Emma Thompsont, ahogy azt egy friss interjúban elmesélte, kőkemény szakmai bukások és magánéleti fájdalmak tanították alázatra. A készülő Nanny McPhee musicalje kapcsán a színész a szokottnál mélyebb bepillantást engedett az életébe:
Hogyan tisztítsuk a kivehető fogszabályozót és hogyan a rögzítettet és a fogunkat annak viselete mellett? Milyen speciális eszközöket érdemes beszerezni és használni? A készülék okozta sérülések elkerülése érdekében mit érdemes tenni?
Az elektronikai eszközöknek van egy trükkös szokásuk: csak akkor észleled, hogy meghibásodtak, amikor megpróbálod bekapcsolni és használni őket, tehát értelemszerűen szükséged lenne rájuk. És ekkor rájössz, hogy az életedet gépek irányítják.
A halál előbb vagy utóbb mindenkihez bekopogtat majd, ám vannak bizonyos jelek, hogy ki mennyire van még az utolsó napjától, ezekre pedig érdemes odafigyelni, főleg, ha az egyik szerettünkről van szó.
Krétaevés, jégcsapnyalogatás, egymás bokájának összezúzása: mindent elkövettek a gyerekek, hogy ne kelljen edzésre menniük. Rettegtek ugyanis az edzőktől. Olvasónk visszaemlékezései a nem is olyan régmúltra.
Négy gyerek anyukájaként meglehetősen sok tapasztalatom van a szülést követő hetek keserveiről. Amikor minden fáj, amikor gyengének érzi magát az ember, amikor a gyerek üvölt, és mi nem tudjuk, mi a baj. Amikor a nappalok összemosódnak az éjjelekkel és egyetlen monoton masszává válik az élet, amiben nálam például csak a pelenkacsere volt a biztos,
A Balatonon elsőként Gyenesdiás kezdte meg az illegális horgászkarók és engedély nélkül épített stégbejárók felszámolását. Gyenesdiás Nagyközség Önkormányzata, a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatósággal, valamint a Balatoni Vízi Polgárőr Egyesülettel együttműködve a Balatonon elsőként tette meg azt a lépést, ami a csónakos vagy hajós vízi közlekedést
Egy brit kutatócsoport először adott be laboratóriumban előállított vért embereknek, ezzel demonstrálva a potenciálisan nagy horderejű orvosi technológiát, amely véget vethet a ritka vércsoportok hiányának.
A német Atelier Brueckner stúdió és tervezőpartnerei egy olyan, a dubaji Museum of the Future (Jövő múzeuma) számára készült, magával ragadó kiállítást hoztak létre, amely a 2071-es világunkat hivatott vizsgálni.
A tüdőrák tüneteinek jelentkezése előtt is nagy százalékban felismerhető a megbetegedés, amennyiben rendszeresen részt veszünk a megfelelő szűrővizsgálatokon. A kezelés így korán elkezdődhet, és a gyógyulás esélye jelentősen megnőhet.
Szezonálissá vált a koronavírus, és bár a jelenlegi omikronvariánsok egyelőre nem adnak okot nyugtalanságra, a szokásosnál keményebb influenzajárvány várhat ránk - nyilatkozta Müller Cecília országos tisztifőorvos.
Opatiját a European Best Destinations és a Forbes magazin tavaly Európa legromantikusabb városai közé választotta, idén pedig a Trips To Discover turisztikai portál vette fel a 15 romantikus desztinációt felvonultató listájára.
Október végén jelentette meg közösségi oldalain az alábbi videót az osztrák Doppelmayr cég, akik Kreischbergen építették meg a síterep legnagyobb beruházását, egy 10 személyes kabinos liftet.
Visegrádon továbbra is nyitva tart a Fellegvár és a Bobpálya. Egész télen megrendezik a lovagi tornákat, horgászhatunk a pisztrángos tavakban, sőt wellnessezhetünk is, hiszen a magas energiaárak ellenére például a Royal Club Hotel is stabil nyitvatartással várja a vendégeit. Az ország egyik kedvenc kirándulóhelyének árai sem változtak sokat a 2022.
Az Asperger-szindrómát, amelynek diagnosztikai elemei közé tartozik a szociális válaszkészség hiánya, a mások iránti teljes érdektelenség, a zárkózottság, még napjainkban sem tudják helyesen értelmezni, diagnosztizálni a szakemberek.
2009-ben az A. Lange & Söhne érdekes, formabontó órát készített Zeitwerk néven. A Zeitwerk alapötlete, hogy az időt digitálisan jelzi, mechanikus szerkezettel, nagyméretű ugró számokkal, az A. Lange & Söhne…
Az olimpiai bajnok Liu fivérek, Shaolin Sándor és Shaoang a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) hozzájárulását kérték az országváltásukhoz vezető folyamat megindításához.
A depresszió, az elhízás és a stressz biokémiai szinteken van összehuzalozva, mindegyik növeli a másik kockázatát és súlyosságát. Van esély a változásra? Igen, de nem úgy, ahogy eddig gondoltuk.
A makacs ráncoktól megválni nem csak drága kezelésekkel vagy fájdalmas beavatkozásokkal lehet. Az otthoni kezelés is hozhat eredményt, ha megfelelő készítményeket használsz rendszeresen! Az idő folyamán hanyatló bőrminőség és bőrfunkciók visszaállítása nem megy egyik napról a másikra, de abszolút lehetséges, fájdalom és kellemetlenség nélkül is! Ho
A jakuzzizás egy személyes élmény, amiben mindenki egy kicsit mást keres. Van, aki a stressztől szabadulna, míg más az alvásminőségén javítana. A medence kialakítása, a masszázsprogramok változatossága és a jetek ereje is befolyásolja a végeredményt, de tapasztalat nélkül honnan tudhatnád mire van szükséged? A többi vásárló irányt mutat!
A folyamatos innovációkkal a vállalat célja, hogy Magyarországon jöhessen létre a 29 országot felölelő Coca-Cola HBC cégcsoport legnagyobb közép-európai gyártóbázisa.
Tudtátok, hogy van a marcipánnak, az almás rétesnek, de még a bécsi szeletnek is világnapja? Ahogyan van a szingliknek, a flamencónak, a vécének és a szerelmi vallomásnak is? Meg a bolondoknak, de arról már hallottam gyerekkoromban. Ismertem akkoriban a nőnapot és az anyák napját, az iskolában mindig volt valamilyen program a madarak és fák napján,
Az athéni elsőfokú bíróság Níkosz Kaklamanákisznak adott igazat abban a perben, amelyet a Görög Vitorlás Szövetség (Hsf) nyújtott be ellene rágalmazás miatt. Az 53 éves Kaklamanákisz korrupcióval és rossz gazdálkodással vádolta a Hsf-et azokban a nyilatkozatokban, amelyeket 2019 novemberében tett a parlament oktatási ügyekkel foglalkozó állandó biz
Brendan Fraser új filmjét álló tapssal ünnepelte a közönség Velencében, már akkor sokan Oscar-gyanús alakításról beszéltek, az előzetesre viszont eziádig várni kellett.
Néha csábító elképzelni, hogy az égitestek elrendezése mögött természetfeletti kéz áll. De az Univerzum hatalmas, és a természet áramlása számos lenyűgöző dolgot rejt magában.
A katalánok 2-1-es győzelmet és két piros lapot is bezsebeltek: Robert Lewandowskit és Gerard Piquét is kiállították. Utóbbinak ehhez pályára sem kellett lépnie.
Nap, tenger és egy kis történelem? Egy új szicíliai vitorlás kaland során te is elmerülhetsz a sziget titokzatosan varázslatos tájaiban, A fehér lótusz mintájára.
Három magyar könyvkiadó, a HVG könyvek, a Centrál Kiadói Csoport és a 21. Század Kiadó összefogott, hogy BookUp néven, Budapest belvárosában közösen nyissanak könyvesboltot.
Minél nagyobb a nehézség, annál erősebb fokozatra kapcsol a kreativitás – többek között ezért tapasztalhatjuk, hogy aki igazán nagy bajban van, kevesebb energiát fordít panaszkodásra. Az 1930-as, 40-es évek Amerikájában lett volna ok a csüggedésre, hiszen a nagy gazdasági világválság mindenkit alapvető méltóságában tépázott meg. Ebben a nehéz helyz
Ahogyan minden, az autózás világa is folyamatos változásokon megy keresztül. Lehet szó szívómotorról, turbós nyomatékról vagy éppen a villanyosítás első lépésének számító hibridről, a Honda egyfajta biztos pontként alkotja meg a Civic-generációkat. Ezek a modellek nem tudnak kevesebbet vagy többet, mint amit az adott kor megkíván, viszont megbízhat
Ember számára élhetetlen körülmények között forgatott a Frozen Planet II stábja 3 éven át, hogy megörökítsék azokat a ritka, fagyott világban élő állatfajokat és viselkedésüket, melyeket eddig sosem láthatott a nagyközönség.
Pervich Mária az operettkirálynak főzött fél évszázadon át, teljesen egyedül napi hatszor. Közben olyanok laktak jól a csirkepaprikásától, mint Marlene Dietrich, Greta Garbo és Salvador Dalí.
Cikkünkben az immunrendszer csodálatos működésébe adunk bepillantást. Célunk annak tudatosítása, mit miért teszünk, ha az immunrendszer erősítésről beszélünk.