2018. március 5. hétfő

márc. 5
1:24
Elmaradt az újabb magyar Oscar-díj, Gary Oldman végre megkapta a szobrot (ATV)
90. alkalommal adták át az Amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia (AMPAS) díjait Hollywoodban. A víz érintése nyerte a legjobb filmnek járó Oscar-díjat. Gary Oldmannak aranyszobrot ért Churchill karaktere, ahogy Frances McDormandnak A Három óriásplakát Ebbing határában nyújtott alakítása.
márc. 5
1:54
Mindenkinek kötelező a bukósisak egy norvég síterepen (Síelők)
Érdekes döntést hozott egy norvég síterep. Első norvég síterepként vezetik be a következő síszezonban a bukósisak kötelező viseletét mindenkinek. Eddig jórészt a gyerekek számára írták elő kötelezően a bukósisak viselését, felnőttek részére eddig nem volt jellemző.
márc. 5
2:00
Ashley Judd és Mira Sorvino: Végre nem az áldozatok szégyellik magukat, hanem az elkövetők (444.hu)
A TimesUp főalakjai az Oscar-átadón azt mondták, a mozgalom nem áll meg, és szigorúbb törvényekért harcolnak.
márc. 5
3:18
Tündérmesébe illő szerelemből született Albert herceg (Blikk)
Március 14-én ünnepli a 60. születésnapját II. Albert monacói herceg (59), ennek alkalmából szól róla a Blikk e heti sorozata. A herceg egy igazán tündérmesébe illő szerelemből született.
márc. 5
3:36
Magyar orvosi csoda, senki más nem vállalta: fejüknél összenőtt sziámi ikreket választottak szét (Blikk)
A világon eddig sehol nem vállalták Rabia (2) és Rukiya (2), a fejüknél összenőtt bangladesi sziámi ikrek szétválasztását.
márc. 5
5:06
Exit poll: egyik erőnek sincs elegendő támogatottsága Olaszországban (Infostart)
A Silvio Berlusconi vezette jobboldali pártszövetség vezet a vasárnap megtartott olasz parlamenti választásokon az exit poll eredmények szerint. A második az Öt Csillag Mozgalom (M5S), amely ugyanakkor a pártok közül a legtöbb szavazatot kapta, míg a harmadik helyre a várakozásoknak megfelelően a Matteo Renzi vezette balközép Demokrata Párt (PD) sz
márc. 5
6:06
Protesztpártok szereztek jelentős előnyt Olaszországban (Infostart)
A fennálló hatalmat támadó Öt Csillag Mozgalom (M5S), valamint a migráció- és Európa-ellenes politikát hirdető Északi Liga jelentős előnyét vetítik előre a vasárnap tartott olaszországi parlamenti választás részeredményei, amelyek alapján valószínűleg patthelyzet alakul majd ki az olasz törvényhozásban.
márc. 5
6:18
Patthelyzet Olaszországban? Euroszkeptikus erők kerekedtek felül a választáson (ATV)
Az exit pollok alapján az Öt Csillag Mozgalom szerezte meg a legtöbb szavazatot a tegnapi olaszországi parlamenti választáson. A második legtöbb szavazatot az Északi Liga kapta. Azt azonban továbbra sem tudni, hogy ki alakíthat kormányt, mivel a Liga szövetségese, a Silvio Berlusconi irányította Forza Italia nem szerepelt elég jól. Igaz, a különbsé
márc. 5
6:18
Protesztpártok szereztek jelentős előnyt, patthelyzetet teremtve az olasz parlamentben (USAracing)
A fennálló hatalmat támadó Öt Csillag Mozgalom és az Északi Liga jelentős előnyét vetítik előre a vasárnap tartott olaszországi parlamenti választás részeredményei.
márc. 5
6:24
Játék a tűzzel (Kripto Akadémia)
Németh hisztijei azoknak a munkáját és az életét nagyban megnehezítik, akik így is naponta viszik a bőrüket vásárra értünk.
márc. 5
6:26
Kalandpark - Átlagos milliomosék (Kripto Akadémia)
A felesége azt szeretné tudni, a Gucci betört-e már Kínából Európába.
márc. 5
6:28
Miért fáj nekik? (Kripto Akadémia)
Megfigyelték már, milyen jól fest Soros György a kerítésszaggatós plakáton?
márc. 5
6:30
Az olaszok nemet mondtak Brüsszelre és a migrációra (888.hu)
A vasárnap tartott olaszországi parlamenti választás részeredményei alapján az euroszkeptikus 5 Csillag Mozgalom a legnagyobb párt, azonban a Silvio Berlusconi vezette jobbközép koalíció lesz a legerősebb formáció az olasz parlamentben.
márc. 5
6:36
Politikai patthelyzet alakulhat ki Olaszországban (hirado.hu)
A fennálló hatalmat támadó Öt Csillag Mozgalom (M5S), valamint a migráció- és Európa-ellenes politikát hirdető Északi Liga jelentős előnyét vetítik előre a vasárnap tartott olaszországi parlamenti választás részeredményei, amelyek alapján valószínűleg patthelyzet alakul majd ki az olasz törvényhozásban.
márc. 5
6:48
Zöld jelzés a berlini nagykoalíciónak (USAracing)
Olaf Scholz megbízott pártelnök bejelentette: az SPD a következő napokban nevezi meg a jelöltjeit a szerződés alapján megkaparintott hat minisztérium élére.
márc. 5
6:54
A Fehér Ház megvádolta Oroszországot (ATV)
Az Egyesült Államok bűnrészességgel vádolta vasárnap Moszkvát abban, hogy a szíriai Kelet-Gúta térség ostroma nagy számú civil halálos áldozatot követelt, azt állítva egyebek közt, hogy az orosz légierő az ENSZ által meghirdetett tűzszünettel szembeszegülve folytatja bombázásait.
márc. 5
7:30
Vietnamban demonstrál erőt az amerikai hadiflotta (444.hu)
A vietnami háború 1975-ös lezárása óta először köt ki amerikai repülőhordozó a vietnami partoknál. Ez elég egyértelmű üzenet Kínának.
márc. 5
7:30
A víz érintése című film lett a győztes (USAracing)
A kilencvenedik Oscar-díj átadáson most nem csúszott hiba a Legjobb film kategóriájának felolvasásába. Az Amerikai Filmakadémia díját Guillermo del Toro rendező alkotása kapta.
márc. 5
7:36
Neymar elhagyhatta a kórházat (ATV)
Sikeres volt Neymar lábműtétje Brazíliában.
márc. 5
7:42
Oroszországot vádolja Washington a kelet-gútai vérengzésért (hirado.hu)
Több száz civil vesztette életét a bombatámadásokban.
márc. 5
7:48
Berlusconi a második, nem tudnak kormányt alakítani az olaszok (HírTV)
Matteo Renzi a kudarc után lemondott a balközép olasz Demokrata Párt vezetéséről.
márc. 5
8:18
A svájciaknak fontos a független média (HírTV)
Kiálltak a svájciak a független közmédia mellett, pedig fenntartása évente 120 ezer forintot jelent háztartásonként.
márc. 5
8:30
Senki se szerzett többséget az olasz választásokon (444.hu)
A legtöbb szavazatot Silvio Berlusconi pártszövetsége szerezte, a legnagyobb frakciója az Öt Csillagnak lesz. A baloldal teljesen összeomlott.
márc. 5
8:42
Die Welt: Karácsony kemény kihívó (HírTV)
Igazi ellenfélre talált Orbán Viktor Karácsony Gergely személyében – írja a Die Welt.
márc. 5
8:42
Az iráni külügyminiszter jól kiosztotta az EU-t (ATV)
Az Európai Unió szélsőségesen viszonyul Teheránhoz, mert így akarja biztosítani, hogy az Egyesült Államok a maga részéről ne mondja fel a nagyhatalmak és Teherán nukleáris megállapodását, de ez végül ártani fog az európai politikának - jelentette ki Mohamed Dzsavad Zaríf iráni külügyminiszter egy reformpárti iráni lapban hétfőn megjelent interjújáb
márc. 5
8:54
Az iráni külügyminiszter szerint az EU szélsőségesen viszonyul Teheránhoz (hirado.hu)
Nyilatkozata összefügg azzal, hogy hétfőn Teheránban fogadja francia hivatali kollégáját, Jean-Yves Le Driant.
márc. 5
9:00
Horror a cipőboltban, édesanyja mellett halt meg a kislány (Ripost)
A gyerekhez azonnal mentőt hívtak, de már nem tudták megmenteni életét. A rendőrség nyomoz.
márc. 5
9:12
Az USA szerint az orosz légierő bombázott civileket Szíriában (444.hu)
Ez az eddigi legdurvább amerikai vád a Szíriában szolgáló orosz csapatok ellen.
márc. 5
9:18
A szerb elnök pártja elsöprő győzelmet aratott a belgrádi önkormányzati választáson (hirado.hu)
A nándorfehérvári ostrom helyszínen kezdeményezik Hunyadi János szobrának felállítását
márc. 5
9:30
Feltételezett dzsihadistákat vettek őrizetbe Ankarában (hirado.hu)
Az amerikai nagykövetség hétfőn zárva marad.
márc. 5
9:30
Kína idén 175 milliárd dollárt költ hadseregére (444.hu)
Ez 8 százalékos emelés a tavalyihoz képest.
márc. 5
9:36
Elege van az okostelefonokból? Itt van a megoldás (ATV)
250 dollárba kerül a készülék, és minden fontos funkciót tud.
márc. 5
9:42
Savat öntöttek egy német energetikai cég vezetőjének arcába (hirado.hu)
A reggeli támadást két ismeretlen férfi követte el Düsseldorfban.
márc. 5
9:48
Savtámadás ért egy német férfit Düsseldorfban (ATV)
Súlyos sérüléseket szenvedett egy német férfi Düsseldorfban, mert két ismeretlen savat öntött az arcába - jelentette hétfőn a Bild című bulvárlap.
márc. 5
9:48
Feltételezett dzsihadistákat vettek őrizetbe Ankarában (USAracing)
További nyolc szélsőségest még keresnek a török fővárosban, miután az amerikai nagykövetség vasárnap éjszaka biztonsági fenyegetésre figyelmeztetet.
márc. 5
9:54
Felségsértést büntető törvényt vezettek be Kambodzsában (hirado.hu)
A kambodzsai szenátusi elnök mindenféle hírverés nélkül aláírta a múlt héten a király helyett a felségsértést büntető törvényt, és az azonnal hatályba is lépett - jelentette hétfőn a kambodzsai média.
márc. 5
10:06
Lehetséges terrortámadás: Razziáztak Törökorszában (ATV)
Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet tizenkét feltételezett tagját vette őrizetbe hétfő reggel Ankarában a török rendőrség, további nyolc szélsőségest pedig még keresnek a török fővárosban, miután az amerikai nagykövetség vasárnap éjszaka biztonsági fenyegetésre figyelmeztetett - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.
márc. 5
10:06
Kérdéses, hogy a nagykoalíció kibírja-e a következő három és fél évet (hirado.hu)
Csaknem félévnyi huzavona és egyeztetés után megalakulhat Németország új kormánya, miután a szociáldemokrata párt tagsága jóváhagyta az együttműködési szerződést, így az SDP a CDU-val és a CSU-val közösen irányíthatja az országot.
márc. 5
10:12
Savtámadás ért egy német férfit Düsseldorfban (Infostart)
Súlyos sérüléseket szenvedett egy német férfi Düsseldorfban, mert két ismeretlen savat öntött az arcába - jelentette hétfőn a Bild című bulvárlap.
márc. 5
10:12
Savval támadtak egy német energetikai cég pénzügyi vezetőjére (444.hu)
Bernhard Günther zsömléért indult vasárnap reggel, amikor két, 20-30 év körüli ismeretlen savat öntött a fejére.
márc. 5
10:24
Prágában bulivillamos indul (ATV)
Társasági rendezvényekre, baráti összejövetelekre alkalmas bulivillamos fog várhatóan már az idén ősszel közlekedni Prágában - jelentette a cseh sajtó.
márc. 5
10:30
Civilek haltak meg a szíriai kormányerők légicsapásaiban (hirado.hu)
Legalább 14 civil vesztette életét a szíriai kormányerők légicsapásaiban a felkelők felügyelete alatt álló Kelet-Gútában hétfőre virradóra - közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű londoni székhelyű szervezet.
márc. 5
11:03
Tízezrek maradtak víz nélkül Nagy-Britanniában (ATV)
Több tízezer háztartás maradt víz nélkül Nagy-Britanniában, mert szétfagytak a csövek az elmúlt napok szokatlanul hideg időjárása miatt - közölték a szolgáltatók.
márc. 5
11:03
Orbán Viktor: az „európai egyesült államok” egy bevándorlókontinenst jelentene (USAracing)
Az Európai Bizottság nyíltan politikai testületként tüntette fel magát, feladta elvi semlegességét, ez azonban az EU-n belüli együttműködés lerombolásához vezet.
márc. 5
11:06
Brutális támadás: savval öntöttek le egy német férfit az utcán (Blikk)
Súlyos sérüléseket szenvedett egy 51 éves német férfi, miután az utcán két ismeretlen savval öntötte le Düsseldorfban.
márc. 5
11:08
Mi történt? A vietnami háború óta először küldtek amerikai anyahajót a térségbe (Blikk)
A vietnami háború óta először jár amerikai hadihajó az ázsiai ország partjainál, ám Vietnámot most nem tölti el rettegéssel az amerikaiak jelenléte, sőt.
márc. 5
11:33
Nemzetközi hadgyakorlat kezdődik a Fekete-tengeren (hirado.hu)
A román haditengerészet szervezésében megrendezett egyik legnagyobb hadgyakorlat kezdődik hétfőn a Fekete-tengeren, az Egyesült Államok, Franciaország, Georgia, Bulgária és Ukrajna részvételével.
márc. 5
11:36
A németek joggal várják el, hogy cselekvőképes kormány alakuljon (Infostart)
A német Szociáldemokrata Párt tagságának közel kétharmada a kereszténypártokkal való kormányszintű együttműködés folytatása mellett foglalt állást, és így Berlinben várhatóan március közepén hivatalba léphet az új koalíció.
márc. 5
11:39
Meghosszabbították az Ukrajna elleni uniós szankciókat (hirado.hu)
Egy évvel meghosszabbította hétfőn az Európai Unió az ukrán állami javak hűtlen kezelése miatt korábban többek között Viktor Janukovics korábbi elnök ellen elrendelt szankciókat.
márc. 5
11:39
Nyolc embert vettek őrizetbe Belgiumban, a hatóságok szerint merényletre készültek (444.hu)
A hétvégi házkutatások során nem találtak fegyvereket, se robbanóanyagot.

Keresés