Egy édesanya számára az egyik legszomorúbb gondolat az, ha a gyermeke elfelejti őt, azonban egy fiatal édesanyának erre előre fel kellett készülnie, ő mégsem akart belenyugodni könnyen a helyzetébe.
Sokan gondolhatják azt, hogy a pénztárcabizniszben tényleg nincs új a Nap alatt, mert bár megjelentek a szupervékony vagy lopásbiztos tárcák, a jól bevált, klasszikus, örökifjú darabokat továbbra is nehéz kiszorítani a piacról. Túltolni az innovációt pedig nem érdemes, mert az okosvilágban olykor fölöslegesen – és kontraproduktív módon – tuningolna
Ezerszínű. Merthogy nőből is ezerféle van. Van, aki imád széttett lábakkal ülni a metrón, van, aki fekete rúzst vinne fel az elegáns ruhához, s van, aki szintén a nőket szereti.
A budi egy olyan hely, amit az emberek többsége nem szokott túlmisztifikálni. Megyünk, ha menni kell – még ha épp nincs is kedvünkre, például egy kőkemény másnapon –, hol jól, hol rosszabbul jövünk ki a dologból. Pedig korlátlan művészeti lehetőségek is rejlenek ebben a történetben, amit hősünk, a litván Gyva Grafika alaposan kimakszolt.
A Muskvalk egy irtó elegáns és spéci vágóeszköz, nem kevés futurisztikus beütéssel – egy csillagharcoson, vagy mondjuk Predatoron például simán el tudnánk képzelni. Vagy bárkin, aki rajong a különleges, praktikus és nem utolsósorban elegáns cuccokért.
Salzburg tartomány népszerű síterepe már korábban is tervezett összeköttetést a környék síterepeivel, azonban azok a tervek nem valósultak meg. Most egy jóval egyszerűbb megoldással álltak elő, amely talán el is készülhet valamikor.
Igazi sítörténelmi pillanat vette kezdetét a hétvégén a tiroli Lechtal (Jöchelspitze) síterepén. Negyven év szolgálat után leszerelik a kétüléses liftet, a székeket pedig elárverezik az interneten.
A feng shui a dolgozószobában vagy az irodában legalább annyira fontos, mint a hálószobában, hiszen itt is legalább annyi időt töltesz. Ha mostanában...
Mindenkivel előfordul, hogy nem felel meg annyira egy munkára, mint kellene, vagy éppen nem jön ki a főnökkel, és lapátra teszik. Egy ilyen történés...
A TrashChallenge-hashtages posztok lényege, hogy lehet tengerpartot, utcát, erdőt, mezőt megtisztítani, egy a fontos: minél többen tegyenek a környezetért.
A szerző nem tippeket szeretne adni ahhoz, hogy miként építs le egy kapcsolatot. Sokkal inkább azt, hogy még időben megváltoztathassák a mindennapi szokásaikat azok, akik szeretnék megtartani, sőt jobbá tenni a párkapcsolatukat.
Néha elég egy jó szó, és máris szebb lesz tőle a napod. Hirtelen elvonulnak a felhők, és újra észreveszed a szép dolgokat az életedben. Összegyűjtöttünk...