„Csak az intenzív osztályról 12 fő fog elvezénylődni, ami egyben azt is jelenti, hogy valószínűleg az eddigi kapacitást megfelezik, műtéteket állítanak le, betegeket küldenek máshova”- írja posztjában.
Szögezzük le az elején: jómagam maszkviselő állampolgár vagyok, úgy gondolom, hogy ha a maszkkal kicsit is akadályozhatjuk a koronavírus terjedését, akkor viseljük! Persze jár némi kellemetlenséggel: összegyűjtöttem pár zavaró tényezőt és azt is végiggondoltam, mi lehet ezekre a megoldás. Az Éva magazin írása.
Pedig az utóbbi időben egyre többször van példa erre a világhírű fehérneműmárkánál. De úgy tűnik, a rajongók egy részének nem jön be ez az új szemlélet.
Az idegen szóval osteogenezis imperfecta néven emlegetett betegség egy olyan örökletes kórkép, melynek során a szövetek felépítésében szerepet játszó egyik kollagéntípus szintézise szenved zavart, ezért a felépülő csontszövet tökéletlen.
A portál a műsoraival szeretné népszerűsíteni a vidéket, a környék vendéglátóhelyeit, a természeti kincseit és a térségben zajló izgalmas rendezvényeket.
Hirtelen tél lett az osztrák hegyekben, míg reggel jóval 2000 m felett volt a hóhatár, késő délutánra már 1000 méter alatt is fehéredett a táj. A havazás különösen Vorarlberg, Tirol és Salzburg tartományokat érinti.
A zab és a zabkása több országban rendkívül elterjedt, például az Egyesült Államokban az emberek jelentős része rendszeresen fogyasztja, elsősorban reggelire. Hazánk étkezési szokásait figyelembe véve érdemes lenne növelni az étrendben betöltött súlyát, mivel rendkívül egészséges, és rendszeres fogyasztása számos hosszú távú előnnyel jár. Ezeket te
A policisztás ovarium (petefészek) szindróma (a továbbiakban PCOS) a termékeny korú fiatal nők betegsége. A legújabb kutatások bebizonyították, hogy a PCOS az esetek többségében tulajdonképpen egy anyagcsere-betegségnek, az úgynevezett metabolikus szindrómának az egyik kísérőjelensége.
A rosacea kezelésének ma már több módja is létezik. Peterman Krisztina, a Dermatica kozmetikusának véleménye szerint azonban az eredmény egyik esetben sem lehet tartós, ha a kiváltó okot nem szüntetjük meg.
Női fehérneműs téma ritkán ér el ekkora nézettséget. Mondjuk, ebben az esetben ez egyáltalán nem csoda: igencsak tabudöntögető videót töltött fel egy fiatal lány a falatnyi csipkebugyiról...
A baba mérete jelentősen nőtt az utóbbi időszakban, azonban a kismama mégis könnyebben érezheti magát, mert a magzat feje lejjebb ereszkedik a kismedencébe, a has is lejjebb száll.
950 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 23 077 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.
Szívesen dobsz a levesbe, de más ételekbe is leveskockát az íze kedvéért? Készítsd el otthon ezt a praktikus ízesítőt, és pontosan tudni fogod azt is, mi kerül bele.
Nem könnyű értelmezni azokat a jogszabályokat, amelyek meghatározzák, hogy hol rendezhető esküvő 23 óra után - mondta el az InfoRádiónak a Ceremóniamesterek Szövetségének elnöke.
Az ősz egy nagyon ideális időpont a futás szempontjából, ezért is vágnak bele évről évre a legtöbben ilyenkor az edzésbe. Azonban van pár dolog, amiket érdemes figyelembe venni! A Runner's World magazin írása.