2019. március 11. hétfő

márc. 11
5:36
Ha csak három, akkor legalább így – Volvo XC40 T3 (Autónavigátor)
Szinte az összes háromhengeres motor ugyanott vérzik el. A kelletlen járásban, a nyomatékszegény indulásban és a kínos hangban. És akkor jött a Volvo, és megmutatta, hogy lehet ezt rendesen is.
márc. 11
6:30
Leclerc úgy érzi, remekül fekészült az új szezonra (F1világ)
A Ferrari ifjú versenyzője, Charles Leclerc úgy érzi, a lehető legjobban felkészült arra, hogy 2019-ben a patinás olasz istálló színeiben versenyezzen a Forma-1-ben.
márc. 11
8:00
Fotó: Hamilton is ott volt a Moto GP nyitófutamán (F1világ)
Valentino Rossival is találkozott a Moto GP Katari Nagydíján az ötszörös Forma-1-es világbajnok Lewis Hamilton.
márc. 11
8:18
A Lexus 2019-ben sem marad távol a versenypályáktól (Autónavigátor)
A japán prémiummárka két privát csapat számára biztosít autót a Blancpain GT sorozatokban – a mezőny a Hungaroringre is ellátogat!
márc. 11
9:54
Záródik az olló – a benzin drágul, a gázolaj olcsóbb lesz szerdától (Auto Pult)
Régen volt már olyan, hogy az egyik üzemanyagtípus ára emelkedik, a másiké pedig csökken ugyanazon a napon, azonban szerdától ez lesz a helyzet, ugyanis a MOL bejelentette, hogy míg a benzin literenkénti átlagára két forinttal nő, addig a gázolajhoz három forinttal olcsóbban juthatunk majd hozzá – ezzel pedig csökken a korábban hatalmasra nyílt oll
márc. 11
10:12
Fájó búcsú? – utód nélkül köszönhet le a hazai gyártású Audi TT (Auto Pult)
Az autóipar maximális fordulatszámon pörög, de ez nem jelenti azt, hogy a gyártóknak ne kéne behódolniuk az uralkodó divatirányzatoknak. Ezek közül is a két legnagyobb a crossoverek és SUV-k iránti őrület, és az elektromos autózás. Ezek a kisebb márkák kínálatát már alaposan átformálták – modellek tűntek el és újak jelentek meg –, de a prémiumok kö
márc. 11
11:18
Ellentétesen változnak az üzemanyagárak (Autónavigátor)
Míg március első hetében nem változtak az üzemanyagárak, a másodikra áremelés és árcsökkentés is jut. Nem mindenki örülhet.
márc. 11
12:00
Verstappen: Amit a Honda megígér, azt teljesíti (F1világ)
Minden ígért vállalását teljesítette a Red Bull Forma-1-es csapatának új motorpartnere, a Honda az előszezonban – ezt mondja az istálló versenyzője, Max Verstappen.
márc. 11
12:24
Hamilton nagyon szeretne tesztelni a MotoGP-ben (F1világ)
A Forma-1 ötszörös világbajnoka, Lewis Hamilton azt mondja, egy álma válna valóra azzal, ha tesztlehetőséget kapna a MotoGP-ben. A brit mindazonáltal tudja, ehhez még dolgoznia kell egy kicsit.
márc. 11
12:24
Jövőre már nyilvánosan is megmutatná repülő autóját a Toyota (Auto Pult)
A sci-fi filmek világából ismert, városaink fölött röpködő járművek egy lépéssel közelebb kerültek a valósághoz – és ez a világ legnagyobb autógyártója által útjára indított projektnek köszönhető. A környezetbarát hibrid elektromos autóiról ismert Toyota még 2017 májusában hozzájárult, hogy mérnökeinek egy csoportja megkezdje a repülő autó technoló
márc. 11
13:42
Eltitkolt sportmodell? – Citroën C3 Puretech (2019) teszt (Auto Pult)
Rugalmasságával négyhengeres, turbós kompaktokat tesz zsebre és a 0-100-at is kipipálja 9 másodperc alatt. A papíron 110 lóerős Citroën C3 akár sportmodell is lehetne, de nagyon nem akar az lenni. A gyártó alapelveihez hűen inkább egy kényelmes, minőségi, kedélyes kisautó, ami még saját képességeiről is túl szerényen nyilatkozik. Csak éppen van egy
márc. 11
13:48
Még egy Év Autója díj az I-Pace-nek? (Autónavigátor)
Soha nem látott küzdelemben kapta 2019 Év Autója címét az I-Pace és a díj történetében először a Jaguar. De kinéz még egy díj az I-Pace-nek, ugyanis a Világ Év Autója top hármasába is bekerült.
márc. 11
15:12
Hibrid óriás – 10,6 milliótól elérhető az Európába visszatérő Toyota Camry (Auto Pult)
A Toyota a Camry európai visszatérésével sokakat – köztük minket is – izgalomba hozott, hiszen egy méretes, elegáns, minőségi szedánról van szó, amely ráadásul hatékony hibrid hajtással érkezik. Az egyetlen kérdés csupán az árlista alakulása volt, amely miatt azért okkal aggódtunk. Most azonban kiderült, hogy mennyiért vihetjük majd haza az autót,
márc. 11
16:48
Két Mercedes SUV is megújult a Genfi Autószalonra (Autónavigátor)
Két eltérő karakter mutatkozott be Genfben a Mercedes standján: a józan GLC és a brutális GLE 53 AMG.
márc. 11
17:30
Csütörtökön bemutatkozik a legújabb Tesla – ízelítőn a Model Y (Auto Pult)
Úgy tűnik, hogy a Teslának végre sikerült egyenesbe jönnie kicsit, hiszen a Model 3 kezdeti gyártási nehézségei megszűntek, és már kellő tempóban tudják kiszolgálni az amerikaiak a rengeteg vásárlót. Mindeközben ráadásul nem a Teslán keresztül, de félhivatalos úton hazánkban is lízingelhetők lesznek a márka modelljei – szervizhálózat ugyan egyelőre
márc. 11
19:18
450 kilométer hatótávolságú is lehet a villanyhajtású Kia Soul (Autónavigátor)
Tavaly már megmutatták a Kia egyik legérdekesebb típusának új generációját, így a Genfi Autószalonra csak a tisztán elektromos hajtású változat adatainak leleplezése maradt.
márc. 11
20:18
Hivatalos: Pontot osztanak a leggyorsabb körért az F1-ben (F1világ)
Az idei Ausztrál Nagyíjtól kezdődően pontot osztanak a leggyorsabb körért a Forma-1-ben - jelentették be hétfőn hivatalos közleményben.

Keresés