Május 15-én, futam nélküli versenynappal zárult a Melges 24 osztály idei világbajnoksága a floridai Fort Lauderdale-ben. Tizenegy futam alapján a Raza Mixta csapata örülhetett. Az utolsó versenynapon a rendezőség kétszer is elindította a világbajnokság utolsó lehetséges futamát (R12). Először 12.15-kor próbálkoztak, de három perc múlva félbe kellet
A Wizz Air úgy tűnik, hogy elégedett a Wizz Air Abu Dhabi nevű leányvállalatának működésével, ugyanis ma bejelenette, hogy ez a fajta üzemeltetési modell újabb taggal bővül. A Wizz Air…
A FlixBus tovább bővíti hálózatát Magyarországon. A globális mobilitási szolgáltató Budapest mellett májustól már az ország nyolc további városából kínál közvetlen összeköttetéseket,Budapest, Győr, Pécs, Harkány, Szeged, Siófok, Nyíregyháza és Miskolc mellett Sopronból most először indulnak zöld távolsági buszok.
A hétvégén tolvajok törtek be a Glenfarclas nevű skót szeszfőzde vendéglátóhelyére, és 20 palack ritka whiskyvel távoztak – közölte a skót rendőrség. A zsákmányuk értéke több mint 184 ezer dollárra (68 millió forint) rúg.
Kényelem és luxus pihenés vár a Jati&Kebon ülőgarnitúráin, amelyek segítenek, hogy az otthon töltött kikapcsolódás is wellness nyaralásnak érződjön. A Reno sarokgarnitúra a nappali bútorok otthonosságát és a kültéri bútorok időjárás-állóságát ötvözik mesteri fokon.
Ha eddig úgy érezted, rád sem az extrovertált, sem az introvertált karakterjegyek nem jellemzők, most megmutatjuk, te melyik személyiségtípusba tartozhatsz!
Egy filmbemutató már önmagában is elég izgalmas rendezvény, de a buli akkor hág csak igazán a tetőfokára, amikor néhány magas rangú királyi családtag is részt vesz az eseményen.
A legközvetlenebb kapcsolatot, a természetes átmenetet a kinti és benti terek között a terasz biztosítja. Még nem vagyunk a kertben, de már nem tartózkodunk a lakásban, mégis egy csipetnyi mindkettőből érezhető itt. Ettől teremthető meg az a sajátos, sőt - megfelelő kialakítással és figyelemmel berendezve - különleges miliő, mely az otthonunk egyet
„I’m unstoppable, I’m a Porsche with no brakes”. Megállíthatatlan vagyok én is, éppúgy, mint Sia. Az ő zenéje dübörög a fejemben, a fülemben, megállíthatatlan vagyok, győztes vagyok, balra kettő, karlendítés, szinte repülök a zene szárnyán, visz a ritmus, uramisten, hogy ez mennyire hiányzott! Aztán egy pillanat alatt minden megváltozik, mindjárt h
Hőség elleni akciótervet dolgoztak ki az osztrák fővárosban, hogy Bécs a nyári kánikulában is élhető maradjon. A hőség elleni akcióterv kiegészíti a város nemrég elfogadott klímavédelmi menetrendjét és elkészítése során kiemelt figyelmet fordítottak a sérülékeny társadalmi csoportokra. Az akciótervben szerepel az ivókúthálózat további bővítése és s
Gazdasági öngyilkosságnak minősítette az európai országok energiapolitikáját Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden egy, az orosz olajipar fejlesztéséről folytatott videokonferencián.
A bőröregedés egy természetes folyamat, de az életvitel és a mindennapi szokások gyakran előrébb hozzák a bőr romlásának idejét, mint kellene. Az egyik legnagyobb faktort a bőr idő előtti öregedésében a káros napsugarak jelentik, amelyek roncsolják a kollagén rostokat és foltosodást idéznek elő!
A kutatás szerint a magas rosttartalmú élelmiszerek fogyasztása hosszabb élethez vezethet, ennek azonban feldolgozatlan élelmiszerekből kell származnia.
A felnőtt magyar lakosság körülbelül negyven százaléka szenved visszérbetegségtől. Az esetek kb. fele elsősorban esztétikai probléma, a másik fele azonban egészségügyi szempontból is kockázatot jelent – mondja dr. Szeberin Zoltán.
A kriptovaluták után is május 20-áig kell bevallani a személyi jövedelemadót; addig dönteni kell arról, hogy az adózó a még tavaly érvényes vagy az új szabályok szerint adózik-e, igénybe veszi-e az adóamnesztiát, és hogy milyen költségeket számol el.
Ezer éve ismerem Sziszit. Ő az a lány, aki nem öregszik meg sosem, mindent túlél, és mindig talpra esik, történjen vele, körülötte bármi. Egy intézetben nevelkedtünk kamaszként, a szemem láttára ettek a tenyeréből a kóbor kutyák, és nem volt olyan macska, amit ne akart volna „hazahozni”, belopni az intézeti-kollégiumi szobába, amin amúgy már 8-12 l
A szerencsétlenség a dél-kínai Kuanghszi tartományban történt, a gép fedélzetén 133 utas tartózkodott. A jelek arra utalnak, hogy nem véletlen balesetről van szó, hanem szándékosság vezetett a tragédiához.
A népbetegségnek számító visszerességről, annak okairól, következményeiről és kezeléséről számos tévhit él a köztudatban. Cikkünkben tudományosan megalapozott tények alapján leszámolunk a mítoszokkal.
Könnyen előfordulhat, hogy amikor elkezdesz diétázni, eleinte különösebb erőfeszítés nélkül leadsz jó pár kilót, azonban gyakori, hogy a fogyás egy idő után lelassul, akár teljesen le is áll.
Óriási viszály folyik az amerikai kormánytisztviselők között abban a témában, hogy mennyi UFO-hírszerzési információt kell átadniuk a Kongresszusnak és a nyilvánosságnak – ennek középpontjában pedig egy állítólagos, nagyhatalmú titoktartókból álló csoport áll. Ezt mennyire lehet komolyan venni? Nos...
Kutatások szerint a tapasztalatokra való nyitottság és a stabil érzelmek egyaránt magasabb IQ-ra utalnak. Az érzelmi stabilitás azt jelenti, hogy egy ember jobban kezeli a stresszt és a kisebb frusztrációkat. Azok a személyek, akik érzelmileg stabilak, általában könnyebben kontrollálják a késztetéseiket, és többnyire nem önérzetesek. S aho
Amikor Vlagyimir Putyin közel három hónappal ezelőtt támadást indított Ukrajna ellen, Olena Zelenszkij és két gyermeke az orosz erők elsődleges célpontjává vált, és emiatt bujkálni kezdett. Azóta most volt első alkalom, hogy Volodimir Zelenszkijről és feleségét együtt látták nyilvánosság előtt.
A 48 éves brit divatdiktátor úgy látja, a minél törékenyebb, vékonyabb alkatra való törekvés idejétmúlt beidegződés. Véleményének új, alakformáló ruhakollekciója révén igyekszik nyomatékot adni.
Amikor Vlagyimir Putyin közel három hónappal ezelőtt támadást indított Ukrajna ellen, Olena Zelenszkij és két gyermeke az orosz erők elsődleges célpontjává vált, és emiatt bujkálni kezdett. Azóta most volt első alkalom, hogy Volodimir Zelenszkijről és feleségét együtt látták nyilvánosság előtt.
A kutatási projektek nagyban segíthetik a ritka és súlyos betegségek kezelését, valamint a hazai egészségügyi rendszer értékalapú fejlesztését és digitalizálását is.
A Pfizer által a múlt hónapban közzétett adatok azt mutatták, hogy 36-szor több - az omikron variáns semlegesítésére képes - antitestet termelt a szervezete annak a...
Selena Gomez ismét bemutatott egy trendet, amit már biztosan te is láttál a boltokban. A rövid tweed blézerek és szoknyák ismét visszajöttek a divatba, és nemcsak a mi kedvencünk, hanem a sztároké is.
Kutyával utazni egy külön üzemmódot kíván. Nem dőlhetünk csak úgy hátra, mintha egyedül lennénk. Figyelembe kell vennünk a szabályokat, alkalmazkodni kell a körülményekhez, az állatunk igényeihez is. Cserébe velünk lesz megszokott társunk, és az utazás közös kalanddá válhat.
2009-ben jött, látott és győzött James Cameron Avatarja: a különleges látványvilágú szuperprodukció csillagászati méretű bevételt termelt, meghonosította a filmiparban a 3D-technológiát, és nézők milliói számára jelentett nívós szórakozást. Hamarosan a mozikba kerül a folytatás, a magyar nyelvű előzetes épp most látott napvilágot.
Nyilvános meghallgatást tartott kedden az amerikai kongresszus hírszerzési bizottsága az Ufo-észlelések lehetséges nemzetbiztonsági fenyegetéseiről – jelentette a konzervatív amerikai Fox televízió.
Te is rögtön jegelni kezded a tested, ha valahol megsérülsz? És mit szólsz, ha azt mondjuk, ez egyáltalán nem megfelelő módszer? Mutatjuk, miért nem érdemes jéggel kezelni a sérüléseid!
Az idei nyári szezon napszemüveg divatjának legtrendibb darabjai a menő téglalap alakú napszemüvegek lesznek, melyek közül szinte alig tudtuk kiválasztani a legjobbakat! Szerencsére ezek a fazonok most mesés színekben is kaphatók, tehát minden bizonnyal mindenki könnyen megtalálhatja a maga ízléséhez legjobban illő darabot.
70 év után találták meg a szakemberek a századfordulós Budavári Palota különleges kandallóinak maradványait. A most feltárt leletek az Andrássy- és Deák-előcsarnokokba készített kandallók elemeit is tartalmazzák.