Ezen még a sokat látott síelők is meglepődtek. Az egyik dél-tiroli síterepen egy 91 éves bácsika elhatározta, hogy ebédjét fent, a hegyi vendéglőben fogyasztja el. Beült a kocsijába, elindult az úton, aztán úgy döntött, hogy rövidít. Átvágott a sípályán a síelők között.
Valóságos csodát vitt véghez öt fiatal az egyik kanadai síterepen. A 13 és 14 éves fiatalok észrevették, hogy egy nyolcéves gyerek került bajba az ülőliften, aki végső erejével próbált kapaszkodni a liftbe. A fiatalok megszervezték, hogy védőhálóba essen, és baj nélkül földet ért.
Akár egy sikeres vállalkozók szokásairól szóló tanulmányt vizsgálunk meg, akár átlapozzuk a kedvenc influencerünk blogbejegyzéseit vagy videólistáját,...
Akármilyen évszakot is írunk, ha elégedetlen vagy a felgyűlt kilók mennyiségével, ideje belehúzni az edzésekbe és a megfelelő étrend kialakításába. Most...
A bajba jutott túrázókon egy szabadidős rendőr segített. A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletvezetőjének két héten belül ez volt a második hasonló intézkedése, az előző eset is a Rám-szakadéknál történt.
Shelby Church egy 23 éves Los Angeles-i fotós, filmes és youtuber, aki legutóbbi adásában egy 7,8 millió dolláros, azaz közel 2,2 milliárd forintos házba nyerhetett betekintést. És ha ő betekinthetett, akkor mi is.
Ma már a laminált padló is lehet ugyanolyan tartós és erős, mint a hagyományos, és akkor még ott a vinyl, meg a dizájnpadló, ráadásul a választék is óriási. Ezért most adunk neked egy iránytűt a tökéletes padló megtalálásához.
Gyorsan tört be Magyarországra és lett közismert a szokatlan nevű apró, pirosló aszalt gyümölcs, a goji bogyó és a belőle préselt gyümölcslé. A gyógyszerészektől megtudhatod, mire is jó valójában.
Az igazi ezermesterek sosem nyugszanak. Lételemük a barkácsolás, a mindent (is) megszerelés, ha pedig mellé – ugyanabban a testben vagy egy társ révén – női kézügyesség és kreativitás párosul, akkor az otthoni ügyeskedések határa a csillagos ég, vagyis esetünkben a plafon.
Kanye West saját tervezésű cipője, a Yeezy túlzás nélkül berobbant néhány éve a sneakervilágba. A Yeezyt ugyanaz tette sikeressé és ellenszenvessé is: trendi vonalvezetésű volt, exkluzívként (értsd: limitáltan és drágán) árult tömegáru, amelyet akkora felhajtás övezett már a legelején, hogy az üzletek előtt szabályosan campeltek a márkaőrült rajong