Nem minden erdélyi utazás programjában szerepel a Nagy-Küküllő partján fekvő 25 ezer lakosú Segesvár, pedig érdemes volna mindenkinek látni ezt a 25 ezer lelkes UNESCO védelem alatt álló erdélyi várost, ahol Apor Vilmos püspökünk és Vlad Tepes született, határában pedig eltűnt a 26 éves Petőfi Sándor az 1849 július 31.-én zajlott csatában.
Az Egyesült Államok kollektív tudományos nemzeti akadémiája évtizedenként közzétett felmérése feltárja a világ vezető bolygókutatóinak és asztrobiológusainak kutatási kívánságlistáját. Ezúttal az Uránusz volt a legnépszerűbb.
Megszavazta az orosz parlament alsóháza szerdán a legtöbb európai állam, köztük az uniós tagországok állampolgárai számára biztosított vízumkedvezmények eltörléséről szóló törvényjavaslatot.
„A kötelező fizetnivaló (lakás, számlák, bérlet) rendezése után körülbelül 20 ezer forintom marad egy hónapra a tanári jövedelmemből. Kevesebb mint napi 700 (!) forint” – szembesít bennünket Jocó bácsi a szomorú tényekkel. Egyúttal azt is összeszedte (részben magát is meggyőzendő), mik azok a nem forintosítható tényezők, amelyek miatt változatlanul
Egy masszázsmedence rengeteg pozitívumot hozhat életébe, segít testi-lelki egészsége megtartásában és még családi kapcsolataira is jótékony hatással van. De nem kell feltétlenül nagyméretű masszázsmedencékben gondolkodnia, a kisebb jakuzzik néha még jobb választásnak is bizonyulhatnak.
Nos.e nevű szerkentyű kevesebb mint négy perc alatt érzékeli, hogy egy adott szeszes ital hamis-e vagy sem, és képes azonosítani a régiót, a márkát és a stílust is.
Azt talán tudjuk, hogy milyen módon lehet gátat szabni általában a vásárlásnak. De az olyan típusú vásárlásokról, amikről olcsóságuk miatt úgy gondoljuk, nem is számítanak, már nehezebb lemondani. Nekem úgy sikerült, hogy teljesen személyre szabtam a vásárlási tilalmakat ezen a területen is.
Angol sajtóértesülések szerint alig két nappal azután, hogy Cristiano Ronaldo elvesztette újszülött kisfiát, a sportoló már vissza is tért a Manchester United carringtoni edzőközpontjába.
A Fin1Racing nyert a 69F Cup idei első állomásán, miután az Allan Norregaard, Janne Jarvinen, Iago Lopez trió leuralta a mezőnyt: kilenc futamból hétben diadalmaskodtak. A három versenynapból a középsőn (április 16., szombat) alakult ki leginkább olyan szél, amiben rendesen lehetett versenyezni, így a futamok jelentős részét is ekkor rendezték meg.
Ha 40 fölött úgy ébredsz, hogy nem fáj semmid, akkor meghaltál! Ahogy telnek az évek, a saját bőrömön érzem, hogy mennyi igazság van ebben a mondásban. Sokszor jól esne egy teljes test masszázs, már ébredés után is. Még szerencse, hogy a jakuzziba reggel is bele lehet pattanni egy 20 perces frissítő fürdőre!
Mindenkinek másért nehéz ez a helyzet. Olvassátok el, hogy volt ez a WMN berkeiben, aztán meséljétek el, ti hogyan éltétek meg az ovi, bölcsi első napját, akár kisgyerekként, akár szülőként!
A gyerek megszületése után szinte semmire nincs ideje a kismamának, hiszen rengeteg új dologgal találkozik, amiket meg kell oldani, amikhez alkalmazkodni kell. Az összeszokás után azonban felszabadulhat némi szabadidő, amit a pénzköltéssel járó vásárolgatás helyett sokkal hasznosabban is el lehet tölteni. Mutatjuk, hogyan!
Porig rombolt épületek, megsemmisített infrastruktúra, lebombázott városok - nap mint nap érkeznek a megrázó felvételek és ha a gazdasági károk pontos felmérése csak a háború után lehetséges, a pusztítás mértéke már most is látszik.
Nemrégiben új videót tett közzé a TikTokon az agyafúrt optikai illúziók mágusa. Négymillió felhasználó tekintette meg a bejegyzését, zömüket valósággal az őrületbe kergette a férfi új feladványa. Te is teszel vele egy próbát?
Habár az allergiások száma folyamatosan emelkedik, a betegséggel kapcsolatban még mindig sok tévhit kering a köztudatban. A leggyakoribb tévedéseket tisztázzuk dr. Potecz Györgyi tüdőgyógyász, allergológussal, a Budai Allergiaközpont főorvosával.
Az elkényeztetés is lehet a gyermek számára ártalmas, nem az érdekeit szolgáló szülői viselkedés. Sérül általa a gyermek autonómiája, így megnehezednek a függetlenségi törekvései és a későbbiekben a szülőkről való leválás is.
Z-generáció, te különc! De vajon tényleg ők változtak meg? Nem lehet, hogy csak a szabadságukat irigylik sokan? Mennyi köze van ehhez a közösségi média elterjedésének? Utóbbi szinte naponta nyomokat hagy társaskapcsolatainkon, önértékelésünkön és az élethez való hozzáállásunkon. Nem mindegy, hogyan és mikor reagálunk dolgokra: a politikai korrektsé
Míg tavaly a megszokottnál korábban és gyakorlatilag minden vízparti településen egyszerre indult be a nyaralópiaci szezon, addig idén szemmel láthatóan óvatosabbak az ingatlankeresők, amit a továbbra is kitartó áremelkedés, az orosz-ukrán fegyveres konfliktus okozta bizonytalanság és az ennek következtében is romló kamatkörnyezet indokolnak.
Hihetetlennek tűnik, hogy az emberi agy mekkora teljesítményre képes: nem létezik olyan nagy kapacitású számítógép, ami csak megközelítőleg helyettesíteni tudná intelligenciánkat. A memóriával azonban már más a helyzet.
Erzsébet királynő 96. születésnapja alkalmából összegyűjtöttük a legszebb ruhákat, amiket valaha viselt. Bevalljuk, nem volt egyszerű dolgunk, hiszen minden látogatása során egy igen különleges szettben jelent meg.
Úgy tűnik, nem csak nekünk a Balaton a Riviéra, ugyanis egy külföldi oldal a legszebb európai településeket rangsoroló tízes listáján egy hazai tóparti helyet is feltüntetett.
A séfpáros elkötelezett a friss és szezonális alapanyaghasználat mellett, konyhájukban nem ritka a találkozás az ázsiai és dél-amerikai pácok, illetve a parázson sütés éttermi technikája alkalmazásával, mindketten a bátor kísérletezés hívei.
Sokan a szatellitképek áttekintése nélkül is biztosan tudni vélik, hogy reggel vinni kell az esernyőt, vagy jön a kánikula. Tény, hogy az aktuális időjárás és annak változása hatással vannak betegre, egészségesre, gyerekre és felnőttre is.
Különös hóbortok jellemezték minden idők egyik legnagyobb tudósának hétköznapjait: nemcsak a fodrásztól "irtózott", de kulináris szokásai is rendhagyóak voltak.
Talán azt kimondhatjuk, hogy az emberek többsége szeret utazni és évente egyszer a legtöbben próbálunk eljutni egy másik országba kikapcsolódni kicsit. Ha messzebbre, adott esetben a tengeren túlra indulunk elkerülhetetlen, hogy repülőre üljünk, melynek ára van.
Különleges fotókiállítás látható a Várkert Bazár Glorietthez vezető rámpáin. A Föld napja alkalmából nyílt szabadtéri tárlat Magyarország, Lengyelország, Szlovákia és Csehország gazdag természeti kincseit mutatja be június 12-ig.
Ezt kell tudni a rákmegelőző állapotról Amikor egy bőrgyógyász aktinikus keratózist (napfény okozta, elszarusodással járó bőrelváltozást) diagnosztizál,...
Bátran merem állítani, hogy a „nárcisztikus” az egyik leggyakoribb címke, amivel a hétköznapokban találkozom. Épp ezért máshogy kell értenem akkor, ha magánemberként, és akkor, ha pszichológusként veszek részt a helyzetben.
Szergej Sojgu beszámolója szerint 140 ezernél is több civilt menekítettek ki a városból, körülbelül 1500 ukrán katona adta meg magát, a helyi acélipari gyárat viszont még nem sikerült elfoglalniuk.
A test hideg vízbe merítése nem újdonság, hiszen az emberek már évszázadok óta élnek a hidroterápiával, ezt azonban nem lehet otthon csinálni, szakemberhez kell fordulni, aki segíthet. Hideg vízzel zuhanyozni azonban bárki tud otthon is, és máris élvezheti az ebből származó előnyöket.
A Hongkongi Egyetem kutatói érdekes tanulmányt tettek közzé a minap: azt vizsgálták, hogy mennyire hatékony az omikron variáns ellen a kínai oltás egy mRns-alapú vakcinához mérten.
Kezdjük egy gondolatkísérlettel: képzelj el egy labdát egy asztalon. Most képzeld azt, hogy jön valaki és meglöki a labdát, majd az végiggurul az asztalon, eléri a szélét, és leesik a padlóra. A kérdés: milyen színű haja volt az illetőnek, aki lelökte a labdát? Vagy egy egyszerűbb: milyen színű a labda?
A díjat megköszönve Attenborough ismételten hangsúlyozta, hogy azonnal cselekedni kell a természet és a bolygó védelmében. A tudós számos népszerű természetfilmet...
Kényelmes, nyárias és mindenhez illik - ilyen a stílusos nők legnépszerűbb magassarkú szandálja, ami hatalmas visszatérésre készül az idei tavaszi szezonban! Bár néhány évig nem láthattunk a boltok polcain, az "éksarkú" szandálok most minden divatüzletben megtalálhatóak - be is mutatjuk nektek a legjobb darabokat!
Vlagyimir Putyin orosz elnök elrendelte a mariupoli Azovsztal acélmű tervezett ostromának leállítását csütörtökön és egyúttal parancsot adott az üzemben bekerített ukrán erők blokkolására.
Nyáron sokan keresünk friss, könnyed, szellős frizurát, azonban ebben a szezonban a fodrászok szerint a kedvenc klasszikus frizurák kapnak egy kis csavart.
Kezdjük egy gondolatkísérlettel: képzelj el egy labdát egy asztalon. Most képzeld azt, hogy jön valaki és meglöki a labdát, majd az végiggurul az asztalon, eléri a szélét, és leesik a padlóra. A kérdés: milyen színű haja volt az illetőnek, aki lelökte a labdát? Vagy egy egyszerűbb: milyen színű a labda?