Döntött Pilisen a Képviselő-testület - az életellenes, az erőszakos, a drogos bűncselekmények elkövetői és a munkakerülők előtt zárva lesz a város kapuja
Sodró Eliza nyáron A mi kis falunk 10. évadát forgatta, de első közös, egyhetes külföldi nyaralásukra is sor került párjával, Rusznák Andrással. A sorozatban eddig kevés közös jelenetet kaptak, de hamarosan ez változik, ráadásul a színpadon több produkcióban is együtt dolgoznak. A Magyarázat mindenre című filmben is egy párt alakítanak. Sodró Elizá
A Mol geotermikus energia után kutat és ehhez 3D szeizmikus méréseket végzett a Dunai Finomító területén és környezetében, hogy megvizsgálja a geotermikus energiahasznosítás lehetőségét. Arra keresik a választ, hogy van-e a területen olyan magas hőmérsékletű rétegvíz, amelynek hasznosításával a finomító működését fenntarthatóbbá lehetne tenni.
2025-ben már több mint 100 milliárd forintos kárt okoztak a fagykárok és a nyári aszály együttesen. A gyümölcsösök hozama több helyen 70-80 százalékkal esett vissza, a szántóföldi növényeknél pedig 30-40 százalékos csökkenés mutatkozik. A jövő kulcsa a szakértelem és az időben megtervezett növényvédelem lehet - derült ki a Vitafer Hungária Kft. köz
Somogyvári Edit stylist elárulta, milyen árnyalatokkal érdemes frissíteni a gardróbot a nyár után: rózsaszín, pisztácia, valamint burgundi, mohazöld, tejeskávé, jégkék és vajassárga idén ősszel garantáltan nyerő választás. Fontos, hogy a különböző árnyalatokat okosan kombináljuk a felső, nadrág vagy kiegészítők között, hogy harmonikus legyen az öss
Szeptember 5–7. között a Műegyetem rakparton várja a látogatókat a Chery Családi Fesztivál, ahol az autózás, az innováció és a zene találkozik. A gyerekek játékokkal és élményekkel, a felnőttek koncertekkel, veterán autó kiállítással és szakmai programokkal találkozhatnak. Emellett egy nyereményjátékon bárki megnyerheti a fődíjat: egy vadonatúj Che
Az Egyesült Államok történelmi lépést tett: GDP-adatai valós időben is követhetők több blokkláncon. A Chainlink és a Pyth Network segítségével a gazdasági adatok átláthatóan és biztonságosan érhetők el. Az Egyesült Államok Kereskedelmi Minisztériuma megkezdte a GDP-adatok közzétételét nyilvános blokkláncokon. Az adatok többek között az Ethereum és
Polgár Tünde és Polgár Árpád izgalmas utazásra készülnek: Japánban három hétig fedezik fel a helyi kultúrát, gasztronómiát, valamint kipróbálják a szumót és a japán harcművészeteket, majd Koreában is eltöltenek egy hetet. Hazai életük sem pihen: Tünde második könyvében 28 napos menüsort és konyhai gyakorlatokat mutat be, Árpád pedig új sorozatában
Már letölthető a Nav honlapjáról a 25Egyreg jelű adatlap, amit azoknak a civil szervezeteknek kell beadniuk, akik 2026-tól igényt tartanak magánszemélyek 1 százalékos felajánlására, és korábban még nem regisztráltak.
A mesterséges intelligencia egyre inkább része a mindennapjainknak, de vajon képes-e valóban megnevettetni minket? Orosz Gyuri nem fél attól, hogy a humoristák munkáját elvehetné, mert szerinte a művészet minden ága a saját szórakoztatásunkról szól, és ezt az AI nem tudja utánozni. Gyuri új podcastjének első vendége Schorbert Norbi lesz, aki elárul
A székesfehérvári Árpád Technikum és Kollégiumban továbbra is küzdenek a vízhálózatban megjelent veszélyes baktériummal. A város polgármestere, Cser-Palkovics András szerint a helyzetet folyamatosan ellenőrzik, de a diákok visszaköltözése még várat magára. A városban 12 intézményben negatív eredményt hoztak a tesztek, de a kollégium vízhálózatából
Újabb szigorítással bővült a plázastop: a friss rendelet szerint már minden 400 négyzetméternél nagyobb élelmiszerbolt vagy drogéria csak külön engedéllyel működhet. Az Országos Kereskedelmi Szövetség szerint a szabályozás indokolatlan, versenyhátrányt okoz, és főleg a vidéki településeken élők mindennapi bevásárlását nehezíti meg.
Minden tekintetben sikerült a korábbi báziséveket felülmúlni Gyula legnagyobb szálláshelyén. Boros Zoltán igazgató hangsúlyozta, idén ez nagy siker, hiszen 2024 volt a turizmusban az első olyan év, melyre a szállodai szektoron belül egyöntetűen azt mondták, hogy nem csak sikerült utolérni a koronavírus-járvány előtti 2019-es évet, hanem túl is sz
November 23-ra írják ki az előre hozott elnökválasztást a boszniai Szerb Köztársaságban – erről döntött a szövetségi választási bizottság (CIK) többségi szavazattal.
Bármilyen abszurdnak tűnik is, a kézfertőtlenítésre használt szerek akár még fertőzhetnek is! Két korábbi hazai kutatás is arról számolt be, hogy a vizsgált készítmények jelentős része (10-20%-a) nem felelt meg a mikrobiológiai előírásoknak. A Laboratorium.hu cikkéből kiderül, hogyan válhatnak fertőzővé a kézfertőtlenítők, mit mond a jogi szabályoz
Az egyik legismertebb blokklánckutató és nyomozó ZachXBT frusztrációját fejezte ki a kriptós közösség bizonyos részeiből érkező folyamatos segítségkérések miatt. Konkrétabban ZachXBT már nem hajlandó segíteni az XRP-tulajdonosoknak, akikről úgy véli, hogy semmi értéket nem nyújtanak a kriptós szektornak, kivéve a bennfentesek számára biztosított ki
Újabb diplomáért ül iskolapadba az idős Jászai Mari-díjas miskolci színművész, aki évekkel ezelőtt már kivívta mindenki elismerését. Szegedi Dezső először 2021-ben felvételizett a Miskolci Egyetemre, amelyen nappali tagozatosként tavaly szerzett diplomát kulturális antropológiából. Most úgy érezte nem elégedhet meg ennyivel, túl a hetvenen is folyt
Éppen az Otthon Start program indulásakor szünetel a személyes ügyintézés a budapesti földhivatalokban. Az augusztus 29. és szeptember 5. közötti leállás oka az új, teljesen elektronikus ingatlan-nyilvántartási rendszer bevezetése. A személyes ügyfélfogadás szeptember 8-án indul újra, addig postán és online lehet intézni az ügyeket.
Érdekel, melyik képeiket szeretik a legjobban a WMN fotósai? Mutatjuk a válogatást, amiben a magyar fotográfia napja alkalmából fotósaink a képeik mellett a gondolataikat is megosztják.
Az áfa csökkentésével kampányol a Tisza Párt, de a korábbi tapasztalatok alapján jelentős a kockázata annak, hogy ezt lenyelnék a sokféle módon szorongatott boltok.
A Fundstrat társalapítója, Tom Lee egy „szuperciklus” forgatókönyvet vázolt fel, amely szerint a Bitcoin ára elérheti az 1 millió dollárt, míg az Ethereum a 60 000 dollárt. Egy ezen a héten megjelent interjúban, amelyet Mario Nawfal készített vele, Lee – aki egyben a BitMine elnöke is – kifejtette, hogy a kriptó növekedésének következő szakaszát az
Gyakran tapasztalod, hogy a végtagjaid hidegek? Talán már a megszokott hőmérséklet sem segít rajtuk, és hiába próbálkozol puha kesztyűkkel vagy vastag zoknikkal, a kezeid és lábaid mégis jéghidegek maradnak. Az első gondolatunk ilyenkor általában az, hogy valamilyen egészségügyi probléma állhat a háttérben, de meglepő módon a pszichológiai tényezők
Példa nélküli célokat tűzött ki Peking: a kínai kormány szeretné, ha 2030-ra a mesterséges intelligencia (MI) használata az élet szinte minden területén általánossá válna. A most kiadott államtanácsi irányelvek szerint már 2027-re el kell érni a 70%-os penetrációt, míg 2030-ra a lakosság 90%-a rendszeresen MI-alapú eszközöket vagy szolgáltatásokat
Az Épduferr Nyrt. közölte, hogy a Célépbau Kft., amely szoros kapcsolatban áll a társaság vezérigazgatójával és igazgatósági elnökével, Palkovics Milán Dániellel, 2025. augusztus 28-án 10 millió darab törzsrészvényt ruházott át kölcsön jogcímén, részvényenként 0,5 forintos díj ellenében.