Az áfa alanyi adómentesség értékhatárának három lépcsőben történő emelését javasolja a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) a kormánynak, miután a hét elején a kormány-kamara megállapodás mentén egyeztetett Nagy Márton nemzetgazdasági miniszterrel Nagy Elek, az MKIK elnöke, valamint a Kamara vezetősége.
Az egészséges életmód egyik legfontosabb része az, hogy gondoskodj a látásodról, hiszen a világ teljességének megtapasztalásához elengedhetetlen a szem épsége. Tudtad, hogy az agyad közvetlenül kapcsolódik a látásodhoz, és óriási szerepet játszik abban, hogy hogyan érzékeled a világot? Az agy feladata az, hogy feldolgozza a szemed által érkező info
Tiszaroff mellett nemrég egy gyapjas mamut maradványait, egészen pontosan annak egy csigolyáját találták meg. Krizsán Sándor ősállatkutató már régóta figyelte a Tisza vízállását, fáradozásai pedig meghozták a várt eredményt.
Pénteken még többfelé lehet eső, majd szombattól visszatér a napos-gomolyfelhős idő élénk, olykor erős széllel és 20-25 Celsius-fok közötti csúcshőmérséklettel - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.
Előrehaladott tárgyalásokat folytat a Mercedes-Benz a BMW-vel, amelynek értelmében a közeljövőben a bajorok négyhengeres motorjai kerülnének a csillagos márka autóiba
A külügyminiszer bejegyzésében a magyarok lakta terület bombázásából "Ukrajnából érkezett hírek" lett. Sulyok Tamással ellentétben az áldozatoknak sem üzent.
A "biztonsági garancia" szépen hangzik Kijevnek, amit az Euronews összeállítása mutat a tényleg-hajlandóak-koalíciójáról, az a kardcsörtetésen túl kevésbé.
Csütörtök délelőtt elkezdődtek a versenyprogramok a negyedik alkalommal életre hívott Történelmi Íjász Világbajnokságon. Harminckét országból több, mint 800 nevezés érkezett a megmérettetésre. Itt a világ legjobbjai mérik össze tudásukat. Az eseményt beharangozó keddi sajtótájékoztatón Görgényi Ernő polgármester kiemelte, az íjász világbajnokság
Rendkívüli ülés összehívását kezdeményezték ellenzéki képviselők augusztus 25-re a deviza alapú szerződések felülvizsgálatával, az iskolakezdési támogatás kiterjesztésével, a gyermekek digitális védelmével, illetve a végrehajtás megreformálásával kapcsolatos indítványaik megvitatására.
A munkádat valaha szenvedéllyel és lelkesedéssel végezted, de az idő múlásával rájöttél, hogy az érdeklődés és a motiváció fokozatosan eltűnt? Nem vagy egyedül. Sokan keresik azokat az okokat, amelyek miatt az egykor pezsgő és izgalmas karrier unalmassá vált. Az unalom munkahelyi környezetben gyakori jelenség, de van rá megoldás.
A múlt hét végén előfordult záporok, zivatarok csapadéka csak kis területen enyhítette az egyre súlyosabbá váló mezőgazdasági aszályt. Az esőre továbbra is égető szükség lenne, bár a nyári kapásnövények termésmennyiségét ez már nem növelné. Csapadék ma és holnap sokfelé várható, területi átlagban is számottevő mennyiségre van kilátás, bár nem egyen
Augusztus 20-tól új, ingyenesen elérhető streaming-szolgáltatással bővült a Médiaklikk kínálata. Több száz órányi tartalom vált elérhetővé előfizetés nélkül, köztük olyan klasszikus sorozatok és filmek, mint a Szomszédok, a Linda, az Indul a bakterház, a Tüskevár vagy éppen a Vuk.
A flamand Inter ügynökség idén csaknem hatvan fesztivál partnereként dolgozik azon, hogy a zene és a fesztiválélmény a fogyatékkal élők számára is valódi élmény lehessen – nemcsak elérhető, hanem élvezhető formában.
Nincs összefüggés a székesfehérvári kórházi vízhálózatban kimutatott baktérium jelenléte és a helyi Árpád Technikum és Kollégiumban észlelt vízszennyezés között - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a honlapján.
"Vannak sebesültek. És megsebesült a Kárpátalja relatív biztonságáról alkotott kép is..." – volt, aki életében először kellett, hogy lemenjen a pincébe.
Egy friss amerikai–kínai kutatás szerint a testvérek száma komolyan befolyásolja a tinédzserek lelkiállapotát. Úgy tűnik a nagycsaládokban élő gyerekek jobban ki vannak téve a testvérek közötti rivalizálásnak.
Az atlantai Fed elnöke, Raphael Bostic szerint továbbra is lehetséges egy kamatcsökkentés idén, bár a gazdasági bizonytalanság miatt ez az előrejelzés változhat – számolt be a Reuters a Jackson Hole-i Federal Reserve konferencián elhangzottakról.
A Hisense saját fejlesztésű technológiája automatikusan szinkronizál a kompatibilis televíziókkal, hogy a házimozi-élmény minden eddiginél tökéletesebb legyen. A HT SATURN ezzel új korszakot nyit a térhatású hangzásban. A Hisense bemutatta új házimozi hangrendszerét, a HT SATURN-t. A 4.1.2 csatornás térhangzású rendszer prémium kategóriás „Tuned by
A kínai mesterséges intelligencia kínai chipekkel erősít a globális versenyben. Mi történt? A kínai DeepSeek mesterségesintelligencia-startup új frissítést adott ki V3-as modelljéhez, amelyet úgy optimalizáltak, hogy kompatibilis legyen a hamarosan megjelenő, kínai gyártású chipekkel, és gyorsabb feldolgozást kínáljon. Ez jól illeszkedik Peking str
A Wegovy sikere után csökken a kereslet és nő a verseny: áramvonalasításnak hívott leépítés várható a fogyasztószerről híressé vált dán Novo Nordisknél. Mi történt? A Novo Nordisk az elmúlt öt évben majdnem megduplázta dolgozói számát a fogyókúrás gyógyszer, a Wegovy sikerére építve. Most viszont a kereslet lassulása, a verseny és a költségnyomás m
A Bloomberg szerint az amerikai elnök Putyin után Orbán Viktort is felhívta, hogy rávegye: ne akadályozza tovább Ukrajna EU-csatlakozását. A magyar külügyminiszter állítja, ez nem történt meg.
Szakmai napot tartott a Kws Magyarország Kft. Kozármislenyben, amelynek fókuszában a napraforgó állt. A rendezvényen szakmai előadások mellett, az érdeklődő gazdálkodóknak lehetősége nyílott arra is, hogy technológiai és szántóföldi bemutatókon mélyítsék el ismereteiket. A szervezők partnereiknek a sikeres termesztés kulcstényezőit is bemutatták, s
Úgy alakult, hogy idén másodjára is nálam landolt egy Peugeot E-3008 tesztelési lehetősége. A kombináció szinte ugyanaz volt: 213 lóerős villanymotor, elsőkerékhajtás, nettó 73 kWh-s NMC akkumulátor, 525 km-es hatótáv. Volt azonban néhány apró, ám nem elhanyagolható különbség is. Ilyen volt például az opciós, masszázs funkció, Nappa bőrülés, ami ko
Csütörtökön markáns időjárási fordulat érkezik: a nyugati országrészben már érződik a lehűlés, míg keleten és délen továbbra is kánikula uralkodik. A HungaroMet országos riasztást adott ki a zivatarok miatt, 5 vármegyében pedig másodfokú figyelmeztetés van érvényben a heves viharok miatt.
A vadonatúj történet és az új szereplők mellett - akiket többek között a nagysikerű Futni mentem című film színészei alakítanak - korábbi filmes karakterek és ikonikus tárgyak is felbukkannak.
A Bitcoin árfolyamának alakulása továbbra is hasonlíthat a hagyományos négyéves ciklusra, annak ellenére, hogy sok elemző szerint az intézményi érdeklődés új pályára állíthatja a piacot – derül ki az on-chain elemzésekkel foglalkozó Glassnode legfrissebb jelentéséből. Az árfolyam továbbra is a megszokott mintát követi „Ciklikus szempontból a Bitcoi