Nem sokkal azután, hogy az I. kerületi önkormányzat szerdán végrehajtókkal bezáratta a budai Ruszwurm cukrászdát, kórházba került, majd meghalt a tulajdonos, Szamos Miklós. Úgy tudjuk, szó szerint beleszakadt a szíve abba, hogy elveszítette élete munkáját: a férfivel infarktus végzett.
A Jászai Mari-díjas színész egy podcastban őszintén mesélt arról, hogy gyerekként gyakran magára maradt, mert a szülei inkább az italt és a társaságot választották helyette. Még Járai Máté híres nagyapja, Maár Gyula is elismerte, hogy nem volt neki jó nagyszülője.
San Francisco nem bízza a véletlenre a rendőrfőnök-váltást: a város ismét a Ralph Andersen & Associates fejvadászcéget bízta meg, hogy megtalálják a távozó rendőrfőkapitány utódját. A legalább 60 ezer dolláros, akár 120 napig tartó kereséshez garancia is jár: ha a kiválasztott vezető egy éven belül távozik vagy nem válik be, a cég ingyen újrakezdi
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított a Ryanairrel szemben. A GVH gyanúja szerint az írországi központú diszkont légitársaság az online repülőjegy foglalások során több szempontból is tisztességtelen kereskedelemi gyakorlatot folytat. A vállalkozás valószínűsíthetően megtéveszti a fogyasztókat, emellett pszichés nyom
Az Otthon Start Program 3%-os támogatott hitelének bejelentését követően egyetlen hónap alatt megtízszereződött a lakáshitelek iránti kereslet – derül ki a Bankmonitor adataiból. A keresletrobbanás történelmi mértékű, lényegesen meghaladja a CSOK Plusz bejelentését követő érdeklődésváltozást.
Rég övezett akkora várakozás makrogazdasági adatot Magyarországon, mint most. A KSH péntek reggel publikálja az infláció júliusi statisztikáját, ami akár a forint árfolyamában is kilengéseket hozhat. A szakértők érdemi csökkenést várnak, tavaly ősz óta nem látott szintre eshetett az áremelkedési ütem, ami egyes szakértői vélemények szerint a kamatc
A Ferencváros gól nélküli döntetlent játszott a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező harmadik fordulójának első, szerdai felvonásán.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok, és hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot, olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a napi horoszkóp szerint. Asztrológusunk mindig alaposan elemzi a csillagok állását, és megpróbál rámutatni, milyen energiákkal kell kalkulálnod az adott napo
Diana és Károly feszültségekkel terhes házassága nem csak magánügy, de államszintű probléma is volt. A néhai Ii. Erzsébet anyaként és államfőként is mindent megtett azért, hogy megmentse a walesi herceg frigyét.
A magyarázat pofonegyszerű: kutyának se kell ilyen autó még Oroszországban sem, és csak nagy nehézségek árán tudná beindíttani a projektet az amúgy sem rózsás helyzetben levő AvtoVAZ, a megtérülés pedig fölöttéb kétséges. A állami hathatós támogatását élvező AvtoVAZ az elmúlt két évben aktívan bővítette modellkínálatát. Megjelent a pénztárcabarát
Az Exek csatájában kiderült, hogy Balázs Merci és Fenyvesi Barna szeretetnyelve megegyezik, vagyis a testi érintés által tudnak a legjobban feltöltődni pozitív energiával. Egy rendhagyó randin együtt tapasztaták meg a Tantra jóga hatásait. Az RTL+ Premiumon már elérhető a 16. rész!
Mindannyiunknak vannak nehezebb napjai, amikor kételkedünk magunkban vagy kicsit elveszettebbnek érezzük magunkat a világban. De ha ezek a gondolatok és érzések rendszeresen visszatérnek, könnyen lehet, hogy az önbecsüléseddel van a gond.
A felnőttkori naplóírás hatásait vizsgáló pszichológiai kutatások egyre inkább alátámasztják azt a meggyőződést, hogy a rendszeresen vezetett napló nem csupán gyermekkorunk kedves eszköze. Egy 2018-as kutatás, amelyet a University of Texas at Austin kutatói vezettek, kimutatta, hogy a naplóírás segíthet az érzelmek feldolgozásában és a stresszel va
Történelmi áttörést ért el Svédország az állatvédelemben: immár egyetlen gazdaságban sem tartanak ketrecben tyúkokat. Mindezt törvényi kényszer nélkül, önkéntes piaci szereplők együttműködésével sikerült megvalósítani. Hatalmas áttörést ért el a Project 1882 állatvédelemmel foglalkozó civil szervezet: Svédországban immár egyetlen tyúkot sem tartana
Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke telefonon beszélgetett több európai ország vezetőivel, amikor közölte: személyes találkozót tervez Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. A megbeszélésen részt vett többek között Sir Keir Starmer brit miniszterelnök, Friedrich Merz német kancellár, valamint Mark Rutte NATO-főtitkár is. Bár Trump jelezte a szándéká
Augusztus 9-10. között ismét megrendezik a Hajdúsági Expót Hajdúböszörményben, amelynek egyik leglátványosabb eseménye a Traktorhúzó Bajnokság lesz. A mezőgazdaság szerelmeseinek, a géprajongóknak és a családoknak is bőven tartogat programokat a hétvége - a szórakoztató show mellett szakmai fórumok, kiállítások és interaktív bemutatók is várják az
Lázár János építési és közlekedési miniszter döntése alapján a MÁV országos állomásmegújítási programot hirdet több mint harminc helyszínen; ezek nem az ország legforgalmasabb vasútállomásai, hanem olyanok, amelyek saját térségükben kiemelkedő forgalmat bonyolítanak le - mondta a MÁV-csoport vezérigazgatója.
Százmilliós reklámkampányokkal és top politikusok bevetésével tolja a Fidesz a mesterséges intelligenciával készült propagandavideókat, miközben fel van háborodva azon, hogy ellepik a netet az MI-generált politikai kamuvideók. Deepfake-ek és ellensúlyok között etikai kódexet ír a nindzsakormány.
Török Gábor politikai elemző szerint továbbra is a Fidesz a választás esélyese, bár szerinte a kormánypárt és a Tisza is tudatosan, de kockázatosan próbál új utakat keresni – egyik oldalon szokatlan Orbán interjúkkal, a másikon országjárással.
Augusztus 1-jétől új szervezeti struktúrában működnek a Széchenyi István Egyetem műszaki karai. A változtatás célja, hogy az egyetem rugalmasabban alkalmazkodjon az ipari átalakuláshoz és munkaerőpiaci változásokhoz, miközben erősíti tudásalapú gazdasági stratégiáját és nemzetközi láthatóságát.
Távozása óta először szólalt meg Luiz Diaz. Szoboszlai Dominik korábbi csapattársát kiutálták a szurkolók, mert úgy tudni, egy buli miatt nem volt ott Diogo Jota temetésén.
Egyre forróbb napok elé nézünk: a hétvégén kezdődő kánikula nemcsak intenzív, de tartós is lesz. A jelenlegi modellek szerint szeptember 5-én is még 31 fokos csúcsokra lehet számítani, így egyelőre nem is látni a hőség végét.
Az Exek csatája 15. részében nagy port kavar két ex-páros visszatérése, akik a bent maradásért küzdöttek meg egymással. A csapatot kettéválasztja a párbaj, hiszen van aki inkább Nemazalányékat szeretné viszont látni a játékban, de akad olyan is, aki Zsíros Lindáéknak örülne jobban. Mutatjuk a rész legizgalmasabb pillanatait!