Michael Douglas mallorcai pihenését szakította meg pár napra, hogy Európa egyik legpatinásabb filmfesztiválján részt vegyen. Ugyanis Karlovy Varyban mutatták be a legendás Száll a kakukk fészkére című film feljújított változatát, aminek hajdanán az Oscar díjas sztár volt a producere.
Ugyan extrém ritka fertőzésről van szó, az amerikai betegségmegelőzési és járványügyi központ mégis igyekszik felhívni a figyelmet arra, hogyan lehet csökkenteni az agyevő amőba okozta megbetegedés kockázatát a legmelegebb hónapokban.
Az Exek csatája minden versenyző számára egy furcsa élmény, hiszen olyan emberrel kellett újra összeköltözniük, és együttműködniük, akivel már korábban szakítottak. Király Peti és Kovács Dóri különös helyzetben volt, hiszen ők már jóval a műsor kezdete előtt lezárták a kapcsolatukat. Elárulta az Éjjel-Nappal Budapest sztárja, hogy milyen volt együt
A hamarosan kezdődő Sziget Fesztiválra a jegyek ugyan fogynak, de az elmúlt hetek botránya a Kneecap körül, illetve a korábbi években tapasztalható tendencia nem kedvező – nemcsak a Szigetre, hanem összességében a fesztiválokra nézve sem.
A Főtaxi, amely a Formula 1 Magyar Nagydíj alatt a Hungaroring hivatalos taxipartnere, a versenyhétvégén is kiemelt figyelmet fordít üzleti ügyfeleire: szerződött partnereit budapesti tarifával szállítja a mogyoródi versenypályára – annak ellenére, hogy a célállomás Budapest közigazgatási határain kívül esik.
Károly király az egyik kedvenc nyári eseményén, az évente megrendezett Mey Highland Games-en tűnt fel a napokban. Bár a képek alapján úgy tűnt, nagyon jól érezte magát a kiruccanáson, sokakat aggaszt, hogy az uralkodó sétapálcával közlekedett az egyenetlen terepen.
Azt szeretnénk, hogy nem kvóta, hanem teljesítmény, elhivatottság és bátorság alapján legalább annyi női minisztere legyen a kormánynak, mint férfi. Ha ez a feminizmus, akkor én is feminista vagyok – mondta Magyar.
Kutatások szerint a gyerekbarát városok nemcsak a legkisebbeknek, hanem minden lakos számára élhetőbb környezetet teremtenek. A közlekedés sokkal többről szól annál, mint hogy eljutunk A-ból B-be, alapvetően formálja a települések működését, és óriási hatással van a gyerekek egészségére és jóllétére, befolyásolja a közúti biztonságot, a levegőminős
Újfajta bajok ütötték fel a fejüket rohanó világunkban, megjelent a digitális szorongás a kamaszok életébe. Az állandó online jelenlét, a szűnni nem akaró értesítések, és a "le ne maradjak valamiről" érzése, sokaknak ismerősen hangzik. A Fomo bákinek lehet a problémája, és a tinikre is komoly pszichés nyomást gyakorolhat.
Mindenki ismeri azt az érzést, amikor a szerelmetek kezdetén minden pillanat varázslatos és új. Azonban az idő múlásával a rózsaszín köd eltűnik, és felmerülhet a kérdés: valóban szerelmes vagyok még, vagy csak megszoktam a másikat?
A kerecsensólyom több olyan állatot is táplálékul ejt, amelyek károkat okoznak a gazdaságokban vagy a földbirtokokon, ezért a gazdáknak és a vadászoknak is az az érdeke, hogy minél több legyen belőle – mondta az InfoRádióban a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szóvivője. Kiemelte, hogy egy fokozottan védett fajról van szó, amit nem leh
A növényi étrend iránti fogyasztói érdeklődés mérséklődött – részben az ultrafeldolgozott termékek, részben a magas ár és ízélmény hiánya miatt. Azonban nem egy visszalépésről van szó: a piac inkább átrendeződik.
Nem is lehetett volna nagyobb a kontraszt a két Ferrari-pilóta Magyar Nagydíj időmérője után adott nyilatkozata között. Lewis Hamilton szinte hang nélkül, teljesen megzuhanva beszélt, Charles Leclerc pedig kicsattant a boldogságtól. Lewis Hamilton a Magyar Nagydíjon a Belga Nagydíjjal ellentétben nem a Q1-ben, hanem a Q2-ben esett ki az időmérő edz
Orvosmeteorológiai riasztás vasárnapra: jön a hidegfront, és vele együtt a fejfájás, vérnyomás-ingadozás, görcsök – de a legnagyobb veszély a szívbetegekre és a kismamákra leselkedik.
A szupermodell hivatalosan is visszahozta a divatba a kétezres évek elejének legnagyobb trendjét, a bohóstílust. Hadid ráadásul egy meglepően megfizethető darabot választott. Mutatjuk, hogyan tudjuk mi is beszerezni.
Noha időnként más Forma–1-es csapatok is szerveznek barbecue-partikat, az Aston Martinnál az esti sütögetés már szinte rituálé. Ráadásul ez a hagyomány egyenesen a csapat tulajdonosától, Lawrence Strolltól szállt a többiekre. A kulisszák mögé, így a grillpartikba és a versenycsapat séfjeinek munkájának minden érdekes részletébe, most Fernando Alons
Lengyel Tamás 2017-ig volt a Vígszínház tagja, azt írta akkor, hogy szabadúszóként folytatja, később pedig a Loupe Színházi Társulás egyik alapító tagja lett. A színész elárulta, hogy egyszer betörtek diákként a színművészetis osztálytársával a Vígszínházba.
Hadházy Ákos és a tüntetők a hét végén Hatvanpusztára látogattak, hogy tüntessenek a fényűzően kiépített majorságnál, amelynek közelében több afrikai vadállatot is láttak. A zebrák és antilopok nem a hatvanpusztai birtokon, hanem annak közelében találhatók. Ehhez a témához kapcsolódik a Blikk vasárnapi szavazása is: ön meglátogatná, ha a helyszínen
Kalle Rovanperä 36,1 másodperces előnnyel zárta a Finn-rali utolsó előtti napját, miután egy drámai délutánon a Hyundai bajnoki esélyei igencsak megcsappantak két váratlan defekt miatt. Thierry Neuville és Adrien Fourmaux egyaránt kiesett a dobogós helyekről, miután ugyanazon a szakaszon mindkettőjük jobb első kereke defektet kapott, így a Toyota t
Sokan nem tudják, hogy egy ingatlanra tett vételi ajánlat komoly jogi kötöttséget jelenthet – különösen, ha írásba foglalják. Aki nem figyel a részletekre, pénzt és lehetőséget is veszíthet. Itt vannak a vételi ajánlat legfontosabb szabályai, tartalmi követelményei és jogi buktatói.
A magyar filmgyártásban a Balaton nem csupán háttérként szolgál, gyakran önálló szereplőként is megjelenik. Festői tájai, jellegzetes települései és a tóparti élet számos alkotót megihletett már. Most összegyűjtöttük a legismertebb balatoni filmeket – a régi klasszikusoktól a legújabb alkotásokig –, amelyek a magyar tenger sokszínűségét mutatják be
Szoboszlai Dominik hatalmas örömhírt jelentett be: megszületett az első gyermeke. Azt, hogy érkezik a kicsi, gyönyörű feleségével, Buzsik Borkával közösen tudatták a nagyvilággal, miután márciusban örök hűséget esküdtek egymásnak.
Indiában van egy falu, ahol a nevek helyett dallamokat énekelnek egymásnak. Fedezd fel Kongthong különleges hagyományát, a jingrwai iawbei-t, a matrilineális kultúrát, a turizmus hatásait és azt, hogyan próbálják megőrizni évezredes örökségüket a modernizáció és a klímaváltozás szorításában.