A Skydweller Aero a legújabb próbarepülések során három teljes napig a levegőben tartotta napenergiával hajtott drónját, amelynek 73 méteres fesztávolsága meghaladja egy Boeing 747-esét. Az amerikai hadsereggel közösen tesztelt, óriási
A bob kétségkívül 2025 hajstílusa, és most a nyár végeztével újabb trendje jelenik meg: a bohó bob. Ez a frizura remek választás lehet azok számára, akik vinnének egy kis izgalmat rövid frizurájukba, hiszen kocósabb hatása miatt sokkal látványosabb lesz tőle a megjelenésünk.
Ma, 2025. augusztus 26-án Magyarországon a legfontosabb névnapok Anikó és Anna. Ezenkívül még több név is ünnepel, például Izsó, Natália, Cseke, Margit, Natali, Natasa, Noella, Rita, Ritta, Szellő, Szellőke, Tália és Zamfira.
Óriásit ugrottak az utóbbi időben az amerikai és kanadai marihuána-részvények, „hála” Donald Trump elnök egyetlen kijelentésének. A marihuánát végre levehetik a keménydrogok listájáról, ami főleg adózási előnyöket jelenthet az ezzel foglalkozó legális vállalatoknak. De jó befektetés lesz ettől a kannabiszrészvény?
Amikor szóba kerül a mikorrhiza gombák utólagos pótlása, akkor kereszttűzbe kerülnek rögtön a kell vagy nem kell kérdés miatt. Van, aki szerint felesleges beavatkozás a kertbe, van, aki szívesen használja, mert látja a hatását. De nézzük, miért olyan fontos kérdés ez?
Több mint 80 állomásos ingyenes koncertsorozatot szervez országszerte a Szerencsejáték Zrt 2025 szeptemberétől. A nemzeti lottótársaság a Hatoslottó megújulásának apropóján tervezi az eseménysorozatot. Magyarország második legismertebb számsorsjátéka, amelynél a kezdetekben vidéki turnékon voltak a sorsolások, szeptember 4-én, majd’ 37 év után átal
Összeolvad a Foxpost és a Packeta, a folyamat részeként pedig rövidesen megszűnik az előbbi mobilalkalmazása. Egy ideig nem is lesz utódja, máshol kell majd a csomagok ügyeit intézni.
2025 júliusában hirtelen engedélyezték Magyarországon is a szociális alapú petesejtfagyasztást, és mára az is kiderült, hogy mennyibe kerül az eljárás az állami meddőségi centrumokban. A rendhagyó árképzés után megnéztük, a többi országban mennyit kell fizetni érte.
Nemcsak Németország, hanem Európa politikájának meghatározó formálója volt Angela Merkel – a többség ma már azt emlegeti, hogy migránsok áradatát indította el saját országába, illetve az egész kontinensre.
Szabó Judit, a hazai McDonald’s vállalati kommunikációs és fenntarthatósági vezetője tagja lett az idei Icco Global Awards nemzetközi zsűrijének. A szakember jelölését a Magyar Public Relations Szövetség is támogatta.
2026-tól újabb 1 százalékponttal, 13%-ról 12%-ra mérséklődhet a szociális hozzájárulási adó kulcsa – vetítette előre Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter. A szocho sok éve erősen mérséklődő pályán halad: ha megvalósul az újabb enyhítés, akkor tíz év alatt 15 százalékpontos csökkentésről beszélhetünk majd. A trendszerű adócsökkentés fő nyertesei a
A világ legismertebb luxusmárkái mögött gyakran egy-egy kreatív zsenit sejtenénk – mégis meglepő, hogy a Diortól a Louis Vuittonon át a Bulgariig egyetlen ember, Bernard Arnault keze munkája rajzolódik ki. A visszafogott stílusáról ismert francia üzletember a csillogás helyett hideg logikával építette fel a világ legnagyobb luxusbirodalmát, az LVMH
Szeptembertől új műsorvezetői párosokkal jelentkezik az RTL reggeli műsora: a csapathoz Jakupcsek Gabriella, Ábel Anita és Szujó Zoltán is csatlakozik, miközben több jelenlegi házigazda más feladatokra koncentrál vagy átmenetileg búcsúzik a műsortól.
A Balaton-felvidéken, Várvölgyön található Ekmann László gazdasága, amelyet feleségével közösen vezet. A Keszthelytől nem messze fekvő település a Balaton-felvidéki Nemzeti Park része, ahol a természetközeliség és a hagyományos állattartás összekapcsolódik. A gazdaság 2015-ben indult és teljesen a semmiből, gyakorlatilag a nulláról kezdtek el dolgo
A Magyar Hang kérdésére az ukrán nagykövetség először közölt adatokat arról, hány magyar származású katona szolgál jelenleg az ukrán hadseregben – és közülük mennyien estek el a harcokban.
Egy oxigént belélegezni és kilélegezni képes kristály forradalmasíthatja az üzemanyagcellák, intelligens ablakok és energiatakarékos építőanyagok jövőjét. A felfedezés gyakorlati körülmények között is stabil, így közelebb vihet a valóban fenntartható technológiákhoz.
A Budapesti Metropolitan Egyetem (Metu) 2025 augusztus 1-től Dr. Balogh Áront, Dla, főiskolai docenst nevezte ki a Animáció és Média Design Tanszék alap- és mesterszakok szakvezetőjének, valamint a Multimédia specializáció vezetőjének. Az új szakvezető két évtizedes szakmai tapasztalatot hoz magával a kreatívipar és a technológiai fejlesztések terü
A szőlő aranyszínű sárgaság betegsége (FD) fenyegető közelségben van, már nem csak kopogtat az ajtón, hanem be is rúgta azt. Bár sok mindent ismerünk a kórokozóról, de sok kérdésre maguk a termelők is válaszokat keresnek.
Csömörön rémisztő támadás történt: egy szabadon engedett pitbull rontott rá egy fiatal férfira és kiskutyájára. A 20 éves gazdát súlyos harapások érték, sok vért vesztett, kórházba kellett szállítani, az ügyben a rendőrség nyomozást indított.
Az Európai Unió indoklása szerint az elnevezések újragondolása elsősorban a vásárlók érdekeit szolgálná. Az Európai Unió egy új rendelettervezete szerint a jövőben nem lehetne olyan húsra utaló kifejezéseket használni növényi
Ma, 2025. augusztus 26-án Magyarországon a pollenhelyzet főként a parlagfű és az egyéb gyomnövények pollenszórására jellemző, mivel az augusztus vége a parlagfűszezon csúcspontja.
Az emberek az online félretájékoztatást, a világgazdaságot és a terrorizmust tartják a legnagyobb fenyegetésnek. Egy friss felmérés szerint a magas jövedelmű országokban egyre kevésbé aggódnak a klímaváltozás és a fertőző betegségek miatt.
Olaszország és Spanyolország után Horvátország kisebb települései is a „piacra kerültek”: az Isztriai-félszigeten már öt falut eladtak, és továbbiak keresik új gazdájukat.
Az Adózóna "Költségelszámolás számviteli bizonylatai – nem kell mindenről számlát kérni, mutatjuk, mi más lehet elégséges" címmel megjelent írása után ezúttal azt vizsgáljuk, hogy az szja rendszere miként szabályozza a bizonylatolást.
A hétvégi fellendülés rövid életű volt a kriptovaluta piacon, és a kriptók többsége ismét csökkenésbe kezdett. A tapasztalt befektetők időben lezárták pozícióikat, és a visszahúzódás időszakát arra használják ki, hogy ígéretes korai stádiumú projektek után kutassanak. Ennek eredményeként a legtöbb kripto előértékesítés szárnyalásnak indult, az egyi
Amerikából gyakorlatilag kiszorultak a magas importvámok miatt, mire innovatív megoldásra szánta el magát a világ más tájain egyébként dinamikus növekedést produkáló China EV Marketplace: mostantól lehetővé teszi a közvetlen rendelést, és a bonyolult ügyintézés, vámkezelés terhét levéve a vásárlókról akár közvetlenül a garázsukig szállítja a kivála