Az utóbbi hónapokban Oroszországban egy hatalmas, illegális Bitcoin-bányászati hálózatot lepleztek le, amelynek alapja a lopott elektromos áram. A bűncselekmény okozta károk elérték a több mint 4 millió amerikai dollárt. Az eset nemcsak a kriptovaluta világát, hanem az ország energiabiztonságát is komolyan érinti, miközben felhívja a figyelmet a bá
Áramszünet okozott jelentős fennakadást a győri vasútállomáson, ahol átmenetileg leállt a biztosítóberendezés. Bár korlátozásokkal megindult a forgalom, a délelőtti órákban továbbra is számottevő késésekre és közlekedési változásokra kell számítani a térségben - jelentette a Mávinform.
Lenyűgözi a Hungaroring megújulása a Forma–1 résztvevőit. Az új főépületben a munka is jobban megy. A csapatvezetők és versenyzők szerint is büszkék lehetünk a helyszínre és az ott elvégzett munkára.
A helyi rendőrség forgalomellenőrző kollégái folyamatosan végeznek sebesség ellenőrzéseket a vármegyében, ezúttal ismét a 403-as úton mértek be egy eltúlzott sebességgel közlekedő személyautót. A BMW vezetője a megengedett 9️0 km/h helyet 163 km/h sebességgel közlekedett, a gyorshajtásért 140 000 forint összegű pénzbírságot kapott. További autós ta
Nyilas A Nyilasok az utóbbi években minden téren a fejlődést részesítették előnyben, és a munkahelyükön is arra pályáztak, hogy minél feljebb kerülhessenek azon a bizonyos ranglétrán. Ez a céljuk most határozottan révbe fog érni, ugyanis Fortuna hatalmas Ősasszonya maga teljesíti ezt a kívánságukat. No de nem csak az előrelépésben lesznek változáso
Ön is érezte már, hogy annyi információt kap, olyan inputok árasztják el, amelyeket képtelen észben tartani? Esetleg azon is elgondolkodott, hogy valami gond lehet a fejével? Nos, egy orvos szerint ez azért lehet, mert "az agyunkat nem erre a világra tervezték". A szakember öt olyan napi szokást dolgozott ki - amelyeket pácienseinél és a saját élet
Nemrég derült ki, hogy a Romantic énekesnője három év után szakított fiatalabb párjával, Kökény Tamással. Völgyi Zsuzsi nem volt sokáig szingli, újra rátalált a szerelem, egy ölelkezős fotót posztolt új párjával.
Samantha Fox simét szexi fotót osztott meg követőivel: az egykori popikon az ágyából jelentkezett be, és nem viselt melltartós sem - így kívánt jó éjszakát rajongóinak.
A Trump-adminisztráció új biodízel-szabályozása magasabb energiaárakat okozhat az amerikai fogyasztók számára, miközben korlátozhatja a hazai termelést is, a lépés ráadásul jelentősen átalakítja az amerikai agrártermelést is - írta meg a Reuters.
Tavasszal röppentek fel az első hírek arról, hogy terjeszkedne a Lidl. Akkor az információ még nyert megerősítést, mára viszont már biztos: Lidl áruházat kap az egyik vidéki nagyváros!
Hogyan lehet 50 felett is megőrizni a formánkat? Polgár Tünde a stílusikon, üzletasszony és televíziós személyiség most először könyvben mesél a hétköznapjairól, rutinjairól és azokról a tudatos döntésekről, amelyek segítenek neki megőrizni fiatalos megjelenését. A kötet nemcsak praktikus tanácsokat kínál, hanem inspiráló vallomás is egy nő útjáról
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (Oksz) ellenzi, hogy a visszaváltott palackok után az automatarendszert üzemeltető kiskereskedőknek járó díjat a Mohu MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. a felére akarja csökkenteni - közölte az Oksz pénteken az MTI-vel.
Katalin hercegné stílusa hosszú évek óta a klasszikus elegancia és a modern nőiesség tökéletes egyensúlyát képviseli. Bár a különböző királyi eseményeken általában a visszafogottságra törekszik, egyáltalán nem riad vissza attól, hogy feszegesse a royal protokoll határait. Mutatjuk, melyik volt az egyik legmerészebb ruha, amit valaha hercegnéként be
A fitneszguru szerint a sportoló mindig tele volt energiával és tervekkel. Rubint Réka azt is hozzátette, hogy szerinte Kathi Béla volt az egyik legőszintébb ember, akit valaha ismert.
Itt az ideje pénzt csinálni - adták ki az ukázt Párizsban, és Mioveni-ben márciusban legördültek az első Bigsterek, hogy a feladatot teljesítsék. A C szegmens Európában igen kedvelt, több mint 3 millió ilyen autót értékesítettek tavaly (Magyarországon 26 ezret), ami a teljes autópiac 23 százaléka (Magyarországon 21 százalék). Nagyra nőtt Hatalmas
A fitneszvilág gyászol: 46 éves korában elhunyt a világbajnok erőemelő, testépítő, kétszeres magyar Superbody abszolút győztes, Kathi Béla. A testépítő Cipruson nyaralt családjával, tragikus hirtelenséggel, biciklibaleset következtében hunyt el péntek hajnalban. A magyar testépítő legendával a Fókusz többször is forgatott, legutóbb néhány napja, el
Ő nem meggyőzni akar, hanem megalázni. Nem képviselni, hanem uralkodni. Nem a közös jövőt építi, hanem magát emeli. A nyelv, amit használ, nem a vezetőké, hanem a tirannusoké, a zsarnokoké. Gúnyolódik, szándékosan sért, hergel és uszít – nem csak politikusokat egymás ellen, hanem barátokat, családtagokat, magyart a magyarral szemben. – írja közössé
Lepd meg magad a régi teáskannával Mielőtt kidobnád a régi, kopott teáskannádat, érdemes átgondolni, milyen különleges módon hasznosíthatod újra. Egy feleslegessé vált kanna tökéletes alap lehet egy egyedi virágtartó számára. Ha a kannának van fedele, akkor az még inkább kiemelheti a benne növekvő zöld növényeket vagy élénk virágokat. Az eltérő for
"Útvonalaink nem érintenek lakott területet, így a főváros zajterhelését jelentősen csökkentjük" – írta az egyik cég, amely a gazdagokat szállítja a Hungaroringre. De vannak mások is, akik változatlanul a belváros felett repkednek.
Egy 19. századi brit katonatiszt robbantásos régészetének köszönhetjük a piramisok egyik legkülönösebb felfedezését. A módszer durva volt – az eredmény viszont lenyűgöző.
Amerikában és Európában is inkább csökkentek a főbb terményárak a héten. Chicagóban a búza 4 százalékkal, a kukorica 1,9 százalékkal, a szójabab 3,3 százalékkal, a repce pedig 2,6 százalékkal lett olcsóbb.
A világ vezető stablecoinját, az USDT-t kibocsátó Tether óriási nyereségről számolt be 2025 második negyedévében, miközben új terjeszkedési tervet is bejelentett az Egyesült Államokban. Paolo Ardoino, a Tether vezérigazgatója az X közösségi platformon jelentette be, hogy a vállalat egy új amerikai projektbe kezd, amely egy „világszínvonalú termékcs