A Halak legyenek egy kicsit önzőek, a Rákok ne féljenek a kihívásoktól! KOS (Március 21. – április 20.) Túlzottan hagyod, hogy a külső környezet, az időjárás, a hírek befolyásolják a hangulatodat, a mindennapjaidat. Kezdődjön most úgy a hét, hogy csupa pozitív dologra gondolsz, a világ csak a szebbik oldalára koncentrálj! A munkahelyeden végre megoldódnak a problémák, amik az elmúlt hetekben…
A #notinmyname hashtag elképesztően nagy számban bukkan fel az elmúlt napokban a Facebookon, a Twitteren és az Instagramon. Így próbálják kifejezni iszlám vallású felhasználók ezrei, hogy semmi közük az ISIS-hez. #notinmyname – ezt a hashtaget sokmindenre használták már. Az elmúlt napokban muszlim nők és férfiak tömegei határolódnak el ilyen módon az Iszlám Államtól a közösségi médiában,…
Jusson magadra is időd! Nyakunkon az ünnepek, eltelt egy újabb év. Sokan azon kapják magukat, hogy még fel sem készültek az év ezen, békésebb időszakára; hogy nincs kész az adventi koszorú és az ajándék lista is csak papíron létezik. Ilyenkor képesek vagyunk eszeveszett kapkodásba kezdeni, pedig minden porcikánkkal azt kívánjuk, bárcsak idén előrelátóbbak, okosabbak lettünk volna és szép…
Az Apert-szindróma egy ritka genetikai betegség. Az egész szervezetre kiterjedő, súlyos, krónikus funkcióvesztéssel járó fejlődési rendellenesség. A betegség előfordulási gyakoriságát tekintve a nemek közt nincs különbség.
Összeállításunk kizárólag csak a megfigyeléseinken alapszik – minden tudományos hátteret nélkülöz! Ugye néha te is szívesen elkortyolgatsz egy-egy pohár jó minőségű fehéret, vöröset vagy rozét? Mi minden bizonnyal, igen – és nem csak a zúzós lapzárták után, hanem olykor csak úgy, kedvtelésből, egy finom vacsora vagy egy jóleső baráti beszélgetés mellé is. Mindannyiunknak megvan a kedvenc…
November 16-a a tolerancia világnapja. A pénteki párizsi merényletek után úgy éreztem, ideje elgondolkoznom azon, hogy hol van a tolerancia határa. Most tisztázom, mit tolerálok és mit nem. A tolerancia világnapja van, és a magam részéről kora reggel óta írom ezt a cikket, mert igen nehéz megfogalmazni, hogy most, a pénteki terrortámadás után miért nagyobb érték a tolerancia, mint valaha. Éppen…
A csontvelő-átültetésen átesett, tartós orvosi felügyeletet igénylő gyerekek és családjaik átmeneti otthonául szolgáló Démétér Ház működését és az ott gyógyuló betegek életét mutatja be Koszticsák Szilárdnak, az MTVA/MTI fotóriporterének csütörtökön a Szent László Kórházban nyíló Ilyen a box című kiállítása. A tárlattal a Démétér Ház új szárnyának felújítására gyűjtenek.
Színváltoztató orvosi kötés segíthet az antibiotikumok szükségtelen használatának és ezáltal a gyógyszerekkel szembeni rezisztencia kialakulásának megelőzésében - állítják a nagy-britanniai Bath-i Egyetem szakemberei.
Szekeres Nóra néhány hónappal ezelőtt próbálta ki először az újgenerációs Pampers Pants bugyipelenkát, amikor harmadik kisbabája, Alex nekiindult felfedezni a világot. Ma pedig már csak ezt használja. Felkerestük őt, hogy meséljen egy kicsit: mi is vette rá arra, hogy változtasson, és miért jobb az új bugyipelenka, mint a hagyományos pelus? Sok édesanyának talán szokatlan a gondolat, hogy minden…
Radics Gigi, Tóth Vera, Pápai Erika, Horváth Ádám, Szakcsi Lakatos Béla és a Budapest Jazz Orchestra közreműködésével fantasztikus karácsonyi album szólhat az ünnepek alatt Új karácsonyi album, 22 ünnepi hangulatú felvétellel A legkedveltebb világslágerek feldolgozása mellett, új hangszereléssel tradicionális magyar karácsonyi énekek is helyet kaptak az albumon. Közreműködik többek között…
A színész nagy bejelentést tett egy keddi talkshow-ban. UPDATE: Charlie Sheen a kedd reggeli Today című műsorban bejelentette, hogy „el kell ismernem, hogy valóban HIV-pozitív vagyok”. Charlie (meglehetősen dadogva, keresve a szavakat) azt is elmondta: azért kényszerült az élő adásban történő bejelentésre, mert olyan rosszindulatú híresztelések láttak napvilágot és fenyegették ezzel több…
Színváltoztató orvosi kötés segíthet az antibiotikumok szükségtelen használatának és ezáltal a gyógyszerekkel szembeni rezisztencia kialakulásának megelőzésében - állítják a nagy-britanniai Bath-i Egyetem szakemberei.
Egy ikerpár, két közös szülő és egy világ, ami elválasztotta őket. Jack Yufe és Oskar Stohr bár különböző vezetéknevet viselnek, szüleik ugyanazok, sőt, ők maguk ikerpárként látták meg a napvilágot a trinidadi Port of Spainben, 1933-ban. Majd a szüleik válását követően, más életkörülmények között, radikálisan különböző eszmék által lettek felnevelve. 21 éves korukban találkoztak először. Mikor…
Sikerük titka a sokszínűségben rejlik. A Quimby tagjai egyenként adtak nem mindennapi interjút az Éva magazinnak. Olvass el néhány részletet a hétoldalas összeállításból! Kiss Tibor (44) – gitár, ének, mandolin, zongora Miről festettél legutóbb? Legutóbb a vécé falára rajzoltam egy törpe jetit, de mostanában sokat alkotunk közösen a kisfiammal is. Túl vagyunk már a hálószobán, nemrég a…
Hetek óta lázban tartja a rajongókat, mit takarhat K.T. Zelenay trilógiazáró regényének címe. A 2038 - Jézus második élete november elejétől kapható országszerte a könyvesboltokban és a világhálón egyaránt. Hét év előkészítő munka után jelenhetett meg a trilógia első kötete 2014 áprilisában, a 2038 – avagy a magyar történelem eltitkolt lapjai azóta több kiadást is megélt. Időközben pedig a…
Csütörtökön mutatják be Az éhezők viadala utolsó részét a mozikban. Most elsősorban a könyvtrilógiát fogom (azért nem kritikátlanul) magasztalni. (Vigyázat: ez a cikk nyomokban spoilereket tartalmazhat.) A magam részéről nem vagyok elvakult rajongója Az éhezők viadalának (nem is tudom, vagyok-e bárminek elvakult rajongója), de két hónap alatt simán elolvastam a teljes trilógiát, egyszerűen…
Gyengék, töredezettek a körmeid? Adunk néhány tippet, hogyan tudod orvosolni a problémát. Cikkünk megírásában együttműködő partnerünk a Sanitas 24. Először is, fontos kiemelni, hogy a jelenségnek – főleg ha már régóta fennáll – akár komolyabb egészségügyi okai is lehetnek (állhat például vérszegénység, de pajzsmirigy-probléma is a hátterében), ezért – ha úgy látod, már mindent kipróbáltál és…
A Magyarországról elhurcolt férfi egyre fontosabb szerepet tölt be tolmácsként és történetíróként a császári udvarban, s a magyar férfihoz fűződő barátsága révén Hürremnek eszébe jut a Borbálának tett ígérete, hogy megkeresi a kisfiát... Hürrem, aki a leánya, Mihrimah esküvőjén idézi föl két évtized könnyekkel, szenvedéssel, anyai boldogsággal és szenvedélyes szerelemmel kísért történetét, új…
Az újszülöttek és a gyerekek körében a leggyakoribb betegség a nátha. Az esetek többségében vírusok okozzák, amelyek a hideg idő érkeztével és zárt közösségekben gyorsan terjednek. A nátha csecsemőkre és kisgyermekekre nézve komoly betegség, ami orvosi kezelést igényel!
Aki téli üdülésén az örömteli síelés, a családi idill és a pihentető termálfürdőzés kombinációjára vágyik, és mindezt szeretné egy csodás kisváros karácsonyi hangulatával fűszerezni, a Villach régióban a legjobb helyen jár. Az örömteli síélményekről az Alpok déli oldalán található Gerlitzen Alpe és a Dreiländereck síterepek gondoskodnak, amelyek hóbiztos sípályáikkal ideális kikapcsolódási…
November 18-tól az újságárusoknál! „A karácsonyi meglepetésünk az Éva Magazinnal nektek és a világmindenségnek, hogy egy hétoldalas nagyinterjút csináltam a csodálatos, a feledhetetlen, az örök kedvenc, a szuperszexi Quimbyvel, de konkrétan basszus akkorát, mint egy szakdolgozat fele. És hát csodálatosak és szuperszexik, NYILVÁN. Fotók is vannak, meg minden. Rettenetesen büszke vagyok, vegyétek…
Magyarországon ma minden kilencedik gyermek a terhesség 37. heténél hamarabb, koraszülöttként jön a világra. A Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítvány koraszülött-világnap alkalmából tegnap átadott Tanácsadó és Továbbképző Központja egy egész hetes rendezvénysorozatot szervez, melynek elsődleges célja, hogy átfogó és széles körű tájékoztatást nyújtson a koraszülés kivédhető rizikóiról.
A WHO halálozási listáján jelenleg a negyedik helyen áll, a prognózisok szerint 2030-ra a COPD a harmadik vezető halálok lesz a világon. A Global Initiative for Chronic Obstructive Lung Disease (GOLD) cselekvésre ösztönöz, ezt sugallja az idei világnap pozitív üzenete is: mindig van esély a légzőrendszer egészségén javítani. Nemcsak a betegség diagnózisa előtt, hanem utána is.
Napjainkban sokan hiszik azt, hogy a patológus szakorvosok csupán az elhunytak boncolását, illetve a diagnózis ismeretében a halál okának megállapítását végzik. A valóság ennél sokkal szélesebb körű és életbevágóbb hivatást takar, ami méltatlanul háttérbe szorul a hazai egészségügyben is.
A Quimby együttes egyszerűen megakúl, írja a főszerkesztő a decemberi Éva magazinban. Készen állsz a karácsonyra? A karácsonyi menüre és a partikra? A családra? A barátokra? A csendre? És persze az ajándékokra? A mi karácsonyi ajándékunk kedves olvasóinknak a Quimby együttes. Remélem, ti is úgy gondoljátok, hogy ez egyszerűen megakúl – nem szoktam használni ezt a szót, de őket tényleg nem lehet…
Az antibiotikumok felelős használatára hívta fel a figyelmet az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) az európai antibiotikum nap alkalmából, hiszen az ellenálló baktériumok terjedése az egyik legnagyobb közegészségügyi fenyegetés a világban.
2016-ban mutatják be a holland aranykorban játszódó drámát, amelyben Cressida Bonas is szerepet kapott. A Tulip Fever, azaz Tulipánláz című kosztümös film a holland aranykorba kalauzolja a gyönyörű ruhák, a különleges szerelmek és a holland festészet, történelem és tulipánok iránt érdeklődőket. A Deborah Moggach bestselleréből születő film megjelenésével egyidőben a londoni Buckingham Palota…
Négy ismert férfi teljesen új oldaláról mutatkozik meg a decemberi Éva magazinban: lányukkal együtt fotóztuk őket. Most egy részletet közlünk a Hegedűs D. Gézával és Hegedűs Barbarával készült interjúból: Az apa–lánya kapcsolatokban mindig van valami különleges cinkosság – legalábbis ez derül ki a négy apa–lánya párossal készült rövid interjúból. Nézzük, hogyan értékeli a saját helyzetét Hegedűs…
Ha már teletömtük magunkat az ünnepi menüsor elejével, a végére tartogassunk egészséges édességeket! Még több könnyű desszertrecept a decemberi Éva magazinban. Egyáltalán nem állítjuk, hogy az ünnepekkor is mindenáron az alakotokra kell koncentrálnotok – de ha megtehetitek, hogy egészséges édességeket egyetek, amelyek semmivel sem kevésbé finomak, mint a hagyományosak, akkor miért ne? A…
Egyszerre megrendítő és olvasmányos igaz történet az Éva magazin decemberi számában! Olvass el belőle egy részletet online Mindig szerettem a karácsonyt, ragaszkodtam a családi hagyományokhoz. A mai napig szégyellem, hogy a bennem ketyegő időzített bombát pont a szeretet ünnepén hagytam felrobbanni, mégsem tudom elképzelni, hogy másképp is alakulhatott volna. K. Ádám történetét Molnár…
Film és mesekönyv egyben Itt a Disney*Pixar Digibook, mely élményekkel teli kalandokat is rejteget a klasszikus mesék mellett. De mi is az a Digibook? Egy Disney*Pixar mese DVD, játékos foglalkoztatókönyvvel együtt! Az apróságokkal DVD-n újra és újra megnézhetitek kedvenc meséiket, míg a kis könyvecske rengeteg további izgalmat, mókát és érdekességet kínál számotokra, több mint 20 oldalon…
Még mindig él a kép az emberekben a patológusról, aki a boncasztal mellett áll, diktafont vagy fényképezőgépet tart a kezében, miközben megállapítja a halál okát. Ez a kép ma már nagyon elavult. Ha ábrázolni szeretnénk a huszonegyedik század patológusát, akkor egy mikroszkóp mellett ülve lenne a legtalálóbb. A mikroszkópban pedig olyan szövettani metszet vagy citológiai kenet van, ami élő emberből…
Hamarosan itt a karácsony, mindenki lázasan gyűjti az ajándékötleteket, kinek mi kerüljön a fa alá. A MOL és a Sony közös promóciójában most mindenki megtalálhatja szerettei számára a tökéletes ajándékot! Mindig vannak olyan biztosnak tűnő ajándékötletek, melyekkel nem tudunk hibázni. És nem a nyakkendőre, parfümre vagy éppen egy üveg borra gondolunk… Sokkal inkább azokra az elektromos…
A kormány elkötelezett abban, hogy megújítsa a gyermekvédelmi rendszer elsődleges védelmi vonalát, a gyermekjóléti rendszert januártól, ennek érdekében négyszeresére emelik a gyermekjóléti központok számát - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szerdán Székesfehérváron, az országos gyermekvédelmi konferencián.
Milyen anyagból? Milyen hosszút? Milyen harisnyával? Milyen lábbelivel? Minden kérdésre megpróbálunk választ adni! Megrögzött szoknya- és ruhapárti vagyok, egyszerűen azért, mert sokkal kényelmesebbnek találom őket, mint a nadrágokat. Na persze nem feltétlenül a magas derekú, szűk, szövet ceruzaszoknyát – bár ha a fazon csak egy kicsit is elasztikus anyagból készült, jöhet. Ruhatáramban vannak…
Olyan szuperbaktériumok fenyegetik az emberek egészségét, amelyekre nincs vagy alig akad gyógyszer. Ezek a baktériumok ellenállnak az antibiotikumoknak és ellehetetleníthetnek olyan fontos orvosi beavatkozásokat, mint például a rákos betegek kezelése vagy a szervátültetések.
Miért is fagyoskodnád végig a telet? Ja, és az se baj, ha szervezkedni sincs időd: az utazási irodák ezt megteszik helyetted. Három utat választottunk ki a kínálatból. És ez még nem minden: további tízet találsz a decemberi Éva magazinban! 1. Szilveszter Toszkánában Az ötnapos mini-vakáció során átélhetjük a népszerű régió téli hangulatát, ami még szintén nagyon barátságos. Megnézzük a középkori…
Az orvostudomány szövevényes világa a betegek, illetve laikusok számára leginkább arról az oldaláról ismert, amelyet ők maguk is rendszeresen tapasztalnak, amikor találkoznak a háziorvosukkal, a fogorvossal, nőgyógyásszal, esetleg más szakorvossal. Létezik azonban egy olyan szakterület, amelyről homályos, rémisztő képek élnek a köztudatban, így a legtöbb ember igyekszik elkerülni a vele történő…
A színésznő egy válófélben levő nőt alakít majd egy új tévésorozatban jövő tavasztól. Íme az első fotó. Várhatóan 2016 tavaszán mutatják be a Divorce (Válás) című vígjátéksorozatot Sarah Jessica Parker főszereplésével – jelentette most be az amerikai HBO. A színésznő, aki a sorozat executive producere is, egy Frances nevű nőt alakít, aki megromlott házasságából kilépve új életet akar kezdeni,…
A visegrádi országok (V4) közül a lengyelek a leginkább befogadók, a szlovákok a leginkább elutasítók a háborús övezetekből, illetve a Közel-Keletről és Afrikából érkező menekültekkel kapcsolatban - olvasható a Tárki szerdai, az MTI-hez eljuttatott közleményében.
Sok férfi még napjainkban is gyengeségként, férfiatlanságként éli meg a betegségeket. Inkább nem vesznek tudomást a panaszokról, mintsem hogy fel kelljen keresni az orvost, pláne, ha a probléma a kényes testrészeket érinti. Az apró jelek, a különböző kellemetlen, ám szemmel nem látható tünetek és azok kezelésének elodázása azonban a betegség súlyosbodásához vezethet. A megelőzés és a rendszeres…
Egyáltalán nem azon kéne múljon a jó munkaerő renoméja, hogy ki marad benn a legtovább az irodában. Azok közé tartozom, akik szerint az, hogy észreveszik-e a jó munkaerőt, egyáltalán nem azon kéne múljon, hogy ki marad benn a legtovább az irodában munka után. Hiszen jól tudjuk, nem mindenki azért tapad a képernyőre még bőven a munkaidő letelte után is, mert egy szorgalmas kis hangya. Szerintem…
Emberemlékezet óta nem termett ennyi birsalma, mint idén ősszel. Pista bácsi hetek óta elhalmoz kertjének termésével, én pedig minden szabad percemet birsalmasajt- és birsalmabefőtt-készítéssel töltöm. Most besokalltam. Tényleg nagyon kedves és nagyon köszönöm, hogy Pista bácsi hetek óta hétfő reggelenként egy nagy nejlonzsákban széles mosollyal nyújtja át a telkén vasárnap összegereblyézett…
A KEDD Animációs Stúdió elhozta Magyarországra a Pocoyo mesesorozatot, a spanyol Zinkia Stúdió díjnyertes animációs sorozatát, amely mára több mint 120 országban hatalmas sikert aratott. A kis csintalan Pocoyo világában a bölcsődés-óvodás kisgyerekek játékos formában megismerkedhetnek az őket körülvevő mindennapi tárgyakkal, színekkel, számokkal, formákkal. A 7 perces, kicsik által is könnyedén…