"Amikor ezt az üzenetet írom neked, akkor a Balaton annyira alacsonyra apadt, hogy már majdnem 300 millió köbméter víz hiányzik a tóból. Sajnos nagyon aktuális tehát a Greenpeace-szel készült új videóm, melyben forró és száraz híreket hoztam el egyenesen 2050-ből. Akkorra a klímaválságból eredő melegedés és extrém aszály már drámaian átalakította a
A napokban jelenik meg franciául Nádas Péter Világló részletek című memoárja, ami már most fontos díjat kapott. Mutatjuk, az író hogyan köszönte meg az elismerést.
Az iskolakezdés nemcsak a tantermeket tölti meg élettel, hanem az utakat is. A reggeli csúcsforgalomban több ezer kisdiák indul el – egyesek önállóan, mások szüleik kíséretében –, ezért kiemelten fontos, hogy az autósok ebben az időszakban körültekintően és óvatosan vezessenek. A Hankook Tire Magyarország minden járművezetőt arra figyelmeztet: lass
Az Európai Bizottság konzultációt indított az Elektrifikációs Akciótervről és a Fűtési és Hűtési Stratégiáról, amelyek célja az energiafogyasztás villamosításának felgyorsítása és a dekarbonizáció támogatása. A javaslatok jövő év elején készülnek el, és a versenyképességet, a megfizethetőséget és a fenntarthatóságot erősítenék. Az eddigi tervek sze
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (Rmdsz) soha nem mondott le a korábban megszüntetett marosvásárhelyi katolikus iskoláról, és a magyar közösség minden oktatási intézményét meg fogja védeni – hangsúlyozta Kelemen Hunor Rmdsz-elnök a marosvásárhelyi katolikus líceum újbóli létrehozása kapcsán az MTI-nek küldött pénteki közleményében. Az erdélyi
Tovább erősödött Magyarország szolgáltatáskereskedelme. 2025 második negyedévében 2,4 százalékkal nőtt az export, miközben az import 3,4 százalékkal csökkent. Az aktívum 3,1 milliárd euróra bővült, ami jelentős többletet jelentett az ország számára, különösen a turizmus, a szállítás és az üzleti szolgáltatások húzóerejének köszönhetően. Rekordtöbbl
Drámai visszaesést mutatott a Lukoil idei első féléves eredménye. Az orosz olajóriás nyeresége több mint felére zuhant. A dróntámadások és a rekordmértékű finomítói kiesések súlyos csapást mért a vállalat működésére. Az orosz olajpiac feszült helyzetben van, a benzin jegyre kapható és hiánycikk. Benzinhiány sújtja Oroszországot, több mint 50 százal
Rendkívül furcsa, páncélos, tüskés dinoszauruszfajt azonosítottak fosszilis maradványok alapján a paleontológusok, akik a felfedezésről a Nature folyóiratban számoltak be.
A CryptoQuant legfrissebb adatai szerint az amerikai spot Bitcoin ETF-ek mára a teljes piac egyik legfontosabb szereplőivé váltak: napi 5–10 milliárd dollárnyi kereskedési volument generálnak, ezzel sok esetben felérve a vezető kriptotőzsdékhez. ETF-ek az élmezőnyben, de Binance még mindig vezet Julio Moreno, a CryptoQuant kutatási vezetője legújab
Már letölthető a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapjáról a 25EGYREG jelű adatlap, amit azoknak a civil szervezeteknek kell beadniuk, akik 2026-tól igényt tartanak magánszemélyek 1%-os felajánlására, és korábban még nem regisztráltak – írja honlapján a NAV.
Az iskolakezdés minden évben az egyik legnagyobb kiadást jelenti a családok számára. A tanszerek, az iskolatáska, a ruhák és cipők mellett egyre több helyen szükség van laptopra vagy más digitális eszközre is, amelyek akár több százezer forintos plusz terhet róhatnak a szülőkre. Egy júliusi jogszabálymódosítás azonban most jelentős könnyebbséget kí
Kalle Rovanpera nyerte a WRC-történelem első paraguayi szakaszát, ahol Takamoto Katsuta defektet szedett össze, míg Grégoire Munster a pálya szélére kényszerült.
Az esetek jelentős többségében pár ezer forinttal kell többet fizetni a közjegyzőnél, ám van, ahol nagyobb mértékű a drágulás. Az államilag támogatott hitelekre viszont, mint amilyen az Otthon Start is, más szabályok vonatkoznak.
A nők egykori bálványa az 1990-es évek óta rengeteg plasztikai műtéten esett át, hogy megszabaduljon bokszolóként szerzett arcsérüléseitől. Később azonban már egyéb esztétikai célt szolgáltak a beavatkozások, melyek teljesen átformálták a világsztár külsejét.
Emma Stone a Bugonia című fekete komédia sajtótájékoztatóján szerepelt a 2025-ös Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon, ahol tréfásan kijelentette: "Hiszek az idegenekben" – írja a The Hollywood Reporter.
Az üvegházi paprika árainak alakulását vizsgálta az Andalúziai Ár- és Piacmegfigyelő Intézet a 2024/2025-ös szezonban. A jelentésből kiderül: a paprika ára több mint duplázódott az út során a termelőtől a piacokig.
Bő egy nappal azután, hogy Mourinho csapata alulmaradt a Benficával szemben a BL-főtábláért megvívott párharcban, a török klub menesztette az egykori Special One-t. A portugál tréner mintegy 15 millió eurónyi fájdalomdíjjal vigasztalódhat.
A Bitcoin jelenlegi gyengélkedése ellenére továbbra is van esély arra, hogy az év végére új történelmi csúcsra emelkedjen az árfolyam – állítja egy friss elemzés. 44%-os átlagos Q4-nyereség jöhet Timothy Peterson hálózati közgazdász kutatása szerint a Bitcoin az év utolsó négy hónapjában hagyományosan erősödni szokott. Az adatok alapján az esetek 7
Gyakran érezzük úgy, hogy a napok elszállnak velünk, mintha egy megállíthatatlan futószalagon lennénk. De vajon mit tehetünk, hogy lassabbnak, talán élvezetesebbnek érezzük az időt? Sokak számára a rohanó életmód következményeként alakul ki az időérzék elvesztése, amely pszichológiai és spirituális szempontból is érdekes kérdéseket vet fel.