Határozott emelkedéssel kezdték a hetet az ázsiai tőzsdék, a vezető indexek lekövették az amerikai piacok múlt pénteki raliját, amelyet Jerome Powell amerikai jegybankelnök kamatpályáról tett nyilatkozata váltott ki. Az európai piacokon ehhez képest nem pozitív a kép, lefordultak a tőzsdék a nyitás után.
Francois-Henri Désérable Én uram és legyőzöm című regénye humorral és mélységgel beszél költészetről, szerelemről és emberi kapcsolatokról. A kötet szeptember elején érkezik magyarul
"Elnézést kérek mindenkitől, amiért a fenekemet mutogattam, de néha muszáj kínos helyzetbe hozni magunkat, hogy emlékezzünk, kik is vagyunk valójában."
A Thaiföldről ismert mangós ragacsos rizs receptje nemcsak egyszerű, de rendkívül finom is, és ami a legjobb benne, hogy otthonról is könnyen elkészíthető. Különleges hozzávalója a glutinóz rizs, amely az édesség állagát puhává és finoman rágóssá teszi.
Gyengélkedik hétfő reggel a forint az euróval szemben, a múlt heti nagyobb kilengések után a jelek szerint továbbra is pezseg a piac. Azt még nehéz biztosra megmondani, hogy hosszabb távon is a gyengülés felé indul-e a forint, de úgy tűnik, hogy a nyugalmas nyár után változékonyabb ősz elé nézhetünk.
A Newcastle elleni Liverpool-meccsen komoly esély van rá, hogy a felkészülési időszakban "kipróbált" posztot élesben is a magyarra bízzák. A rend kedvéért megmutatjuk a teljes hétfői tévés sportkínálatot.
A miniszterelnök apja szerint igaztalanul támadják a fiát, ezért érezte, hogy beszélnie kell Hatvanpusztáról, ahol szerinte jövőre beindul a gazdálkodás.
Harminc felett már jobban ismerjük magunkat, bölcsebbek és tapasztaltabbak vagyunk mint húszévesen, de még mindig elég fiatalok és energikusak ahhoz, hogy kézbe vegyük a sorsunkat, ahogy az alábbi esetekben is történt.
Felújítási munkálatok miatt mától, 2025. augusztus 25-től szeptember 20-ig zárva tart a Keleti pályaudvar, ezért a megszokott járatok nem ide érkeznek és nem innen indulnak. Expresszvillamos, sűrűbben közlekedő járatok, jegyelfogadás a BKK-járatokon – többek között így segíti a közlekedőket a Keleti pályaudvar lezárása idején.
Meghalt Per Holst dán filmrendező és producer, aki minden idők egyik legsikeresebb dán filmjét, a Walter and Carlo – Up on Daddys Hat című vígjátékot is jegyezte. Holst számos elismerést szerzett a szakmában, s a munkásságával örökre beírta magát a dán filmtörténetbe. 86 éves volt, halálának oka nem ismert.
Döbbenetes tanárhiány sújtja a magyar oktatást: a Pedagógusok Szakszervezete szerint legalább 16 ezer tanár hiányzik a rendszerből. A helyzet már a mindennapokban is érezhető.
A hét leghidegebb reggele volt a mai, a fagyzugokban 5 Celsius-fok alá csökkent a hőmérséklet. Közel volt egy 45 éves hidegrekord megdőlése is - írta meg az Időkép.hu.
A 43 esztendős Mary Elizabeth Smith csirkés wrapet rendelt magának egy Queensben található gyorsétteremből, ám amikor megízlelte az ételt, elkerekedett a szeme a rémülettől.
Egy ismeretlen személy több mint tíz éve 40 baromfit hagyott ott a Spanyolország keleti részén fekvő Torrevieja városában, azóta pedig elképesztően megnőtt a madarak állománya. Napjainkban mintegy 700 példányt számoltak a szárnyasokból, amelyek jelentősen megnehezíti a városban élők életét, mivel közlekedési és egészségügyi szempontból is fennakadá
A Xiaomi Vállalatcsoport, a fogyasztói elektronikai termékek és okoseszközök globális, vezető gyártója, nyilvánosságra hozta nem auditált, konszolidált pénzügyi eredményeit tartalmazó üzleti jelentését a 2025. június 30-án zárult második negyedéves időszakra vonatkozóan.A Xiaomi árbevétele 2025 második negyedévében elérte a 116 milliárd jüant, ezze
A fejlett országokban csökken a kereslet a hús iránt, máshol, például Afrikában és Ázsiában, robbanásszerű növekedés jön – miközben a környezeti és állatjóléti szempontok is egyre erősebben alakítják a piacot.
A Munkácsot ért orosz rakétatámadás óta már senki nem gondolhatja, hogy Kárpátalja Ukrajna biztonságos része. Pedig eddig sem volt könnyű az élet ezen a vidéken. A férfiak vagy a fronton vannak, vagy külföldre szöktek a sorozások elől, így magányosan élő idős emberek, egyedül maradt asszonyok, kórházban rekedt gyerekek várják a háború végét. A Kont
Németország rendületlenül Ukrajna legnagyobb európai támogatója marad - jelentette ki Lars Klingbeil német alkancellár, pénzügyminiszter hétfőn Kijevben, ahová előre be nem jelentett látogatásra érkezett.
Az európai részvénypiacok több mint öt hónapos csúcsra emelkedtek pénteken Jerome Powell Fed-elnök Jackson Hole-i beszéde után. A pán- európai Stoxx600 index 0,4%-kal zárt magasabban, alig 1%-ra a történelmi csúcstól, és már harmadik alkalommal mutatott heti emelkedést.
Iránykereséssel, enyhe emelkedéssel indulhat a kereskedés hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. A BÉT részvényindexe, a BUX 578,84 pontos, 0,55 százalékos csökkenéssel, 105 513,10 ponton zárt pénteken.
Az Európai Unió döntéshozói fontolgatják a digitális euró nyilvános blokkláncokon történő bevezetését, válaszul az amerikai Genius törvényre és a dollár alapú stablecoinok dominanciájától való félelemre - tudósított a Finextra. A payment piac legfontosabb trendjeiről szó lesz november 4-ei Banking Technology rendezvényünkön is, regisztráció és !
Magyar Péter is reagált Orbán Győző Borsnak adott interjújára, amelyben a hatvanpusztai birtokról beszélt. "Lesz dolga a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és -védelmi Hivatalnak" - jegyezte meg a Tisza Párt elnöke.
"A Gondosórával biztonságban érezhetjük magunkat, mert egy gombnyomással közel a segítség és a szeretteinknek sem kell aggódnia értünk" – fogalmaz Császár Angela Jászai Mari-díjas színművész.
A tanulók a Mobilis Diáklaborban végeztek kísérleteket – a gyakorlatközpontú foglalkozások során a természettudományok világába nyerhettek betekintést. (Fotó: Mobilis Interaktív Élményközpont) Sikerrel zárult a Széchenyi István Egyetem égisze alatt működő Mobilis Interaktív Élményközpont szakképzésfejlesztési programjának első tanéve, amelynek sorá