Orbán Viktor az alaszkai amerikai-orosz csúcs előtt tette azt a megjegyzést, hogy aki nincs az asztalnál, az étlapon lesz. Orbán Viktor most nincs az asztalnál, tehát ő van az étlapon? Azt a presztízsveszteséget, hogy „a nagy békemisszionáriusnak” nem osztottak lapot, hogy fogja kimagyarázni? – hangzott el a kérdés a KlikkTV Heti Egyenleg című műso
Nemrég szüntették meg a garázdaság és testi sértés miatt indított eljárást Renner Erika zaklatója, R. László ellen, a magyarázat szerint a férfi kóros elmeállapota miatt. De amint kiengedték a letartóztatásból, László ismét a saját otthonában kereste fel Renner Erikát, akit életveszélyesen meg is fenyegetett.
Ha Görögországba utazunk, nyilvánvalóan görög ételeket akarunk kóstolni, de Svédországban sem rántott húst keresünk az étlapon. Léteznie kell tehát itthon is magyaros éttermeknek, hiszen százezrével érkeznek hozzánk turisták. De milyenek legyenek ezek, hogy nekünk is kedvük legyen ott ebédelni?
A Balaton hosszú évtizedek óta a magyar turizmus zászlóshajója, a hazai nyaralások szimbóluma. Ugyanakkor van egy réteg, amely már elkerüli a Balatont, mert egyre ritkábban történik olyasmi, ami miatt érdemes volna oda elmennie.
Bár az évtizedek során sokat lazult, köztudott, hogy az angol királyi családban a protokoll még mindig szinte mindenek felett áll - jól tudja ezt mindenki, aki beházasodik a családba, így Meghan Markle is tisztában volt vele. Azonban egy szakértő szerint már a kezdetektől fogva látszott, hogy Harry herceg párja nem fogja betartani a szabályokat.
A főpolgármester szerint népszavazással kell elfogadni az új alkotmányt. Állítása szerint annak társadalmi többségen kell alapulnia, nem pusztán parlamenti döntésen.
Lázár – kerülve a szuverenitás szót – az önállóságot emelte ki Szent István király munkásságának fő tanulságaként makói ünnepi beszédében, mert szerinte "van annak egy tragédiája, hogy mások és máshol döntenek egy nép sorsáról".
Szeptember egy különleges időszak, amikor sokan érezzük, hogy az őszi változások beköszöntével a saját életünkben is lehetőségekre lelhetünk. Az asztrológia szerint ez különösen igaz három csillagjegyre, akik ebben a hónapban mélyreható átalakulásokat élhetnek át. Nézzük meg, kik ezek a jegyek, és milyen változások várnak rájuk!
A Balatonnál nyaralt a családjával Rózsa György, amikor váratlanul rosszul lett, és enyhe sztrókon esett át. A 77 éves televíziós legendát a lánya, Csilla mentette meg, aki azonnal a segítségére sietett, majd a mentők perceken belül a kaposvári kórházba szállították. A gyors beavatkozásnak köszönhetően maradandó károsodás nélkül épült fel.
Megjelent a 260/2025. (Viii. 13.) Korm. rendelet a visszaváltási díj megállapításának és alkalmazásának, valamint a visszaváltási díjas termék forgalmazásának részletes szabályairól szóló 450/2023. (X. 4.) Korm. rendelet módosításáról. A rendelet fő célja a kötelező visszaváltási díjas rendszer működtetését biztosító bevételek felhasználásának pont
Hiába javítottunk két helyet az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat által számolt harmonizált fogyasztóiár-indexek összevetésében is, 27-ből 23. helyen állunk.
Az amerikai külügyminiszter is felköszöntötte Magyarországot az augusztus 20-ai nemzeti ünnep alkalmából. Marco Rubio azt írta, hogy a mai nap fontos jelképe a magyar nép kitartó szellemének és mély kulturális gyökereinek.
Farkas Bertalan és Kapu Tibor kutatóűrhajósok vehették át a Magyar Szent István Rend kitüntetést az augusztus 20-i állami ünnepen Sulyok Tamás köztársasági elnöktől a Sándor-palotában.
Az ellenőrzés a tó teljes területére kiterjedt. A két nap során 150 embert igazoltattak, és 40 esetben kellett intézkedniük a hatóságoknak. Egy orvhalászt is elfogtak, aki kíméleti területen horgászott, ami bűncselekménynek minősül. Több esetben intézkedtek ittas vezetés, indokolatlan hullámkeltés és sebességtúllépés miatt is. Fotó: police.hu – Ha
Durva időjárási fordulat előtt áll az ország: csütörtökre több vármegyére is másodfokú riasztást adott ki a HungaroMet a heves zivatarok miatt. Villámok, orkánerejű szél, jégeső és felhőszakadás is sújthatja a déli területeket, miközben az ország többi részére is figyelmeztetést adtak ki.
Farkas Bertalan és Kapu Tibor kutatóűrhajósok vehették át a Magyar Szent István Rend kitüntetést az augusztus 20-i állami ünnepen Sulyok Tamás köztársasági elnöktől a Sándor-palotában.
Az amerikai külügyminiszter is felköszöntötte Magyarországot az augusztus 20-ai nemzeti ünnep alkalmából. Marco Rubio azt írta, hogy a mai nap fontos jelképe a magyar nép kitartó szellemének és mély kulturális gyökereinek.
Dupla telt házzal bizonyított a Budapest Parkban Sebestyén Balázs, aki hétfőn és kedden este DJ Oti bőrébe bújva szórakoztatta a főváros legnagyobb szabadtéri koncerthelyszínén a közönséget. Az eseményekre a műsorvezető sztárvendégeket is hívott, akik közül néhányan a színpadon, mások a színfalak mögött tevékenykedtek. Az NDK szupesztár-dj outfitjé
Farkas Bertalan és Kapu Tibor kutatóűrhajósok vehették át a Magyar Szent István Rend kitüntetést az augusztus 20-i állami ünnepen Sulyok Tamás köztársasági elnöktől a Sándor-palotában.
Orbán Viktor az alaszkai amerikai-orosz csúcs előtt tette azt a megjegyzést, hogy aki nincs az asztalnál, az étlapon lesz. Orbán Viktor most nincs az asztalnál, tehát ő van az étlapon? Azt a presztízsveszteséget, hogy „a nagy békemisszionáriusnak” nem osztottak lapot, hogy fogja kimagyarázni? – hangzott el a kérdés a KlikkTV Heti Egyenleg című műso
Egy friss kutatás szerint a dolgozók jóval szigorúbban ítélik meg, ha a főnökük mesterséges intelligencia segítségével ír munkahelyi e-maileket, mintha saját maguk tennék ugyanezt.
Farkas Bertalan és Kapu Tibor kutatóűrhajósok vehették át a Magyar Szent István Rend kitüntetést az augusztus 20-i állami ünnepen Sulyok Tamás köztársasági elnöktől a Sándor-palotában. Orbán Viktor miniszterelnök az első sorokból nézte végig az átadást, Sulyok Tamás pedig beszédében méltatta a két magyar űrhajós sikereit.