Az indonéziai Szumátrán 74 ezer évvel ezelőtt tört ki a Toba szupervulkán. A tudósok hosszú ideig úgy vélték, hogy az elmúlt két és félmillió év legnagyobb vulkánkitörése miatt a légkörbe került hamu vulkanikus telet okozott, amelynek következtében nemcsak a növény és állatvilág számos faja pusztult el, hanem az emberi népesség létszáma is drasztik
Az amerikai színészről néhány hete még azt terjesztették, hogy meghalt. Ehhez képest szerencsére nagyon is él, sőt, igen kemény edzéseket tol. Máris mutatjuk.
Ha szeretsz kertészkedni, semmi sem táplálja jobban növényeidet, mint a komposzt a saját hátsó udvarodról és ennek ára (ingyenes!) is verhetetlen. De maga a komposzthalom nem éppen szemet gyönyörködtető látvány. Építsünk neki egy komposztládát!
Az egészségtudatosság folyamatos térhódításával a zöld tea sem kerülheti el a reflektorfényt. Számos egészségügyi előnye miatt elkezdte felváltani az olyan népszerűbb italokat, mint a fekete tea vagy a kávé.
Finnország a legboldogabb ország a világon a ENSZ Fenntartható Fejlődési Megoldások Hálózatának (SDSN) megbízásából a világ 156 országának boldogsági szintjéről készített 2018-as világjelentés (WHR) szerint. Magyarország a 69. helyen áll a listán. A világ legboldogtalanabb országa Burundi.
Egyszer eljön az a nap, amikor ő is megöregszik… Megérteni és elfogadni ennek a szónak a jelentését óriási kihívás. Elsősorban magadon kell változtatni.
A legújabb kutatások szerint a takarítás során használt vegyszerek belélegzésével pontosan azt okozzuk tüdőnknek, amit napi 20 cigaretta elszívásával. Ám ez csak a nőket érinti, a férfiakat nem.
A nyirokrendszerünk egy mirigyekből, nyirokerekből és nyirokcsomókból álló szervrendszer. Munkájában a mandulák és a csecsemőmirigy is segédkezik. Bár nem esik jelentőségéről túl sok szó, de nagyon fontos feladatot végez.
Igen sokféle építészeti stílus létezik manapság, a szabványostól az egészen furcsáig terjed a skála, ez a japán fürdőház viszont leginkább a kísérteties kategóriába tartozik.