Taylor Swift és Travis Kelce eljegyzésének híre szó szerint felrobbantotta az Instagramot, ahol már 31 millió lájknál jár a bejegyzés. A hír nemcsak rajongókat, hanem a legnagyobb márkákat is megmozgatta: Swift ruháját pillanatok alatt elkapkodták, a cégek pedig versenyeznek, ki profitálhat többet az esküvői lázból. Arról, hogyan válik egy személye
Peller Mariann és Papp Gergő ezúttal Taylor Swift eljegyzésének hátterét boncolgatták, amit egy különleges vendéggel elemeznek majd tovább. A beszélgetésben szóba kerültek a városi rolleres balesetek és azok növekvő száma is. Végül egy friss videót is megmutattak a Reggeli nemrég indított TikTok csatornájáról, ami új színt visz a műsor életébe.
Anne Hathaway 20 év után tér vissza Andy Sachs szerepében Az ördög Pradát visel című filmben, és úgy tűnik, már nem nagyon van mit tanítani karakterének a divatról.
A Forbes közreműködője, Zennon Kapron részletes előrejelzést osztott meg arról, hol tarthat az XRP a következő öt évben, a hosszú ideje húzódó SEC-per mérföldkőnek számító lezárására építve. 2025 augusztusában a Ripple és az SEC is visszavonta fellebbezéseit, így változatlanul hatályban maradt a 2023-as bírósági döntés, amely kimondta, hogy az XRP
2025. augusztus 29. és szeptember 5. között szünetel a személyes ügyintézés a kormányhivatal budapesti földhivatali ügyfélszolgálatain. Mindez éppen akkor, amikor berobban az Otthon Start hitel. Ingatlanosok és ingatlanjogászok szerint ez komoly fennakadásokat okozhat, ugyanis a földhivatalok újranyitásáig nem lehet érkeztetni az adásvételi szerződ
Egy újabb súlyos rollerbaleset történt Kaposváron, ahol egy 13 éves lány életveszélyesen megsérült. Az eset ismét rávilágít arra, hogy az elektromos rollerek közlekedési szabályozása még mindig hiányos. Kötelező biztosítás, azonosító jelzés és egyértelmű KRESZ-előírások nélkül egyre nagyobb a káosz az utakon. Dr. Szatmári-Margitai Gergely ügyvéd sz
Hazay Tímea, a "A te hangodat ismerem" perinatális zenei program megálmodója és vezetője, forradalmi módon segíti az újszülött intenzív osztályon lévő családokat. A program célja, hogy a szülők hangja erőt adjon a nehéz pillanatokban, hiszen a kutatások szerint a csecsemők már a születés után 1–2 órával felismerik szüleik hangját. Hazay Tímea pedag
Döntött Pilisen a Képviselő-testület - az életellenes, az erőszakos, a drogos bűncselekmények elkövetői és a munkakerülők előtt zárva lesz a város kapuja
Sodró Eliza nyáron A mi kis falunk 10. évadát forgatta, de első közös, egyhetes külföldi nyaralásukra is sor került párjával, Rusznák Andrással. A sorozatban eddig kevés közös jelenetet kaptak, de hamarosan ez változik, ráadásul a színpadon több produkcióban is együtt dolgoznak. A Magyarázat mindenre című filmben is egy párt alakítanak. Sodró Elizá
Az Európai Unió mélyrepülésének legfőbb oka, hogy a közösséget most egy háborúpárti, szélsőségesen liberális és a sikertelensége miatt frusztrált politikai elit uralja – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a tihanyi Tranzit fesztiválon. A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy az embe
A Mol geotermikus energia után kutat és ehhez 3D szeizmikus méréseket végzett a Dunai Finomító területén és környezetében, hogy megvizsgálja a geotermikus energiahasznosítás lehetőségét. Arra keresik a választ, hogy van-e a területen olyan magas hőmérsékletű rétegvíz, amelynek hasznosításával a finomító működését fenntarthatóbbá lehetne tenni.
2025-ben már több mint 100 milliárd forintos kárt okoztak a fagykárok és a nyári aszály együttesen. A gyümölcsösök hozama több helyen 70-80 százalékkal esett vissza, a szántóföldi növényeknél pedig 30-40 százalékos csökkenés mutatkozik. A jövő kulcsa a szakértelem és az időben megtervezett növényvédelem lehet - derült ki a Vitafer Hungária Kft. köz
Somogyvári Edit stylist elárulta, milyen árnyalatokkal érdemes frissíteni a gardróbot a nyár után: rózsaszín, pisztácia, valamint burgundi, mohazöld, tejeskávé, jégkék és vajassárga idén ősszel garantáltan nyerő választás. Fontos, hogy a különböző árnyalatokat okosan kombináljuk a felső, nadrág vagy kiegészítők között, hogy harmonikus legyen az öss
Szeptember 5–7. között a Műegyetem rakparton várja a látogatókat a Chery Családi Fesztivál, ahol az autózás, az innováció és a zene találkozik. A gyerekek játékokkal és élményekkel, a felnőttek koncertekkel, veterán autó kiállítással és szakmai programokkal találkozhatnak. Emellett egy nyereményjátékon bárki megnyerheti a fődíjat: egy vadonatúj Che
Az Egyesült Államok történelmi lépést tett: GDP-adatai valós időben is követhetők több blokkláncon. A Chainlink és a Pyth Network segítségével a gazdasági adatok átláthatóan és biztonságosan érhetők el. Az Egyesült Államok Kereskedelmi Minisztériuma megkezdte a GDP-adatok közzétételét nyilvános blokkláncokon. Az adatok többek között az Ethereum és
Sebestyén Géza szerint "aki az Otthon Start hitelt a devizahitelekhez hasonlítja, az annyit ért a közgazdaságtanhoz és a pénzügyekhez, mint egy kerék nélküli játékautó a szimfóniák komponálásához".
Polgár Tünde és Polgár Árpád izgalmas utazásra készülnek: Japánban három hétig fedezik fel a helyi kultúrát, gasztronómiát, valamint kipróbálják a szumót és a japán harcművészeteket, majd Koreában is eltöltenek egy hetet. Hazai életük sem pihen: Tünde második könyvében 28 napos menüsort és konyhai gyakorlatokat mutat be, Árpád pedig új sorozatában
Már letölthető a Nav honlapjáról a 25Egyreg jelű adatlap, amit azoknak a civil szervezeteknek kell beadniuk, akik 2026-tól igényt tartanak magánszemélyek 1 százalékos felajánlására, és korábban még nem regisztráltak.
A mesterséges intelligencia egyre inkább része a mindennapjainknak, de vajon képes-e valóban megnevettetni minket? Orosz Gyuri nem fél attól, hogy a humoristák munkáját elvehetné, mert szerinte a művészet minden ága a saját szórakoztatásunkról szól, és ezt az AI nem tudja utánozni. Gyuri új podcastjének első vendége Schorbert Norbi lesz, aki elárul
A székesfehérvári Árpád Technikum és Kollégiumban továbbra is küzdenek a vízhálózatban megjelent veszélyes baktériummal. A város polgármestere, Cser-Palkovics András szerint a helyzetet folyamatosan ellenőrzik, de a diákok visszaköltözése még várat magára. A városban 12 intézményben negatív eredményt hoztak a tesztek, de a kollégium vízhálózatából