A múlt héten mindössze 38,8 milliárd forintnyi lakossági állampapírra volt kereslet a piacon. Ez pedig még az egy héttel korábbi szintén alacsony, 45,7 milliárdos értékhez képest is visszaesés.
Hat éve hiába várják sokan, hogy Magyarország színeiben újra színpadra lépjen valaki az Eurovíziós Dalfesztiválon. Bár időközben néhány magyar előadó más országok zászlaja alatt próbált szerencsét, hazánk hivatalosan nem vett részt a versenyen. Most azonban Magyar Péter jelezte: ha rajtuk múlik, a Tisza Párt visszajuttatná az országot a világ legné
A társadalombiztosítási nyugdíjrendszer keretén belül megállapítható öregségi nyugdíj összegét alapvetően két tényező határozza meg. Az egyik a nyugdíj alapjául szolgáló, az átlagszámítási időszakban – 1988. január 1-jétől a nyugdíjazásig – elért nyugdíjjárulék-alapot képező keresetekből számított havi átlagkereset, a másik a nyugdíjazásig elért, m
Miután a mezőny teljesítette az Ocean Race Europe leghosszabb szakaszát (Portsmouth-Cartagena), most rövid sprint következik a Földközi-tengeren. Az Ocean Race Europe harmadik szakaszán a gyorsan változó körülmények várhatóan végig garantálják a feszültséget és az izgalmakat. A csapatok várhatóan pénteken érkeznek meg Nizzába, a verseny egyetlen fr
Megérkezett a Forbes Hangoscikk. Folyamatosan azon dolgozunk, hogy még jobb élmény legyen a velünk töltött idő. Sok visszajelzést kaptunk az olvasóinktól, hogy a rengeteg teendő mellett kevés idő jut az olvasásra. Az új fejlesztésünk nekik segít, de reméljük, hogy minél több olvasónk használja majd. Megérkezett a Forbes Hangoscikk. Az új fejlesztés
Az Indiai-óceán ölelésében fekvő Zanzibár nem véletlenül vált az utazók egyik kedvenc trópusi úti céljává. A fehérhomokos partok, türkizkék víz, gazdag kultúra és különleges fűszerek világa egyszerre kínál pihenést, kalandot és élményeket – legyen szó nászutasokról, nyugdíjasokról, családosokról vagy fiatal felfedezőkről.
Fáradékony, hangulatingadozás gyötri, és a mérleg sem kegyelmez? Könnyen lehet, hogy a pluszkilók nemcsak a kedvenc nadrágja gombját feszítik, hanem a hormonháztartását is kibillentik az egyensúlyból.
A nyár még nem mondott búcsút, hiszen a következő napokban is ragyogó napsütés és meleg idő várható. A hőmérséklet napközben akár 33 fokig is emelkedhet, míg estére kellemesen hűvös idő köszönt ránk. A késő esti órákban viszont 18 fokig is csökkenhet a hőmérséklet.
Megjelent a Gödöllő-Budapest (H8) és Csömör-Budapest (H9) HÉV-vonalak fejlesztésének, valamint egy új járműtelep kialakításának tervezésére vonatkozó közbeszerzési hirdetmény,
Bár kint még nyári melegben sütkérezünk, hétfőn hivatalosan is beköszönt az ősz. A hétvégén ezért már igazán jó ötlet lehet bespájzolni néhány stílusos dekorációt, hiszen a boltok polcain fillérekért találhatsz trendi kincseket.
A késő nyár aranyló napjai idén nem mindenkinek hoznak könnyed békét. A Hold energiája három csillagjegy életét különösen próbára teszi, feszültséget és kihívásokat hozva. Mutatjuk, kik azok, akik most komoly lelki erőpróba előtt állnak.
A mesterséges intelligencia körüli befektetési láz egyre inkább buborékveszélyt idéz elő: az iparág gigantikus hitelterheket halmoz, miközben üzleti modelljei sorra elakadnak. Szakértők szerint a fenntarthatatlan költekezés könnyen gazdasági válságba torkollhat, ha a technológia nem bizonyítja rövid távon életképességét.
A Ferencváros a Bajnokok Ligája főtáblájáért játszik visszavágót a Qarabag ellen ma este, de a statisztikák alapján nem a magyar csapat számít esélyesnek. A két együttes legutóbbi négy tétmérkőzésén a Fradi még egyszer sem tudott győzni, miközben a Qarabag kétszer is diadalmaskodott. A számok alapján a továbbjutás kulcsa inkább Bakuban van, mint a
Nem számít, hogy erkélyed vagy udvarod van-e, a lényeg, hogy van egy bármikor elérhető privát tered a szabad levegőn, ahová el tudsz bújni a világ elől vagy ki tudod szellőztetni a fejed, ha éppen arra van szükséged. Mutatjuk, milyen lakberendezési trükkökkel hozhatod ki belőlük a maximumot, hogy igazi élmény legyen számodra az ott töltött idő.
Meg ne feledkezz a nyár végi metszésről ezeknél a gyümölcsfáknál! A jövő évi termésed láthatja a kárát! Azonban vannak olyan fák is, amelyeket tilos ilyenkor megmetszeni!
A házi sült krumpli akkor a legjobb, ha belül omlós és puha, kívül pedig rendesen ropogós – ahhoz pedig, hogy ezt az állagot tökéletesen el lehessen érni, pusztán egyetlen olcsó praktikát kell bevetni.
Távozik a labdarúgó Nb Ii-ben öt forduló után kilencedik helyen álló Kecskeméti Te vezetőedzői posztjáról Gera Zoltán. A Kte kedden a hivatalos honlapján számolt be arról, hogy közös megegyezéssel bontottak szerződést a 46 éves edzővel, akinek segítője, Csizmadia Csaba szintén elhagyja a klubot. A kecskeméti egyesület kiemelte, "jó embereket és j
Az autóipari mesterséges intelligencia fejlesztése – legyen szó vezetéstámogató rendszerekről vagy automatizált vezetésről – egy alapvető tényezővel indul: az adatokkal. A jó minőségű, pontos és részletesen dokumentált adatok teszik lehetővé
Szeptembertől olcsóbb lesz az online vásárolt autópálya-matrica: a kormány megszünteti a kényelmi díjat, így az autósok évente akár kétmilliárd forintot spórolhatnak.
Van benned valami megfoghatatlan nyugalom? Vagy ismersz valakit, aki a legnagyobb káosz közepén is képes megőrizni a higgadtságát, és másokat is lecsillapítani? A válasz a miértjére talán az égi térképen rejlik.
Az oroszok egész nyáron azt állították, hogy behatoltak Dnyipropetrovszk régióba, ami az ország egyik kulcsfontosságú ipari területe. Az ukránok eddig visszautasították ezt.
Tovább emelkednek az ingatlanárak a budapesti agglomerációban – közölte a GDN Ingatlanhálózat. A legfrissebb adatok szerint a dél-keleti szektorban egy 90 négyzetméteres ház ára egy hónap alatt 63-ról 70 millió forintra nőtt. Tóth Péter régióigazgató szerint a támogatott hitelek fokozzák a keresletet, ami a fővárostól távolabbi településekre tereli
Szerdán igazi nyári időjárásra számíthatunk, sok napsütéssel és magas hőmérséklettel. A kellemes nap azonban tartogat apró fordulatokat is: a szél helyenként élénkké válhat, ami befolyásolja a nappali és esti órák hangulatát.
Az érzéki fotózás nem a tökéletes alakról, hanem a bátorságról, a szabadságról és a női lélek felfedezéséről szól. Amikor egy nő a kamera elé áll, nem csupán képek születnek, hanem egy történet, amiben önmagát látja viszont, talán először igazán. De mi történik pontosan a kulisszák mögött? – Földes Kata fotós cikke. Az érzékiség nem testalkat
Két ikonikus műsorvezető, akik már az első pillanatban megtalálták a közös hangot: Tilla és Liptai Claudia nemcsak a képernyőn, hanem az életben is tökéletes párost alkotnak, a barátságuk pedig már több mint húsz éve töretlen. Azt azonban kevesen tudják, milyen volt a kapcsolatuk a találkozásuk előtt. A két tévés most elmesélte, milyen benyomásuk v
Az elmúlt időszakban nagyot mentek a különféle közösségi oldalakon, mint például TikTokon, vagy YouTube Shorts videókban az olyan mesterséges intelligencia által generált rövid animációk és képek, amelyek országokat jelenítettek meg állatokként. Többféle megjelenítés van, az Egyesült Államok legtöbbször egy vad sas lenne – büszke, hatalmas és magas