Orosz rakéta csapódott be egy gyárba a kárpátaljai Munkácson, valamint a huszti járásba egy harci drón. Sulyok Tamás köztársasági elnök együttérző posztot tett közzé, majd egy óra múlva megváltoztatta azt, hogy ne domborítsa ki azt, hogy Oroszország támadt a magyarok lakta területre. Török Gábor politikai elemző ezt értékelve nagyon élesen fogalmaz
Az Európai Unió már a 18. szankciós csomagot léptette életbe az Orosz Föderáció ellen a konfliktus kirobbanása óta. Sőt azóta már a 19. csomagon is elkezdtek dolgozni.
Az első rakéta becsapódására ébredt fel álmából a kárpátaljai Munkácson élő középiskolai tanár, Popovics Pál, majd a második detonációt már az udvarról nézhette végig. A Blikknek azt mondta, hogy a történtek hatására beköltözött a félelem a helyiek életébe.
A rakétatámadás idején körülbelül 600-an tartózkodhattak a munkácsi elektronikai üzemben, közülük legalább 15-en kerültek kórházba – mondta az InfoRádióban a Kárpáti Igaz Szó lapigazgatója, aki hozzátette: az óriási füstfelhőt még Beregszászban is látták. Dunda György szerint az elmúlt három és fél évben ilyen támadás nem érte Kárpátalját, ezért ar
Az elmúlt két nap makrogazdasági adatai közül az euróövezeti bérdinamika enyhe emelkedése – 3,4-ről 3,7%-ra – emelhető ki, illetve a Fed kamatmeghatározó üléséről készített jegyzőkönyv, amelyből az derült ki, hogy a döntéshozók többsége a felfelé mutató inflációs kockázatokat fontosabbnak tartja a negatív munkapiaci kockázatoknál.
Már közeleg a nyár vége, mégsem sikerült elérned a kívánt barna bőrt? Gyors és praktikus megoldás lehet az önbarnító használata, viszont érdemes néhány dolgot tudnod róla, mielőtt belevetnéd magad. Ezeket a szempontokat semmiképp se hagyd figyelmen kívül!
Az ukrán külügyminiszter tájékoztatása szerint ez nem az első orosz támadás amerikai vállalatok ellen Ukrajnában: az év elején Kijevben a Boeing irodáit érte csapás, és más támadások is történtek.
Munkács rakétatámadása után Sulyok Tamás köztársasági elnök Facebook-posztját alig egy órán belül módosította: kivette belőle az "orosz" szót, ami heves politikai és közéleti reakciókat váltott ki. Az államfő hivatala szerint a változtatás oka az volt, hogy nem kaptak hivatalos megerősítést a támadás körülményeiről, de az elnök fontosnak tartotta m
Nincs is annál fontosabb az ember munkahelyi élete szempontjából, mint hogy a főnöke elismeréssel tekintsen rá. Ez nemcsak a boldogabb mindennapokhoz, hanem a karrier előmenetelhez is elengedhetetlen. De vajon milyen mondatokkal érhetjük el ezt az áhított állapotot?
Több mint 14 év telt el a nagy magán-nyugdíjpénztári átalakítás óta, a nagyszabású akció keretein belül milliókat léptettek ki a pénztárakból, és 3000 milliárd forintnyi megtakarítást államosított vissza a kormány. A pénztári vagyon a sokkot követően jóval lassabb ütemben, de fokozatosan emelkedett, és a legfrissebb adatok szerint ismét elérték a l
A különórák ma már regeteg diák életének szerves részei, és legyen szó korrepetálásról, versenyfelkészítésről vagy érettségire való gyakorlásról, a cél mindig ugyanaz: a tudás elmélyítése és a sikeres vizsgák abszolválása. Azonban a magánórák komoly anyagi terhet is jelenthetnek: egy matematikaóra akár 16 ezer forintba is kerülhet, és sokszor a diá
Folytatódik a Szerencsejáték Zrt. és a Hell Boxing Kings együttműködése, amelynek keretében augusztus 23-án kilenc látványos mérkőzésen, négy olimpikon, sztárok és világsztárok várják a bokszrajongókat az összecsapásokon és a visszavágókon. Az ötállomásos, négy országot érintő ökölvívó gálasorozat első állomása Budapesten lesz, ahol az esemény izga
Vajon ahelyett, hogy a mesterséges intelligencia áldozataiként tekintenénk magunkra, nem épp ez a technológia teremti meg a lehetőséget, hogy arra fókuszálhassunk, ami igazán különlegessé tesz minket: az emberségünkre? Kósa Mónika jogász, Montessori-tanár és iskolaapító vendégposztja.
Az egészség- és önsegélyező pénztárak is mérsékelhetik idén a családok iskolakezdési kiadásait a rajtuk keresztül megvásárolható digitális taneszközök révén. Egy jogszabálymódosítás nyomán ezek már nem csak fél évvel korábbi, de friss pénztári befizetésekkel is elérhetők, a frissen nyitandó bankszámlák pedig akár húsz-negyvenezer forintos segítsége
Egy különleges fosszília új megvilágításba helyezheti az ember és a neandervölgyiek kapcsolatát. A nem mindennapi lelet egy 140 ezer évvel ezelőtt élt ötéves gyermek csontváza, amelyet még 90 évvel ezelőtt találtak Izraelben, a Skhul-barlangban.
Az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is már a tanévkezdés előtt, augusztus végén érkeznek a szeptemberben esedékes, alanyi jogon járó családtámogatások.
„Ukrajnai háború – Már 12 sebesültje van a Munkácsot ért rakétatámadásnak” – ezzel a címmel számolt be az MTI arról, hogy az orosz hadsereg rakétákkal támadta a magyarok által is lakott ukrajnai várost, Munkácsot. Cikkünk megírásáig a magyar külügyminisztérium még nem reagált, nem rendelték be az orosz nagykövetet, holott Orbán Viktor néhány évvel
Az, hogy hol jó élni, rengeteg szemponttól függ: van, aki a biztonságot helyezi előtérbe, másoknak az is fontos, hogy távmunkásként milyen lehetőségek érhetők el, de egy város élhetősége sem elhanyagolható tényező. Az azonban biztos, hogy más-más igényei vannak a nyugdíjasoknak, a középkorúaknak és a fiatalabb generációknak. Egy friss felmérésben a
Az augusztus 20-i államalapítás és Szent István ünnepe idén is tömegeket mozgatott meg. Az ünnepség fénypontja ezúttal is az elképesztően látványos tűzijáték volt, ami a családok és turisták mellett a hazai sztárokat is kicsábította az utcákra. A harmincperces show magyar színekben pompázva festette az égre a nemzeti büszkeséget.
Csak akkor terjedhet el annak a híre, hogy Budapesten rendezhetnek egy orosz-ukrán csúcstalálkozót, ha abban van igazság - mondta a külgazdasági és külügyminiszter a Harcosok Órája című műsorban. S
Az Egyesült Államok és az Európai Unió – a Fehér Ház által kiadott tájékoztatóban – részletesen ismertette új kereskedelmi megállapodásának feltételeit, amely több ágazatban jelentős vámokat és kötelezettségvállalásokat hoz. A Washington és Brüsszel között kialkudott keret 15 százalékos általános vámtarifát vezet be, miközben az EU hatalmas energia
Bár a vállalatok túlnyomó többsége már fektet a generatív AI-ba, a technológiai infrastruktúra fejlettsége gyakran nem tart lépést az ambíciókkal – derül ki az Unisys legfrissebb nemzetközi kutatásából. A felmérés szerint a cégek 78%-a növelné generatív AI-befektetéseit, ám mindössze 36% érzi magát technológiailag felkészültnek a nagy AI-terhelések
David Cronenberg és Atom Egoyan filmrendezők, valamint Robert Lantos producer lesznek szeptemberben a Nemzeti Filmintézet fesztiváljának díszvendégei. Egoyant, Cronenberget és Lantost a tengerentúli filmipar egyik meghatározó triójaként tartják számon évtizedek óta. Kiemelkedő szereplői a világ filmművészetének, munkáik óriási figyelmet kaptak vilá