Ha a konyhában időzünk, szinte biztos, hogy előbb vagy utóbb kiömlik a kávé, morzsás lesz az asztal, ételmaradékos a konyhapult. Természetes, hogy elkerülhetetlen némi kosz, és mindaddig, amíg nincs szükségünk a felmosóvödörre, nagyszerű, gyors megoldást nyújthat a papírtörlő. De másra is szoktad használni, mint a kiömlött italok és a maszatok eltü
Szeptember elsejétől teljesen átalakul az RTL Reggeli: új, állandó műsorvezető-párosok várják a nézőket, köztük olyan nagy nevek mint Jakupcsek Gabriella, Ábel Anita és Szujó Zoltán. Közben több ismert arc távozik a csapatból – mutatjuk, kik érkeznek és kik búcsúznak.
Elmondjuk, mire figyelj a felnőtt cicád etetése során, milyen játékokkal tarthatod karban fizikailag és mentálisan, valamint azt is, miként erősítheted a köztetek lévő kötődést!
Az egészségtudatos utazók és a wellness-turizmus hívei számára újabb megerősítést nyert, hogy az étkezési szokások legalább annyira hozzájárulnak a jó közérzethez, mint a pihenés vagy a fürdőkúrák. A Nature Medicine…
Bikini divatbemutató, motoros ruha ihlette kollekció és csodás estélyi felvonulással várták a vendégeket az idei Miss Balaton Gálára, a balatonfüredi Anna Grand Hotel elé. A vendégsereg is kitett magáért, már a vörösszőnyegen rengeteg szép lány és korábbi versenyző is érkezett izgalmasan csillogós, színes koktél ruhákban, vagy épp mélyen dekoltált
Vilmos herceg és Katalin hercegné új otthonba költöznek a Windsor Great Park területén, amelyet a hírek szerint csillagászati összegért bérelnek majd. A pár a Forest Lodge nevű kastélyt választotta, ahol hosszú távra szeretnének berendezkedni gyermekeikkel.
Egy ketrecharcos, egy szépségkirálynő, egy birkózólegenda és egy talpraesett fitnesz edző. Akár egy mese is kezdődhetne így, ez viszont a Nyerő Páros valósága. A Villa ugyanis jövő héten újra kinyitja a kapuit.
Lewis Hamilton radikális elvek mentén neveli bulldogját, Roscoe-t, aki most a Vogue divatmagazin kutyás különkiadásának, a Dogue-nak a címlapjára került. Ennek apropóján a pilóta néhány újabb történetet is megosztott közös életükről.
Biztos vagyok benne, hogy mindenki hosszan tudná sorolni az uborkát tartalmazó ételeket. A feldolgozására számos mód létezik, legyen az savanyítás, kovászolás vagy egyszerűen csak egy saláta.
Az utca sarkán, ahol a macskakövek zömök árnyakat vetettek a lassan hanyatló nap fényében, ott állt egy kis kávézó. Aprócska hely volt, olyan, ahová a nap sugarai csak nehezen találják meg útjukat, de az ott dolgozó emberek mosolya mégis beragyogta a légkört. Ott dolgozott Emma, aki nemcsak a hely legfinomabb süteményeit készítette, hanem a legkedv
Szenzációs lelet! Egy fémdetektoros csapat középkori magyar kincset, 600 ezüstérmét és ritka aranydukátot ásott ki egy lengyel erdőben, a Jagelló-ház és Luxemburgi Zsigmond korából. Hogyan került a felbecsülhetetlen kincs a föld alá? Kattints, és ismerd meg a rejtélyes történetet!
Jákli Mónika a legjobban a frizuráját félti a Kalandra fal! játékában. Vajon sikerül szárazon megúszni a következő adást? Nézd a Kalandra fal! új évadát a Fókusz után az RTL-en és az RTL+Premiumon!
A Kalandra fal! Piros csapatában kitört a káosz! Nagy Alexandra és Németh Kristóf közösen próbáltak átugrani egy falon, azonban a színésznő az utolsó pillanatban olyat tett, amivel mindkettejük sorsát megpecsételte. Sebestyén Balázs és Istenes Bence értetlenül nézték, hogy Alex vajon titokban átállt a Kék csapathoz és nekik akart pontokat szerezni
A Kalandra fal! csapatkapitányai párbajoztak, ez pedig azt jelentette, hogy nehezített terepen kellett pontokat szerezniük. Nem a veszélyzónából indultak, hanem a medence túloldaláról, így csobbanás után várt rájuk az ugrás. Solti Ádám és Bárdosi Sándor nagy elánnal vetették bele magukat a feladatba, azonban Ádám egy ponton beszorult. Sándor egy ha
A támadásokban ismert nemzetközi hírügynökségek, a Reuters, az AP és az Al Dzsazíra munkatársai is meghaltak. A nemzetközi szervezetek a nemzetközi közösség fellépését sürgetik.
Pumped Gabo tíz évvel a mémmé válása után újra nagyszínpadra lépett Zamárdiban. A Strand Fesztiválon rendezett emlékbulival elevenítette fel a Balaton Sound ikonikus pillanatait. A saját színpad és az élő DJ-szett mellett még egy különleges meglepetéssel is készült.
Stephen King egyik legmegrázóbb műve, A hosszú menetelés hamarosan filmként is életre kel. A történet középpontjában egy embertelen próbatétel áll, ahol fiatalok kényszerülnek addig gyalogolni, amíg egyetlen túlélő marad. A készítők szerint az adaptáció olyan feszült légkört teremt, hogy még a közönség szívverése is az egekbe szökhet. Mutatjuk a fe
Mindenképp fontos tudnod, mit tehet veled egyetlen hot-dog és egy cukros üdítőital elfogyasztása! Fontos, hogy az egészségünk szempontjából tisztában legyünk ezzel!
Az újságírók nem célpontok, a kórházak nem célpontok, az egészségügy elleni támadásokat azonnal le kell állítani – figyelmeztette az ENSZ az izraeli hadsereget.
Az alvás az egészségünk egyik legnagyobb építőköve, mégis sokszor háttérbe szorítjuk a rohanó hétköznapokban. De vajon milyen hatással van a mentális egyensúlyunkra, a testsúlyunkra vagy a sportteljesítményünkre? Szakértői segítséggel utánajártunk, miért érdemes komolyabban venni az alvást – és hogyan hozhatjuk ki belőle a legtöbbet.
Egészségpénztáron keresztül évente gyermekenként a bruttó minimálbér összegét lehet iskolakezdésre fordítani. Idén tehát 290 800 forintot költhetnek iskolaszerekre a szülők. Ennek köszönhetően gyermekenként akár 58 160 forintot is megspórolhat egy család - hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. Az egészségpénztár előnye, hogy a befizetett összeg
Az orosz–ukrán háborúban eddig 70–80 magyar származású katona veszíthette életét – ez derül ki a budapesti ukrán nagykövetség adataiból. A riportban megszólalnak hozzátartozók és szakértők is: egyetemi tanárból lett önkéntes katona, gyászoló özvegy, és pontosító elemzések segítenek árnyalni a képet a magyar áldozatokról.
Az orosz–ukrán háborúban eddig 70–80 magyar származású katona veszíthette életét – ez derül ki a budapesti ukrán nagykövetség adataiból. A riportban megszólalnak hozzátartozók és szakértők is: egyetemi tanárból lett önkéntes katona, gyászoló özvegy, és pontosító elemzések segítenek árnyalni a képet a magyar áldozatokról.
A fiatal anya tüdőembólia miatt hunyt el, párja egy hónappal később agyvérzésben. A négy kicsi nevelőszülőkhöz került, a legnagyobb lányt a nagypapa vette magához.
A tea, kávé, valamint kávéfőzők és kiegészítők gyártója, az amerikai Keurig Dr Pepper megállapodott a Douwe Egberts holland tulajdonosa, a JDE Peet's fölvásárlásáról 15,7 milliárd euróért – közölte az MTI.
A műholdas adatok korszerű feldolgozására indult egyhetes képzés az Európai Űrügynökség (ESA) támogatásával, a HunEdu projekt részeként a Soproni Egyetemen, ahol nemzetközi szakértők adják át tudásukat hazai oktatóknak és kutatóknak - közölte a felsőoktatási intézmény hétfőn az MTI-vel.
Végre megjelent az a kormányrendelet, ami tisztázza a legfontosabb kérdéseket az otthonteremtési programokkal kapcsolatban. A 3%-os Otthon Start lakáshitel feltételei is egyértelművé váltak, és a meglévő támogatásokkal, mint a Babaváró vagy a CSOK, való összehangolás is letisztázódott. A BiztosDöntés.hu szakértői összeszedték a változásokat.
A mesterséges intelligencia (Artificial Intelligence – AI) ma már a mindennapi üzleti döntéseink egyik legfontosabb eszköze. Ahhoz azonban, hogy egy vezető vagy termékmenedzser valóban megértse, mire képes a mesterséges intelligencia, érdemes átlátni a különböző tanulási módszerek logikáját. A felügyelt, felügyelet nélküli, önfelügyelt, megerősítés
A Fintech Világa legújabb adásában Érczfalvi András műsorvezető és Siklós Bence, a Peak tanácsadója arról beszélgettek, hogyan hat a pénzügyi bizonytalanság a mentális és a fizikai egészségünkre – és miként segíthetnek a fintech megoldások abban, hogy csökkenjen a stressz és tudatosabb pénzügyi döntéseket hozzunk. A pénzügyi stressz ördögi köre Egy
2025. augusztus 25-én, hétfőn váratlanul meghalt Mizser Attila, a szlovákiai magyar irodalom jelentős alakja, adta hírül az Új Szó. A költő, prózaíró, irodalomtudós, szerkesztő és tanár mindössze 50 éves volt.
Szeptember 1-jén indul az Otthon Start fix 3 százalékos lakáshitel, hétfő este pedig megjelenik az a kormányrendelet is, amely megteremti a program összhangját a családi otthonteremtési kedvezményekkel - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn Budapesten, a Kormányinfón. Gulyás Gergely közölte azt is, hogy a kormány az árrésstop meghos
Megjelent hétfőn este a különböző lakás-, illetve családtámogatások összehangolásáról szóló rendelet a Magyar Közlönyben. Érintett a szeptemberben induló Otthon Start Program, a CSOK Plusz, a falusi CSOK, illetve a babaváró hitel is.