Ma reggel ipari termelési adatokat publikált a KSH az idei hatodik hónapra vonatkozóan. A termelés volumene éves szinten 4,9 százalékkal csökkent a munkanaphatással igazított adatok szerint. Havi szinten szignifikánsan, 1,2 százalékkal mérséklődött az ipari kibocsátás a szezonálisan és munkanaptényezővel igazított adat szerint. A termelés az év els
A Warner Bros. ugyanakkor sokallja az évek óta fejlesztés alatt álló film gigászi büdzséjét, így könnyen lehet, hogy végül egy másik stúdiónak is be kell szállnia a finanszírozásba.
Napsütés, Balaton, órák és motorok. Csak a lángos hiányzott. Még azok is hallottak a MotoGP szériáról, akik nem követik a motorversenyeket, viszont a hasonlóan izgalmas Superbike-ról már annál kevesebben. Olyan,
A drónok hazai vadgazdálkodásba való bevezetése céljával 2024 novemberében, az Országos Magyar Vadászati Védegylet (Omvv) égisze alatt és az Országos Magyar Vadászkamara (Omvk) támogatásával megalakult Drón Szakbizottság.
A Floris ciklon hidegfrontja ma elhagyta hazánkat, így napos, száraz időre számíthatunk a következő napokban. A hét második felében fokozatosan emelkedik a hőmérséklet, hétvégére pedig visszatérhet a tartós kánikula hazánk időjárásába – jelezte a HungaroMet.
Befektetőkkel tárgyal az OpenAI. A ChatGPT fejlesztőjénél a tőkebevonás másodlagos értékesítést is magában foglalna, amelyben jelenlegi és korábbi alkalmazottak értékesíthetnék részvényeket. A tranzakció a mesterséges intelligencia startupot 500 milliárd dollárra értékelné, ami hatalmas ugrás a tavasszal elért 300 milliárdhoz képest. A tárgyalások
Az Oroszlán jegyűek arról ismertek, hogy rendkívül karizmatikusak, magabiztosak és nem ritkán reflektorfényben tündökölnek. A híres mondás, hogy "egy Oroszlán, mindig kitűnik a tömegből" olyannyira igaz, hogy akár a filmvászon hőseiben is megtalálhatják azt a vonást, amely nagyon hasonlít saját személyiségükre. Íme, öt film, amit minden Oroszlán je
Kiberbiztonsági kutatók egy, több mint ötezer hamis online gyógyszertárból álló globális hálózatot buktattak le. A hálózatban nem csupán hamisított gyógyszereket árultak, de a vásárlók személyes adatait is gyűjtötték.
Sokaknak ismerős lehet a helyzet: lelkiismeretesen vásárolják a bőrápolási termékeket, mégsem látják a várt változást. A bőr továbbra is fakó, száraz vagy éppen túlzottan zsíros, a ráncok sem halványodnak. Mi lehet a probléma? Íme öt gyakori hiba, amely könnyen tönkreteheti a bőrápolási rutinját:
A Fejér vármegyei kormányhivatal honlapján megjelent hirdetmények szerint a Vál-völgye Vadásztársaság több kérelemben is engedélyt kért különböző nem őshonos, közepesen veszélyes állatfajok tartására, például bölényekre.
Stresszterheltek és rosszul alvók a magyarok, ráadásul többnyire mindent megteszünk, hogy ez így is maradjon. Mégis van kiút, ami javíthatja az egészségünket, az életünket, a teljesítményünket. Kun Zoltán alváskutatóval beszélgettünk. Smart Habits 01. Sokkal többen alszunk rosszul, mint amennyien ezt tudjuk magunkról, ráadásul magyarként többet is
Lehet emberségesen vezetni. Lehet egy nagy rendszert szeretettel működtetni. Lehet nem összeomlani, még akkor sem, ha épp beborul az ég a Balaton fölött.
Rejtélyes kőrgyűrűkre bukkant egy kiránduló a tihanyi Belső-tónál, amelyek a mostanában tapasztalható alacsony vízállás miatt kerültek a felszínre. Bár biztosat nem tudni, a feltételezések szerint a kőrakások régen halászati csapdák lehettek.
Augusztus 1-jétől módosult az MVM Next által kibocsátott energiaszámlák első oldala. A változás a "rezsiboxot" érinti, amely innentől kezdve azt mutatja, hogy mennyibe került volna az áram vagy a gáz piaci árfolyamon.
Csütörtökön országszerte napos, száraz időre számíthatunk, ami kedvez a szabadtéri programoknak. A hőmérséklet délutánra sok helyen a 30 fokot közelítheti, és csapadék sem zavarja majd a napot. Mutatjuk a részleteket!
Németország eddigi legnagyobb, növényi étrendet vizsgáló kutatása, a COPLANT-projekt a húsmentes táplálkozás hosszú távú hatásait térképezi fel. Az érdeklődés a vegán és vegetáriánus étrendek iránt folyamatosan növekszik, miközben egyre több új növényi alapú élelmiszer kerül a piacra. A tanulmány célja, hogy egy húszéves felmérés keretében megbízha
Addig-addig mondogatták a szakemberek, hogy óriási gond a Balaton algásodása, hogy végül a kormány is belátta: lépniük kell. Persze ehhez nyilvánvalóan hozzájárult az árvaszúnyogok – esetleg még ősszel is lecsapó – inváziója. Még a nádasokra is jut most majd pénz. A fő kérdés, mindez miként érintheti a turizmust.
A Sony általában 6-7 éves időközönként jelentkezik új generációs PlayStation konzollal, és mivel a jelenlegi modell, a PS5 debütálása óta immáron fél évtized telt el, a nagyközönség egyre izgatottabban várja a "trónkövetelőt".
Az elmúlt években az autók ára sokat kúszott felfelé, önerőből egyre nehezebb saját gépjárművet venni, ha olyat szeretnénk választani, ami fiatalabb az átlagnál és évekkel később is gond nélkül szolgál majd bennünket. A finanszírozáshoz több lehetőség közül is választhatunk, a szabad felhasználású személyi kölcsön mellett az autólízing is jó, olcsó
A gyerekek pontosan érzékelik, ha kettős mérce működik. Ha azt látják, hogy a szabályok rájuk vonatkoznak, de mi, felnőttek bármikor felülírhatjuk azokat, akkor nem a szabálykövetést tanulják meg, hanem az álszentséget.
Új néven, új arculattal folytatja munkáját az SK On tedzsoni kutatóközpontja, összhangban a vállalat „technológiavezérelt növekedési stratégiájának” célkitűzéseivel, tovább erősítve a következő generációs akkumulátortechnológiák fejlesztését. A cél, hogy a vállalat
A lakossági tiltakozások és az engedélyek hiánya ellenére már tavaly nyáron beindította a sóskúti akkumulátor-újrafeldolgozó próbaüzemét az Andrada. A gépsor állítólag működés közben hibásodott meg: grafitszínű por szivárgott ki, ellepve a csarnokot és a dolgozókat.