Nyolc volt igazságügyminiszter mellett Bill és Hillary Clintont is beidézték az Epstein-ügy kongresszusi vizsgálatában – az amerikai képviselőház republikánus többsége új lendületet adott a pedofíliával és emberkereskedelemmel vádolt milliárdos, valamint befolyásos kapcsolatai feltárásának.
Európa területének már több mint felét, 51 százalékát sújtotta talajszárazság július 11. és 19. között, ami 2012 - a feljegyzések kezdete - óta a legmagasabb arány az év ezen időszakában - jelentette az AFP francia hírügynökség csütörtökön az Európai Aszálymegfigyelő Intézet (EDO) adatai alapján.
A színész néhány héttel az édesanyja halála előtt egy televíziós interjúban küldött nyilvános üzenetet neki. Most pedig az egész világ együtt gyászol Brad Pitt-tel.
Az idei ünnepi szezonra fut be a mozikba egy magyar családi karácsonyi film: Rózsa Gábor alkotása, az Emma karácsonya egy tizenéves lány életéről szól.
Akár már a jövő hét elején sor kerülhet a Donald Trump és Vlagyimir Putyin közötti csúcstalálkozóra - értesült a Sky News amerikai kormányzati forrásokra hivatkozva. A megbeszélés központi témája az ukrajnai fegyverszünet lehet, amelyhez az amerikai fél komoly diplomáciai előkészítést folytatott.
Louis Leakey antropológus jó ötletnek tartotta a 20. század végén, hogy a dzsungelbe tehetséges nőket küldjön, akiknek – ha nincs is feltétlenül megfelelő képesítésük – elszántságukkal képesek lesznek áttörést hozni az emberszabásúak tanulmányozásában. Ezt a három nőt Jane Goodallnak, Dian Fossey-nak és Birutė Galdikasnak hívták, együttesen pedig "
Emlékezetes, hogy Magyar Péter egy gaznövényt nem tudott megkülönböztetni a napraforgótól. A liberális pártelnök kínos megnyilvánulása hamar bejárta az internetet.
Népszavazás kiírását jelentette be Milorad Dodik, a boszniai Szerb Köztársaság elnöke, és azt követően, hogy a boszniai szövetségi választási bizottság megfosztotta őt elnöki megbízatásától, közölte: nem megy sehova.
Nem megfelelően tájékoztatja és ezzel megtévesztheti a magyar felhasználókat az Airbnb – ezt gyanítja a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A GVH ezért versenyfelügyeleti eljárást indított az online szállásfoglalási platformot üzemeltető, Írországban bejegyzett céggel szemben.
Az elkövetkezendő hónapok izgalmas lehetőségeket és kihívásokat rejtenek mind a tizenkét csillagjegy számára. Az asztrológiai útmutatás segíthet megérteni, mire is készülhetünk az év hátralévő részében. Lássuk, hogyan alakulhat az éved a csillagjegyed alapján!
Siófok továbbra is a legvonzóbb nyári úti cél a magyarok körében, régiós összesítésben a Balaton adja a foglalások harmadát, a szállástípusok közül pedig az apartman a legkelendőbb - közölte a Szallas.hu portál.
Minden bizonnyal az eddigi legnagyobb inváziós teknőst fogták ki a Tiszából Szolnoknál, legalábbis ezt állítja a Madárfigyelő Szolnok Természetvédelmi Egyesület.
Az online csalók által hírbe hozott márkák komoly lépéshátrányból indulnak, és kérdés, hogy legalább a kommunikációban sikerül-e végül gyorsabbnak lenniük az őket felhasználó bűnözőknél. A fogyasztók edukációja ugyan már több fronton elindult, de ahogy más területen, itt sem lehet elég korán kezdeni.
Mit jelent a belföldi, illetve külföldi illetőség adózási és társadalombiztosítási szempontból? Milyen szerepe van a kettős adózást elkerülő egyezménynek az illetőség vizsgálatánál? Mihez szükséges az illetőségigazolás, és milyen jogkövetkezményekkel jár annak hiánya? A mikrofonnál: dr. Radics Zsuzsanna Gabriella közgazdasági szakokleveles jogász,
Nem megfelelően tájékoztatja és ezzel megtévesztheti a magyar felhasználókat az Airbnb – ezt gyanítja a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A GVH ezért versenyfelügyeleti eljárást indított az online szállásfoglalási platformot üzemeltető, Írországban bejegyzett céggel szemben.
Fényűző luxusesküvőjük után mesébe illő nászútját tölti Jeff Bezos és Lauren Sánchez: a friss házasok szinte egész nyáron Európában ünneplik házasságkötésüket, a róluk készült fotókon pedig jól látszik, hogy boldogabbak nem is lehetnének.
Pár órával azután, hogy a budavári önkormányzat végrehajtókkal záratta be a Ruszwurm cukrászdát, a tulajdonos, Szamos Miklós életét vesztette. Mi történt? Szívinfarktusban elhunyt Szamos Miklós, a budavári Ruszwurm cukrászda tulajdonosa, erősítette meg a sajtóértesüléseket a cukrászda Facebook-oldalán. A posztban úgy fogalmaztak: "Tegnap az önkormá
A Volvo Cars középkategóriás szabadidőjárműve 2008-as bevezetése óta nagy népszerűségnek örvend mindazon ügyfelek körében, akik nagyra értékelik a biztonságot, a minőséget és a prémium vezetési élményt. 2018-ban a Világ Év Autójának választották. Az XC60 jelenlegi generációja jóvoltából az ügyfelek szélesebb köre ismerkedhetett meg a hálózatról töl
Bár az elmúlt hetek elsősorban az altcoinokról szóltak, a bitcoin továbbra is a legmeghatározóbb szereplője az egész kriptovaluta-piacnak: a globális pénzügyi rendszerben egyre fontosabb szerepének köszönhetően nem vonatkoztathatunk el attól, hogy a digitális arany bármikor képes reagálni akár a makrogazdasági bizonytalanságra, akár a dollár gyengü
Egy sörösdobozzal próbálták megdobni Magyar Pétert gyulai fórumán, amire a Tisza Párt elnöke meglepő módon reagált. A politikus nem haragszik a támadójára, inkább sajnálja – és folytatja országjárását.
A projekt kutatásának célja a gesztenye elterjedésének, specifikus igényeinek, jelenlegi és potenciális élőhelyeinek, termesztésének, erdészeti, természetvédelmi, kulturális és ökológiai kapcsolatainak feltárása Magyarországon és Szlovákiában.
A 18-69 éves magyar bankhasználók személyenként átlagosan 453 000 forintot szánnak külföldi nyaralásra. A legtöbben utazáskor, eseti jelleggel váltanak bankszámlájukon keresztül devizát, a banki appos devizaváltás viszont egyre jobban hódít – derül ki a Gránit Bank legfrissebb kutatásából.
Karin Smirnoff nagysikerű Jana Kippo-trilógiájának második része az idő előtt elvesztett anya miatt érzett gyászt dolgozza fel. A kegyetlen északi erdők pedig nemcsak vadakkal, hanem belső félelmeinkkel is szembesítenek.
Ha a nyári körömdíszítési trendek közül a legmenőbbet keresed, ne kutakodj tovább: a halászkörmök idén minden más manikűrtrendet maguk mögé utasítanak!
A Samsung bejelentette, hogy legújabb tévékészülékeit, monitorjait és üzleti kijelzőit műszakilag értékelték az Európai Unió Rádióberendezésekről szóló irányelve (Radio Equipment Directive – RED) alapján – beleértve a 2025. augusztus 1-jén hatályba lépő frissített kiberbiztonsági követelményeket is.„Az iparágban egyre növekvő hangsúlyt kap a bizton