2018. március 22. csütörtök

márc. 22
5:27
Nyakló nélkül költekezik a kormány (Kripto Akadémia)
526 milliárd forint hiánnyal zárt az első két hónap.
márc. 22
6:27
Forró témák az uniós csúcson (Infostart)
Elsősorban a gazdaság- és a kereskedelempolitika kérdéseit, Szergej Szkripal volt orosz kettős ügynök angliai megmérgezésének ügyét, valamint az Egyesült Királyság európai uniós kilépéséről szóló tárgyalások állását vitatják meg csütörtökön kezdődő kétnapos csúcstalálkozójukon az uniós tagországok állam- és kormányfői Brüsszelben.
márc. 22
6:33
Élhessenek méltósággal - A Down-szindróma világnapja (Kripto Akadémia)
Kocsis Marci önfeledten játszik a XV. kerületi Csodavár Budapest Inkluzív Fejlesztő Központ és Játszóházban.
márc. 22
6:33
Nyolc hónapra börtönbe vonul az izraeli katonát megpofozó palesztin lány (444.hu)
Ahed Tamimi vádalkut kötött, az ellene felhozott 12 vádpontból négyben vallotta bűnösnek magát. A 17 éves lány tavaly decemberben keveredett összetűzésbe izraeli katonákkal.
márc. 22
6:35
Cukoreső (Kripto Akadémia)
Az igazi „tábla csoki” az újabb 10 ezer forintos Erzsébet-utalvány a nyugdíjasoknak.
márc. 22
6:37
Sikerek (Kripto Akadémia)
Ahhoz, hogy a vállalkozások munkahelyet teremtsenek, bizalomra és kiszámítható gazdasági/politikai környezetre van szükség.
márc. 22
6:39
Új részletek a texasi robbantóról (Infostart)
A texasi robbantások elkövetője videovallomást rögzített, mielőtt szerdán felrobbantotta magát.
márc. 22
6:51
Döbbenet! Videón vallott be mindent a texasi bombagyáros, mielőtt felrobbantotta magát (Blikk)
Washington - A texasi robbantások elkövetője videovallomást rögzített, mielőtt szerdán felrobbantotta magát.
márc. 22
7:27
Oroszország lesz a téma Brüsszelben (HírTV)
Azt vizsgálják, hogy a brit kémmérgezésre az unió milyen válaszlépéseket tehet.
márc. 22
7:33
Eljárás indul Sárközy ellen (HírTV)
A vád illegális kampányfinanszírozás.
márc. 22
7:33
Mobilon üzent, mielőtt felrobbantotta magát a texasi bombagyáros (ATV)
A texasi robbantások elkövetője videovallomást rögzített, mielőtt szerdán felrobbantotta magát.
márc. 22
7:57
Több oldalról is támadják Merkelt (Infostart)
Angela Merkel német kancellár szerdai programbeszédét bírálták az ellenzéki pártok vezetői.
márc. 22
8:03
Borzalom: prostitúcióra kényszeríthették a magyar nőt Amerikában (Blikk)
Prostitúcióra kényszerítés, fenyegetés, és más bűncselekmények miatt vitték bíróság elé Csabát (30) Brooklynban. A magyar férfi egy szintén magyar nőt kényszerített prostitúcióra Amerikában.
márc. 22
8:09
Washington Post: Csak összefogással lehet megállítani Orbánt (HírTV)
A lap szerint a hódmezővásárhelyihez hasonló koordináció az ország más részein bizonytalan.
márc. 22
8:21
Életveszélyes: videóra vették egy előző kamionos brutális ámokfutását (Blikk)
Koppenhága - A sebességhatárt átlépve, két terelőszigetet kikerülve és egy kereszteződésen körültekintés nélkül áthaladva, végig a záróvonalon túl előzte meg az előtte haladó járművet egy türelmetlen kamionos. A manővert a lehagyott jármű fedélzeti kamerája rögzítette.
márc. 22
8:33
Bedurvult az időjárás: Van ahol már félméteres hóval küzdenek (ATV)
Hótakaró borítja az Egyesült Államok keleti partvidékét, amelyet rövid időn belül már a negyedik óriási téli vihar sújtott.
márc. 22
8:39
Zuckerberg drámai bejelentést tett (Infostart)
Önkritikát gyakorolt és változásokat ígért a Facebook alapítója a többmillió embert érintő, illegális adatgyűjtési botrány nyomán, de nem kért bocsánatot. Mark Zuckerberg azt mondta, hogy a közösségi portál „hibákat követett el”.
márc. 22
8:57
Nyilvánosságra került a videó az önvezető Uber-kocsi halálos gázolásáról - itt nézheti meg (Blikk)
Nyilvánosságra hozták a fedélzeti kamera felvételét, amelyen látszik, ahogy az önvezető autó halálra gázolja a szabálytalanul közlekedő gyalogost.
márc. 22
9:09
Bocsánatot kért Zuckerberg (HírTV)
Azt mondta, hajlandó elmenni a szenátus meghallgatására a témában.
márc. 22
9:09
Izraeli sajtó: a Moszad bizonyítéka vezetett a szíriai atomreaktor lebombázásához (ATV)
Az izraeli titkosszolgálat, a Moszad kalandos úton megszerzett bizonyítéka vezetett a szíriai atomreaktor lebombázáshoz 2007-ben - jelentette a Háárec című újság csütörtökön.
márc. 22
9:18
Megindult a nyugati nagy embermészárlás (Kripto Akadémia)
Osztrák-magyar tüzérség támogatja a németeket. — A nyugati arcvonal széles szakaszain teljes erővel kitört a tüzérségi csata
márc. 22
9:20
Meghalt Szöllősi Zoltán József (Kripto Akadémia)
József Attila-díjas költő, műfordító 73 éves korában hunyt el.
márc. 22
9:21
Kisbusszal szállították a csalókat az orosz választáson (HírTV)
A brit Reuters hírügynökség 17 csaló munkáját dokumentálta a hétvégi orosz elnökválasztáson.
márc. 22
9:33
Húsz golyót eresztettek a sacramentói rendőrök egy férfiba a saját kertjében (444.hu)
Fekete volt, és volt a kezében egy telefon. A rendőrök azt gyanították, hogy parkoló autók ablakait törte be.
márc. 22
9:51
140 milliót érő heroint rejtett az autó ülése (videó) (Kripto Akadémia)
márc. 22
9:57
1917 km 40 nap alatt: a világ leghosszabb sítúrája (Síelők)
Március 17-én elindult Bécs mellől a világ leghosszabb sítúrája. Ha csak a számokat nézzük, már akkor is hihetetlen az egész. A címben említett 1917 kilométernyi úthoz 85 ezer méter szintkülönbség tartozik. A cél, hogy 40 nap alatt, pihenőnap nélkül, teljesítsék a távot, egy nappal megdöntve a korábbi rekordot.
márc. 22
10:03
Már Mark Zuckerberg szerint is meg kéne regulázni a Facebookot (444.hu)
A Cambridge Analytica terebélyesedő botránya annyira zavarba hozta az ilyen témákban mindig nagyon hallgatag Zuckerberget, hogy már azt se vitatja, hogy a szájtja is szerepet játszhatott Donald Trump győzelmében.
márc. 22
10:09
Rengeteg havat kapott a nyakába az USA (HírTV)
Halálos áldozatot követelt a márciusi tél New Yorkban.
márc. 22
10:15
Sarkozy: A rágalomnak a poklát élem (ATV)
A rágalom poklának nevezte kihallgatásán Nicolas Sarkozy volt francia államfő a 2007-es győztes elnökválasztási kampányához Moammer Kadhafi néhai líbiai vezetőtől érkezett állítólagos támogatásról szóló vádakat a Le Figaro című napilap értesülése szerint.
márc. 22
10:51
Pokollá teszi Sarkozy életét, hogy nyomoznak ellene a korrupciós ügyében :-( (444.hu)
A Figarónak panaszkodott a bukott francia elnök.
márc. 22
11:09
Kémprogram (HírTV)
Kínában intézményes a megfigyelés, a Kínai Nagy Testvér mindenkiről tud mindent.
márc. 22
11:21
Út menti standokat tarolt le egy busz Thaiföldön, 18 ember meghalt (444.hu)
Tönkrement a fék, a jármű cikázni kezdett, majd letarolta a járdát.
márc. 22
11:27
Kinevezte az új miniszterelnököt a szlovák államfő (Infostart)
Kinevezte az új szlovák miniszterelnököt, Peter Pellegrinit csütörtökön a pozsonyi Andrej Kiska államfő, aki ezt követően sorra kinevezi a megújult összetételű kabinet többi tagját is.
márc. 22
11:33
Robbanás egy csehországi vegyi üzemben (Infostart)
Legalább hat halottja és több súlyos sérültje van annak a robbanásnak, amely csütörtökön délelőtt történt a Prágától északra fekvő Kralupy nad Vltavou vegyiművekben - közölte Vladimíra Kereková, a közép-csehországi tűzoltóság szóvivője.
márc. 22
11:33
Robbanás egy csehországi vegyi üzemben, többen meghaltak (ATV)
Hat halottja és néhány súlyos, illetve közepesen súlyos sérültje van annak a robbanásnak, amely csütörtökön délelőtt történt a Prágától északra fekvő Kralupy nad Vltavou vegyiművekben - közölte Vladimíra Kereková, a közép-csehországi tűzoltóság szóvivője.
márc. 22
12:15
Újabb hóvihartól rettegnek a szomszédban (ATV)
Újabb kiadós havazásra és viharos erejű szélre figyelmeztető riasztás lép életbe csütörtök délután Románia déli részén, ahol emiatt több megyében pénteken zárva tartanak majd az iskolák.
márc. 22
12:51
Könnygázt is bevetettek a képviselők (HírTV)
Könnygázzal próbálta megakadályozni a koszovói ellenzék a parlamentben, hogy elfogadják a montenegrói határegyezményt.
márc. 22
13:15
Robbanás egy cseh vegyi üzemben, hat halott (444.hu)
A robbanás oka egyelőre nem ismert. A halálos áldozatok mellett több súlyos sérültje is van a tragédiának.
márc. 22
13:17
Vége a szlovák kormányválságnak, kinevezték az új miniszterelnököt (444.hu)
A Most-Híd politikusa, Gál Gábor is miniszteri posztot kapott.
márc. 22
13:27
Kinek jut ilyen eszébe? Rosszul sült el a kolléga vicce, tragédia lett belőle (Blikk)
Újdelhi - Viccnek szánta a kollégája, de rosszul sült el: belehalt a munkás belső sérüléseibe, amit a fenekébe dugott, bekapcsolt kompresszorcső okozott.
márc. 22
13:27
A török parlament komoly döntést hozott (ATV)
A török parlament a török médiahatóság, a Rádió és Televízió Legfelsőbb Tanácsa (RTÜK) ellenőrzése alá vonta az internetes műsorszórást - jelentette csütörtökön a Milliyet török napilap.
márc. 22
13:45
Zuckerberg nem biztos benne, hogy nem kéne szabályozni a Facebookot (ATV)
Egyre dagad a botrány a Cambridge Analytica körül. Több nap után megszólalt és bocsánatot kért a Facebook-vezér. Azt mondta, most minden alkalmazást megvizsgálnak és nehéz megmondani, hogy mi kerülhet még elő.
márc. 22
13:45
Videós vallomást hagyott maga után az austini sorozatrobbantó (444.hu)
A rendőrség nem tervezi a felvétel nyilvánosságra hozatalát, de azt állítja, hogy az alapján nem tűnik úgy, hogy Mark Conditt tettét rasszista vagy más gyűlölet motiválta volna.
márc. 22
13:57
Kinevezték Robert Fico utódát: "Szlovákia nem egy sötét lyuk" (ATV)
Kinevezte az új szlovák miniszterelnököt, Peter Pellegrinit csütörtökön Andrej Kiska államfő, aki ezt követően sorra kinevezi a megújult összetételű kabinet többi tagját is.
márc. 22
14:15
Berobbant tűzhely miatt került kórházba (Kripto Akadémia)
A lakó a kezén szenvedett másodfokú égési sérüléseket.
márc. 22
14:21
Kinevezték az új szlovák miniszterelnököt (Blikk)
Pozsony - Kinevezte az új szlovák miniszterelnököt, Peter Pellegrinit csütörtökön Andrej Kiska államfő, aki ezt követően sorra kinevezi a megújult összetételű kabinet többi tagját is.
márc. 22
14:21
A Kreml szerint sértő és visszataszító a brit külügyminiszter nyilatkozata (ATV)
Sértőnek és visszataszítónak minősítette Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője csütörtökön Boris Johnson brit külügyminiszter állásfoglalását, miszerint párhuzam vonható az Oroszországban idén nyáron megtartandó labdarúgó-világbajnokság és a náci Németországban 1936-ban megtartott olimpia között.
márc. 22
15:09
Életfogytiglani börtönre ítélték a német diáklányt meggyilkoló menedékkérőt (444.hu)
A férfit 2013-ban már elítélték erőszak miatt Görögországban, de túl zsúfolt volt a börtön, ezért elengedték. Aztán utazott el Németországba.
márc. 22
15:21
Kinevezték az új szlovák kormányfőt (HírTV)
Andrej Kiska elnök egy napja még visszautasította Peter Pellegrini megbízását.
márc. 22
15:45
Orosz diplomaták kiutasítását fontolgatja a litván elnök (ATV)
Litvánia orosz diplomaták kiutasítását fontolgatja Szergej Szkripal egykori orosz kettős ügynök és lánya angliai megmérgezése miatt - közölte Dalia Grybauskaite litván elnök az európai uniós vezetők csütörtöki brüsszeli csúcstalálkozója előtt.

Keresés