Havazik Székelyföldön, emiatt a romániai Országos Meteorológiai Hatóság első fokú (sárga) figyelmeztetést adott ki az említett térségre és a vele szomszédos megyék területére a kedd délután 16 óra és szerda délután 14 óra közötti időszakra.
Az utóbbi évek halálozási statisztikáiban a második leggyakoribb daganattípus a vastagbelet érintő megbetegedés a tüdődaganatok után. Mint minden rákos betegségnél, a vastagbéldaganatok diagnosztikájában is döntő szerep jut a szövettani vizsgálatnak. Milyen eredmények születhetnek a vizsgálaton?
Az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) január elsejétől speciális baleset-biztosítást ajándékoz minden véradójának: napidíjjal járul hozzá a család baleset miatt felmerülő költségeinek fedezéséhez.
A 2-es típusú cukorbetegség (diabétesz mellitusz) kialakulásáról sokan nem is tudnak, mivel a szervezet egy ideig képes ellensúlyozni az inzulinrezisztenciát.
Minden a helyén van-e vagy nem? Ezek a szempontok segítenek szembesülni az esetleges problémákkal. Soha nem mondtuk, hogy létezne recept a helyes bánásmódra egy párkapcsolaton belül; de azért vannak kérdések, amelyeket feltehetsz magadnak – ha úgy érzed, hogy fel kell tenned magadnak kérdéseket arról, hogy a kapcsolatod normális vagy esetleg elviselhető-e. Ha az ember szerelmes, gyakran hajlamos…
Szépen lassan, lépésről lépésre ideje elkezdeni az otthonunk kicsinosítását az adventi időszakra! Egy hónap, és itt a karácsony, őrület, igaz? Itt az idő – ha még nem kezdtük el – a lakás visszafogott, de ünnepi díszítésére! Ismét az online kreatív kincsesbányát, a Pinterest-et hívtuk segítségül! 1. Fűszercsillag 2. Mesebeli lámpás 3. Skandináv adventi koszorú 4. Zsák, zsák,…
Egyenlő bánásmód, azonos fizetés, megbecsülés, női-anyai szetereotípiák elkerülése és a nők joga a saját testükhöz... Csak néhány, a femimizmushoz köthető fogalom. Az „ősfeministák” a patriarcális társadalom ellen vették fel a kesztyűt és a nők alapvető jogaiért küzdöttek. Választójogok, az élethez, a munkához való jogokért. Aztán a skála egyre szélesedett. Saját testünkhöz való jog, ugyanazért a…
Ráismersz erre a kislányra a kép jobb oldalán? Ő nem más, mint Angelina Jolie mindössze 13 évesen! Az ember lánya, ahogy fiatal lányból nővé válik természetesen folyamatosan kísérletezik a megjelenésével, a hajával. Kipróbáltunk sok mindent, mely néha rosszul sült el, gyakran azonban a mai stílusunk alappilléreként tartjuk számon. [cikk=40021] A sokszor jócskán mellésikerült stílusjátékot…
A magyar származású színésznő legutóbbi interjújában őszintén nyilatkozott többek között Daniel Craiggel való kapcsolatáról is. Ha igazán létezne James Bond és lenne felesége, nem lennék a helyében, az biztos! Az aktuális Bond karakterét játszó Daniel Craig-nek azonban van hitvese, nem is akárki: a gyönyörű és nagyon tehetséges, ráadásul magyar származású felmenőkkel rendelkező brit színésznő,…
Annyi a teendő karácsonyig, hogy hirtelen azt se tudod, mibe kezdj bele? Ne aggódj, segítünk! Csak kövesd 30 napos feladatlistánkat és december 24-re otthonod karácsonyi köntösben, tisztán fogja várni a Jézuskát veled és családoddal együtt. (Ez a cikk különösen szorgos háziasszonyoknak íródott; ha te nem közéjük tartozol, sebaj, hamarosan jelentkezünk „lusta” adventi tippjeinkkel.) 1. nap –…
A Disney*Pixar határtalan fantáziával megáldott koponyáiból pattant ki ez az „érzelmes” film, melyhez foghatót biztosan nem pipáltál! Éld hát át Te is ezt a páratlanul vicces és szívmelengető kalandot, amely Peter Travers, a Rolling Stone kritikusa szerint „valódi mestermű.” Gondoltál-e már valaha arra, hogy mi járhat mások fejében? Most saját szemeddel láthatod hála az Agymanóknak, a…
Aki lázas, maradjon otthon. 1. Csökken a hatékonyságod. Ha alig látsz ki a fejedből a sok takonytól, minden lassabban, nehezebben megy. Ilyenkor a szervezeted azt üzeni neked, hogy pihenned kell. Még egy érv: biztos, hogy a volán mögé akarsz ülni begyulladt torokkal, hőemelkedéssel? [cikk=36243] 2. Nem éri meg a látszat kedvéért bemenni. Talán elismerően hümmögnek majd a munkatársaid,…
Íme a legszuperebb, ihletadó filmes beauty lookok a szépségszerkesztőnk szerint – bárcsak mi is így indulnánk neki a napjainknak! Bevallom, vannak filmek, amikből semmi másra nem emlékszem, mint egy tusvonalra, egy vörös körömlakkra vagy egy pompás kontyra. Sőt, olyan filmek is vannak, amelyeket csak és kizárólag a sminkmester és a fodrász munkája miatt néztem végig (például a Pearl Harbor Kate…
A Josef Seibel és Romika kollekcióban megtalálod. A jó cipő kívül-belül természetes anyagból készül, szellős és könnyű, mert fontos, hogy a zárt lábbelikbe se fülledjen be a láb, még akkor sem, ha egész nap viseljük. A jól kiképzett talp és sarokrész, a kicsit keményebb kéreg, valamint a boltozat megtámasztása biztosítja az egészséges viseletet és a komfort érzést. A Josef Seibel és Romika…
Népbetegség a prosztatarák, évente közel négyezer új esetet regisztrálnak. Kezdetben tünetmentes betegség, amelyre általában vizelési panaszoknál elvégzett szűrővizsgálatok vagy prosztatamegnagyobbodás miatt végzett szövettani vizsgálat során derül fény. Nem tudjuk elégszer hangsúlyozni: minél hamarabb kiderül a daganat, annál jobbak a gyógyulás esélyei.
Akár fájdalommal, akár megkönnyebbülve jössz ki egy hosszú kapcsolatból, időbe telik, míg újra magadra találsz. Az újdonsült szingliségnek pedig jó sok buktatója van! Válás vagy több évig tartó párkapcsolat lezárulása után kell némi idő ahhoz, hogy újra "megtanuld", hogyan is kell egyedül élni, milyen az, amikor csak magadra számíthatsz és csak magadért tartozol felelősséggel. Van, aki…
Ez a zenészfiú egy őstehetség: egyformán tudja utánozni Janis Joplin, Lil Wayne, Axl Rose és persze maga Adele hangját. A Ten Second Songs lejátszási lista mögött álló fiatalember, Anthony Vincent közismerten tehetséges abban, hogy más énekesek és zenekarok hangzását, énekhangját utánozza. Azért közismerten, mert már jó néhány éve tolja a Youtube-on (és vesz részt turnékon és így tovább);…
Allergiás tüneteket okozhat a váratlanul kivirágzó mogyoró - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) Országos Tisztifőorvosi Hivatala szerdán
Még a legjobbakkal is előfordul néha... Keep calm és olvass tovább! Ha otthon, a négy fal között vágja le a csemete a hisztit, a legjobb (bár kétség kívül nem a legegyszerűbb) megoldás, ha nem veszel róla tudomást – ez igen hatékony módja annak, hogy megfékezzük a kis toporzékolót. Nyilvános helyen azonban nem igazán megvalósítható – ilyenkor az alábbi módszerekkel érdemes próbálkozni: 1.…
Hazánkban - az elmúlt évekhez hasonlóan - 1,3 millió térítésmentes vakcina áll rendelkezésre a rizikócsoportokba tartozók influenza elleni védőoltásához.
Érdemes gyanakodnod arra, hogy jobban is bánhatnál magaddal, ha a rendszeresen, visszatérő jelleggel csinálod a következőket: 1. ...az „elnézést” szót használod a „szabad lesz?” helyett. 2. ...panaszkodsz, hogy mennyire rendetlen vagy, illetve hogy képtelen vagy utolérni magad. 3. ...szembesíted magad azzal, hogy nem vagy jó párkapcsolat-, illetve randi-alapanyag. 4. ...szembesíted…
Öt gyors és egyszerű lépés, és készen is van a tökéletes füstös szemsmink! A laza, keresetlen füstös szemsmink elkészítése sokkal könnyebb, mint gondolnád. És nem is kell hozzá semmilyen különleges eszköz – amire szükséged lesz, az minden bizonnyal ott lapul már a beauty dobozodban! Figyelj csak! 1. A tus Ez a legújabb mániám – mint ahogy már itt is leírtam, fantasztikus hatást lehet elérni…
A nátha tüneteit hajlamosak vagyunk elbagatellizálni, pedig ha ilyenkor nem fordítunk kellő figyelmet arra, hogy pihenjünk és kikúráljuk ezt az egyszerű betegséget, akkor számíthatunk a szövődmények megjelenésére. Ezek egyike az erős fejfájással, orrdugulással és köhögéssel jelentkező arcüreggyulladás.
Szóbeli intésben részesítette Kató Béla püspök a Kolozsvár-Belvárosi Református Egyházközség elnökségét, amiért lehetővé tette, hogy november 13-án divatbemutatót tartsanak a kolozsvári Farkas utcai református templomban - közölte szerdán honlapján az Erdélyi Református Egyházkerület.
A gyorsétteremlánc november 26-án vezeti be új szendvicsét, és ebből az alkalomból meg is mutatták a sajtónak, hogyan készül. Nincs is jobb, mint munkaidőben mekizni!, gondoltam, miközben –mint megtudtam – Európa egyik legnagyobb és legszebb McDonald's éttermében, a Nyugati téri McDonald's erre a célra kialakított pop up bisztrósarkában ültem és vártam, hogy megkóstoltassák velünk az új…
Folytatódik a védőnői méhnyakszűrési program, amelynek az a célja, hogy az érintett nők a lakóhelyükhöz közel, az alapellátás keretében érhessék el ezt a szűrővizsgálatot. Az elmúlt két évben a védőnők segítségével csaknem 54 ezer nő vett részt vizsgálaton, és 1600 esetben fedeztek fel valamilyen kedvezőtlen elváltozást náluk.
Racing Extinction – A kihalás kora El tudja képzelni a világot óriáspanda, gepárd vagy jegesmedve nélkül? Szeretne egy olyan világban élni, ahol ezek a fajok már nem léteznek? A század végéig a földi fajok fele ki fog halni. Számos technológia áll rendelkezésünkre, hogy megóvjuk a környezetünket, de vajon mennyire vesszük komolyan a minket is közvetlenül fenyegető veszélyt? Louie Psihoyos, a…
A világon kétpercenként hal meg valaki prosztatarákban - derül ki a Magyar Urológus Társaság adataiból. Minél hamarabb derül fény a daganatra, annál jobbak a betegség gyógyulásának esélyei. Milyen terápia alkalmazható? Mivel jár a prosztata teljes eltávolítása? Ezekre a kérdésekre is választ kap cikkünkből.
Gondolnád, hogy munkahelyi, baráti pletykálással nem csak megbántani, hanem segíteni is lehet valakit? Úgy látod, hogy eddig minden kibeszélésből csak rossz dolgok sültek ki körülötted? Nem kell, hogy így legyen! Van ugyanis ennek az igen népszerű kommunikációs eszköznek egy olyan formája, amivel szerencsére nem csak rombolni, hanem építeni is lehet. Ha érdekel, hogyan támogathatsz valakit…
Lassan kezdődik a karácsony előtti ajándékvásárlási roham, erre pedig már érdemes most felkészülni, hogy ne az utolsó pillanatban kelljen improvizálnunk, amikor még az ünnepi menü összetevőinek beszerzéséről is gondoskodni kell. A felkészülés legegyszerűbb módja, ha jó előre összeállítjuk a listát arról, hogy kinek milyen meglepetést szánunk, ez ugyanis a plázákban a különböző boltok közötti…
Október 26. és december 13. között izgalmas nyereményjátékot szervez a LEGO kisebb és nagyobb építőmestereinek. A nevezés igazán egyszerű; egy LEGO kockákból álló hópelyhet kell építeni, és az arról készült fotót feltölteni a www.LEGO.hu/karacsony weboldalra. Részletek: Minden héten kisorsolásra kerül egy nyertes az előző heti pályázók közül, aki a nagy értékű LEGO készletek közül választhat…
Mit vegyünk a pasinknak? Van egy csúcs szuper ötletünk: a LEGO® Technic Mercedes-Benz Arocs készlet! Sokszor hatalmas kihívást jelent a pasiknak olyan ajándékot venni, aminek igazán nagyon örülnek, és amivel meg is lepjük őket. A karácsonyi időszak pedig halmozottan kihívások elé állít minket, hiszen a család minden tagja számára kell megtaláljuk a tökéletes meglepetéseket. A LEGO készletekkel a…
Segíts Te is örömet szerezni a gyerekeknek az OTP Bank és a Lego® Store Budapest jótékonysági akcióján 2015.12.05-06. között, a WestEndben! A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat 1990 óta minden évben megtartja a „Mindenki Karácsonya” elnevezésű rendezvényét, amely rossz anyagi körülmények között élő, hátrányos helyzetű gyermekek karácsonyát teszi szebbé vidám műsorral, meglepetésekkel. Közülük…
Allergiás tüneteket okozhat a váratlanul kivirágzó mogyoró - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) Országos Tisztifőorvosi Hivatala szerdán az MTI-vel.
Életmentő defibrillátor készüléket helyezett el a MÁV – a győri és a hegyeshalmi után – a kecskeméti vasútállomáson is. Az eszközt a helyszínen ünnepélyes keretek között mutatták be.
Számít valamit, milyen nemű, aki bekiabálja, hogy „tessék”? Szerintünk nem; ám a filmes szakma még mindig ritkán ismeri el a női rendezőket. Most bemutatunk néhány női filmest, akik nevet szereztek maguknak. 1. Bobby Long (2004) A 18 éves Purslane (Scarlett Johansson) visszatér szülővárosába, New Orleansba, elhunyt anyja házába, ahol természetesen annak két barátját, egy irodalomtanárt (John…
Ki a dietetikus és milyen területeken dolgozik Európában? Mit lehet tudni a dietetikus tevékenységének hatékonyságáról és megtérüléséről? Cikkünkből megtudhatja a válaszokat.
És ezzel segít megtervezni a New York-iaknak a lehető legegészségesebb utazást. Ne metrózz annyit, inkább gyalogolj! – hirdeti a treated.com brit illetőségű online gyógyszertár (bizony, van ilyen is), és ezt az elvet elősegítendő elkészítette a „hány kalóriát égetsz el két metrómegálló között” című térképet a New York-i metróhálózatról, hogy az utasok könnyebben ki tudják kalkulálni, mennyit kell…
Folytatódik a védőnői méhnyakszűrés, melynek célja, hogy a célcsoportba tartozó nők a lakóhelyükhöz közel, az alapellátás keretében érhessék el ezt a számukra létfontosságú szűrővizsgálatot. A méhnyakszűrési programban az elmúlt két évben a védőnők segítségével közel 54 ezer nő vett részt vizsgálaton, melynek során összesen 1.600 esetben fedeztek fel valamilyen kedvezőtlen elváltozást.
Péntek estig jobbára erősen felhős lesz az ég. Eső, havas eső, havazás több helyen is előfordulhat, de a csapadék mennyisége nem lesz jelentős. Az északi szél gyenge vagy mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 3 fok körül alakul.
2015. november 25-én ünnepélyes keretek között vette át Wolfgang Strasser, a dm ügyvezető igazgatója és Csoknyainé Horváth Gertrud cégvezető, az Aon Hewitt Magyarország által meghirdetett Legjobb Munkahely díjat - nagyvállalati kategóriában. Az Aon Hewitt a világ első számú emberi erőforrás tanácsadó cége, amely világszerte 90 országban van jelen. Az idén tizenötödik alkalommal készített…
...vagy újraértelmezés vagy feldolgozás vagy bármi. Hát persze, tudjuk, hogy a dal még csak egy hónapja látott napvilágot. De úgy látszik, túl jól sikerült. Egyáltalán nem túlzás azt állítani, hogy a Hello az év dala: Adele dala már több eladási és nézettségi rekordot megdöntött röpke egy hónap alatt, az új, 25 címet viselő albumból pedig, amely november 20-án jött ki, már most több mint 700 ezer…
Ittál már jezsuita bort? Voltál már Ágyszínházban? Tudod, hogy miben segíthetnek a terápiás kutyák a Rett Szindrómás lányoknak? Mit bankol egy Élelmiszerbank? Ezek a témák csak ízelítők azokból az ügyekből, melyeket a 13600 Adhat Vonalon keresztül csupán egy telefonhívással, vagy sms-sel lehet támogatni.
Az elmúlt napokban vírusvideó lett a kivágott leszbikus jelenetből; persze akinek megvan a dvd, annak ez már szakállas hír. Az egész internet azon pörög pár napja, hogy maradhatott ki az Igazából szerelem című romantikus filmből ez a szívbemarkoló jelenet az iskolaigazgatónőről, aki a magánéletében haldokló élettársnőjét ápolja: Pedig a párperces videó nem most került napvilágra: már bő évtizede…
Kezdj már most neki a karácsonyi ajándékvadászatnak, hogy elejét vedd az őrült last minute kapkodásnak! Szuper tippekkel segítünk! 1. Okos gyerekeknek és szülőknek A Plukkido gyermekes családok számára készült játékos nevelési, motivációs eszközöket tervez, melyek segítségével a szülők garantáltan megtalálják a közös nyelvet gyermekükkel, így több időt tölthetnek a gyermeknevelés napos oldalán.…
Örvendetes, hogy hazánkban nő a születéskor várható élettartam. Az 1990-ben még 66,1 éves országos átlag, 2014-re 78,9 évre emelkedett. Nem közömbös azonban, hogy a hosszabb életet milyen állapotban, milyen aktívan töltik el az emberek, illetve hogy életük mekkora részében szorulnak esetleg segítségre.
Most éppen Agatha Christie egykori nyaralójába, a dél-angliai Greenway-be vágyunk, amelynek egy része szállásként is bérelhető. Pazar fotók! Most, hogy megérkezett a téli hideg, legszívesebben bevackolnánk magunkat egy kényelmes fotelba a kandalló előtt és olvasnánk, mondjuk egy jó krimit. De nem ám akárhol. Most éppen Agatha Christie egykori nyaralójával, a dél-angliai Greenway-el szemezünk,…
A fájdalom és a láz csillapítására számos gyógyszer kapható a patikákban, melyek közül a paracetamolalapú változatok az egyik legismertebb csoportot képviselik. Talán ártalmatlannak tűnhet bekapni egy-egy pirulát a fejfájás vagy megfázás tüneteire, azonban ne feledje, hogy ezek a gyógyszerek is kiválhatnak mellékhatásokat vagy kölcsönhatásba léphetnek más szerekkel, például étrend-kiegészítőkkel.