A szlovák miniszterelnök ezt azon a sajtótájékoztatón közölte, amelyet a szlovák kormánykoalíciót alkotó három párt vezetője tartott a koalíció jövőjéről kedd óta tartó egyeztetések után a pozsonyi kormánypalotában.
Lemondott Miro Cerar szlovén kormányfő szerdán este, miután a szlovén legfelsőbb bíróság megsemmisítette a kormány csaknem egymilliárd eurós kiemelt projektjéről, a Koper-Divaca vasútvonal egy 27 kilométeres szakaszán tervezett második vágány építéséről tavaly szeptemberben rendezett népszavazás eredményét, mert a kampányt a kabinet állami pénz fel
Függőséget és depressziót is okozhatnak az okostelefonok, ráadásul a gondolkodást is lassíthatják – állapítja meg a Business Insider által végzett kutatás, amely azt vizsgálta, miként befolyásolják a függőséget okozó alkalmazások a viselkedésünket.
Lemondott Miro Cerar szlovén kormányfő szerdán este, miután a szlovén legfelsőbb bíróság megsemmisítette a kormány csaknem egymilliárd eurós kiemelt projektjéről, a Koper-Divaca vasútvonal egy 27 kilométeres szakaszán tervezett második vágány építéséről tavaly szeptemberben rendezett népszavazás eredményét, mert a kampányt a kabinet állami pénz fel
A 35 órás munkahét feltalálói nem nézik jó szemmel, ha valaki ennyire szorgos. Cédric Vaivre 3000 eurót fizethet, mert nem volt hajlandó egy nap szünetet se tartani.
Lemondott Miro Cerar szlovén kormányfő szerdán este, miután a szlovén legfelsőbb bíróság megsemmisítette a kormány csaknem egymilliárd eurós kiemelt projektjéről, a Koper-Divaca vasútvonal egy 27 kilométeres szakaszán tervezett második vágány építéséről tavaly szeptemberben rendezett népszavazás eredményét, mert a kampányt a kabinet állami pénz fel
Lemondott Miro Cerar szlovén kormányfő szerdán este, miután a szlovén legfelsőbb bíróság megsemmisítette a kormány csaknem egymilliárd eurós kiemelt projektjéről, a Koper–Divaca vasútvonal egy 27 kilométeres szakaszán tervezett második vágány építéséről tavaly szeptemberben rendezett népszavazás eredményét, mert a kampányt a kabinet állami pénz fel
Bár már nem vétózhatná meg, másodjára se hajlandó aláírni a törvényt, amely alapján az ország népességének harmadát kitevő albánok hivatalosan is használhatnák a nyelvüket.
Egy afgán származású férfi Allah akbar (Allah a legnagyobb) felkiáltással akart rátámadni Angela Merkelre, amikor a negyedik alkalommal német kancellárrá választott politikus szerda délután elhagyta a Bundestag épületét.
Larry Kudlow konzervatív közgazdász és televíziós műsorvezető lesz Donald Trump amerikai elnök gazdasági főtanácsadója. Ezt maga Kudlow közölte szerdán az AP amerikai hírügynökséggel. Bejelentését a Fehér Ház megerősítette.
Viorica Dancila román miniszterelnök a magyarok nemzeti ünnepe alkalmából megfogalmazott üzenetében kijelentette: elérkezett a hangsúlyváltás pillanata, és ideje azokra a dolgokra fektetni a hangsúlyt, amelyek összekötik a románokat és a magyarokat, amelyek segítik az emberi és kulturális kapcsolatokat, a közös európai perspektívát, a két népet jel
A propagandaplakátok immár legendás szolnoki átalakítója, nemhiszlekelvilag letölthetővé tette a kormányzati hirdetések átalakításához szükséges nyomtatványokat.
Oroszország továbbra is kész együttműködni Nagy-Britanniával a Szergej Szkripal volt kettős ügynök ellen Angliában elkövetett vegyi támadás felderítésében, ám London ezt elutasítja – jelentette ki Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője csütörtöki moszkvai sajtótájékoztatóján.
Bugár Béla, a Most-Híd elnöke szerint Andrej Kiska szlovák államfő a hárompárti szlovák kormánykoalíció vezetőivel előző nap tartott találkozóján egyetértett azzal, hogy Robert Fico pártja, az Irány – Szociáldemokrácia (Smer-SD) jelöljön kormányfőt a lemondását felajánlott miniszterelnök helyére – jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynöksé
Válaszul arra, hogy a britek 23 orosz diplomatát utasítottak ki válaszul arra, hogy szinte biztosan az orosz titkosszolgálat vetett be idegmérget Angliában egy volt orosz kém ellen.
Minden eshetőségre felkészültek a brit királyi család beszédírói, ezért már előre megírták azt a szöveget, amit a királynőnek kell elmondania abban az esetben, ha kitörne a III. világháború.