Az eddig nyitva tartó gleccserpályák (Hintertux, Zermatt, Saas-Fee, Stelvio, Sölden, Mölltal és Stubai) után a héten újabb pályákon lehet majd síelni az Alpok gleccserein. Már biztosnak látszik, hogy a tiroli Pitztal és Kaunertal, valamint a dél-tiroli Schnalstal (Val Senales) is megkezdi hétvégén az idei szezont.
A hydrocephalus - más néven vízfejűség - akkor alakul ki, ha az agyat körülvevő folyadék elfolyása akadályozott, emiatt felszaporodik. A hydrocephalus szó a hydro = víz és a cephalus = fej szavak összetételéből alakult ki. Elsőként Hippocrates írta le.
A visegrádi és a pilisszentkereszti erdészet szombaton délutántól túrákat szervez, ahol a résztvevők magaslesről hallgathatják a gímszarvasok bőgését, valamint erdészeti és vadászati ismereteket sajátíthatnak el - közölte a Pilisi Parkerdő Zrt. szóvivője csütörtökön az MTI-vel.
A gyerekkori fejfájás hátterében számos ok állhat. Lehet éhség, kialvatlanság, stressz, lehet fülgyulladás, láz, agyhártyagyulladás, fejsérülés, vérszegénység, egyes gyógyszerek is fejfájást provokálhatnak stb. Egyszerű vírusfertőzés is indulhat fejfájással.
A csapadékos időjárásnak köszönhetően országszerte jelentősen visszaesett a parlagfű pollenkoncentrációja, ezért az Országos Környezetegészségügyi Intézet mérsékelte a korábban kiadott riasztási fokozatokat - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) csütörtökön az MTI-vel.
Öröklődik? Hozzájárul a túlsúly? Sportolhatunk vele? Ihatunk kávét? Sok kérdés merül fel a vérnyomással kapcsolatban, amelyeket dr. Telegdy Margit, belgyógyász válaszol meg.
A csapadékos időjárásnak köszönhetően országszerte jelentősen visszaesett a parlagfű pollenkoncentrációja, ezért az Országos Környezetegészségügyi Intézet mérsékelte a korábban kiadott riasztási fokozatokat - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) csütörtökön az MTI-vel.
Az akaratlan vizeletvesztéssel százezrek küzdenek nap mint nap, mégis kevesen kérnek segítséget. Hogy ennek mi az oka? Főként az, hogy az inkontinencia még a 21. században is tabunak számít. Nem merünk beszélni róla. Pedig nem kell más, mint egy cseppnyi önbizalom!
A páciensek életét is megmentheti az 1-es típusú cukorbetegséggel élők terápiájának javításához használt inzulinpumpa - számoltak be eredményeikről a szakemberek a diabétesz-kutatók európai szervezetének (European Association for the Study of Diabetes, EASD) Bécsben rendezett éves találkozóján.
Az ínhártya a szemgolyót körben burkoló 1 mm vastag, fehér rostos tokja. Gyulladása (scleritis) szempirossággal és állandó, igen kifejezett fájdalommal jár. A betegség főleg a 40-60 éves nőket érinti, súlyossága és prognózisa változó. Fiatalokra a felületes rétegek visszatérő, igen jó prognózisú, enyhe lefolyású gyulladása (episcleritis) jellemző.
Tizenkét napig nem fog közlekedni a Magas-Tátra egyik legismertebb lanovkája. A Kő-pataki-tó megállótól (1764 m) a Lomnici-csúcs megállójáig (2625 m) közlekedő piros kabinos lift elöregedett drótkötelét cserélik ki a következő napokban. Az üzemeltetők ígérik, hogy október 3-ra végeznek.
Hetedik éve vezeti a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Orvosi Biológiai Intézetét, amely eddig minden évben elnyerte az év tanszéke díjat a két szegedi orvosi kar első évfolyamosainak szavazatai alapján. Mi a siker titka? Hogyan került a tiszafüredi srác Amerikába, majd Szegedre?
Az ősszel felerősödő reumás panaszokat nemcsak a fájdalom miatt nem szabad félvállról venni, de a kutatások szerint a fokozott szívbetegség kockázat miatt sem. Dr. Pál Mónika, reumatológus az okokat és a megoldási lehetőségeket vette számba.
A bőr felületén kialakuló, különféle nagyságú és terjedelmű, nehezen vagy egyáltalán nem gyógyuló sebeket fekélyeknek nevezzük. Ezek az alsó végtagon, azon belül is elsősorban a boka régiójában meglehetősen gyakran jöhetnek létre, hátterükben szinte kivétel nélkül valamilyen súlyos kórok szerepel.
Te is olyan síelő vagy, aki nem csak egy hétre utazik el egy szezonban síelni? Ha több mint 15-20 napot síelsz egy évben, neked is megérheti szezonbérletet vásárolni! Több mint 60 olyan síterepcsoportot gyűjtöttünk össze, melyek egy közös síbérletet adnak ki több síterepre. Óriási a választék, adunk hát pár tippet!
Hazaszállítják csütörtökön Párizsba az Ebola-vírussal megfertőzött első francia beteget, az Orvosok Határok Nélkül (MSF) nevű humanitárius szervezet egyik női önkéntesét, aki Libériában kapta el a betegséget.
Az amerikai tizenéves Facebook felhasználók és a szuggesztív TV műsorok tinédzser rajongói többen isznak, dohányoznak, drogoznak, mint azok a fiatalok, akik kevésbé vannak kitéve az ilyen média hatásainak.
Az adott, aktuális várandósság időszakában legelső alkalommal észlelt kóros szénhidrát anyagcserezavart nevezzük gesztációs, vagy terhességi diabétesznek. Kialakulását az örökletes hajlam, fizikai állapot és az életmód mellett a terhesség alatt bekövetkező hormonális változások is elősegítik. Kezelésével kapcsolatban dr. Turi Zsuzsanna szülész-nőgyógyász, a Nőgyógyászati Központ problémás…
Magyarországon jelenleg körülbelül 70 ezer gyermek szenved ADHD (figyelemhiányos/hiperaktivitás zavar) betegségben. Közülük 50 ezer esetében nem kérik szakember segítségét, és nem keresnek megoldást a problémára. Pedig a betegség igen nagy jelentőséggel bír: ma átlagosan minden magyar osztályban egy ADHD-problémával küzdő gyerek van.
Vannak-e cukorbetegek számára lehetőleg kerülendő, illetve különösen ajánlható foglalkozások? Úgy gondoljuk, igen fontos az, hogy a cukorbeteg fiatal idejekorán gondolkodjék a pályaválasztásáról.
A Magyar Hősök Emlékkövének megkoszorúzásával és a települések versenyzőinek fogadalomtételével szombat délelőtt hivatalosan megnyílt a hetedik Nemzeti Vágta a fővárosi Hősök terén.
Megnyílt szombaton Münchenben az Oktoberfest, a világ legnagyobb népünnepélyeként számon tartott sörfesztivál. Már órákkal a hivatalos megnyitó előtt hosszú sorok kígyóztak a hatalmas sörsátrak előtt.
Az egészségügyet érheti sok kritika, ám ez nem változtat azon: az orvosok csak azokon tudnak segíteni, akik elmennek hozzájuk szűrésekre, illetve egy-egy panaszuk kivizsgáltatásával nem várnak hónapokat, éveket
A fájdalom a szervezet válasza arra, ha valami rossz éri a szervezetet. Ha nem vesszük tudomásul a fájdalmat, esetleg nagyobb károsodás következhet be. Ha megszüntetjük a fájdalom okát, a fájdalom is meg fog szűnni.
Beesett a fürdőkádba? Rádőlt a limonádé? Kicsúszott kézmosáskor? Bekapta a kutya? Esőben keresték? Ismerős? „Ismeretlen eredetű folyadék miatt a garanciális javítás (csere) elutasítva."
A Final Fantasy 4 nem mai játék: először 1991-ben adták ki Japánban, aktualitását az adja, hogy az elmúlt napokban jelent meg PC-n a Steam rendszerében.
Egészséges táplálkozással, mozgással, a káros szenvedélyek mellőzésével megelőzhető a szellemi leépülés - hívta fel a figyelmet az Alzheimer Világnap alkalmából a Magyar Tudományos Akadémia doktora. Kálmán János szerint tévhit, hogy az idősek betegsége a demencia.
A jövő héten szelesebb és hűvösebb lesz az időjárás. Nappal 20 Celsius-fok fölé is emelkedhet a hőmérséklet, de néhol már talaj menti fagy is lehet, míg a hegyekben akár jégdara-, hódarazápor is hullhat - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
Az úgynevezett szexuális diszfunkciók körébe tartozik, lényege, hogy a hüvely záróizmai összehúzódnak, ha behatolásra kerülne sor. Nem csupán az együttlétet teszi nehézzé vagy lehetetlenné, a probléma felléphet a tampon felhelyezésekor vagy nőgyógyászati vizsgálatkor is.
Leggyakoribb tünetek: izomrángás a szem körül, bizarr mozgások az arc, váll és a kar izmaiban. Oka ma még ismeretlen, leginkább különböző méhen belüli ártalmakat feltételeznek a háttérben.
Cáfolta Tiszacsege polgármestere vasárnap este az MTI érdeklődésére, hogy pánik lenne a faluban fertőzött ivóvíz fogyasztása miatt, és eddig egyetlen megbetegedésről sincs tudomásuk. Az ügyeletes orvos vasárnap este nem talált beteget.
Az egészséges éhgyomri vércukorszint 3.9-6.0 mmol/l. A tartomány alatti vércukorszint esetén alacsony vércukorszintről (hipoglikémiáról), az a feletti érték esetén magas vércukorszintről (hiperglikémiáról) beszélünk.
Idén a budapesti Vajdahunyad vár előtti területen rendezik meg október 10. és 12. között a második kürtőskalács fesztivált, amelyen koncertek és különleges ízesítésű kalácsok várják az érdeklődőket.
10-ből 5-en szív-és érrendszeri megbetegedésben halnak meg hazánkban, holott az orvosok szerint a szívinfarktusok száma megfelelő odafigyeléssel megelőzhető lenne. Szeptember utolsó vasárnapja minden évben a Szív Világnapja. A rendezvény médiatámogatója a WEBBeteg.hu.
A francia síterep üzemeltetők évről-évre közzéteszik, hogy a világ melyik országában síeltek a legtöbben. A tavalyi szezon adatai alapján a franciák elvesztették az első helyüket, de akár úgy is fogalmazhatunk, hogy az amerikaiak visszavették a vezetést. Az osztrákok továbbra is a harmadik helyen állnak.
Hazánk az ötödik legrosszabb helyen áll a cukorbaj és szövődményei által bekövetkezett halálesetek tekintetében és nagyon magas a betegség okozta lábamputációk száma is - derül ki a 30 európai állam diabétesz ellátórendszerének helyzetét feltérképező, Bécsben közzétett 2014. évi Európai Diabétesz Mutatóból. E riasztó adatok ellenére Magyarország összességében javított a néhány évvel ezelőtti, első…
A Nemzetközi Alzheimer Társaság közzétette idei Világjelentését, amelyben azt hangsúlyozzák, hogy a demenciát még késői életkorokban is ugyanúgy potenciálisan csökkentheti a cukorbetegség és a magas vérnyomás féken tartása, mint a dohányzás beszüntetésére és a szív-érrendszeri megbetegedések csökkentésére tett intézkedések.
Vasárnap egy újabb hidegfront érte el Ausztriát, ami különösen hétfő estétől keményített be. A gleccserekre 10-20 cm friss havat és meglehetősen télies hőfokokat hozott. De az alacsonyabb síterepek is örülhetnek a szeptemberi hónak.
Egyre többen próbálnak szerencsét külföldön a vonzóbb fizetés és/vagy a kedvezőbb gazdasági körülmények miatt. Ha külföldön élünk, gondolnunk kell az egészségünkre is. Vajon az egészségügyi szektorban is ugyanarra a magas színvonalra számíthatunk?
A fűtési szezon közeledtével érdemes ellenőriztetni a tüzelő- és fűtőberendezéseket, a kéményeket és a szén-monoxid-érzékelőt, mert így megelőzhetők a minden évben halálos áldozatokat követelő balesetek - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és az Országos Tűzmegelőzési Bizottság az MTI-vel.
Az Európai Bizottság Egészségügyi és Fogyasztóvédelmi Főigazgatósága a zöldség- és gyümölcsfogyasztás ösztönzésére indított programot, melyhez Észak-Alföld és Észak-Magyarország – két lengyelországi régióval együtt – is csatlakozik