A havivérzés elmaradása kétségbeejtően figyelmeztet a múló időre, arra, hogy fiatalságunk végérvényesen elmúlt. Megfelelő életmóddal ragyogó formában maradhatunk a menopauza idején is.
Összegyűjtöttünk három olyan frizurát, ami sokkal fiatalosabb, üdébb megjelenést kölcsönöz. Érdemes bevállalnod valamelyiket, hiszen amellett, hogy letagadhatsz majd egy tízest, ezek most a legmenőbb hajtrendek.
A felnőtt magyar lakosság körülbelül negyven százaléka szenved visszérbetegségtől. Az esetek kb. fele elsősorban esztétikai probléma, a másik fele azonban egészségügyi szempontból is kockázatot jelent – mondja dr. Szeberin Zoltán.
A mai napig rengetegen úgy gondolják, hogy sok minden más fontos mozzanat mellett Nostradamus Adolf Hitler véreskezű náci diktátor felemelkedését is megjósolta. De vajon miért gondolják így?
Az orosz-ukrán háború tovább rontja az afrikai népek helyzetét: az előrejelzések szerint Nyugat-Afrikában 28, Kelet-Afrikában 13 millió ember szorul a legalapvetőbb ellátásra. Júniusra ez a szám nyugaton 37, keleten 20 millió főre kúszhat fel, csak Szomáliában 360 ezer gyerek halhat éhen. A kontinensen kialakult helyzetről és az Európát is érintő k
Az OKF annak apropóján közölte ezt, hogy országszerte csak csütörtökön kilenc szén-monoxiddal kapcsolatos riasztást kaptak a tűzoltók, az év eddigi szakaszában...
"Így hangzott a mondat a múlt heti Közép-európai Elhízástudományi Kongresszuson (Cecon), én pedig alig vártam, hogy utánaolvassak a tanulmánynak, annyira felkeltette az érdeklődésemet ez az eléggé megdöbbentő következtetés" - mondta dr. Takács Hajnalka dietetikus.
Az élelmiszerek egyre drágábbak és drágábbak, természetesen több tényező is feljebb hajtotta az árakat, de vajon mikor éri el a csúcspontot? Egy biztos, az élelmiszerbiztonság nem állítható helyre, amíg tart a háború.
Mondjuk is gyorsan, miért egyél hummuszt: mert finom, szuper egészséges, az egyik alapanyagát tartják az afrodiziákumok királynőjének, ráadásul csodás ételeket lehet készíteni a felhasználásával!
A helyes légzés nemcsak testi, hanem szellemi egészségünkre is hat, ezért kiemelten fontos, hogy ne csak a mindennapokban, hanem sportolás közben is helyesen vegyünk levegőt. De vajon hogyan?
Ha jól válogatod meg a növényeidet, egész nyáron úgy érezheted magad, mint egy mediterrán kertben! A legszebb virágokat ajánlom, amelyek a tengerparti nyaralás érzését keltik a kertben vagy a balkonon. A fagyosszentek elmúltával máris nekifoghatsz az ültetésnek!
A felmérés alapján a 18-49 év közötti magyar férfiak többsége (67 százalék) stabilitásra törekszik a mindennapokban. Ennek ellenére karrierválasztásnál a fizetés...
Ha felütünk egy szakácskönyvet, számtalan izgalmas ételneven akadhat meg a szemünk. A közelmúltból a rántott löncshús láttán szaladhatott fel a szemöldökünk, a régi, gasztronómiával foglalkozó könyvekben pedig a medvetalp szúrhatott szemet. Nekem mind közül a teknős tetszett meg leginkább, ezen hökkentem meg legelőször, és ezt kezdtem el keresni az
A kutatók korábban már kimutatták, hogy a bennünket körülvevő teret agyunk idegsejtjei kódolják, és a jelekből a mediális temporális lebeny (a hippokampusz és az...
Minden fognak van egy saját természetes színe, amit főleg a fogunkban lévő belső foganyag, a dentin színe határoz meg. A fogazat elszíneződését számos külső tényező befolyásolhatja. Egyrészt a fogak felszínére tapadt fogkő és az erre lerakódott színezőanyagok, másrészt a fog mélyebb szerkezetébe beivódott színezőanyagok.
A tavaszi Beauty Workshopnak idén a belvárosi Societé adott otthont. Az idei év mottója: "Érezd az inspiráció erejét"! 2022-t áthatják az impulzusok, amelyekből ihletet meríthetnek a vásárlók. A kampány célja a bátorítás, az ihletfelfedezése és beépítése a mindennapokba.
Ez a ritka genetikai betegség csupán kb. 200 embert érint a világon. Kiarát hosszas vizsgálatok után diagnosztizálták vele, 7 hónapos kora óta jár fejlesztésekre. A kezelések havonta 150-200 ezer forintba kerülnek a családjának, ezért segítséget kérnek.
Legyen szín a tányérodon! Szól a dietetikusok tanácsa, de néha már a hátunk közepére se kívánjuk a salátákat. Most összegyűjtöttünk 15 receptet, amiben garantáltan mindenki talál a számára szimpatikus és igazán ínycsiklandó verziót.
A piknik semmit nem vesztett romantikájából. Fontos azonban, hogy a választott ételek bírják a szállítást, ne igényeljenek hűtést. Olyan praktikus harapnivalókat válogattunk nektek, amik tökéletesen passzolnak a szabadtéri programhoz!
Egyre többen tartanak gluténmentes diétát, mert rendszeresen hasi panaszoktól, vagy különböző tünetektől – fejfájás, krónikus fáradtság, hajhullás, vérszegénység, végtagokban zsibbadás, akaratlan hízás vagy fogyás – szenvednek, de nem találják az okát. Sokak számára a glutén kizárása sem hoz megoldást, ám a hosszabb ideje tartó diéta megnehezítheti
A kísérletben arra kerestek választ, hogy a Holdról származó durva por alkalmas-e növénytermesztésre, és a későbbi Hold-expedíciók űrhajósai tudnak-e majd élelmet...
Sándor Móric a legenda szerint még a kastélyában is lóval járt, és a feleségét is lovas tudományának köszönhette, hiszen átugratott a hercegnő nyitott hintója felett, aki felnézve azonnal beleszeretett a különc arisztokratába. Sok ezekhez hasonló anekdota maradt fenn a magyar Ördöglovasról, akinek idén nyílt meg a felújított kastélya Bajnán. Elláto
Az alapvégzettségűek 20 százalékának, míg a magasabb iskolai végzettségűek közül minden negyediknek számít, hogy a külvilág elismerésre méltónak találja jelenlegi állását.
Párt találni nem egyszerű, de még mindig könnyebb, mint építési vállalkozót (egyáltalán, szabad kapacitásokkal rendelkező, megbízható bármilyen mesterembert) manapság, állítja szerzőnk.