Mindegy, hogy a balkonon, a teraszon vagy a kertben izzítjuk be a grillt, az élmény és a finom ízek garantáltak. Persze, ha tökéletes eredményre törekszünk, érdemes pár dologra figyelni.
A járvány második hulláma 'talán nem lesz elkerülhető', ezért fontos, hogy továbbra is védekezzünk – mondta a Dél-Pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetének főigazgatója.
A lumbágó, azaz köznapi nevén a derékfájás, a 20-50 éves korosztályban minden harmadik-negyedik embert érintő betegség, ezáltal a leggyakoribb mozgásszervi megbetegedésnek számít.
Foghúzás után az ember alig várja, hogy kívül legyen az ajtón. Egyes orvosoknál a kezünkbe nyomnak egy cetlit, amin a legfontosabbak rajta vannak, de mi van, ha nem voltunk ilyen szerencsések?
A koronavírus okozta veszélyhelyzet ideje alatt továbbra is érvényesek voltak a lejárt okmányok, és most, hogy vége a rendkívüli helyzetnek, nem kell rögtön egy okmányirodába rohannod, hogy megújítsad őket.
Pálffy Gyula a Káli-medencei borászok egyik legstabilabb tagja, a Gasztrófalu Köveskál egyik fő oszlopa, a Balatoni kör alapító tagja, a Köveskáli Furmint-napok létrehozó ötletgazdája. Termékspalettája...
A cukorbetegség kisereket érintő szövődményei közül az idegkárosodás jelentőségét sokáig alábecsülték. Egyrészt kiderült, hogy nem egy ritka szövődményről van szó, hiszen a cukorbetegek 20-40 százalékát érinti, másrészt bizonyos idegkárosodások jelenléte szoros összefüggést mutat ezen szövődménnyel élő betegek fokozott szíveredetű halálozásával.
A férfi egy balatoni hotelben dolgozott, de márciusban elbocsájtották. Munkanélküli lett, és az albérletet sem tudta már fizetni. Egy fiatal nő a közösségi oldalán kért segítséget neki.
A vérben átlagosan mikroliterenként 150 000-400 000 (150-400 G/l) vérlemezke (trombocita) található. Kóros vérzéses tünet jelentkezhet, ha a vérlemezkeszám 30 000/mikroliter alá esik (
A diabétesz az egyik legelterjedtebb anyagcsere-rendellenesség, ami napjainkra megfelelő ellátással megelőzhető vagy idejében felismerve jól gyógyítható állapot. E kór a nyári melegben komoly veszélyeket jelenthet a beteg embernek.
A hüvely gyulladása miatt a szex kifejezetten fájdalmas is lehet, időnként pedig az is előfordulhat, hogy a fertőzésre jellemző viszkető érzés és egyéb panaszok csak az együttlét során, vagy azt követően jelentkeznek.
Testi és lelki egészségre törekedve kikerülhetetlen kérdés a mozgás és az aktív életmód szerepe. Egyre fontosabb mindannyiunknak tudatosan figyelni arra, hogy életünkben megfelelő helye maradjon a testmozgásnak és sportnak.
Június 30-án zárul az Agrárcenzus, a Központi Statisztikai Hivatal (Ksh) mezőgazdasági összeírásának első szakasza, akkor jár le az online kitöltés határideje – hívja fel a...
A vércsoport alapján eltérő lehet a COVID-19 kockázata, a betegség súlyossága - a nullás (0) vércsoporthoz való tartozás előnyös, az A vércsoporthoz való tartozás viszont ebből a szempontból hátrányos lehet.
Egyre nagyobb népszerűségnek örvend a jóga, hiszen nemcsak testileg, hanem mentálisan is feltölti az embert. A rendszeres gyakorlásnak számos jótékony hatása van, azonban vannak olyan mozzanatok, amire különösen figyelnünk kell, hogy helyesen végezzük. Melyek ezek?
Fiú lesz, vagy lány? Ki ne ismerné a kérdést? Vagy rengetegszer hallotta az, aki már várt babát, vagy mi magunk tettük fel a kérdést, amikor a környezetünkben volt egy kismama. Mindegy, csak egészséges legyen! - hangzik el a válasz. És valóban sokszor így gondolják a szülők, mégis mindenki izgalommal várja a napot, amikor megtudhatja, hogy a szület
A koncerten mások mellett fellép Shakira, a Coldplay, Usher, Jennifer Hudson, Miley Cyrus, Justin Bieber, Chris Rock, Hugh Jackman, Charlize Theron, Forest Whitaker, David Beckham, Salma Hayek, Billy Porter és Diane Kruger. Az est házigazdája Dwayne Johnson lesz.