2014. október 27. hétfő

okt. 27
0:12
A vérképzés (WebBeteg)
A vérképzés az ember egész életén keresztül biztosítja a vér valamennyi alakos elemét. Az újszülött megszületését követően a vérképzés kizárólagos helye az ún. vörös csontvelő.
okt. 27
10:42
Mindig izgatott a szervezet működésének titka - Interjú Prof. Dr. Rosivall Lászlóval (WebBeteg)
A jelnyelvi kommunikációs kurzus létrehozása, valamint a roma orvosképzés elindítása kapcsán találkozhattak már dr. Rosivall László nevével a WEBBeteg.hu olvasói. Az általa életre hívott alapítvány több mint 25 éve szolgálja és segíti a hazai nephrologiai betegellátás, oktatás és kutatás fejlődését. A Semmelweis Egyetem ÁOK Kórélettani Intézet idén ősszel leköszönt igazgatójával beszélgettem.
okt. 27
12:48
Edzésterv férfiaknak - 2. hét (WebBeteg)
Edzésterv férfiaknak- 2.hét
okt. 27
14:54
Magnéziummal a depresszió ellen (WebBeteg)
Az ősszel jelentkező lehangoltság vagy az évről-évre visszatérő szezonális depresszió valós és komoly probléma. A nappalok rövidülésével jelentkező depresszió egyre elterjedtebb betegség, hátterében magnéziumhiány is állhat.
okt. 27
18:03
Minek a tünete lehet a lepedékes nyelv? (WebBeteg)
A nyelv felszínén jelentkező fehér színű, letörölhető elváltozás minden esetben valamilyen egészségügyi problémára utal. Egyes esetekben kisebb életmódváltással is megelőzhető a kialakulása, máskor komolyabb veleszületett vagy szerzett betegség áll a háttérben.
okt. 27
21:12
Májrák: a betegség és tünetei (WebBeteg)
Anatómiai helyzete miatt más szervek daganatai gyakran okoznak áttétet. Sok esetben épp ez okoz először tüneteket, ami a beteget orvoshoz viszi, majd a részletes kivizsgálás során derül fény az elsődleges daganatra.

2014. október 28. kedd

okt. 28
0:21
Hogyan főzhet tojás nélkül is finomat? (WebBeteg)
A tojásallergia az egyik leggyakoribb táplálékallergia. Jellemzően gyermekkorban alakul ki, de előfordulhat olyan eset is, amikor felnőttkorban jelentkezik. Kezelésének egyetlen módja a tojásmentes diéta, melynek kivitelezéséhez Varga Dóra, a Budai Allergiaközpont dietetikusa ad hasznos tanácsokat.
okt. 28
3:30
Áttörés a cukorbetegség kezelésében (WebBeteg)
Douglas Melton, illetve az általa irányított tudóscsoport áttörést ért el az egyes típusú cukorbetegség egy lehetséges gyógymódjának kidolgozásában: először sikerült nagy, milliós mennyiségben előállítani az inzulintermelésért felelős sejteket. Ez a mennyiség már ahhoz is elég lehet, hogy a betegekben transzplantációval pótolják ezeket a sejteket – számolt be erről az Index.
okt. 28
5:18
A kakaóbab vegyületeivel megelőzhető az időskori szellemi hanyatlás (Infostart)
A kakaóbabban található természetes gyógyhatású vegyületcsoport, a flavonoidok segítségével egészséges idős embereknél megelőzhető a korral járó szellemi hanyatlás - erre a következtetésre jutottak a Columbia Egyetem tudósai.
okt. 28
5:36
Beavatkozást nem igénylő új teszt segítheti a vastagbélrák megelőzését (Infostart)
Új, fájdalommentes, beavatkozást nem igénylő vastagbélrákteszt segítheti a kór megelőzését. Az új módszer az első, amely a székletben kimutatja a rákkal összefüggő DNS-t.
okt. 28
6:39
Ízületi fájdalmak okai és kezelése (WebBeteg)
A mozgásszervi panaszokkal orvoshoz fordulók esetében nem kizárólag az ízület megbetegedéséről lehet szó. Más helyről is kiindulhat a fájdalom, ezért egyéb okokat is mindig szem előtt kell tartani.
okt. 28
8:45
A leggyakoribb húgyúti fertőzésekről (WebBeteg)
A húgyúti fertőzéseket többnyire baktériumok, elsősorban bélbaktériumok okozzák. A húgyutak gyulladásával járó legtöbb panasz vizeletürítés közben jelentkezik.
okt. 28
10:51
Gyermekkori hasfájás vizsgálata ultrahanggal (WebBeteg)
Kisebb gyermekeknél, serdülőknél is gyakori panasz a hasfájás. A szülő számára sokszor nehéz eldönteni, hogy a holnapi matek dolgozat, vagy komolyabb stressz, iskolai konfliktus, esetleg valamilyen egészségügyi probléma áll-e a tünetek hátterében. Az okok feltárásában az ultrahangos vizsgálat is segíthet.
okt. 28
11:24
Hogyan használjuk fel a sütőtök magvait? (Édenkert)
Miután elkészítettük a halloweeni töklámpást, tartsuk meg a tökmagokat. Amellett, hogy ízletes, ez az egyszerű harapnivaló hihetetlen mennyiségű tápanyagot tartalmaz.
okt. 28
12:57
Edzésterv férfiaknak - 3. hét (WebBeteg)
Edzésterv férfiaknak- 3.hét
okt. 28
14:00
A környezet-egészségügyi intézet tanácsai a fűtési szezonra (WebBeteg)
A fűtési szezonban ügyelni kell a lakások megfelelő szellőztetésére, mert így elkerülhető a belső térben megtalálható allergének, valamint a szén-dioxid és a szén-monoxid okozta egészségkárosodás.
okt. 28
15:03
Hidrogén-peroxiddal szennyezett pudingot vontak ki a forgalomból (WebBeteg)
Magas hidrogén-peroxid tartalom miatt Kid's World Dessert elnevezésű csokoládé-vanília ízű pudingot vontak ki a kereskedelmi forgalomból kilenc európai tagállamban, köztük Magyarországon is - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) pénteken az MTI-vel.
okt. 28
16:06
Így kell a hűtőt takarítani! (Blikk)
Százszor is meggondolnánk, hogy megegyünk bármit a saját hűtőnkből, ha egyszer a saját szemünkkel láthatnánk, hogy nyüzsögnek benne a bacik!
okt. 28
16:06
Nem fertőz a pikkelysömör (WebBeteg)
A pikkelysömör az egyik leggyakoribb bőrbetegség. A jellegzetes tünetek a bőrt, a hajas fejbőrt, a körmöket betegítik meg, és ízületi gyulladást is okozhatnak.
okt. 28
16:08
A kakaóbab vegyületeivel megelőzhető az időskori szellemi hanyatlás (WebBeteg)
A kakaóbabban található természetes gyógyhatású vegyületcsoport, a flavonoidok segítségével egészséges idős embereknél megelőzhető a korral járó szellemi hanyatlás - erre a következtetésre jutottak a Columbia Egyetem tudósai.
okt. 28
18:12
Hasmenés - Probiotikumokkal gyorsabban kezelhető (WebBeteg)
A probiotikus baktériumokkal nagyon jól kezelhető a hasmenések többsége. A probléma lényegesen gyorsabban megszűnik, ráadásul mellékhatásokkal sem kell számolni.
okt. 28
21:21
Miért pont ősszel lesz több gyermek cukorbeteg? (WebBeteg)
A gyermekkori cukorbetegség első megjelenése az év során nem egyenletes, bizonyos szezonalitást mutat, sokkal több gyermeket diagnosztizálnak késő ősszel, mint az év más időszakaiban.

2014. október 29. szerda

okt. 29
6:48
Mit és mennyit ihatnak a sztómát viselő emberek? (WebBeteg)
A víz mindenki számára nélkülözhetetlen, szervezetünk egészséges működéséhez alapvető szükséglet. Az ileo- és urosztómaviselőknek különösen nagy figyelmet kell fordítaniuk arra, hogy mit és mennyit isznak.
okt. 29
11:00
Ön hogy kezeli a stresszt? (WebBeteg)
A mindennapok során mindenkit ér kisebb-nagyobb stressz a munkahelyén vagy családi életében. Nem mindegy azonban, hogy hogyan viszonyulunk hozzá, hagyjuk, hogy legyőzzön, vagy megtanuljuk kezelni és felülemelkedünk rajta.
okt. 29
12:03
Edzésterv férfiaknak - 4. hét (WebBeteg)
Edzésterv férfiaknak- 4.hét
okt. 29
12:30
Tüdőrák elleni új szert teszteltek sikerrel egereken (Infostart)
Sikeresnek bizonyult egerekbe ültetett agresszív emberi tüdőrákos sejtek elpusztításában egy fejlesztés alatt álló új gyógyszer, amelyet a Chicagói Egyetem kutatói vizsgálnak.
okt. 29
13:06
Teljessé vált a magyar mentőhelikopter-állomány korszerűsítése (WebBeteg)
Október 29-től az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) mind a hét mentőhelikopter-állomásán olyan gépek szolgálnak, amelyek megfelelnek az európai uniós követelményeknek - mondta a Magyar Légimentő Nonprofit Kft. ügyvezetője igazgatója hétfőn a Szentesre és Debrecenbe kerülő légi járművek budaörsi ünnepélyes átvétele alkalmából.
okt. 29
14:09
Primer biliaris cirrhosis (PBC) (WebBeteg)
A primer biliaris cirrhosis egy nem túl gyakori, gyógyíthatatlan megbetegedés, melyet a májban futó epeutak, epecsatornák visszafordíthatatlan hegesedése, s ezáltali elzáródása okoz.
okt. 29
15:12
Tüdőrák elleni új szert teszteltek sikerrel egereken (WebBeteg)
Sikeresnek bizonyult egerekbe ültetett agresszív emberi tüdőrákos sejtek elpusztításában egy fejlesztés alatt álló új gyógyszer, amelyet a Chicagói Egyetem kutatói vizsgálnak.
okt. 29
15:14
Eredménytelen a fogyókúra? Mi lehet az oka? (WebBeteg)
Úgy érzi, mindent megtesz azért, hogy leadja a súlyfölösleget, egészségesen táplálkozik, sportol, és a mérleg mégsem mutat eredményt? Mi állhat a fogyókúra sikertelenségének hátterében? Cikkünkben 5 okot olvashat, ami hátráltathatja a normál testsúly elérését.
okt. 29
21:30
Siketek az orvosnál: egészségügyi tolmácsszolgáltatást sürgetnek a szakemberek (WebBeteg)
Van olyan, hogy nemzetközi jelnyelv? Képes a kommunikációra egy spanyol és egy magyar? Léteznek tájnyelvek a siketek között is? Megérti egy salgótarjáni a szegedit? Egy siket képes vajon értelmezni a cikkünkben leírtakat? Számos kérdés felmerült szerkesztőségünkben, mielőtt interjúra hívtuk Bertus Tímea jelnyelvi tolmácsot.
okt. 29
22:33
Minden hatodik percben meghal egy ember - ma van a stroke világnapja (WebBeteg)
Az akut agyi érkatasztrófa, a stroke - a köznyelvben gutaütés, szélütés – az agy vérellátási zavara következtében létrejövő működészavar. A fejlett gazdaságú országokban, így Magyarországon is a szívbetegségek és rosszindulatú daganatok után a harmadik leggyakoribb halálozási ok, és a leggyakoribb rokkantsághoz vezető betegség.

2014. október 30. csütörtök

okt. 30
0:39
Ebola - Gyógyultan távozott a második dallasi ápolónő is (WebBeteg)
Gyógyultan távozott kedden a kórházból a második amerikai ápolónő, aki Dallasban egy ebolába belehalt libériai beteg gondozása közben kapta el a vírust.
okt. 30
2:45
Közösen a betegségek ellen (WebBeteg)
Szakmai csereprogramokban és kutatásokban is együttműködik a jövőben az Általános Orvostudományi Kar és a Thomas Jefferson Egyetem.
okt. 30
12:12
Edzésterv férfiaknak - 5. hét (WebBeteg)
Edzésterv férfiaknak- 5.hét
okt. 30
14:18
Méhnyakrák kezelése (WebBeteg)
A korai stádiumban felismert méhnyakrák sikeresen kezelhető. A kezelés formája, és a betegség prognózisa a rák típusától és előrehaladottsági szintjétől függ, emellett figyelembe kell venni az életkort, az általános egészségi állapotot, az életminőséget illetve azt is, hogy a beteg szeretne-e majd a jövőben gyermeket.
okt. 30
15:30
Laktató és vitamindús fogások (Blikk)
Nem kell konyhatündérnek lenni ahhoz, hogy ezeket az ínycsiklandó ételeket elkészítsük
okt. 30
16:24
Csoki és sör - véradások hó végén (WebBeteg)
Különleges véradást tart a hónap utolsó napján a Magyar Vöröskereszt Debrecen Területi Szervezete a Mikepércsi úti bevásárlóközpontban.
okt. 30
18:30
Influenza-körkép (WebBeteg)
Influenzajárvány van? Mennyi az esélye, hogy megbetegszik? Tájékozódjon az aktuális fertőző megbetegedésekről.
okt. 30
22:42
Hat hét alatt kiürül a D-vitamin a szervezetünkből - Már mindenkinek javasolható a napfényvitamin szedése (WebBeteg)
D-vitamin-hiány az év bármely szakában előfordulhat. Október végétől azonban mindenkinek javasolható étrend-kiegészítő szedése, mert a nyáron felhalmozott tartalékokat nagyjából hat hét alatt felhasználja a szervezet, és a napsugárzás már nem elegendő a szükséges mennyiség termeléséhez.

2014. október 31. péntek

okt. 31
0:00
Reiteralm (Ski amadé) síterepe is kinyit a hétvégére (Síelők)
Maradt még bőven a múlt heti havazásból és ahol meg van a szándék az üzemeltetésre, és sikerült ratrakost, liftkezelőt, pénztárost és egyéb síterep üzemeltetésében fontos munkaerőt szerződtetni, ott ismét lehet síelni. Ezen a héten egy újabb többé-kevésbé közeli terep, Reiteralm, kezdi meg a szezont.
okt. 31
6:30
Mától négy hónapig gasztrosétány lesz Budapest belvárosában (Infostart)
A magyar termelőké, gasztronómiai termékeké, különleges és hagyományos magyar ételeké és italoké lesz a főszerep péntektől négy hónapon át a fővárosi Erzsébet téren a Belvárosi Gasztrosétány programsorozata keretében.
okt. 31
12:12
Ne csak nyáron kezeljük visszeres panaszainkat! (WebBeteg)
Nyáron nagyobb gondot fordítanak a betegek a visszeres panaszok kezelésére, azonban nem szabad elfelejteni, hogy a visszeresség a hideg évszakban sem múlik el, ezért a tüneteket télen is kezelni kell. (x)
okt. 31
12:14
Edzésterv férfiaknak - 6. hét (WebBeteg)
Edzésterv férfiaknak- 6.hét
okt. 31
14:18
Gyász, a veszteség feldolgozása (WebBeteg)
A gyász, a veszteségeink feldolgozása az élet szerves részét képezi, ugyanakkor a legnehezebb feladatot jelenti. A családtagok, közelállók elvesztése általában a személyiség legmélyebb rétegeit is megmozgató, viharos érzésekkel, szorongásokkal kísért, elhúzódó folyamat.
okt. 31
18:30
Tények és tévhitek a vitaminokról (WebBeteg)
A hűvös, változékony időben szervezetünket nem árt felkészíteni arra, hogy ellenállóbb legyen az ilyenkor szokásos megbetegedésekkel szemben. Immunrendszerünk erősítésére, ásványianyag-készletünk feltöltésére és egészségünk megőrzésére számos multivitamin-készítmény áll rendelkezésre, azonban néhány tévhitet érdemes eloszlatni szedésükkel kapcsolatban.

Keresés