2025. augusztus 25. hétfő

aug. 25
13:12
Mourinho szemet vetett a Fradi alapemberére – sajtóhírek szerint komoly összeget kínálna érte (Mandiner)
Nyáron már adott el játékost Törökországba a Ferencváros.
aug. 25
13:12
Milyen kihívások várnak az egyetemistákra a fővárosban? (Diplomátszerzek)
Az egyetemi tanulmányok megkezdése sok fiatal számára izgalmas, de egyben kihívásokkal teli időszakot jelent. Különösen igaz ez azokra a diákokra, akik vidékről Budapestre költöznek. A fővárosba való költözés számos előnyt rejt magában, mint például a szélesebb körű oktatási és szabadidős lehetőségek, de ugyanakkor nehézségekkel is szembe kell nézn
aug. 25
13:18
Brutális mértékű lett a költségvetés hiánya (Privátbankár)
Az illetékes miniszter szerint minden rendben.
aug. 25
13:18
Ez nem fog tetszeni: keddtől ennyibe kerül az üzemanyag (Agroinform)
Augusztus 26-tól emelkednek a dízel- és benzinárak.
aug. 25
13:18
Azonnal leáll a Telekom Budapesten és több nagyvárosban, se tv, se internet nem lesz órákon keresztül (ATV)
A Telekom bejelentette, hogy Budapest egyes kerületeiben, illetve számos településen leállnak néhány órára.
aug. 25
13:18
Ezt még a Politico sem tudta elkenni: sokba kerül Európának Von der Leyen alkuja (Mandiner)
A blokk hitelességének annyi – írja a brüsszeli lap.
aug. 25
13:18
"Újabb veszteség" – Megrázó vallomás az ATV műsorvezetőjétől (naphire.hu)
"Nem volt semmi előjele" - mondta a Nap Hírének Vogyerák Anikó, aki az egyik kutyájukat gyászolja. A kaukázusi juhászt a gyanúja szerint megmérgezhették.
aug. 25
13:18
Most jött a hír: Letartóztatták a férfit, aki meg akarta ölni Renner Erikát (Most Hír)
Egy hónapra, szeptember 22-ig elrendelte a lúgos támadás sértettjét (Renner Erikát) megöléssel fenyegető férfi letartóztatását a Budai Központi Kerületi Bíróság, a kényszerintézkedés végrehajtásának helyéül az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet (IMEI) jelölte ki - közölte a Fővárosi Törvényszék hétfőn az MTI-vel.
aug. 25
13:24
Egyértelmű, mire játszik Putyin (Piac és Profit)
Az orosz elnök a nemzetközi találkozókon való részvételével valószínűleg „időt akar nyerni”, de tévesek a számításai, mert az Ukrajnának nyújtott európai segítség nem fog leállni – jelentette ki Johann Wadephul német külügyminiszter hétfőn Zágrábban, Gordan Grlic Radman horvát külügyminiszterrel tartott közös sajtótájékoztatóján.
aug. 25
13:24
Zátonyra futott több hajó is a Balatonon (Infostart)
A kánikula már nem volt velünk a hétvégén, de a balatoni mentésben tevékenykedőknek így is volt dolguk.
aug. 25
13:24
Jackson Hole hatására estek a kötvényhozamok a fejlett piacokon (ProfitLine)
Várva várt Jackson Hole-i beszédében Jerome Powell elmondta, hogy az inflációs kockázatok enyhülése és a munkapiac gyengülése miatt adottak a feltételek a szeptemberi kamatcsökkentéshez.
aug. 25
13:24
Sikersztori a szomszédból: mit keres egy közép-európai ország a világ legnagyobbjai között? (Portfolio)
Az IMF becslései szerint a világ 20 legnagyobb gazdasága közé kerül idén Lengyelország. Bár az áttörés hátterében számos egyedi tényező (kedvező árfolyamhatás és egy 3 évvel ezelőtti jelentős bevándorlási hullám) is áll, a lengyel gazdaság dinamikus növekedése elsősorban az európai integrációnak, a sikeres gazdasági szerkezetváltásnak és a hosszú t
aug. 25
13:24
Egy paksi blokk ötödét tudja a világ legnagyobb kamiontöltője (Villanyautósok)
Egyszerre közel 200 kamiont lehet tölteni az új kínai állomáson.
aug. 25
13:24
Magyar Péter: A NER-es luxusjacht még mindig kíséri Orbán Viktor vitorlását (Telex)
A Tisza Párt elnöke szerint "Orbánék megint lebuktatták magukat", mert a miniszterelnök azon a kis szigeten fényképezkedett Németh Zsolttal, ahol a Lady Mrd is horgonyzott.
aug. 25
13:24
Kék hírek Békésből (Gyulatelevízió)
Hamis bankjeggyel próbált meg fizetni egy férfi 2025. augusztus 22-én Mezőberényben, az egyik üzletben. A pénztárosnak feltűnt, hogy a papírpénz nem valódi ezért a bolt dolgozói értesítették a rendőrséget. A Békési Rendőrkapitányság pénzhamisítás bűntett gyanúja miatt rendelt el nyomozást. Letért az útról, majd villanyoszlopnak ütközött egy személy
aug. 25
13:30
"A tiszteletet ma már nem a pozícióddal lehet kivívni" (WMN)
Major Beatrix jelenleg 150 embert vezet. Habitusánál fogva a "főnök" szót biztosan nem használná magára – a demokratikus értékekben hisz. Hogyan lehet összetartani egy ekkora csapatot? Miért öröm számára, ha a kollégái ötkor haza tudnak menni? És miért jelent neki olyan sokat, hogy a munkájával emberek életek javításához járulhat hozzá?
aug. 25
13:30
Rétvári Bence: a Fidesz szolgálja a leginkább a családokat (Demokrata)
A jelenlegi kormány, a Fidesz szolgálja a leginkább a családokat, a nemzetet.
aug. 25
13:30
Maga őrült, megsérült, mit csinált, uram? – megjelent Hadházy autósüldözős videója Hatvanpusztáról (Telex)
A videón az is látszik, hogyan borult fel a képviselőt üldöző Suzuki.
aug. 25
13:30
Le kellett zárni több strandot is, mert mérgező "sárkányok" lepték el a partot Spanyolországban (Roadster)
Akár egy nála háromszázszor nagyobb zsákmányt is képes lebénítani.
aug. 25
13:30
Néha végezd bal kézzel a feladataidat – a tudomány szerint csodás hatása lesz (Bien)
A legtöbben annyira megszoktuk, hogy a domináns kezünket használjuk mindenre, hogy észre sem vesszük, mennyire egyoldalúan terheljük az agyunkat. Pedig ha néha a másik kezedet is bevonod – például bal kézzel mosol fogat, írsz vagy fogod az evőpálcát –, azzal szó szerint új kapcsolatokat építesz az agyban. Ezt több kutatás is alátámasztja.
aug. 25
13:30
Itt kell számítanod szúnyogirtásra a következő napokban (Most Hír)
A héten öt budapesti kerület mellett tíz vármegye 245 településén lesz szúnyogirtás - tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) hétfőn az MTI-t.
aug. 25
13:36
Meghalt egy motoros a magyar határátkelőnél (Infostart)
Kamionnal ütközött az 5-ös főúton, a röszkei határátkelőhely közelében egy motoros.
aug. 25
13:36
Magyar szakember az idei ICCO Global Awards zsűrijében (Kreatív Online)
Szabó Judit, a hazai McDonald’s vállalati kommunikációs és fenntarthatósági vezetője tagja lett az idei ICCO Global Awards nemzetközi zsűrijének. A szakember jelölését a Magyar Public Relations Szövetség is támogatta.
aug. 25
13:36
A dán iskolákban az empátiát is tanítják (HR Portál)
A tantárgy épp olyan fontosnak számít a dán iskolákban, mint a matematika vagy az irodalom.
aug. 25
13:36
Idén már 4696 milliárddal nőtt a költségvetés adóssága, az uniós pénzek gyakorlatilag teljesen elapadtak (444.hu)
A coviddal terhelt 2020-as évben is jobban álltak az ország pénzügyei.
aug. 25
13:36
Arasz Gazdálkodási Napló és Farm menedzsment! (Agrofórum)
Az elmúlt évek tapasztalatait felhasználva az Arasz komoly segítség volt a Gazdálkodási napló és az Egn beadás követelményeinek való megfelelésben a gazdálkodások adminisztrációs terheinek csökkentésében. Nincs ez máshogy 2025-ben sem. Elsők közt reagálunk a jogszabály változásokra és az új naplózási követelményekre.
aug. 25
13:36
Évente 46 napot pihenhetnek ebben a közel-keleti országban a munkavállalók (Hamu és Gyémánt)
Különösen nyáron, de egész évben sokan sakkozunk a szabadságok leghatékonyabb beosztásával. Magyarországon korlátozottnak érezhetjük fizetett szabadságaink számát, számos országban azonban jóval kevesebbet kapnánk ezekből, míg máshol többet. A következő cikkben ezen országok rövidített listáját mutatjuk be!
aug. 25
13:36
A csehek már orosz inváziót vizionálnak (Demokrata)
Ukrajna esetleges "leigázásával" Moszkva nem állna meg az ukrán határokon, hanem továbbnyomulna Európában – jelentette ki Jan Lipavsky.
aug. 25
13:36
Orbán Viktor kemény üzenetet küldött a Magyarországot fenyegető ukrán elnöknek (Demokrata)
A miniszterelnök leszögezte: zsarolással, robbantásokkal és fenyegetéssel nem lehet bekerülni az Európai Unióba.
aug. 25
13:36
Menczer Tamás: az ukránok bele akarnak provokálni minket a háborúba (Demokrata)
Tanulság: az ukránok folyamatosan támadják Magyarország energiabiztonságát – szögezte le.
aug. 25
13:36
Tényként kezelik az ukránok: a magyar hadsereg megindult Kárpátalja felé (Mandiner)
Magyar Péter kémbotrányba keveredett ukrán barátja is feltűnik abban a riportban, amelyben a magyar–ukrán kapcsolatok helyzetét, a kárpátaljai magyar kisebbség ügyét boncolgatják. Az ukránok úgy érzik: fenyegető veszély leselkedik rájuk a magyar határ felől.
aug. 25
13:36
Jedlik Ányos Energetikai Program: meghaladta a 100 milliárd forintot a beérkezett pályázatok összértéke (Üzletem)
Az energetikai korszerűsítési programcsomag három eleme érhető el jelenleg az önkormányzatok, illetve az iparági vállalkozások számára, együttesen 114 milliárd forint keretösszeggel. A mostanáig benyújtott támogatási igények együttesen már több mint százmilliárd forintot tesznek ki – tájékoztatott augusztus 25-én az Energiaügyi Minisztérium.
aug. 25
13:36
Rejtélyes tragédia: testvérpár halt bele az ünnepi vacsorába (AC News)
Szörnyű véget ért egy apa és két fia közös nyaralása: a két tinédzsert (15 és 17 évesek) holtan találták egy isztambuli hotelszobában.
aug. 25
13:36
3 altcoin, amely új csúcsokra törhet, miközben az Ethereum átlépi az 5000 dollárt (KriptoMagazin)
Az Ethereum áttört az árfolyam-felfedezés szakaszába, ami új lendületet adott a kriptopiacnak. Ahogy az ETH új csúcsokra emelkedik, az elemzők az XRP-t, a Chainlinket és a Minotaurus-t (MTAUR) emelik ki a következő nagy mozgásokra esélyes tokenekként. Az Ethereum áttöri a 4900 dollárt és belép az árfolyam-felfedezésbe Az Ethereum (ETH) a Coinbase-e
aug. 25
13:36
Eddig ismeretlen, 116 méter magas vízesést találtak a Magas-Tátrában (Drive)
Szlovákia északi részén, a lengyel határhoz közeli Nagy-Tarpataki-völgyben új vízesést fedezett fel egy hegymászó oktató és csapata. A vízesést csak mászással lehet elérni, vize 116 méteres magasságból zúdul le, és további különlegessége, hogy ez lett a Tátra századik vízesése.
aug. 25
13:42
Hamarosan jönnek a kormány bejelentései (Portfolio)
Délután fél négykor Kormányinfót tart Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő. Az eseményen minden bizonnyal kiderülnek az árrésstop meghosszabbításának részletei, de emellett más lényeges gazdasági kérdések is szóba kerülhettek a múlt heti kormányülésen.
aug. 25
13:42
"Ijesztő és disztópikus" a Google gyerekkönyveket készítő új funkciója (Könyves Magazin)
A Google Gemini elnevezésű mesterséges intelligenciája augusztusban a Storybook funkcióval egészült ki. Már most káros tartalmakat készít gyerekek számára.
aug. 25
13:42
Egyszerre három vulkánból robban ki látványos tűzijátékkal a láva (Telex)
Az elmúlt napokban számos kitörés zajlott, amit az Etnán több lávafolyam egészített ki, Hawaiin pedig különleges lávaszökőkút-kitörés is történt.
aug. 25
13:42
Elképesztő: míg a hatéves Archie herceg szörfdeszkán szelte a habokat, Harry és Meghan a parton csevegett (Sassy)
Nemrég egy olyan fotó is napvilágot látott, amin a kis herceg az apukájával együtt pózol egy szörfdeszkán.
aug. 25
13:42
Az XRP 2,8 dolláros támaszról pattant vissza – jöhet a 3,5 dolláros szint? (KriptoMagazin)
Az XRP a nyár egyik legmeghatározóbb fordulatát produkálta, amikor élesen visszapattant a 2,8 dolláros támaszról, elkerülve egy elhúzódó lejtmenetet. Ez a felpattanás nemcsak a bikás piaci struktúrát őrizte meg, hanem újabb emelkedési lehetőséget is előkészített a token számára. A 2,8 dolláros zóna végső védelmi vonalként működött, ahol a vevők erő
aug. 25
13:44
Tőkepiaci együttműködést kötöttek a közép- és kelet-európai régió országai (Portfolio)
Mától regionális tőkepiaci együttműködés erősíti a közép- és kelet-európai régió, így Magyarország versenyképességét az európai uniós pénzügyi térben - közölte az Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
aug. 25
13:48
Itt a fordulat, amire nem számított bevásárláskor (Menedzsment Fórum)
Áresés történt, igaz, nem kiugró mértékben.
aug. 25
13:48
Kikerült a videó Hadházy Ákos hatvanpusztai autós üldözéséről (Blikk)
Nyilvánosságra került a felvétel arról az esetről, amikor Hadházy Ákos autóját üldözték Hatvanpusztánál. A politikus szerint az ügy akár sokkal rosszabbul is végződhetett volna, és egyértelműen azt mutatja, hogyan használja a hatalom a megfélemlítést.
aug. 25
13:48
Árváltozás jön az üzemanyagoknál (Infostart)
Keddtől emelkednek a nagykereskedelmi árak a benzinkutakon.
aug. 25
13:48
Orbán kiállt Nagy Márton mellett: "Az ilyen minisztereket nem elbocsátani, hanem kitüntetni szokták" (Blikk)
Orbán Viktor megvédte a gazdasági minisztert, miután Magyar Péter azt mondta: úgy hallja, hogy hamarosan távozik Nagy Márton. A kormányfő úgy véli, Nagy Mártont nem elbocsátani, hanem kitüntetni kellene.
aug. 25
13:48
Áremeléssel reagál a vámokra az Audi (autopro)
A 2026-os modellévhez tartozó autók már többe fognak kerülni az amerikai vámok miatt.
aug. 25
13:48
Az átlagnál sokkal drágábban bérelnek lakást az országgyűlési képviselők, kiderült, mennyit költenek erre (SzMo)
Kevesebb mint egy év alatt 660 millió forint közpénz ment el a képviselők lakás- és irodabérlésére. Volt, aki havi félmillióért bérelt lakást Budapesten.
aug. 25
13:48
Elesett Nyugat-Európa: térképen mutatták be, mennyi migráns él az Európai Unióban (Mandiner)
Visszafordíthatatlannak tűnik ez a folyamat.
aug. 25
13:54
Minden idők legalacsonyabb nyári hőmérsékletét mérték ma hajnalban a Bükkben (Blikk)
Ma hajnalban a Bükk-fennsík Mohos-töbrében működő mérőállomás −10,1 °C-os minimum-hőmérsékletet rögzített. Soha korábban nem fordult elő, hogy a bükki töbrökben a nyári hónapokban −10 °C alá süllyedjen a hőmérséklet, így most először jegyeztek fel ennyire zord napot ebben az időszakban.
aug. 25
13:54
Mire számíthatnak a befektetők a héten? (ProfitLine)
A nyugati optimizmus az ázsiai piacokra is átterjedt: a Nikkei225 0,3%-ot emelkedett, a Ssec 0,9%-kal gyarapodott, míg a Sensex viszonylag gyengén teljesített, 0,1%-os pluszban járt.

Keresés