A vezető mesterséges intelligencia részvények ellen fogadó shortosok jelentős nyereséget könyvelhettek el a héten, miközben a technológiai szektor részvényei estek és a befektetők elpártoltak az év eddigi legforróbb tech papíroktól - jelentette a Yahoo Finance.
Hatalmas megtiszteltetés érte a minap Rubint Rékát, akinek a köztársasági elnök Magyar Ezüst Érdemkeresztet adományozott, amit Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter személyesen adott át. A fitneszlady a több mint két évtizede tartó sikeres munkájáért vehette át az kitüntetést. Kajdi Csaba parodizálta, a történteket, majd feltette a kérdé
Szeptember 19. és 28. között újra online térbe költözik a magyar színházi élet krémje: az idén ötéves eSzínház jubileumi fesztiválja tizennégy válogatott előadással ünnepel. Early bird bérletek augusztus 21-től, azaz mától.
Szeresd a hazád és építsd a holnapot - hangoztatta Magyar Péter, a Tisztelet és Szabadság Párt (Tisza) elnöke a párt augusztus 20-i ünnepségén, szerdán Pannonhalmán, ahol meghirdette a tíz pontból álló Szent István-programot. Cél a népességfogyás és elvándorlás megállítása, az egészségügy, oktatás és energiabiztonság megerősítése, valamint a helyi
Augusztus 20-án megkezdődött a Kia EV4 sorozatgyártása Zsolnán, Szlovákiában. Ezzel az északi szomszédunknál található üzem lett az első európai létesítmény
A tökéletes tetoválás nemcsak a mintán múlik: legalább ennyire fontos, hogy kivel készíttetjük el, hová kerül pontosan, és hogyan ápoljuk a friss művet. Ezek a döntések együtt teszik teljessé az élményt – és segítenek abban, hogy a végeredmény hosszú távon is gyönyörű maradjon.
Akadnak tévések, akik nem szeretnek vele dolgozni – így érzi Visváder Tamás, aki ennek az okát is tudni véli. A Nagy Duettben feltűnt vállalkozó szerint vallásossága áll emögött, számára azonban fontos a hite és ezen nem is fog változtatni.
Belviszály robbant ki a kormánypárti Cigány Közösségek Szövetségében, emiatt távozik az elnöki posztjáról Szűcs Csaba, és lemondott a fideszes romák szövetségének egyik elnökségi tagja, Aba-Horváth István is, aki ugyanakkor továbbra is marad az országos roma önkormányzat vezetője.
Mostanra kiderült, miért halt meg a Lilo és Stitch sztárja, David Hekili Kenui Bell. A mindössze 46 évesen elhunyt színész halála ügyében nyomozást folytattak le a hatóságok.
Budapest Főváros Kormányhivatala azért rendelt el azonnali hatállyal műszaki ellenőrzést, mert az utóbbi napokban több BKV autóbusz is kigyulladt – veszélyeztetve ezzel az utasok életét és biztonságát.
A kriptovaluták óriási lehetőségeket és bukásokat is rejtenek. Ezek közé tartoznak a DeFi-szektor mostanában kimagasló hozamai is. A három számjegyű értékeket azonban erős fenntartásokkal kell kezelni, mert gyakran nem fenntarthatók, különleges esetekre vonatkoznak, vagy esetleg nem is igazak.
Ausztriában dolgozók részére szervez nyugdíjtanácsadást a Magyar Államkincstár és az osztrák nyugdíjbiztosítási szerv, a szeptember 16-án Győrben és a szeptember 17-én Szombathelyen megrendezésre kerülő eseményen várják azokat, akik alkalmazottként vagy vállalkozóként, illetve egyéb jogcímen - például gyermeknevelés, tanulmányok - szereznek nyugdíj
A sörért rengeteget kellett sorban állni az úgynevezett SZIN-pontokon, vagy SZIN Bisztrókban, ahol más áruk is hatósági árasak voltak. Kíváncsiak voltunk, hány sörhöz tudunk hozzájuni és meginni a tűzijátékig.
Ötven fős stábbal, közel 30 órányi közvetítést sugároz az ARENA4, MAX4 és a NET4+ a történelmi MotoGP Magyar Nagydíjról. A motorversenyzés csúcskategóriája több, mint három évtized után tér vissza Magyarországra, idén a Balaton Park Circuiton találkozik a mezőny. A sporttörténelmi futam egyetlen fontos pillanatáról sem maradnak le a nézők. Az ARENA
Két jelentős kriptoipari szervezet, a Crypto Council for Innovation (CCI) és a Blockchain Association azzal vádolja az amerikai bankokat, hogy megpróbálják „újratárgyalni” a stabilcoinokra vonatkozó törvény bizonyos részeit, amelyet Donald Trump elnök írt alá múlt hónapban – írja a The Hill. A két szervezet kedden levelet küldött a Szenátus Bankbiz
Néha úgy érezheted, hogy az íróasztalod egy kaotikus csatatér, ahol a papírok, tollak és egyéb apróságok küzdenek a helyért. Az otthonod többi része lehet, hogy rendezett és tiszta, de az íróasztal gyakran az a hely, ahol a dolgok kicsúsznak az irányítás alól. Miért ne próbálnál meg egy kis rendszerezést beiktatni a mindennapjaidba? Hasznos tárolók
A fiataloknak könnyítést terveznek a kedvezményes lakáshitel-programban, de semmit sem árultak el róla, a 10 százalékos önerő pedig nem biztos, hogy elég lesz minden igénylőnek. Mi történt? Egy MNB-rendelet alapján csak a 41 év alattiak számára és/vagy energiatakarékos ingatlanra lesz elérhető 10 százalékos önerővel az Otthon Start Program kedvezmé
Még szélesebb körben folytatódtak az online számla- és pénztárgépadatok, valamint az áfabevallások eltérését tisztázó adategyeztetési eljárások, a 200 céget megszólító kampány hatására csaknem 400 millió forint hiányzó áfa került vissza a költségvetésbe – tájékoztatott a Nav.
A győzelem kapujában nincs több hibázási lehetőség, ezért Kármán Odett úgy döntött, szigorúbb lesz Kamarás Norbival. Szlépka Armand és Balázs Merci pedig egy másik technikával próbálják bevonzani győzelmüket az Exek csatája döntőjében. Az RTL+ Premiumon augusztus 20-tól elérhető a 20. rész!
In recent months, a growing number of leaked documents and internal information have suggested that RTL Hungary has developed increasingly close ties with Hungary’s governing system, the so-called “NER” (System of National Cooperation / 'Nemzeti Együttműködés Rendszere'), established by Prime Minister Viktor Orbán and often described by critics as
Amikor valakinek elmesélem, hogy egy évben többször, legalább 4-5 alkalommal elutazunk, a reakciók általában ugyanazok: "Nektek könnyű, biztos rengeteget kerestek!" vagy "Mégis hogy? Egész évben szabadságon vagy?" Pedig egyik sem igaz.
A közösségi média mára a gasztronómia trendek egyik legfontosabb inspirációs forrásává vált. Olyan platformok, mint a TikTok, nem csupán új alapanyagokat és technikákat hoznak reflektorfénybe, de teljes fogásokat tesznek világszerte ismertté – sokszor szinte egyik napról a másikra. A felhasználók százmilliói főznek otthon virális recepteket, miközb
Az idei időjárás ismét keményen próbára tette a magyar mezőgazdaságot. A tavaszi fagyokat súlyos aszály követte, majd kiszámíthatatlan heves zivatarok, jégverések és felhőszakadások nehezítették a gazdák dolgát. A gyümölcstermesztés különösen megsínylette a szélsőségeket, így a kajszibarack, az őszibarack és a cseresznye termésének 80-90 százaléka
A Bécsi Csatornázási Művek, a Wien Kanal bemutatta az első teljesen elektromos üzemeltetésű csatornatisztító járművét, az E-Flush-t, amely nemcsak csökkenti a kibocsátást, hanem csendesebb is a városlakók örömére.
Mit tehet egy alkalmazott, ha a főnöke rendre eltűnik a munkából, kifogásokat gyárt, és a csapatra hárít minden feladatot? A New York Times egyik friss írása amerikai dolgozók tapasztalatai alapján mutat rá, hogyan kezelhető egy lógós vezető – és miért olyan nehéz fellépni ellene.
Úgy tűnik, kiváló döntésnek bizonyult Dan Trachtenbergre bízni a Predator-franchise-t, hiszen a rendező kezei között a 2022-es Préda és a nemrég debütált Predator: Gyilkosok gyilkosa is remekbe szabott darabok lettek.
A Bitcoin sokak szerint nemcsak egy technológia vagy befektetés, hanem világnézet is. A decentralizáció, a cenzúrázatlanság és az önrendelkezés alapértékek – de vajon mindenki, aki Bitcoint használ, osztozik is ezekben? Gyakran találkozni azzal a felfogással, hogy a „valódi” Bitcoin-hívő nemcsak árfolyamot néz, hanem a szabadság lehetőségét látja b
A spanyol kormány következő ülésén katasztrófa sújtotta területté nyilvánít több olyan területet, amelyeket az elmúlt hetekben tomboló erdőtüzek elpusztítottak.
Az áfa alanyi adómentesség értékhatárának három lépcsőben megvalósuló emelését javasolja a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara a kormánynak, miután a hét elején a kormány-kamara megállapodás mentén egyeztetett Nagy Márton nemzetgazdasági miniszterrel Nagy Elek, a kamara elnöke, illetve a szervezet vezetősége.
Az áfa alanyi adómentesség értékhatárának három lépcsőben történő emelését javasolja a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) a kormánynak, miután a hét elején a kormány-kamara megállapodás mentén egyeztetett Nagy Márton nemzetgazdasági miniszterrel Nagy Elek, az MKIK elnöke, valamint a Kamara vezetősége.