A légkörre káros szén-dioxid értékes nyersanyagként hasznosítása fontos előrelépést jelenthet a körforgásos szemléletben. Pontosan ezt célozza a BorsodChem és a szegedi eChemicles közös projektje: ipari méretben, magyar fejlesztéssel alakítanák át a CO₂-t vegyipari alapanyaggá, mindezt akár teljesen megújuló energiával. Ha a folyamatfejlesztés sike
Molnár Csilla az ország egyik legtermészetesebb szépségkirálynője, 1986. július 10-én hunyt el, öngyilkosság következtében. A királylány sírja a kaposvári Keleti temetőben található – azóta is sokan keresik fel, hogy tiszteletüket tegyék emléke előtt.
Magyarországon minden évben látványos tűzijáték koronázza meg augusztus 20-át, az államalapítás ünnepét. A rendezvény azonban nem olcsó mulatság: a kormány 2025-ben 3,066 milliárd forintot költ csak a tűzijátékra, a teljes ünnepi programsorozat költsége pedig elérheti a 14,5 milliárd forintot. Az összegek nagyságát jól érzékelteti, ha kriptovalutáb
Mindig igyekeztem mindenkit boldoggá tenni, ami gyakran azt jelentette, hogy az én vágyaim és igényeim háttérbe szorultak. Ősztől viszont úgy döntöttem, hogy ezt a szokást hátrahagyom. Nem könnyű, de elkezdtem felismerni, hogy az én érzéseim és céljaim is fontosak. Azzal, hogy nem próbálok mindenáron mindenki kedvében járni, rengeteg energiát szaba
Komoly aggodalmat keltett a felhasználók körében egy friss bejegyzés egy ismert hackerfórumon: a feltöltő szerint 15,8 millió PayPal-fiók bejelentkezési adataihoz – e-mail-címekhez és jelszavakhoz – lehet hozzáférni.
2025-ben lesz tizenegyedik éve, hogy az év legfontosabb agráreseményén, a siófoki Portfolio Agrárszektor Konferencián kiosztjuk a Portfolio Agrárdíjakat, amellyel a legsikeresebb és legkiemelkedőbb agrárgazdasági szereplőket díjazzuk. Első alkalommal 2015-ben ítéltünk oda díjakat, ezt követően pedig már minden évben, így 2021-ben is átadtuk őket, a
Az Egyesült Államok továbbra is elkötelezett abban, hogy megerősítse partnerségét Magyarországgal annak érdekében, hogy mindkét nemzet tovább gyarapodhasson és tartós biztonságban élhessen - írta Marco Rubio amerikai külügyminiszter az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából.
A mai gazdasági környezet egyszerre kiszámíthatatlan és tele van lehetőséggel. Infláció, geopolitikai feszültségek, változó fogyasztói szokások, és mindenekelőtt az AI-technológiák berobbanása formálják át a piacot. A vállalkozások számára a kérdés nem csupán az, hogyan növekedjenek, hanem sokszor az is: hogyan maradjanak életben. "A cégeknek meg
A kálium (K) alapvető tápelem: a sztómazárás szabályozásán, a vízforgalmon és a cukorszállításon keresztül javítja a szárazságtűrést, a termésminőséget és a kórokozókkal szembeni ellenállást. Hiánya levélszélszáradással, gyenge virágképzéssel és kisebb, kevésbé ízes terméssel járhat.
Augusztus 20-án Pannonhalmán mondott ünnepi beszédet Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, aki meghirdette a Szent István Programot. A tízpontos munkatervében demográfiai fordulatot, szuperkórházakat, az oktatás megújítását, az energiafüggőség megszüntetését és az önkormányzatok függetlenségének visszaadását ígérte.
Szeresd a hazád és építsd a holnapot - hangoztatta Magyar Péter, a Tisztelet és Szabadság Párt (Tisza) elnöke a párt augusztus 20-i ünnepségén, szerdán Pannonhalmán, ahol meghirdette a tíz pontból álló Szent István-programot.
A kétoldalú orosz-ukrán csúcstalálkozó azt követően került napirendre, hogy mindkét vezető hajlandóságát fejezte ki erre, az előkészítésben pedig az Egyesült Államok nemzetbiztonsági illetékesei vesznek részt.
Új családtagként általában nem könnyű beilleszkedni, megérkezni – de néha pont ott találjuk meg az otthont, ahol eleinte a legidegenebbnek éreztük magunkat.
Új kutatások szerint a COVID-19 és az influenza képes lehet felébreszteni a szervezetben évekig szunnyadó ráksejteket. Egérkísérletek és humán adatok is megerősítik az összefüggést, de további vizsgálatok szükségesek.
A legnagyobb kihívás az egyetemi környezetben az egyensúly megtalálása az akadémiai kutatás, az ipari együttműködések és az oktatás minőségének fenntartása között” – fogalmazta meg a Charaf Hassan jelenlegi rektort a BME Villamosmérnöki és Informatikai Karának dékáni székében váltó új dékán, Imre Sándor.
Két sávon megindulhatott a forgalom az Alkotás utca Déli pályaudvar felé vezető oldalán a Hegyalja úttól a Csörsz utcáig, amit korábban csőtörés miatt zártak le – közölte a Fővárosi Vízművek szerda délután.
A Gemini kriptotőzsde a jelek szerint egy új, XRP-re fókuszáló jutalomprogramot vezet be. A hír azért különösen érdekes, mert a tőzsde hosszú ideig kifejezetten elutasító volt a Ripple-hez kötődő tokennel szemben. Régi feszültségek az XRP és a Gemini között A Gemini, amely az egyik legrégebben működő kriptovaluta-tőzsde, sokáig nem volt hajlandó li
A Mi Hazánk elnöke szerint a 2026-os választás az utolsó esély arra, hogy a magyarság talpra álljon, és "a Jóistennek hála, hogy nem csak a két rossz közül választhatnak a magyarok".
A zenész szerint közönségében kormánypártiak és nem kormánypártiak is helyet kapnak. Hozzátette azt is, hogy a színpadon inkább iróniát használ, nem politikai üzeneteket.
A légitársaság szerint a a Korfuról Düsseldorfba tartó utasszállító hajtóművében kémiai reakció zajlott, amit technikai vizsgálat követ. Az utasokat másik járat vitte tovább.
Meghirdették a megbékélést szolgáló Szent István-programot a Tisza Párt augusztus 20-i, pannonhalmi rendezvényén. Magyar Péter egy nemzedéknyi időre elegendő munkarendként jellemezte a tízpontos tervet.