Iskolásként néhány hét alatt kiderülhet, hogy a gyermekünk nem jól lát, de az is lehet, hogy csak hónapok múltán kezdünk gyanakodni, hogy a tanulási gondok hátterében látási problémák állhatnak.
Bár ma már egyre több helyen kötelező, sokan elutasítják a maszkviselést. Ehhez pedig mindenféle tudományosnak látszó érveket kreálnak. De vajon mennyi igaz ezekből a mítoszokból?
Még 15-17 intenzíves szakorvosra és 70-80 intenzív ellátásban jártas szakápolóra lenne szükségük ahhoz, hogy a 30 intenzív ágyat működtetni tudják - mondja a főigazgató. Közben a kiskunhalasi kórházban is súlyosbodik a helyzet, hamarosan meg kell nyitni a konténerkórházat is.
Éva Magazin írása: A lapos has olyan cél, amire titokban, ha nem is mindenki, de a többségünk vágyik. De ha hosszú ideje hiába próbálod megvalósítani ezt az álmodat, jó ha tudod, hogy nem vagy egyedül: a hasi zsír az egyik legmakacsabb területe a testünknek, így még a sikeres diétázók is nehezen szabadulnak meg tőle.
A tegnapi hidegfront jelentős havat hozott, 1500 méter felett kifejezetten télies képet fest a táj. A havazásnak hamarosan vége, holnap napsütés következik, majd hétfőn újabb hóesés kezdődhet.
Sós, fokhagymás rágcsálnivalóra vágysz, de lehetőleg ne hizlaljon? Akkor ezt a zelleres finomságot neked találták ki. Ha eddig nem szeretted a zellert, akkor is adj neki egy esélyt, mert akár hiszed, akár nem, de a fűszerezés hatására egyáltalán nem fogod érezni a zeller jellegzetes ízét!
A nátha kezelése attól is függ, hogy mik az alapbetegségek, mennyire elesett a beteg, milyen idős, illetve, hogy milyen típusú nátháról beszélünk. A fertőzés okozta nátha esetében vírusfertőzésről van szó, ezzel szemben a nátha allergiás eredetű is lehet. Ma már számos gyógymód közül választhat, ha csillapítani akarja a tüneteket.
Napi 100-120 megkeresése van a szülőktől, legnagyobb része a nátháról szól, közben pedig elvész a valódi beteg. Szerinte felesleges tíz napig otthon tartani egy gyereket, ha nincs koronavírusra utaló tünete.
Gyakori tévhit, hogy az óvszerrel nem kapható el semmi. Ezzel kapcsolatban és ehhez hasonló tévhitekről kérdezte a WEBBeteg Dr. Zatik János szülész-nőgyógyász szakorvost. Gyakori nőgyógyászati hiedelmek és az orvos válasza.
Csend és békesség, lassan csobbanó víz, ráérősen totyogó kacsák. Egyik nap még ragyogó napsütés idézte a nyarat, másnap már sárgán zizzenő levelekkel beköszöntött az ősz.
Veled is előfordult már, hogy egymást követő több éjjel is megébredtél, és pár perc különbséggel ugyanazt az időpontot mutatta az óra? Oka van annak, ha mindig egy bizonyos órában ébredsz fel!
Ha reggelente sem ébred kipihenten, és napközben sem érzi túl energikusnak magát, annak több oka is lehet. Dr. Vida Zsuzsanna neurológus, alvásspecialista segítségével öt lehetséges magyarázatot sorolunk fel.
Igenis tarthatnak évtizedekig a mézeshetek! Igaz, ehhez keményen dolgoznia kell a házaspárnak; no meg vannak rafinált praktikák. Némelyik kimondottan meghökkentő, de: működik!
A prosztata jóindulatú megnagyobbodása (benignus prosztata hiperplázia, BPH) a 40 éves kor feletti férfiak körében fordul elő, a korral az érintettek aránya nő. A 60 éven túli férfiak akár 50 százaléka is szenvedhet a kórkép tüneteitől.
Bizonyos szempontból példátlan idők ezek, de nem teljesen. A jelenlegi járvány valójában nem példa nélküli… Legutóbb 1918-ban álltunk szemben egy ekkora horderejű pandémiával, amikor az influenza világszerte pusztította a lakosságot, és rengeteg ember halt meg.
Tudták, hogy a MAHART-székház tetejére világítótornyot terveztek? És azt, hogy miért jár viadukton a 2-es villamos? Na, ezért is izgalmas egy hajózástörténeti séta!
Prediabéteszről akkor beszélünk, mikor valakinek a vércukorszintje magasabb a normálisnál, de még nem érte el azt a szintet, amikor már 2-es típusú cukorbetegségről beszélünk.
Miközben a fiatalok 32 százaléka mielőbb elköltözne a „mamahotelből”, 58 százalékuk még csak tervezgeti a kirepülést a szülői házból, de nem ezt tartják most a legfontosabb kérdésnek – áll a K&H ifjúsági indexében.
937 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 24 014 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.
A fogköztisztító kefe feje kicsi, a nyéllel többnyire 90 fokos szöget zár be, többféle változatban kapható. De valóban szükség van rá a mindennapi fogápoláshoz vagy csak bizonyos esetekben ajánlott alkalmazni?
A gyermekek minden korosztályát egyaránt érintő, leggyakoribb betegség a megfázás vagy nátha. Habár ezek, a vírus okozta légúti fertőzések csak 1-2 hétig tartanak, mégis a legtöbb gyermek számára komoly gyötrelmeket okoznak. Szeretne többet megtudni megfázás és gyerek témában? Itt sok hasznos információhoz juthat.
Anyajegyszűrésen voltam. A javallat szerint az egyik anyajegyemet el kellene távolítani. Én egy kicsit aggódom, hogy nem azzal okozok-e problémát, ha eltávolíttatom? Tegyük fel, hogy ez az anyajegy most jóindulatú, akkor azzal, hogy leszedetem, nem válhat-e rosszindulatúvá? - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
Az újszülöttek vérvizsgálata során használt tű szúrása fájdalmat okoz a kisbabáknak. Ez a fájdalom jól csökkenthető azonban a szoptatással - mutatta ki egy tanulmány.