Az ausztrál KPMG százoldalas promptot írt egy olyan ügynökszerű rendszerhez, amely sokkal ad adótanácsokat, mint az emberek. A cégnél már három éve kiderült, hogy az MI mellett nem mehetnek el szó nélkül.
Frederic Vasseur szerint Lewis Hamilton reakciói gyakran túlzónak tűnnek a nyilvánosság előtt, de a csapaton belül már jóval higgadtabban beszél a gondokról. A Ferrari F1-es csapatvezetője úgy látja: a hétszeres világbajnoknak időre van szüksége az átálláshoz.
A magyar történelem meghatározó eseményeit mutatják be azok a filmek, melyekre most 20 milliárd forintos támogatást nyújt a hazai kormány – tudatta a Kulturális és Innovációs Minisztérium közleménye.
Washingtonban optimista a hangulat, miután európai vezetők és Volodimir Zelenszkij közösen keresték a kiutat a több mint három éve zajló háborúból. Ám a felszín mögött három súlyos akadály - a területi engedmények kérdése, Ukrajna biztonsági garanciáinak bizonytalansága és egy esetleges Zelenszkij-Putyin találkozó lehetetlensége - továbbra is szint
A felvétel megjelenése után az internetezők ismét találgatni kezdtek Putyin egészségi állapotáról, és újra előkerültek a magasságával kapcsolatos pletykák is.
Hamarosan kezdődik az iskola, összegyűjtöttük, melyek azok a valóban fontos szülői tanácsok, amelyekkel a visszatérés az iskolapadba zökkenőmentessé válik, és nem ijesztővé. Íme négy tipp az iskolai újrakezdéshez.
Napjainkban a kortárs művészet izgalmas és kihívásokkal teli világában számos olyan festőművész dolgozik szerte a világon, akik képesek olyan alkotásokkal előállni, amelyek mélyen megérintik a nézők lelkét. Ezek a művészek nem csak technikai tudásukkal tűnnek ki, hanem azzal is, hogy képesek érzelmeket, gondolatokat és történeteket közvetíteni fest
Washingtonban a Fehér Házban - amikor Trump fogadta Zelenszkijt és európai vezetőkkel a háború lehetséges lezárásáról tárgyalt az alaszkai Putyin-találkozója után -, Giorgia Meloni nem a nyilvánosságnak szánt kijelentést tett.
A világbajnokságon ezüstérmes lett, az Eb-n pedig megvédte címét a magyar férfi kardvívó-válogatott. A szezon legfontosabb versenyeit és az elmúlt bő fél év tapasztalatait Nemcsik Zsolt szövetségi vezetőedző értékelte.
A kormányszóvivő szerint a nők elleni erőszaknak nincs helye a társadalomban. A rendőrség őrizetbe vette a fenyegető férfit, és kezdeményezte a letartóztatását.
„Komoly egzisztenciális fenyegetettség, amit Lánczi Tamásék művelnek” - hangzott el NEREN TÚL című műsorunkban. Róna Dánielt, a 21 Kutatóközpont igazgatóját és Horn Gábort, a Republikon Intézet vezetőjét is arról faggattuk, mit szólnak ahhoz, hogy több közvélemény-kutató intézetet is fekete listára tett a Szuverenitásvédelmi Hivatal. A két kutatót
Június után júliusban is 2 százalék volt az éves infláció az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán ismertetett végleges adata szerint.
Világszerte egyre több ember és társadalom összpontosít arra, hogy fenntartható jövőt építsen ezen a bolygón, és a zöld városok ennek a mozgalomnak fontos részét képezik. Hongkongban egyenesen a lakosokhoz fordultak, amikor az a felmérés elkészült, amiből kiderül, hogy Hongkong lakói mindent megtesznek a fenntarthatóságért, a környezetvédelemért és
Hogy a nők képesek a multitaskinra, a férfiak pedig gyakorlatilag nem, ez köztudott, ahogyan az is, hogy ez a különbség az őskorból ered. Akkor még a szerepek egyértelműen le voltak osztva. A férfi ellátta élelemmel a családot, a nő őrizte a tüzet, gyereket nevelt és gyűjtögetett. A mindennapi betevő előteremtése kicsit több erőfeszítést igényelt,
Lezárult a XIII. Tiszai PET Kupa: a 15 résztvevő csapat augusztus 9. és 14. között 58 kilométer hosszan tisztította meg a folyó árterét Balsa és Tiszadob között, és 9 tonna hulladékot találtak - közölték a szervezők az MTI-vel.
Megdöbbentő adatok kerültek nyilvánosságra az Ukrán Fegyveres Erők (UAF) veszteségeinek mértékéről. Hackerek feltörték az UAF vezérkarának digitális kartotékját – állítja az orosz mk.ru.
A kutyák, mint az ember legjobb barátai, nemcsak hűséges társak, hanem különleges képességeikkel gyakran tükrözik gazdáik lelkiállapotát, érzelmeit és energiáit is. Az állatterapeuták szerint a kutyák viselkedése, állapota és egészsége világosan jelezheti, hogy mi zajlik a lelkünk mélyén, ami rendkívül fontos lehet a mindennapi életünk minőségének
Törökországot elsősorban mesés tengerparti üdülőhelyei miatt teszik fel a turisták bakancslistájukra, azt azonban nem mindenki tudja, hogy az Antalya és Fethiye között húzódó Riviérának van egy másik különlegessége is: itt fut végig ugyanis az a panorámás tengerparti túraútvonal, amely több történelmi lelőhelyet köt össze – például a különleges han
Elfoglalta az orosz hadsereg Novoheorhijivka települést az ukrajnai Dnyipropetrovszk megyében, valamint Szuheckét és Pankivkát a donyecki régióban - közölte pénteken a moszkvai védelmi minisztérium.
Oroszország szerint a hamarosan bevezetésre kerülő digitális rubel komoly gazdasági előnyökkel járhat. A moszkvai székhelyű Nemzeti Hitelminősítő Ügynökség (NRA) friss jelentése szerint a projekt évente akár 260 milliárd rubellel, azaz mintegy 3,2 milliárd dollárral növelheti a gazdaság teljesítményét 2031-re. Fokozatosan kerül bevezetésre a digitá
Az iskolakezdés idén nem úszható meg hat számjegyű összeg elköltése nélkül. Még akkor sem, ha a szülők kiadásaik leszorítására a Temut hívják segítségül.
Az olívaolaj-ágazat mostanra túl van a krízisen: az Eu-termelés újabb csúcs közelében és a fenntarthatóság is előtérbe került. Az olajfa nemcsak „folyékony arany”, hanem karbonmegkötő szövetséges is a klímatudatos mezőgazdaságban.
Dobrev Klára szerint augusztus 20-án nincs ok az ünneplésre, amíg Orbán Viktor vezeti az országot. A DK elnöke úgy véli, a rendszer első- és másodrendű polgárokra osztja a magyarokat, és valódi rendszerváltás csak akkor jöhet, ha nemcsak a kormányt, hanem annak gondolatvilágát is leváltják.
Ma is a Szent István király által megalkotott, minden más földi hatalomtól független, szuverén, erős és cselekvőképes Magyarország a magyar nemzet megmaradásának záloga - jelentette ki az európai uniós ügyekért felelős miniszter szerdán a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Nagykállóban.
Toroczkai László szerint jövőre három politikai erő lesz a Parlamentben: a Fidesz, a Tisza és a Mi Hazánk. A pártelnök ígérete szerint senkivel nem lépnének koalícióra.
Nem sokkal tanévkezdés előtt választás elé állították az ELTE szombathelyi kollégistáit mit szeretnének jobban: drágább kollégiumot vagy plusz ágyakat a szobáikba. Most derült ki ugyanis, hogy az egyik kollégiumot felújítják, így az ott lakó 244 diáknak máshol kell szállást találni.
"De most komolyan, bizonyos férfiaknak mi baja van?!" Harminc felett a társkeresés olyan, mintha nehezített pályán játszanál egy amúgy sem egyszerű játékot.