A 35 éves rocker most nem új albumával, hanem félelmetes diétás szokásával borzolta a kedélyeket. Mgk saját bevallása szerint csak párszor eszik hetente.
Miközben a világ gyengébb valutáihoz hatalmas címletek társulnak, vannak olyan pénzek is, amelyekből már egyetlen egység is nagyon komoly összeget ér – elég, ha a kuvaiti dínárra gondolunk, ami annyira erős, hogy feles és egynegyedes értékű bankjegy is forgalomban van belőle. A világ legerősebb pénzei mögött általában jelentős olaj- és gázexport, s
Eurázsiának regionális rendre van szüksége, amely révén az eurázsiai államok leküzdhetik a jelenlegi globális rendetlenséget – írta a fehérorosz külügyminiszter.
A Wikipedia oldallal is rendelkező Trollface egy népszerű és elterjedt internetes mém, amely egy eltúlzott vigyorú, groteszk arccal ábrázolja az online trollkodást és provokációt. 2008-ban hozta létre a 18 éves Carlos Ramirez a Microsoft Paint segítségével egy „Trolls” című képregényhez, amely a trollkodás abszurditását gúnyolta ki. A kép gyorsan n
Amszterdam híres csatornái a város egyik legikonikusabb jelképének számítanak, nem véletlenül képezik az UNESCO világörökség részét is. Ugyanakkor a keskeny utcák és a nyílt víz együttesen veszélyt jelenthetnek a város négylábú lakóira, különösen a macskákra.
Visszatért csütörtökön hivatalába Soós Zoltán, Marosvásárhely polgármestere, miután éjfélkor lejárt az ellene a román Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) által elrendelt hatósági felügyelet és polgármesteri teendőitől való eltiltás.
A magyarok fele már igénybe vett magánegészségügyi szolgáltatást az elmúlt két évben, és egyre többen keresik az elérhető, mégis minőségi megoldásokat. A K&H visszapénz most már olyan lehetőséget is kínál, amelynek segítségével kedvezményesen finanszírozható a fogászati ellátás. Magyarországon érezhetően növekszik az érdeklődés a magánegészségügyi
A Harcosok órája első adásainál még sikerült pénzzel elfedni a valóságot, de aztán kiderült, hogy Magyar Péter élő videóinak a tizedét sem tudja hozni nézettségben, bármilyen fideszes nagyágyút ültetnek a kamera elé.
Karol Nawrocki lengyel államfő Ukrajna támogatását elsősorban történelmi emlékezettel összefüggő feltételekhez köti, például a volhíniai mészárlás áldozatait rejtő ukrajnai tömegsírok feltárásához.
A kertek szélén, réteken megbújó növény, amit gyakran észre sem veszünk, pedig figyelmet érdemelne. A vöröshere nemcsak szépségével hívja fel magára a figyelmet, hanem az egészségünkre gyakorolt jótékony hatásai miatt is.
Az NDVI-index, a hőösszegek és a csapadékadatok egyaránt arra utalnak: a kukorica és napraforgó-állományok fejlettsége elmarad a tavalyihoz képest, és csak kevés térségben biztatóak a kilátások.
1999-ben Karcagon még senki sem sejtette, hogy a Kun Mediátor utazási iroda nemcsak nyaralásokat, hanem álomhozamokat is kínál. D. Sándorné Nagy Mária, vagyis Bróker Marcsi éveken át üzemeltette illegális pénzintézetét, míg végül több ezer ember megtakarítását tüntette el. A történet nem csak Magyarország egyik legnagyobb pénzügyi botránya lett, ha
Idén kiemelkedően magas pontszámokkal lehetett bejutni a legnépszerűbb egyetemi szakokra, többek között a gazdálkodás, a jog, a pénzügy és a pszichológia vonzotta leginkább a diákokat. Eközben a meghirdetett állások és a felkínált fizetések tekintetében a mérnökök vannak a legjobb helyzetben a frissdiplomások között.
Bő 20 perc után kétgólos hátrányba került a Csongvai Áronnal felálló AIK otthonában az ETO, de a győriek megrázták magukat, és Vitális Milán szép góljával 2–1-re mentettek a hajrában, így nyílt maradt a továbbjutás sorsa a hazai visszavágó előtt a Konferencia-liga 3. selejtezőkörében.
A kínai horoszkóp figyelmeztet: 6 csillagjegy számára megnyílik a gazdagság kapuja augusztus 8-tól Patkány csillagjegy A Patkány csillagjegy alapvetően a nyugalmat szereti, és az előtte álló időszak meglehetősen intenzív lesz, talán túlságosan is mozgalmas. Szerencsére bele fogsz jönni, és gyorsan alkalmazkodsz, mert hamar kiderül, hogy ez a gyors
A mindennapi rohanásban sokszor nehéz időt szakítani az intenzív edzésekre, pedig a rendszeres testmozgás nemcsak egészségünk megőrzésében, hanem a fogyásban is fontos szerepet játszik. Ha nincs lehetőségünk edzőterembe járni, a gyaloglás egyszerű, mégis hatékony megoldás lehet. De tényleg működik a fogyás gyaloglással? És mennyi időt kell sétálni,
A nemzetközi Generali Csoport bruttó díjbevétele elérte a 50,5 milliárd eurót (+0,9%), főként a nem életbiztosítási (P&C) (+7,6%) szegmens növekedésének köszönhetően.
Megkezdheti az aláírás gyűjtést a Jobbik, miután az Alkotmánybíróság elutasította a december 24-i munkaszüneti napról szóló népszavazási kérdés hitelesítése elleni panaszokat. Ha összegyűlik 200 ezer aláírás, kiírhatják a népszavazást.
Végre egyre többen kezdjük megérteni, hogy az együttlétekben legalább annyi móka vár ránk útközben, mint a célállomáson. Éppen ezért érdemes játszani és kísérletezni, mert talán a véletlennek köszönhetően élheted át életed legfantasztikusabb orgazmusát.
A bíboros helynök levelet küldött, amelyben összefoglalja az augusztus 3-án, vasárnap véget ért ifjúsági jubileumot, és köszönetet mond mindazoknak, akik részt vettek az események előkészítésében. "Amikor túllépünk a határainkon, és hálózatot építünk ki a körülöttünk lévőkkel és az egyházmegye valóságával, akkor a dolgok valóban működnek, és a hite
Idén kiemelkedően magas pontszámokkal lehetett bejutni a legnépszerűbb egyetemi szakokra, többek között a gazdálkodás, a jog, a pénzügy és a pszichológia vonzotta leginkább a diákokat. Eközben a meghirdetett állások és a felkínált fizetések tekintetében a mérnökök vannak a legjobb helyzetben a frissdiplomások között.
Gyönyörű virágzása és ellenálló képessége miatt a leander nálunk is nagyon népszerű, a mediterrán életérzés ikonikus növénye. Az utóbbi évek enyhe telein szabadföldön is áttelel, ha takarással védjük a hideg ellen.
A szerencse forgandó, tartja a mondás, ám néhány csillagjegy számára úgy tűnik, hogy a szerencse kevésbé hajlandó betérni az életükbe. Természetesen mindenki tapasztalhat időnként balszerencsét, de ezek a jegyek hajlamosak különösen gyakran szembesülni a kihívásokkal. Nézzük meg, melyik három csillagjegy az a horoszkóp szerint, akit a szerencse min
A lakossági hitelezés lendülete látványosan megtorpant 2025 júniusában: az előző hónaphoz képest szinte minden jelentősebb hiteltípusnál visszaesés látható a kihelyezések összegében. A lassulás legfőbb oka az, hogy a támogatott konstrukciók - legyen szó lakáshitelről vagy fogyasztási hitelről - egyre kisebb szerepet játszanak a hitelpiacon. Gergely
"Nem tudom, megbocsátják-e ezt nekem valaha" – mondja Bróker Marcsi a megtörtént eseményeken alapuló fikciós sorozat első hivatalos trailerében. Az RTL+ Premium újabb nagy dobása a Bróker Marcsi valóság és fikció határán egyensúlyoz, feltárja, hogyan zuhant össze Magyarország egyik legnagyobb pénzügyi piramisa. A történet szeptember 11-én indul kiz