A kormány nyilvánosságra hozta új, 2035-ig szóló állami építési beruházási programját, amely több mint 9 500 milliárd forintos kerettel számol. A rendelettervezet részletesen tartalmazza a 2025-ben és 2026-ban induló, valamint befejeződő projekteket. A tervek között számos, a Balaton térségét érintő beruházás is szerepel.
Tudtad, hogy a fehércsoki a rendes csoki gyártásának a maradékából van? Azt mégis így prémium, úgy prémium… na, ez ennek az inverze. Az emberek meg imádják, ha át vannak verve. Veczán Zoltán írása.
Biztosan ismerős neked is a helyzet, amikor a gyerek az óvodában, közösségben példásan viselkedik, illemtudó, barátságos, betartja a szabályokat, otthon pedig szinte kifordul önmagából, és mintha nem is ugyanarról a gyerekről áradozna időnként az óvó néni.
A Honvédelmi Minisztérium nyilatkozatot adott ki a július végén történt kecskeméti légi bázison elkövetett betöréses lopással kapcsolatban. A tárca közlése szerint a miniszter az esetről szóló hírek megjelenése előtt már belső vizsgálatot indított és nyomozás is kezdődött az ügyben.
Magyarországon évtizedek óta egyre súlyosabb gondot jelent a demográfiai válság. Ebben egyébként nem vagyunk egyedül, hiszen a termékenységi ráta csökkenése a nyugati világ szinte minden országát érinti. Az utóbbi években azonban ez a folyamat, illetve a fiatalok elvándorlása különösen aggasztó méreteket öltött itthon. A kormány az elmúlt időszakba
A "negging" egy aránylag új kifejezés, ami egy toxikus viselkedésformát ír le, amellyel szinte mindenki találkozott már élete során vagy ami még rosszabb: talán most is részed van benne és fogalma sincs róla!
Az idei nyár során Európát ismét intenzív és kiterjedt hőhullámok sújtották. Augusztusban több hőmérsékletrekord is megdőlt Délnyugat-Franciaországban, Horvátországban és Magyarországon, egyes régiókban a hőmérséklet meghaladta a 40 °C-ot.
Az indonéz szivárványfalu, Kampung Pelangi pillanatok alatt vált szenzációvá, rengeteg turistát vonzott – de a sikert olyan kihívások is kísérték, amelyekre senki sem volt felkészülve.
A nyári hőségben nemcsak az állóképesség csökken gyorsabban, de a rosszullétek és sérülések kockázata is nő az edzőteremben. A túlmelegedett izmok, a dehidratáció és a koncentráció romlása miatt az edzés sokszor inkább küzdelem, mint öröm. A szakértők szerint a megfelelően beállított klíma nemcsak a teljesítményt segít magasabb szinten tartani, han
A magyar utazók zöme továbbra is Európán belül nyaral, elsősorban autóval, és az utazás előtt néhány nappal – vagy sokszor az indulás napján – köti meg utasbiztosítását. A Posta Biztosító tapasztalatai szerint azonban egyre többen választanak magasabb szintű biztosítási csomagot, és élnek a különféle extra kiegészítőkkel is, például „Poggyász Extra
Idén júniusban már a létesítmény teljes villamosenergia-fogyasztásának 40 százalékát adta a Duna Smart Power Systems (DSPS) okosgyár tetejére telepített napelemes rendszer, ami jelentősen túlszárnyalta az előzetesen várt szintet. A Schneider
A H8 és H9 HÉV-vonalak fejlesztése új szakaszba lépett: az Építési és Közlekedési Minisztérium közbeszerzést írt ki a budapesti és agglomerációs vasúti hálózat fejlesztésének előkészítésére, így
Egy francia repülési startup, a Zapata ezt szeretné valósággá tenni – és vezérigazgatója, Franky Zapata most egy látványos mutatvánnyal bizonyítaná, hogy az ötlet működhet.
Induláskor közel negyedével alacsonyabb törlesztőrészlete lesz a 3 százalékos Otthon Start hitelnek, mint a legjobb piaci ajánlatnak – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. Gergely Péter, a portál pénzügyi szakértője szerint még egy extrém, 20 százalékos ingatlanár-emelkedés esetén is legalább 10 százalékos előny marad az adósoknál, ami több mill
Az augusztusra már 15 magyar borvidéken jelen lévő karantén kórokozó a szőlőben komoly növényegészségügyi, ezáltal súlyos gazdasági károkat okoz. Nemcsak a szőlősgazdáknak, de a házikertben szőlőt termesztőknek is kötelességük mindent megtenni a megelőzésben!
Új korszak vette kezdetét a robotikában a LimX Dynamics nevű kínai cég legújabb humanoid robotjával, LimX Olival: az 1,65 méter magas, emberformájú robot 31 mozgásponttal rendelkezik, így rendkívül rugalmas és fürge. A robot nemrég mutatkozott be először a nyilvánosság előtt, ahol részletesen kidolgozott táncmozdulatokat adott elő egy élő fellépés
A magyar kormánypárti politikusok az elmúlt napokban fenyegetni kezdték Ukrajnát, azt sugallva, hogy az áramszállítások leállítása esetén összeomlana a szomszédos ország. Megnéztük, hogy megint csak az orosz propagandát erősíti-e fel Orbán Viktor és Szijjártó Péter, vagy szakmailag is értelmezhető-e az ukrán függőség.
Az iskolakezdés különösen megterhelő lehet ADHD-s vagy ételérzékeny gyerekek és családjaik számára - mondja Virágh Hajnalka életmód-tanácsadó, neurofeedback tréner és érintett édesanya.
Oresnyik, azaz mogyorófa annak a vadonatúj ballisztikus rakétának a fedőneve, amelynek telepítése és szimulált indítása is szerepel a Fehéroroszországban szeptember 12-16. között rendezendő Zápád 2025 (Nyugat 2025) orosz-fehérorosz hadgyakorlaton.
Egy fiatal ausztrál vállalkozó bebizonyította, hogy hosszú távon többe kerül a fogyasztóknak a Temu, a Shein és társai szolgáltatásának az igénybe vétele, mint a drágább, de megbízhatóbb és jobb minőségű, tartósabb termékek beszerzése. Szerinte a „fast fashion” egy csapda, amiből jobb minél hamarabb kikeveredni.
Ahhhoz, hogy az Aramco vonzó legyen a részvényesek számára, és Szaúd-Arábia sikerrel finanszírozza részvényeladásokból jövőbeni terveit az ország átalakítására, radikális változásokra lenne szükség az olajóriásnál.
Az elmúlt években rengeteget hallhattunk az inzulinreziszteciáról mint a leadhatatlan túlsúly egyik fő okáról, és a 2-es típusú cukorbetegség előszobájáról. Egyter több magyar nő szenved ettől a betegségtől, melynek igen változatos tünetei vannak. Mi ez a betegség, milyen tünetek utalhatnak rá és miért nagyon fontos kezelni? Most elmondjuk!
Most tesztelheted, mennyire figyelsz a részletekre! Ebben a kvízben híres sztárokat kell felismerned a lábfejük alapján. Vajon sikerül? Figyelj a körömformára, a láb ívére és a finom részletekre, mert minden apróság számít.