Először szólalt meg a mulatós énekes, amióta megszületett az unokája, egy tündéri kislány. Mc Hawer most minden erejével azon van, hogy bejusson a kórházba a lányához.
A Donyec-medencében harcoló ukrán egységeket üzemanyaggal ellátó olajfinomítóra mért csoportos csapást nagy hatótávolságú precíziós fegyverekkel és drónokkal az orosz hadsereg – közölte kedden a moszkvai védelmi minisztérium. A tárca a megsemmisített katonai célpontok és haditechnikai eszközök között sorolt fel több rakétatüzérségi, üzemanyag-, lős
Magyar Péter előre megmondta, a Mi Hazánk aktivistái a látogatás megzavarására készülnek, ami végül be is következett. A Tisza Párt elnöke szemtől szembe beszélt Toroczkai Lászlóval.
A spanyol kormány következő ülésén katasztrófa sújtotta területté nyilvánít több olyan területet, amelyeket az elmúlt hetekben tomboló erdőtüzek elpusztítottak - jelentette be Pedro Sánchez miniszterelnök kedden az Extremadura tartományban található Jarillában, ahol a helyi oltási munkálatok műveleti központját felállították.
Cristiano Ronaldo egy győzelemre van attól, hogy megszerezze első trófeáját az al-Nasszr csapatával, miután a Szuperkupa elődöntőjében 2-1-re nyert az al-Ittihad ellen. A szaúdi futballklub két kulcsfontosságú gólnak köszönhetően biztosította helyét a döntőben: az egyiket Sadio Mané szerezte, aki korán betalált, a másikat pedig Joao Félix, aki egy
Donald Trump ismét leszögezte, hogy amerikai csapatok nem fognak harcolni Ukrajnában, de nem részletezte, milyen biztonsági garanciákat kínálna Washington Kijevnek.
Matthew Perry halála még mindig nem lezárt történet. Karrierje, függőségei és jótékony céljai mögött egy olyan ember állt, akit a világ Chandlerként ismert – de a valóság ennél jóval bonyolultabb volt.
Laky Zsuzsi 2003-ban, 19 évesen lett Európa legszebbje. Egy gimnazista lányból vált világhírűvé – mutatjuk, hogyan emlékezett vissza győzelmére a Sztárbox versenyzője.
Kitettem a toitoira egy 'nem működik' táblát és így végig saját vécém volt - 10 zseniális fesztivál-hack. Minden fesztivál egy külön világ, nézzük, ki hogyan javítja életminőségét ebben a mikroközösségben.
Amikor lakáshitelt veszel fel, az egyik legfontosabb döntés, amit meg kell hoznod, a kamatperiódus hossza. Ez nemcsak a havi törlesztőrészletedet határozza meg, hanem azt is, mennyire lesz kiszámítható a hitel a teljes futamidő alatt. A megfelelő kamatperiódus kiválasztása segíthet elkerülni a kellemetlen meglepetéseket, és hosszú távon jelentős ös
Az elmúlt hónapokban mintegy 6 százalékkal erősödött a dollárral szemben az egyiptomi font, jelenleg 48,4 körül mozogva a tavaly áprilisi 51,7-es csúcsról. Az Egyiptomi Központi Bank szerint a rugalmas árfolyamrendszer és a növekvő devizabeáramlás stabilizálta a piacot, bár az IMF-program végrehajtása továbbra is akadozik. Elemzők úgy látják, a kil
Svájc nem mindennapi ajánlatot tett Vlagyimir Putyin orosz elnöknek. Az ország hajlandó mentességet biztosítani az elnöknek a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság elfogatóparancsa alól, ha részt venne egy Ukrajnáról szóló békekonferencián.
A falugazdászok ingyen készítik el a gazdaságátadási együttműködést támogató pályázatokat, beadják a kifizetési kérelmeket és a projektzárás adminisztrációjában is segítenek – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kedden az MTI-vel.
A hat megszerzett érem jó szereplést mutat, jelenleg négy csapatunk is olimpiai kvótát érő helyen áll a világranglistán, és a női törőzőink is reménykedhetnek még – értékelte a tbiliszi világbajnoki szereplést a magyar vívóválogatott szövetségi kapitánya. A szakvezető külön kiemelte Siklósi Gergely idei teljesítményét, hiszen a Honvéd párbajtőrözőj
Robbie Keane vezetőedző szerint kulcsfontosságú lesz a Qarabag ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája utolsó selejtezőkörében, hogy a Ferencváros lehetőleg ne kapjon gólt sem a keddi első felvonáson, sem a jövő heti, idegenbeli visszavágón.
"A hétfői tárgyalások a Fehér Házban nagy reményt hoztak, hogy három és fél év tragikus háború után sikerülhet áttörést elérni a diplomáciai egyeztetésekben" – fogalmazott Szlovákia elnöke.
Szomorú hírről számolt be a Fővárosi Állat- és Növénykert: meghalt Szása, a négy hónapos hím kistigris. A kölyök a napokban lett rosszul, amikor húgával, Lénával játszott a kifutóban. Sorozatos epilepsziás rohamok után agyvérzést kapott, ami végül visszafordíthatatlan állapothoz vezetett.
Mondd, te kit választanál? A dúsgazdag, magas, jóképű és sármos üzletembert, vagy a csóró, magas, jóképű, sikertelen színész exedet? Itt a szerelem ötven árnyalata!
Az Otthon Start Program keretében elérhető Fix 3 százalékos lakáshitel egy rendkívül kedvező lehetőség azok számára, akik az első saját ingatlan megvásárlását tervezik. Az új program természetes módon felfokozza az ingatlanpiaci keresletet, ugyanakkor aki most szeretne vevőt találni ingatlanára, fontos tudnia, hogy a hitelintézetek nem kizárólag a
A szakmai szervezeteknek vészforgatókönyvet kell készíteniük arra az esetre, ha ismét leállna az EESZT. Mi történt? A gyógyszerellátásban érintett szakmai és érdekképviseleti szervezeteknek vészforgatókönyvet kell készíteniük arra az esetre, ha ismét leállna az Egészségügyi Elektronikus Szolgáltatási Tér (EESZT), erről a Belügyminisztériumban működ