Mindannyian jártunk már úgy, hogy le kellett ellenőriznünk, bezártuk-e a lakás ajtaját, kihúztuk-e a vasalót. Vannak azonban, akik ezt több százszor is kénytelenek megismételni, akár több utcasarokról visszafordulva is.
Sok híresség úgy érezte, hogy a saját nevén nem tudna nagy karriert befutni, ezért születési nevüket megváltoztatták. Vagy éppen mások gondolták így...
A XXI. századra oly jellemző mozgásszegény életmód, az ülőmunka, az állandósult görnyedt testtartás (SMS-ezés, tabletezés) és az izmokat görcsösen összehúzó folytonos stressz hatására mindössze néhány évtized alatt sikerült elérnünk, hogy 10 emberből 9 szenved gerincproblémáktól. Miután a túlterhelés jellemzően leginkább a nyaki, illetve az ágyéki
A színészlegenda egyik Persol 714 típusú napszemüvegét árverezésre bocsátották, a licit jelenleg 2600 dollárnál tart, s úgy érezzük, nem fog megállni ennyinél.
A tartósan monitor előtt ülők kevesebbet pislognak, ami a szem kiszáradásához, és ezáltal a látás minőségének romlásához vezet. Percenként átlagosan 22-24-szer pislogunk. Ha sokáig mereven nézünk valamit, pl. monitort, vagy olvasáskor ez a szám 7-10-re csökken.
A szervezet megfelelő oxigénellátottságához nélkülözhetetlen a vörösvértestekben lévő hemoglobin nevű fehérje. A hemoglobint érintő betegségek a szövetek oxigénhiányához, vérszegénységhez vezetnek.
Március 8-án nyílik a 88. Genfi Nemzetközi Autószalon, előtte a szakmának és a sajtónak mutatják be az autógyártók legújabb járműveiket és a konceptautókat.
Már 300 évvel ezelőtt leírta egy angol orvos a depresszió és a diabétesz összefüggését: Thomas Willis szerint a diabétesz hosszan tartó szomorúság és keserűség eredménye. Azóta már kimutatták, hogy az emocionális stressz valóban növeli a vércukorszintet és a vizeletben is cukorürítést idézhet elő.
Viszonylag gyakori, a lakosság 5-8 százalékánál fordul elő az ujjak zsibbadásával, elfehéredésével járó betegség, mely jelentkezhet önállóan vagy egyéb kórképek kísérő tüneteként.
A reumás betegség fájdalmat és merevséget okoz az ízületekben, az izmokban, az inakban, a háton vagy a nyakban. Ez eltarthat egy pár napig, vagy több évig, kis kellemetlenséget vagy súlyos rokkantságot okozva.
A gyerekek alapból sokat alszanak, de ha a szülő azt veszi észre, hogy gyermeke napközben is álmos, mert nem tudja megfelelően kipihenni magát, akkor felmerülhet, hogy valami betegsége van. Dr. Tar Attila, gyermekendokrinológus elmondja, mikor gyanakodjunk betegségre.
Zsidó hagyomány ihlette nagy élményparkot terveznek a Negev-sivatagban lévő Dimóna szomszédságában - jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet kedden.
Perifériás neurológiai betegség az, amely nem a központi idegrendszerből, vagyis az agyból vagy gerincvelőből indul ki, hanem a gerincvelőből kilépő idegfonatok, idegek, továbbá az ideg-izom kapcsolatok érintettek benne. Ez többnyire a törzsön vagy végtagokon alakul ki, és okoz tüneteket.
Nemzetközi felmérések alapján a rosszindulatú daganatos megbetegedésben szenvedők közül minden harmadik egyén érez fájdalmat a betegség felfedezése után és ellátása során. Ez az arány a betegek halála előtt megközelítheti a 80 százalékot is.
Szent Patrik az írek védőszentje, halálának évfordulója pedig Írország nemzeti ünnepe. De március 17. nemcsak az íreknél, hanem sok más angolszász országban is ünnep – Kanadában, Ausztráliában, Új-Zélandon, de az Egyesült Királyság és Egyesült Államok több részén is tiszteletüket fejezik ki Szent Patrik előtt, így aztán nem csoda, hogy évről évre a
Úgy tűnik, hogy hozzá kell szoknunk a szélsőséges időjáráshoz. Az idei tél is feladta a leckét. A fagyhatás kivédésében próbálok segíteni ezzel az első, korai felhívással.
A hét végére ígért erős felmelegedés jó hír a tavaszt váróknak, ám az allergiások öröme nem felhőtlen, ők ugyanis hirtelen erős tünetekre számíthatnak. Dr. Balogh Katalin, allergológus, a Budai Allergiaközpont főorvosa összefoglalja, mit tegyen, ha eddig még eszébe sem jutott az allergiaszezon kezdete.
A virágok a mitológiára gyakorolt hatását szinte lehetetlen kimeríteni, főleg nem néhány cikkben, arra sok-sok vaskos könyvre lenne szükség... Viszont kiválasztottunk néhány virágot, amelyek napjainkban is nagyon elterjedtek. Beszélgessünk ezekről most néhány szóban!