Pár napon belül elstartol a fix 3 százalékos kamatozású Otthon Start Program. Mutatunk egy kiskaput, amire érdemes odafigyelni. Mi történt? Aki kifejezetten bérbeadási célú ingatlan vásárlását tervezi, az az Otthon Start Programon keresztül a legfeljebb 50 millió forintos támogatott kölcsön dupláját, vagyis 100 millió forintot is felvehet, amennyib
A Magyarország Kormánya és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) közötti stratégiai megállapodás keretében múlt héten lezajlott egyeztetésen Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter és Nagy Elek, az MKIK elnöke elvekben állapodtak meg a vállalkozások működését támogató intézkedésekről.
A hét végén találkozik az ukrán és az amerikai küldöttség, hogy megvitassa az Ukrajna és Oroszország közötti jövőbeli tárgyalások lehetőségét – jelentette be Volodimir Zelenszkij hétfőn Kijevben, az ukrajnai látogatáson tartózkodó Jonas Gahr Store norvég miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatón.
Sokkot okozott Lengyelországban Karol Nawrocki új elnök legfrissebb döntése, ugyanis három jogszabályt is megvétózott, köztük az ukrán háborús menekültek tartózkodását és munkavállalását szabályozó törvényt! A családtámogatások és egészségügyi ellátás korlátozásával Nawrocki kemény üzenetet küldött: a lengyel állampolgárok előnyben, az ukránok csak
Kormányinfóval indította a hetet Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő, a hvg.hu pedig percről perce követi az eseményeket.
Elon Musk két vállalata, az xAI és az X pert indított az Apple és az OpenAI ellen, versenyellenes összejátszással vádolva őket a mesterséges intelligencia piacon - írta meg a CNBC.
Augusztus végén a Vénusz belépett az Oroszlán jegyébe, és szeptember közepéig hatással lesz az életünkre. Ez a tüzes időszak felerősíti a szerelmet, az önkifejezést és a kreativitást. Minden csillagjegy kap belőle valami különleges ajándékot – nézd meg, számodra mit ígérnek a csillagok!
Lars Klingbeil német alkancellár pénzügyminiszter Volodimir Zelenszkij elnökkel tartott hétfői kijevi találkozóján jelentette be: Németország vállalta, hogy a következő években évente kilencmilliárd euróval támogatja Ukrajnát. Ezt megelőzően a német politikus – a Jevropejszka Pravda hírportál beszámolója szerint – Szerhij Marcsenko ukrán pénzügymin
Szabó Judit, a hazai McDonald´s vállalati kommunikációs és fenntarthatósági vezetője tagja lett az idei ICCO Global Awards nemzetközi zsűrijének. A szakember jelölését a Magyar Public Relations Szövetség is támogatta.
Az ukrán mezőgazdasági szövetség a műtrágya-behozatali tilalom feloldását sürgeti, mivel enélkül komoly veszteségekkel kell számolnia a mezőgazdasági ágazat szereplőinek. A szövetség szerint a hiány akár 30%-os terméskieséssel fenyeget a kulcsfontosságú gabonafélék esetében - írta a Reuters.
A miniszter szerint magánügy, mennyibe került a horvátországi út, és nem is tartozik a nyilvánosságra. Úgy véli, a miniszterelnök szabadsága alatt is dolgozhat.
A frissített időjárás előrejelzés szerint estére felszakadozik a felhőzet, kedden pedig már napos, száraz idő várható. A hőmérséklet 25–30 fokig emelkedhet, a szél is megélénkül.
Sokak számára a reggeli korán kelés az utolsó dolog, amit szívesen beépítenének napi rutinjukba, különösen a sötét, hideg őszi hónapokban. Azonban a tudomány azt sugallja, hogy a korai ébredés számos előnnyel járhat, amelyeket érdemes szem előtt tartani. A mélyalvásról, belső biológiai óránk szabályozásáról és egy jól strukturált reggeli rutin kiem
A vadmacska, Európa egyik legrégebbi és legrejtélyesebb ragadozója, évszázadok óta ott él a kontinens erdeiben – Magyarországon is. Bár gyakran összekeverik a házi macskával, a vadmacska erőteljesebb, nagyobb testfelépítésű és szigorúan ragaszkodik vadon élő életmódjához.
Budapest egy igazán különleges város, mivel minden kerületének és városrészének megvan a saját arca, hangulata és ritmusa. Egyes helyek a nyüzsgő belvárosi életet kínálják, míg mások a csendes, zöldövezeti nyugalmat hozzák közelebb. Éppen ezért, amikor lakóhelyet választunk, nemcsak az ár, a méret vagy a közlekedés számít, hanem az is, hogy a körny
Hétfő este kijön egy kormányrendelet, amiben összefésülik a szeptember 1-jén induló Otthon Start Programot a kormány többi otthonteremtési támogatásával. Gulyás Gergely bejelentéseket tett a Kormányinfón.
Képeslapokkal, kulcstartókkal és hűtőmágnesekkel repül messzi tájakra Szilvási Jázmin Natália. A 22 éves miskei lány bár nagyon fiatal, nem volt egyszerű élete: kiskorában egy tumort távolítottak el a tüdejéből a szerv egy részével együtt, idegi hallásvesztés alakult ki nála, és elvesztette imádott édesapját is. Mégis, ezek az apróságok segítenek á
Németország vállalta, hogy a következő években évente kilencmilliárd euróval támogatja Ukrajnát – jelentette be Lars Klingbeil német alkancellár, pénzügyminiszter Volodimir Zelenszkij elnökkel tartott hétfői kijevi találkozóján.
A színésznő nemrég szókimondóan reagált arra, hogyan viszonyulnak egyes fiatalok az idősebbekhez. A színésznő szerint a "kedvesnek" szánt megjegyzések valójában lekezelők és bántóak.
Augusztus 26-án első alkalommal rendezik meg a SICC összművészeti fesztivált az Akvárium Klubban, ahol délutántól hajnalig egymást érik majd a műfajokon átívelő programok. Színház, koncert, fashion show, jóga, beszélgetések és egy pompás reneszánsz házibuli várja az érdeklődőket az eseményen, amely olyan nevekkel debütál többek között, mint Brasch
Gulyás Gergely az ATV kérdésére elmondta, hogy Zelenszkij ukrán elnök kijelentése "burkolt fenyegetést" tartalmaz, ami "megengedhetetlen egy olyan ország részéről, ami pillanatnyilag is a mi támogatásunkat élvezi minden területen".
Sosem hittem volna, hogy ettől lesz tökéletesen ropogós a sültkrumpli, de működik Már akkor elől, hogy ropogós lesz-e a sültkrumpli, amikor megvásárolod, ugyanis nem mindegy milyet veszel. A profi konyhák magas szárazanyag-tartalmú, „lisztes” fajták megvételét javasolják ehhez ( agria, markies vagy ramos fajtát), mert ezekben több a keményítő és ke
Kiadta az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszerének július végi helyzetéről hétfőn kiadott részletes tájékoztatóját a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Rekordot döntött a 40. Wizz Air Budapest Félmaraton: a félmaratoni távokra már lezárták a nevezést, és a Szimpatika 10 km-es táv is órákon belül betelhet. A szeptember 7-i eseményre több mint 20 ezer futót várnak, köztük 115 országból érkező résztvevőket. Budapest világörökségi helyszínein átívelő útvonal garantálja a felejthetetlen élményt.
Az Nvidia bejelentette, hogy legújabb robotikai chipmodulja, a Jetson AGX Thor már megvásárolható 3499 dolláros fejlesztői készletként. A vállalat szerint a chip "robotagyként" funkcionál, és az első készletek jövő hónapban kerülnek kiszállításra - jelentette a Cnbc.
Gulyás Gergely az ATV kérdésére elmondta, hogy Zelenszkij ukrán elnök kijelentése "burkolt fenyegetést" tartalmaz, ami "megengedhetetlen egy olyan ország részéről, ami pillanatnyilag is a mi támogatásunkat élvezi minden területen".
Ha már unod a rántott húst, ezt az extrasajtos, ropogós baconnel sült rakott csirkemellet ki kell próbálnod! Mindegy, hogy sült krumplival, rizzsel vagy friss salátával tálalod, a végeredményben nem fogsz csalódni. A sajtos rakott csirkemell ropogós baconnel lesz az új családi kedvenc!
Klingbeil alkancellár Kijevben ígért hatalmas támogatást, miközben az ukrán drónok és fegyverek gyártása is felpörög – de mi lesz a német adófizetők pénzével?