. Két hete döntött arról a kabinet, hogy mentesülhetnek az építési szabályok alól azok a l
aug. 19
20:08
Elpusztult Szása, a négy hónapja született kistigris (Magyar Hírlap)
Az állatkert a közösségi oldalán tudatta a szomorú hírt.
aug. 19
20:08
Évekre eltiltották a vb-ezüstérmes ukrán atlétát – ez áll a háttérben (Mandiner)
Maryna Beh-Romancsuk eredményeit 2024. december 7-től törölték.
aug. 19
20:09
Az európai vezetők újabb szankciókat fontolgatnak, hogy fokozzák a nyomást Putyinon (Telex)
Lettország külügyminisztere szerint az orosz taktika jól ismert, de Trump és más vezetők már belefáradtak ebbe.
aug. 19
20:09
Elfogták a MÁV vonatát szétverő vandált, aki maga se tudja, miért rongált (Telex)
Az abonyi férfi ittasan verte szét az Újszászon várakozó vonat ablakait.
aug. 19
20:12
Károly ultimátumot adott Vilmosnak és Katalinnak: vagy engedelmeskednek neki, vagy súlyos következményekkel kell számolniuk (Femcafe)
A brit királyi családban ismét feszültség alakult ki: állítólag Iii. Károly király kemény feltételeket szabott fiának, Vilmos hercegnek és feleségének, Katalinnak, amelyeket nem hagyhatnak figyelmen kívül következmények nélkül.
aug. 19
20:18
Augusztus 20-i ünnepi programok Budapesten (Menedzsment Fórum)
Este kilenckor kezdődik a tűzijáték és drónshow, a szervezők szerint érdemes korán érkezni.
aug. 19
20:18
Meghalt Feleki Attila (SzMo)
A Kozármisleny FC tulajdonosa több mint harminc éven át volt a helyi futball motorja. Nevéhez fűződik a klub történetének legjobb eredménye, a negyedik hely a Merkantil Bank Ligában.
aug. 19
20:18
Nem női Bond kell, hanem egy új Ellen Ripley (WMN)
Helen Mirren szerint a 007-es ügynöknek férfinak kell lennie. Sándor Anna pedig elmondja, miért ért egyet ezzel: jön egy kis filmtörténet, egy kis Bond-elemzés, és a vágy a női akcióhősre.

Keresés