Az amerikai elnök a vámháborújával német adatok szerint mintegy hetven országot tart sakkban, köztük az EU-tagállamait. A "tartós békére" semmi nem utal.
Az Egyesült Államok kis teljesítményű nukleáris reaktort telepítene a Holdra 2030-ig, hogy biztosítsa hosszútávú jelenlétét, előkészítse a Mars-missziókat, és megelőzze, hogy rivális nagyhatalmak kizárólagos zónákat hozzanak létre az égitesten.
A személyes ismeretségek befolyásolják, milyen hírekkel kapcsolatban és ki nyilatkozhat a közmédiában, ami alól a Fidesz pártigazgatójának csapata vagy az ország legismertebb toxikológusa sem kivétel.
Körülbelül 100 ezer állami, önkormányzati és egyéb státuszban dolgozó munkavállaló veheti majd igénybe az évi nettó 1 millió forintos lakhatási támogatást – derült ki a szerdai Kormányinfón.
Feszültséget okozott a bukaresti koalíciós pártok között, hogy az Ilie Bolojan liberális miniszterelnök vezette bukaresti kormány állami temetést szervezett az emberiesség elleni bűncselekményekkel vádolt, kedden elhunyt Ion Iliescu volt államfő, Románia első szabadon választott elnöke számára.
Bár az ausztrál Oscar Piastri 9 pont előnnyel vezet a brit Lando Norris előtt a Forma–1-es világbajnoki pontversenyben, a világbajnoki címre még mindkét pilóta esélyes – erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Wéber Gábor szakkommentátor. Elmondta: a Magyar Nagydíj versenyhétvégéjéről csak pozitív visszajelzések érkeztek, fantasztikusan sik
A Kijevi Nemzetközi Szociológiai Intézet elvégezte az első jelentős ukrán közvélemény-kutatást a törvény óta, amit akkora tiltakozás követett, hogy vissza is csinálták.
Egy írásbeli válaszban erősítette meg korábbi álláspontját a kormány, hogy nem tervezik megépíteni a Bős-Nagymaros vízlépcső magyarországi részét. Korábbi sajtóértesülések szerint az Orbán-kabinet a Szlovákiával folyó tárgyalások során ezt a lehetőséget is felvetette.
Egyoldalúan és látványosan az Egyesült Államoknak kedvező kereskedelmi megállapodást kötött Washington és Brüsszel: Donald Trump nyertesként mehetett haza, Európa nemzetei és gazdasági szereplői pedig elkezdhetnek gondolkodni, hogyan teljesítik a feltételeket.
A 2026-os szezonban az erőforrások és az aerodinamika mellett a gumik is megváltoznak: az első abroncsok szélessége 25 milliméterrel csökken, a hátsóké 30-cal. Emellett az első és a hátsó kerekek magassága is csökken 10-15 milliméterrel. Az új gumik prototípusait már hónapok óta tesztelik: annak érdekében, hogy a Pirelli releváns adatokat kapjon,
Rendkívül eredményesnek nevezte Donald Trump amerikai elnök Steve Witkoff amerikai különmegbízott szerdai találkozóját Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.
Magyarországon a 155 működő kórház közül mindössze 44 képes ellátni az aktív fekvőbeteg-gondozás legfőbb feladatköreit. Vagyis az intézmények alig egyharmadában van belgyógyászati, sebészeti, szülészeti és sürgősségi osztály is. A lakosság háromnegyede viszont ezektől a kórházaktól negyed órányi autóútnál távolabb lakik.
Az ideológiai önteltség és az erkölcsi felsőbbrendűség-tudat nem szimpatikus tulajdonságok. A németek, különösen a baloldali liberális elitjük, mindkettőben elég jók.
Országos egyeztetést indít a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája a gólyatáborokról, miután újabb botrányos eset látott napvilágot az egyik egyetem rendezvényével kapcsolatban.
Fordulat az orosz–ukrán háborúban: Donald Trump bejelentette, hogy jövő héten találkozik Putyin orosz elnökkel, majd egy háromoldalú egyeztetésbe bevonhatják Zelenszkij ukrán elnököt is. Viszont tett egy olyan, tőle váratlan és eddig példátlan megjegyzést is, miszerint "Oroszország különleges fenyegetést jelent az amerikai nemzetbiztonságra".
A 2025-ös MCC Feszten az egyik leginnovatívabb brit politikai stratégával beszélgettünk, aki többedmagával sikerre vitte a brexitkampányt, később pedig Boris Johnson miniszterelnök főtanácsadója volt. Dominic Cummings elárulta, miért a bevándorlást látja országa legfőbb problémájának, és szerinte miért ér véget hamarosan az általunk ismert brit köz
Beiratkozás, gólyatábor, kollégium? Itt az utolsó pillanat, hogy a frissen felvett egyetemisták jelentkezzenek az MCC-be - olvasható a kollégium közleményében.
Áll a bál Szlovákiában, nem is kicsit. A kulturális tárca hajmeresztő lépést tett: minden etikai normát felrúgva egy magyarfaló soviniszta minisztériumi bábját sikerült a Kisebbségi Kulturális Alap élére reptetni.
Schwab Richárd gasztroenterológus, belgyógyász és Mester Károly agrármérnök, természetgyógyász, fitoterapeuta az MCC Feszten vitatta meg modern táplálkozásunk legégetőbb kérdéseit.
Ma minden azt sugallja, hogy vagy finom, vagy egészséges lehet az étel, pedig erről szó sincs – mondja Szabó Adrienn. A népszerű dietetikussal szakmáról, hitről, életmódgurukról és arról beszélgettünk, hogy miért nincs baj a rántott hússal.
Orbán Viktor felhívása után kevesebb mint egy hét alatt ötvenezernél is többen csatlakoztak a digitális polgári körökhöz. A kezdeményezés célja, hogy a tagok közösen alakítsák ki a magyarság "nemzeti algoritmusát", és a digitális világban megvédjék kultúráját és identitását.
Mi volt Orbán Viktor kedvenc száma Azahriahtól? Mit keresett a nagyszínpadon egy plüssnyuszi? Hogy vélekedik a drogügyi kormánybiztos Dopemanről? Beszámolónk az ötödik MCC Fesztről.
Elárasztják felkérésekkel Regán Lilit. A Rádió1 DJ-jének augusztusban 23 fellépése lesz, és előfordul, hogy egy éjszaka alatt több helyszínen is színpadra áll. Mégis mindig ugyanolyan lelkesedéssel pörgeti a lemezeket. A fiatal lemezlovas egyelőre nem dolgozik menedzserrel, minden megkeresését maga intézi.
Az alábbi, hiteles NAV‑forrásokra és 2025‑ös adószakértői cikkekre támaszkodó összefoglalóban bemutatjuk, hogyan és mennyi adót kell fizetni Magyarországon albérlet (lakás‑) kiadás esetén:
Az XRP jelenlegi ármozgása erősen emlékeztet a 2025 eleji, 70%-os ralival végződő emelkedés előtti mintázatra. A technikai elemzések szerint az árfolyam újabb nagyobb kitörés előtt állhat, akár a 3,75–4,00 dolláros sáv elérésével augusztus folyamán. Technikai mintázat: ismétlés a siker anyja? Az XRP árfolyama jelenleg egy csökkenő ék alakzatban kon
A Szilícium-völgy techóriásai hatalmas erőkkel toborozzák a legfelkészültebb mesterségesintelligencia-szakembereket. Mark Zuckerberg nemrég 250 millió dolláros (86 milliárd forintos) szerződést ajánlott fel egy 24 esztendős AI-mérnöknek, aki korábban már kikosarazta a Metát.
A 40 éves brit autóversenyző lesújtó teljesítményt nyújtott a Magyar Nagydíjon, s a fiaskó után a Forma-1 korábbi ügyvezetője rögtön azt tanácsolta neki, hogy mielőbb hagyjon fel a hivatásával.
A Dyson legújabb fejlesztése, az Omega™ hajápoló termékcsalád nemcsak az egészséges hajért jött létre, hanem azért is, hogy közelebb hozza egymáshoz a természetet és a szépségápolást.
Az augusztusi napok szépen bontakoznak ki, ahogyan a nyár melegsége lassan átszűrődik az ősz hűvösségébe. A mai napon a csillagkapuk különleges energiákat hoznak az életünkbe, melyek minden jegy számára más-más ajtókat nyithatnak meg. Nézzük meg, mit üzennek a csillagok erre a különleges napra.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított a holland székhelyű Booking.com B.V. ellen. A versenyhatóság szerint a piacvezető szállásfoglaló platform egyes szolgáltatások díjairól nem a szakmai gondosság követelményeinek megfelelően tájékoztatta a felhasználókat, továbbá félrevezető információkat közölhetett a Genius progr
A svájci központú MET Csoport sikeresen üzembe helyezte első németországi naperőművét, amely megkezdte a kereskedelmi termelést. A Mecklenburg–Elő-Pomeránia tartományban található Kentzlin naperőmű immár megújuló villamosenergiát táplál a német áramhálózatba.
Az Adria továbbra is a magyarok egyik kedvenc nyári célpontja, de sokan nincsenek tisztában azzal, hogy a horvát szabályok megszegése könnyen elronthatja a nyaralást. Egy figyelmetlen pillanat, és máris több százezer forintos bírságot kaphatsz – akár közlekedés közben, akár a parton sétálva.
Minden bizonnyal igaz, hogy az egészséges magatartásformák, mint például a tápláló étrend és a rendszeres testmozgás meghosszabbítják az élettartamunkat. Ezeket a szokásokat azonban nehéz megőrizni, ha nincs különösebb motivációnk. Nagyrészt ez az oka annak, hogy az életcélok megléte az egyik legfontosabb közös vonása a kék zónákban élőknek, vagyis
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a rühességet elhanyagolt trópusi betegségként tartja számon, ami továbbra is globális közegészségügyi kihívást jelent, különösen a gyermekek, az intézeti ellátásban részesülő vagy bebörtönzött személyek és a bevándorló népesség körében.